Cseng Csie (, a nemzetközi szaksajtóban Zheng Jie) (, 1983. július 5. –) párosban olimpiai bronzérmes, kétszeres Grand Slam-tornagyőztes visszavonult kínai teniszezőnő. Az első kínai teniszezőnő a sportág történetében, aki egyéniben Grand Slam-torna elődöntőjébe jutott (2008, Wimbledon).
2003–2015 közötti profi pályafutása során, négy egyéni és tizenöt páros WTA-tornát nyert meg, emellett még 4 egyéni és 17 páros ITF-tornán végzett az első helyen. Legjobb egyéni világranglista-helyezése tizenötödik volt, ezt 2009 májusában érte el, párosban 2006. július 10-én a 3. helyre került.
2006-ban két páros Grand Slam-tornát nyert, az Australian Opent és Wimbledont, és döntőt játszott a 2015-ös Australian Openen. Egyéniben kétszer jutott elődöntőbe: 2008-ban Wimbledonban és 2010-ben az Australian Openen.
A pekingi olimpián társaként bronzérmet szerzett Kínának a páros versenyben. A 2006-ban Dohában rendezett Ázsia-játékokon egyéniben és párosban is aranyérmet nyert, a 2014-ben Incshonban rendezett Ázsia-játékokon csapatban ezüst-, vegyes párosban bronzérmet szerzett.
2002–2012 között 31 alkalommal játszott Kína Fed-kupa-válogatottjában 22–9-es eredménnyel.
Utolsó egyéni mérkőzését a 2015-ös Australian Openen, utolsó páros mérkőzését a 2015-ös wimbledoni teniszbajnokságon játszotta. 2016 májusában jelentette be, hogy megszületett első gyermeke. Férje korábbi edzője és ütőpartnere .
Grand Slam-döntői Női páros Győzelmei (2) ÉvBajnokságBorításPartnerEllenfélEredmény 2006 Australian Open Kemény Lisa Raymond Samantha Stosur 2–6, 7–6(7), 6–3 2006 Wimbledon Fű Virginia Ruano Pascual Paola Suárez 6–3, 3–6, 6–2
Elveszített döntői (1) ÉvBajnokságBorításPartnerEllenfélEredmény 2015 Australian Open Kemény Bethanie Mattek-Sands Lucie Šafářová 4–6, 6–7(5)
WTA döntői Egyéni Győzelmei (4) Összesítés Grand Slam-torna (0)Tier I (0) Premier Mandatory* (0)Tier II (0) Premier Five* (0)Tier III (0) Premier* (0)Tier IV (2) International* (1)Tier V (1) Challenger* (0) * 2009-től megváltozott a tornák rendszere. Az egymás mellett azonos színnel jelölt tornatípusok között nincs teljes mértékű megfelelés. No.DátumTornaBorításEllenfélEredmény1. 2005. január 14. Moorilla Hobart International (Ausztrália) Kemény Gisela Dulko 6–2, 6–0 2. 2006. május 7. Portugal Open, Estoril Salak Li Na 6–7(5), 7–5 feladta 3. 2006. augusztus 13. Nordea Nordic Light Open, Stockholm (Svédország) Kemény Anasztaszija Miszkina 6–4, 6–1 4. 2012. január 8. ASB Classic, Auckland (Új- Zéland) Kemény Flavia Pennetta 2–6, 6–3, 2–0 feladta
Elveszített döntői (3) No.DátumTornaBorításEllenfélEredmény1. 2005. május 2. Grand Prix de SAR La Princesse Lalla Meryem, Rabat (Marokkó) Salak Nuria Llagostera Vives 4–6, 2–6 2. 2010. május 22. Warsaw Open (Lengyelország) Salak Alexandra Dulgheru 3–6, 4–6 3. 2014. június 21. Topshelf Open, ’s-Hertogenbosch (Hollandia) Fű Coco Vandeweghe 2–6, 4–6
Páros Győzelmei (15) Összesítés Grand Slam-torna (2)Tier I (2) Premier Mandatory* (0)Tier II (2) Premier Five* (1)Tier III (2) Premier* (2)Tier IV (2) International* (1)Tier V (1) Challenger* (0) * 2009-től megváltozott a tornák rendszere. Az egymás mellett azonos színnel jelölt tornatípusok között nincs teljes mértékű megfelelés. No.DátumTornaBorításPartnerEllenfélEredmény1. 2005. január 14. Moorilla Hobart International Kemény Anabel Medina Garrigues Gyinara Szafina 6–4, 7–5 2. 2005. február 12. Haidarábád, India Kemény Li Ting Szun Tien-tien 6–4, 6–1 3. 