A Mésa-sztélé (19. századi elnevezésével a moábita kő) a Bibliában említett Mésa (moábi משע Mšʿ, héber מֵישַׁע Mésa (Mêšăʿ); Meša, Mesha, Mescha), moábi király i. e. 850 körüli, Izrael elleni győztes hadjáratának és királysága megszervezésének állít emléket. A sztélé az ókori izraeli történelem, az óhéber írás, a moábi nyelv és a sémi epigráfia máig egyik legjelentősebb emléke.
A sztélé története
A 124 cm magas, 71 cm széles és mély, felső részén lekerekített fekete bazaltkövet 1868. augusztus 19-én fedezte fel a Holt-tenger keleti partján Frederick Augustus Klein, az elzászi származású jeruzsálemi misszionárius-lelkész, a Jerusalem Mission Society tagja. Kerak térségében utazgatva Dibánba érkeztekor ő volt az első külföldi, aki az ősi, vésett feliratú kőről hallott. A követ az ókori moábi főváros, Díbón (דִּיבוֹן, a mai jordániai Dhiban) mellett, az Arnóntól néhány kilométerre találta meg.A felfedezés körülményeiről: Archaeology and Biblical Research, Winter 1991: 2-3.
A követ kiváló állapotban találta, bár ki volt téve az időjárás viszontagságainak. Vizsgálata csak a kő alsó és felső részen mutatott kisebb sérüléseket.“in a perfect state of preservation, and it was only from great age and exposure to the rain and sun that certain parts, especially the upper and lower lines, had somewhat suffered.” Idézi Flinders Petrie: The Moabite Stone. Journal of the Transactions of the Victoria Institute 6 (1872), 125-128. Rajzot ugyan nem készített róla, de azonnal értesítette a jeruzsálemi német konzult, aki előkészítendő a kő megszerzését és Berlinbe küldését, tárgyalásokat kezdett a helybeli beduinokkal. A tárgyalásokról a szintén ott tartózkodó francia és angol diplomaták is tudomást szereztek. Az ekkor kezdődő versengésnek később komoly hatása lett a sztélé sorsára.
A sztélé megmenekülése Charles S. Clemont-Ganneau (1846-1923) francia orientalista, Ernest Renan tanítványának érdeme, aki jeruzsálemi tartózkodása alatt értesült Kleintől a kő előkerüléséről. 1869 októberében egy Selim al-Qarim nevű arab közvetítőt küldött a helyszínre, aki egy vázlatos másolatot készített a feliratról (ma a Louvreban), ami alapján azonnal felismerte a lelet fontosságát és korai eredetét. Időközben azonban a konzul megkísérelte a kő elszállítását és ez, valamint a lelet iránti megnövekedett érdeklődés és a diplomaták egymást túllicitáló pénzajánlatai ellenére is holtpontra jutó tárgyalások, felszították a kedélyeket. Ehhez járult még az a feltevés, hogy a sztélé talán belül kincset rejt.
Így mikor Clermont-Ganneau 1869 november-decemberében egy másik közvetítő, Yaqoub Karavaca segítségével egy rendes lenyomatot is készíttetni akart a kőről, közvetítőjét a helybéli beduinok megtámadták és a még alig megszáradt és szétszakadt lenyomattal kellett elmenekülnie.„whilst the paper was still wet, a quarrel arose amongst the Arabs, and the messenger, tearing off the wet impression, had only time to spring upon his horse and escape by flight, bringing with him the squeeze, imperfect, and in rags, and receiving a spear-wound in the leg.” uo. Ezek után az addig sértetlen sztélét tűzben felforrósítva és arra hideg vizet öntve széttörték,„After this the Arabs lighted a fire under the stone, and throwing water upon it, broke it into fragments.” uo. majd a darabokat a jeruzsálemi régiségpiacon próbálták értékesíteni.
Kapcsolatainak hála azonban Clermont-Ganneau 1872-re sikeresen meg tudta szerezni a két legnagyobb darabot, valamint több kisebbet is, s ezeket az időközben összeillesztett lenyomat alapján (ma szintén a Louvreban) restaurálta. Más töredékek a brit Palestine Exploration Fundhoz kerültek, kisebb része pedig a Német Keleti Társaságot (Deutsche Morgenländische Gesellschaft) képviselő Schlottmann professzorhoz.
