Gyémánt László (Budapest, 1935. július 26.–) Kossuth-díjas magyar festőművész, grafikus.

Életpályája

A budapesti Képzőművészeti Gimnáziumba járt Viski Balás László tanítványaként Nála sajátította el a kötelező akadémikus rajztudást és a virtuóz technikát. 1957-től 1963-ig a Magyar Képzőművészeti Főiskolán Pap Gyula és Hincz Gyula voltak a mesterei. Kezdeti munkái, főiskolai művei is mesterművek. Rajzait Barcsay alakos tanulmányaihoz mérték, festészeti készségét pedig Karlovszky Bertalanéhoz hasonlították. Pályafutását a Csernus Tibor által kezdeményezett Magyar Szürrealisták csoportjában kezdte. Az 1960-as évek elején pop-art hatású montázsszerű, szürreális-naturalista képeket alkotott. Fenegyereknek számított a féldiktatúra szemében. Pályája elejétől egyaránt jellemzi az oldottabb festésmód és a naturálisan precíz ecsetkezelés, a színes és a sötétbarnás, többnyire tónusosan festett képek sorozata. 1964-től minden országos jellegű tárlaton szerepelt, 1965-ben a bécsi Europahausban állított ki. 1966-ban a bécsi Fuchs Galériában lett volna kiállítása, találkozhatott volna Salvador Dalíval, de nem kapott útlevelet. 1968-ban hivatalosan hívták a hollandiai Magyar Napokra kiállítani, de mást küldtek helyette. Ugyanebben az évben a zebegényi szabadiskola egyik alapítójaként tevékenykedett. Szintén 1968-ban személyesen Aczél György tiltatta be Gyémánt kiállítását a legendás Eötvös-klubban, méghozzá a megnyitó napján. A három té korszakában a tiltott kategóriában szerepelt.

Festészetének fő vonala az 1960-as évektől folyamatosan alkotott dzsesszképek sorozata. 1970-ben egy kölni csoportos tárlat résztvevője, ahol a tartózkodási engedélye meghosszabbításáért folyamodott. Amikor azt a magyar követség megtagadta, Londonba költözött ahol politikai menedéket kért, majd megszervezte a Group Five nevű művészeti csoportot. 1973-ban Bécsbe települt át és magánrajziskolát nyitott. Hat év után megkapta az osztrák állampolgárságot. Távollétében itthon két év négy hónap börtönbüntetésre ítélték.

1982-ben hazatért. Hazatérését követően ismét tevékenyen részt vett a hazai művészeti életben. A Művészeti Alap tagja, 1986-ban sikeres gyűjteményes kiállítása volt a Műcsarnokban. 1987-ben megalapította az Óbudai festőiskolát.

bélyegkép|200px|jobbra|Rózsavölgyi Gyöngyi felvétele

Stílusa 1989-es amerikai útja után vált oldottabbá. Ekkor nagyméretű képeket festett. Nevezetesek dzsessztárgyú képei, számos híres dzsessz-, illetve rockzenészről készített portrét.

Gyémánt László szívesen festi művésztársait. Például Darvas Ivánt és Garas Dezsőt, azaz Vladimirt és Estragont a Darvas rendezte, emlékezetes Godot-ban. Ennek az előadásnak Gyémánt László volt a díszlet- és jelmeztervezője. De készített portrét – többek között – Amerigo Totról, Frank Jánosról, Határ Győzőről, Kállai Ferencről, Menzelről, Kertész Imréről, Faludy Györgyről, Markó Ivánról, Psota Irénről, Székhelyi Józsefről, Eszenyi Enikőről és Szabó Istvánról is. Kft. című festményén Roosevelt, Churchill és Sztálin látható, Jaltában. Ez a kép – sok más Gyémánt-festménnyel együtt – a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonában van, ahol Blues in the Night című képe is látható. Fotózással is foglalkozik, fotóit felhasználja képeihez amelyeket gyémántográfiának nevez. Díszlettervezéssel és reklámgrafikával is foglalkozik, de rézkarcokat is készít.

Művei hazai és külföldi múzeumokban találhatók.

Díjai

A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje (1994) Gundel művészeti díj (2006) Prima díj (2008) Érdemes művész (2009) Kossuth-díj (2015)