2006. január 28. Australian Open, Ausztrália Kemény Lisa Raymond Samantha Stosur 2–6, 7–6(7), 6–3 4. 2006. május 14. Berlin, Németország Salak Jelena Gyementyjeva Flavia Pennetta 6–2, 6–3 5. 21 May 2006 Rabat, Marokkó Salak Ashley Harkleroad Bethanie Mattek 6–1, 6–3 6. 24 June 2006 s'Hertogenbosch, Hollandia Grass Ana Ivanović Marija Kirilenko 3–6, 6–2, 6–2 7. 2006. július 8. Wimbledon Fű Virginia Ruano Pascual Paola Suárez 6–3, 3–6, 6–2 8. 2006. augusztus 26. New Haven, Egyesült Államok Kemény Lisa Raymond Samantha Stosur 6–4, 6–2 9. 2007. április 15. Charleston, Egyesült Államok Salak Peng Suaj Szun Tien-tien 7–5, 6–0 10. 2007. május 26. Strasbourg, Franciaország Salak Alicia Molik Szun Tien-tien 6–3, 6–4 11. 2008. január 11. Sydney, Ausztrália Kemény Tetyana Perebijnyisz Taccjana Pucsak 6–4, 7–6(5) 12. 2010. február 28. Malaysian Open, Kuala Lumpur Kemény Anastasia Rodionova Arina Rodionova 6–7(4), 6–2, [10–7] 13. 2010. augusztus 8. Southern California Open, San Diego (Egyesült Államok) Kemény Marija Kirilenko Lisa Raymond Rennae Stubbs 6–4, 6–4 14. 2011. május 15. Internazionali BNL d'Italia, Róma Salak Peng Suaj Vania King Jaroszlava Svedova 6–2, 6–3 15. 2013. augusztus 24. New Haven Open Kemény Szánija Mirza Anabel Medina Garrigues Katarina Srebotnik 6–3, 6–4
Elveszített döntői (15) No.DátumTornaBorításPartnerEllenfélEredmény1. 2003. június 14. Bécs, Ausztria Salak Li Ting Szun Tien-tien 3–6, 4–6 2. 2005. szeptember 13. Bali, Indonézia Kemény Anna-Lena Grönefeld Meghann Shaughnessy 3–6, 3–6 3. 2005. szeptember 25. Peking, Kína Kemény María Vento-Kabchi Nuria Llagostera Vives 2–6, 4–6 4. 2006. február 12. Pattaja, Thaiföld Kemény Li Ting Szun Tien-tien 6–3, 1–6, 6–7(5) 5. 2006. július 26. Stockholm, Svédország Kemény Eva Birnerová Jarmila Gajdošová 6–0, 4–6, 2–6 6. 2008. január 5. Gold Coast, Ausztrália Kemény Gyinara Szafina Szávay Ágnes 1–6, 2–6 7. 2008. március 1. Dubaj, Egyesült Arab Emírségek Kemény Cara Black Liezel Huber 5–7, 2–6 8. 2008. március 22. Indian Wells, Egyesült Államok Kemény Gyinara Szafina Jelena Vesznyina 1–6, 6–1, [8–10] 9. 2009. május 23. Varsó, Lengyelország Salak Raquel Kops-Jones Bethanie Mattek-Sands 1–6, 1–6 10. 2010. augusztus 1. Bank of the West Classic, Stanford (Egyesült Államok) Kemény Lindsay Davenport Liezel Huber 5–7, 7–6(6), [8–10] 11. 2011. február 13. PTT Pattaya Open Kemény Szun Seng-nan Sara Errani Roberta Vinci 6–3, 3–6, [5–10] 12. 2012. május 26. Brussels Open (Belgium) Salak Alicja Rosolska Bethanie Mattek-Sands Szánija Mirza 3–6, 2–6 13. 2012. augusztus 19. Western & Southern Open, Cincinnati (Egyesült Államok) Kemény Katarina Srebotnik Andrea Hlaváčková Lucie Hradecká 1–6, 3–6 14. 2015. január 30. Australian Open, Melbourne Kemény Bethanie Mattek-Sands Lucie Šafářová 4–6, 6–7(5) 15. 2015. május 27. AEGON International, Eastbourne Fű Caroline Garcia Katarina Srebotnik 6–7(5), 2–6
Eredményei Grand Slam-tornákon Egyéni Grand Slam Australian Open Roland Garros Wimbledon US OpenÉvEredményUtolsó ellenfélEredményUtolsó ellenfélEredményUtolsó ellenfélEredményUtolsó ellenfél 2002–––Selejtező (Q2) 2003Selejtező (Q1)Selejtező (Q3)–Selejtező (Q2) 20041. kör Vera Dusevina 4. kör Paola Suárez 1. kör Serena Williams 1. kör Nagyja Petrova 20051. kör Gyinara Szafina 1. kör F Schiavone– 2. kör Nicole Vaidišová 2006 1. kör A Csakvetadze 2. kör Ivana Lisjak 3. kör Kim Clijsters 2. kör Anastasia Rodionova 2007 1. kör