Amikor kiderült, hogy a Louvre megszerezte a Clermont-Ganneau-nál lévő darabokat, a Palestine Exploration Fund önként felajánlotta az övéit, majd 1891-ben a Schlottmann-nál lévő utolsó hiányzó darabok is lánya révén a helyükre kerültek. Így végül felfedezése után 23 évvel sikerült a sztélé körülbelül kétharmadát újra összeállítani.Davis, John: The Moabite Stone and the Hebrew Records, 1891. Ma mind az eddig még nem publikált lenyomat, mind sztélé a Louvre-ban található, egy másolata pedig a British Museumban, Londonban.
A sztélé jelentősége bélyegkép|jobb|Izráel Istenének neve a sztélé 18. sorában: יהוה JHWH
A sztélé történelmi, nyelvészeti, írástörténeti és bibliai szempontból egyaránt nagy jelentőséggel bír. Történelmileg az egyetlen külső forrás, mely megerősíti, illetve kiegészíti a Királyok 2. könyve 3. fejezetében leírt bibliai beszámolót Mésa lázadásáról, az izraeli fennhatóság alóli kiszakadásáról és királyságának megalapításáról. Természetesen, ahogyan ez az ókori Közel-Keleten szokásos volt, mindkét verzió csak a maga szempontjából fontos eseményeket említi meg. Egyúttal ez az ókori Izráelre vonatkozó leghosszabb, eddig ismert Biblián kívüli forrás is. Nyelvészetileg a moábi nyelv egyetlen igazi forrása. Írástörténetileg az eredeti óhéber írás legjelentősebb emléke, részben mert ez tartalmazza az óhéberrel írt leghosszabb összefüggő szöveget (34 sorban), másrészt kivitelezése révén is, hiszen királyi emlékkőről lévén szó, a betűk megformálására gondosan ügyeltek. Ezenfelül ez a legrégebbi sémi és alfabetikus karakterekkel írt felirat, valamint a leghosszabb valaha is talált monumentális felirat Palesztinában. Bibliai szempontból fentieken túl külön jelentőséggel bír, hogy egész sor bibliai személy- és helységnév is említve van benne, többek között Kemós (Kámós), Moáb nemzeti istene, Omri és Dávid,<ref>André Lemaire: "House of David, Restored in Moabite Inscription. A new restoration of a famous inscription reveals another mention of the House of David in the ninth century B.C.E. Biblical Archaeology Review, 1994 May/June 1994, pp. 30-37.</ref> Izráel királyai. Ez a legkorábbi ismert forrása a JHWH Istennévnek is.
A sztélé tartalma bélyegkép|200px|jobb|עמרי מלך ישראל Omri, Izráel királya A sztélé 4-5. sora
I. Mésa sorozatos győzelmei és uralmának megszilárdítása (1-21a. sor) 1. A sztélé „bevezetője” a sztélé felállításáról. (1-4a) 2. Omri és fia agressziója Moáb ellen, Mésa diadala Izráel felett. (4b-10) 3. Atarót lerohanása, az oltár elmozdítása; áttelepítések. (10b-14a) 4. Nébó lerohanása, JHWH házának kifosztása. (14b-18a) 5. Jahac elfoglalása, Izráel királyának elűzése, a terület Díbónhoz csatolása. (18b-21a) II. Mésa építkezései (21b-31a. sor) 6. Nagyszabású építkezések Qorchában, városi vízgyűjtő és ciszternák; izráeli foglyok kényszermunkája. (21b-26a) 7. Aróér, a Királyok útja Arnónnál, Bét-Bámót, Becer, Mahdebá, Dibláten, Baál-Meón. (26b-31a) III. Harc Horónen ellen (31b-34. sor)
A sztélé és a Biblia kapcsolata
A vonatkozó bibliai szövegrész: 2 Királyok 3:4-274 Mivel Mésa, Moáb királya juh-tartó volt, ezért Izráel királyának százezer bárányt és százezer kost– gyapjá[val együtt]– fizetett (adóban). 5 Amikor azonban meghalt Akháb, fellázadt Moáb királya Izráel királya ellen.6 De kiment Jehorám király azonnal (azon a napon) Sómrónból és számbavette egész Izráelt, 7 majd elment és elküldött Jósafáthoz, Júda királyához, mondván: „Moáb királya fellázadt ellenem! Eljösz-e velem Moábba háborúra?” Az pedig mondta: Felmegyek! (...) 