Egyéni kiállítások 1965 – Fiatal Művészek Klubja, Budapest [Szalay Zoltánnal] (kat.) 1967 – Mednyánszky Terem, Budapest (kat.) 1968 – Eötvös Klub, Budapest - Budafoki Művelődési Ház, Budapest [Zeisel Magdával] 1969 – Nemzetközi Jazz Fesztivál, Nagykőrös 1970 – Képcsarnok, Győr 1971 – Zydler Gallery, London 1972 – Bristol Arts Centre -RIBA Divertissiment, London - Woodstock Gallery, London - Tiad Arts Centre, Bishop's Stortford (GB) 1973 – Amerikahaus, Bécs 1974 – Camden Arts Centre, London -Holborn Library, London - alerie in der Blutgasse, Bécs - Glerie Wolfrum, Bécs 1977 – Galerie Romanum, Bécs - Erste Österreichische Sparkasse, Bécs 1978 – Stadtmuseum, Wels (A) - Galerie Romanum, Bécs 1980 – Uitz Terem [Kárpáti Évával], Dunaújváros - Művelődési Ház [Kárpáti Évával], Nagymaros - Fészek Klub, Budapest 1981 – József Attila Színház 1982 – Csontváry Terem, Pécs 1983 – Dési Huber Terem, Veszprém -Liszt Ferenc Kulturális Központ, Ózd - Bástya Galéria, Budapest 1984 – Csók Galéria, Budapest [Kárpáti Évával] (kat.) - Szilády Galéria, Kiskunhalas 1985 – Műcsarnok, Budapest -Hincz-gyűjtemény, Vác 1986 – Collegium Hungaricum, Bécs - Mednyánszky Terem, Budapest 1987 – Mészöly Terem, Székesfehérvár 1988 – Csontváry Terem, Pécs 1989 – Vár Galéria, Simontornya 1991 – Vasarely Múzeum, Budapest (kat.) 1992 – Improvizáció, Szt. Kristóf Jazz Galéria, Budapest - Dzsesszimprovizáció, Mithras Galéria, Aquincum Hotel, Budapest 1993 – Galéria, Tamási [Urbán Györggyel] - Újpesti Galéria, Budapest 1994 – Improvizáció és pop-nosztalgia, MHB IMMO Art Galéria, Budapest Ferihegyi repülőtér, Budapest 1996 – Palotaszálló, Lillafüred 1997 – B mint Blues, Suzuki Ház Galéria, Budapest 1998 – Kempinski Galéria, Budapest 2012 – Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ, Kecskemét

Válogatott csoportos kiállítások 1964-től Stúdió kiállítás, Ernst Múzeum, Budapest 1965 III. Nemzetközi kiállítás, Europahaus, Bécs -Trompe l'oel, Galerie Peithner-Lichtenfelds, Bécs 1965-től 10. Magyar Képzőművészeti kiállítás, Műcsarnok, Budapest 1967 Jazztől inspirált festők és szobrászok bemutatója, Fiatal Művészek Klubja, Budapest 1968 Stúdió '58-68, Műcsarnok, Budapest 1969 Szürenon, Kassák Művelődési Ház, Budapest -Progresszív törekvésű festők és szobrászok kiállítása, József Attila Művelődési Ház, Budapest 1970 Magyar művészek kiállítása, Galerie Baukunst, Köln 1972 Group Five, RIBA Divertissiment, London 1975 Angewandte Kunst, Österreichisches Museum, Bécs 1979 Szürenon 1969-1979, Kassák Művelődési Ház, Budapest 1982 Országos Képzőművészeti kiállítás, Műcsarnok, Budapest -I. Országos Rajzbiennálé, Nógrádi Sándor Múzeum, Salgótarján 1983 A kibontakozás évei 1960 körül, Csók Képtár, Székesfehérvár 1983-tól Országos Táblakép Biennálé, Móra Ferenc Múzeum, Szeged 1984 Országos Képzőművészeti kiállítás '84. A huszadik század magyar képzőművészete, Műcsarnok, Budapest 1985 40 alkotó év, Műcsarnok, Budapest -Kompozíciók. Modern magyar festészet, SFB, Berlin 1988 - Tavaszi Tárlat, Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége, Műcsarnok, Budapest - Feltámasztott mimézis, Görög templom, Vác 1989 - Téli Tárlat '89, Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége, Műcsarnok, Budapest - Kortárs magyar művészet, Neue Galerie, Aachen 1991 - Hatvanas évek. Új törekvések a magyar képzőművészetben, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest 1997 - Magyar Szalon '97, Műcsarnok, Budapest.

Művek közgyűjteményekben Herman Ottó Múzeum, Miskolc Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár Ludwig Múzeum, Aachen (Németország) Magyar Nemzeti Galéria, Budapest Nógrádi Múzeum, Salgótarján Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest Sárospataki Képtár Szombathelyi Képtár, Szombathely Városi Múzeum, Wels (Ausztria)

Jegyzetek

További információk Terminartors/Gyémánt László Körmendi Galéria Artportál Interjú Gyémánt Lászlóval a Napút, a Napkút, és a Cédrus Művészeti Alapítvány honlapján

Kategória:Magyar festők Kategória:Magyar grafikusok Kategória:1935-ben született személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Gundel művészeti díjasok Kategória:Prima díjasok Kategória:A Magyar Köztársaság Érdemes Művésze díjasok Kategória:Kossuth-díjasok Kategória:Élő személyek Kategória:Pop-art művészek Kategória:A Magyar Érdemrend lovagkeresztjének kitüntetettjei