Julia Schruff 1. kör Bacsinszky Tímea–– 2008– 3. kör Gyinara Szafina Elődöntő Serena Williams 3. kör Jelena Janković 20094. kör Sz Kuznyecova 2. kör M Larcher de Brito 2. kör Daniela Hantuchová 3. kör Nagyja Petrova 2010Elődöntő Justine Henin 2. kör A Pivovarova 2. kör Petra Kvitová 2. kör Ana Ivanović 2011– 2. kör Petra Kvitová 2. kör Doi Miszaki 2. kör Andrea Petković 20124. kör Sara Errani 2. kör Aleksandra Wozniak 3. kör Serena Williams 3. kör Viktorija Azaranka 20133. kör Julia Görges 3. kör Marija Sarapova 1. kör Caroline Garcia 3. kör C Suárez Navarro 20143. kör Casey Dellacqua 1. kör A K Schmiedlová 2. kör Ana Ivanović 1. kör Peng Suaj 20151. kör Csang Kaj-csen–––
Páros Grand Slam Australian Open Roland Garros Wimbledon US OpenÉvEredményPartnerUtolsó ellenfélEredményPartnerUtolsó ellenfélEredményPartnerUtolsó ellenfélEredményPartnerUtolsó ellenfél 2003–––1. kör Jen Ce Dája Bedáňová Olena Tatarkova 2004Negyeddöntő Jen Ce Sz Kuznyecova Jelena Lihovceva1. kör Jen Ce Gisela Dulko Patricia Tarabini3. kör Jen Ce Liezel Huber Szugijama Ai2. kör Jen Ce Liezel Huber T Tanasugarn 20051. kör Jen Ce J Bejhelzimer İpek Şenoğlu3. kör Jen Ce Cara Black Liezel Huber–Negyeddöntő Jen Ce V Ruano Pascual 2006Győzelem Jen Ce Lisa Raymond Samantha StosurElődöntő Jen Ce D Hantuchová Szugijama AiGyőzelem Jen Ce V Ruano Pascual Paola SuárezNegyeddöntő Jen Ce Květa Peschke F Schiavone 2007Elődöntő Jen Ce Csan Jung-zsan Csuang Csia-zsung1. kör Jen Ce N Llagostera Vives MJ Martínez Sánchez–– 2008Elődöntő Jen Ce V Azaranka Sahar Peér3. kör Jen Ce A. Medina Garrigues V. Ruano Pascual3. kör Jen Ce J Makarova Selima SfarNegyeddöntő Jen Ce Cara Black Liezel Huber 20093. kör Jen Ce N Llagostera Vives MJ Martínez SánchezNegyeddöntő Jen Ce V Azaranka J Vesznyina3. kör Jen Ce Serena Williams Venus WilliamsNegyeddöntő Jen Ce Serena Williams Venus Williams 20103. kör Jelena Vesznyina B Mattek-Sands Jen Ce3. kör Csan Jung-zsan Monica Niculescu Sahar Peér1. kör Csan Jung-zsan O Omonmurodova Kristina BarroisElődöntő Csan Jung-zsan Liezel Huber Nagyja Petrova 2011–2. kör Peng Suaj A Dulgheru M RybárikováNegyeddöntő Peng Suaj Květa Peschke K Srebotnik1. kör Peng Suaj D Hantuchová A Radwańska 20123. kör Polona Hercog A Kudrjavceva J Makarova3. kör Peng Suaj Vania King J Svedova1. kör Peng Suaj Marina Eraković T Tanasugarn1. kör K Srebotnik Eva Birnerová Romina Oprandi 2013Negyeddöntő N Llagostera Vives Varvara Lepchenko Cseng Szaj-szaj3. kör Csang Suaj Andrea Hlaváčková Lucie Hradecká3. kör Vania King Nagyja Petrova K SrebotnikElődöntő Szánija Mirza Ashleigh Barty Casey Dellacqua 20141. kör Marina Eraković Alizé Cornet Caroline Garcia1. kör Vania King Tatjana Maria Elina SzvitolinaElődöntő Andrea Hlaváčková Sara Errani Roberta VinciNegyeddöntő Andrea Hlaváčková Date Kimiko Barbora Strýcová 2015Döntő B Mattek-Sands Lucie Šafářová3. kör Csan Jung-zsan S Soler Espinosa MT Torró Flor1. kör Csan Jung-zsan J Gajdošová Ajla Tomljanović–
Év végi világranglista-helyezései Év 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 Egyéni 786. 457. 183. 94. 67. 44. 33. 163. 25. 36. 26. 48. 26. 52. 91. 949. Páros – 285. 137. 74. 38. 30. 3. 21. 15. 24. 16. 20. 19. 17. 28. 34.
Jegyzetek
Források
Kategória:Kínai teniszezők Kategória:Kínai olimpiai bronzérmesek Kategória:1983-ban született személyek Kategória:Grand Slam-győztesek (tenisz) Kategória:Kínai nők Kategória:Élő személyek Kategória:WTA Finals résztvevője