9 és elment Izráel királya és Júda királya és Edom királya(...)21 és egész Moáb hallotta, hogy feljöttek a királyok harcolni ellenük, ezért összekiálttattak– a fegyvert még épp csak fogni képestől kezdve és feljebb– és felálltak a határ mentén.22 Amikor azonban felkeltek kora reggel és a nap rátűzött a vizekre, szemből Moáb vörösnek látta a vizeket, mint a vért 23 és mondták: „Vér ez! Bizonyosan egymásra támadtak a királyok és levágta egyik a másikat, ezért most prédára fel, Moáb!”24 De amikor Izráel táborához értek, felkelt Izráel és leverte Moábot, azok pedig megfutamodtak előttük; majd betörtek abba [ti. Moábba] és folyamatosan verték Moábot -25 a városokat lerombolták és minden jó földdarabra kiki rádobta a maga kövét, amíg elborították azt kövekkel és minden vízforrást betömtek és minden jó fát kidöntöttek -, egészen addig, amíg [már csak] a köveit hagyták meg Kir-Harésetnek; de azt is körülvették a parittyások és rombolták azt.26 Amikor látta Moáb királya, hogy erősebb nála a harc, maga mellé vett hétszáz kardforgatót, hogy áttörjenek Edom királyához, de nem voltak rá képesek.27 Ekkor vette az elsőszülött fiát, aki uralkodó lett volna helyette és feláldozta őt égőáldozatul a kőfalon, mire hatalmas harag lett [úrrá] Izráelen és elvonultak onnan és visszatértek a saját földjükre. A sztélén említett földrajzi adatok, tulajdonnevek, sőt egyes kifejezések egyezése a Bibliában szereplőkkel olyan mértékű, ami egyértelműen igazolja a benne leírt események valódiságát. Az egyetlen komolyabb problémát csak a két szöveg eltérő időpont-meghatározása jelentheti. A 2 Királyok 3:5 szerint Mésa lázadására Omri fiának, Akhábnak a halála (i. e. 853) után, az ő fia, Jehorám alatt került sor, míg a sztélé a 4-8. sorban azt írja, hogy erre Omri fia, tehát Akháb alatt került sor.
Omri az északi (izráeli) királyság egyik legerősebb királyaként i. e. 885-873 között uralkodott és dinasztiája egészen i. e. 841-ig állt fenn, amikor unokáját, Jórámot Jéhu meggyilkolta. A sztélé szerint (7-9. sor) Omri elfoglalta Médebát, és ott lakott egész életében, valamint a fia uralkodási éveinek felében, összesen 40 évig. Összeadva Omri 12 uralkodási évét (1Királyok 16:23), fia, Akháb 22 évét (1Királyok 16:29), Akháb fiának Akháziának 2 évét (1Királyok 22:52), valamint fivérének, Jórámnak fél uralkodási idejét, ami 6 (2Királyok 3:1), az eredmény 42 év.
Akár a bibliai uralkodási éveket korrigáljuk (különös tekintettel a végző és kezdő évekre), akár a sztélé 40 évét vesszük kerekített számnak (ami a Közel-Keleten eléggé elterjedt jelenség volt), az időpont egyezik, amiből úgy tűnik, Mésa lázadása Jórám 6. évébenm i. e. 846-ban lehetett és a 2Királyok 3 leírásából valószínűsíthető, hogy ezt azonnal követte Jórám megtorló hadjárata. Az időpont beleillik az i. e. 848-841 közötti időszakba is, amikor északon Jórám, délen pedig Jósafát, a hadjárat másik résztvevője, egyszerre uralkodott.
Maga a probléma alapvetően a בן bén / ben- /bin- fiú, fia szó értelmezéséből adódik, ami könnyen feloldható, ha tudjuk, hogy az ókori közel-keleti szóhasználatban a fia kifejezés bármely férfi leszármazottat jelenthetett, különösen uralkodók esetében, ahol az egyes dinasztiák (vagy „házak”) gyakran az alapítóról vagy a dinasztia legfontosabb tagjáról kapták nevüket.Davis, John. (1891), The Moabite Stone and the Hebrew Records A sztélén szereplő בנה bnh egyaránt fordítható fia- vagy fiai-nak, így az Omri fia(i) kifejezés Akhábon kívül mindkét fiára és itt konkrétan Jehorámra is vonatkozhat.
Dávid háza a sztélé szövegében 1993-ban egy i. e. 9. századi sztélé-töredéket fedeztek fel az észak-izráeli Tel Dánnál (Tel Dán-sztélé), amely megemlíti a Bibliában többször előforduló „Dávid háza” kifejezést.Bible and Spade, Autumn 1993, pp. 119-121 Ez a felirat volt az első, mely Biblián kívüli forrást adott Dávid királlyal kapcsolatban, ami annak fényében, hogy tudományos körök külső források híján megkérdőjelezték Dávid létét, rendkívül jelentősnek tekinthető, bár a dwd szó adott szövegbeni jelentése is vitatható.