A Kerguelen-szigetek (ejtsd: kergelen, IPA: ) az Indiai-óceán déli medencéjének egyik francia fennhatóság alá tartozó szigetcsoportja, a Francia déli és antarktiszi területek része. Távolsága a legközelebbi szárazföldektől, a Heard-szigettől és a McDonald-szigetektől 435 km, a Crozet-szigetektől 1280 km. A szigetvilág a Port-aux-Français kutatóállomáson kívül lakatlan.
Fekvése A szigetcsoport a déli szélesség 49., a keleti hosszúság 70. fokánál, Ausztráliától mintegy 4000, a dél-afrikai partoktól 3800, az Antarktisztól pedig 2000 kilométerre található.
A Kerguelen-szigetek – a többi szubantarktikus szárazföldhöz hasonlóan – a Föld legfélreesőbb pontjai közé tartoznak: mivel még nem készült nagyobb repülőgépek landolására alkalmas kifutópálya, csak tengerről érhetők el, a fősziget nagy része pedig a zord terepviszonyok miatt csak helikopterrel közelíthető meg. Novembertől márciusig rendszeresen közlekedik Réunion szigetéről az 1995-ben épített „Marion-Dufresne II” nevű kutató- és teherhajó, amely a Crozet-szigeteket, a Szent Pál- és az Amszterdam-szigetet is felfűzi útvonalára; a francia Paul-Émile Victor Sarkkutató Intézet (Institut Polaire Français Paul-Émile Victor) 120,5 méter hosszú óceánjáróján átlagosan 8–10 napig tart az út.
Geológiája thumb|right|300px|A Kerguelen-szigetek egyszerűsített földtani térképe A vulkanikus eredetű Kerguelen-szigetek 40 millió évvel ezelőtt keletkeztek, így ez a Föld egyik legidősebb szigetcsoportja, amit a földköpenyben – annak alsó határfelületéről – felfelé mozgó, a környezeténél melegebb kőzetolvadék, az ún. köpenydiapír (köpenyoszlop, köpenycsóva) hozott létre. Ennek anyaga forrópont jellegű vulkánokból tör a felszínre. E szigetek a vulkáni tevékenység eredményeként kialakult, 3700 méterrel az óceánfenék fölé emelkedő Kerguelen-plató, illetve a nagyobb Gaussberg-Kerguelen-hátság legmagasabb részei. A hatalmas, csaknem szubkontinens méretű tenger alatti plató csupán itt, valamint a Heard-szigetnél és a McDonald-szigeteknél bukkan a felszínre. A szigetek felszínét folyamatosan alakító vulkanizmus a negyedidőszak elejére befejeződött. Az eljegesedések közötti enyhébb éghajlatú időszakokban (interglaciálisok) vastagabb növényzet, akár erdők is kifejlődhettek. Ezt támasztják alá a Kerguelenen talált kőszénleletek és fásszárú növények fosszíliái.
A Kerguelen-szigetek vulkanikus eredete miatt felszínük 85%-át bazalt borítja; ennek vastagsága több helyen az 1000 métert is eléri. A bazalttakaróba mély szakadékvölgyeket, éles szirteket vájt a szél és a víz; jellegzetes formai elemek a táblahegyek és a sziklatűk is. A fősziget délnyugati része, a Rallier du Baty-félsziget egy felszínre került, szienitből álló intrúzió (mélységi magmás kőzettest).
Felszíne thumb|left|300px|A Cook-gleccser déli végződése 1983-ban A szigetcsoport teljes területe 7215 km², ebből a fősziget 6675 km². A szigetek legészakibb pontja (Îlot du Rendez-vous) 174 kilométerre fekszik a déli végponttól (Île de Boynes), nyugat-keleti kiterjedésük 158 kilométer (Îles de la Fortune–Ratmanoff-fok). A felszín átlagos tengerszint feletti magassága 300 m, a szigetek képét azonban a 400–600 m magas bazalt táblahegyek és a közéjük mélyülő, a szárazföldbe hosszan benyúló fjordok, folytatásukban pedig a részben ma is eljegesedett, U keresztmetszetű, tipikus gleccservölgyek határozzák meg. A fősziget felszínét vulkáni hegycsúcsok is tagolják: legmagasabb közöttük a Gallieni-félszigeten emelkedő Mont Ross (Grand Ross: 1850 m, Petit Ross: 1721 m), amit először csak 1975-ben másztak meg.
A Kerguelen-szigetek egykor teljes jégtakarójából napjainkra csak a nagyobb kiemelkedések jégsapkái maradtak meg. A Kerguelen-sziget nyugati részén, a sziget területének 7,5%-át fedő, 500 km²-es Cook-gleccserből (Calotte Glaciaire Cook) számtalan kisebb jégár ereszkedik le a környező völgyekbe; közülük néhány a tengert is eléri. A Mont Ross tömbjét és a Rallier du Baty-félsziget egy részét is jégsapka borítja.
A Würm-glaciális óta visszahúzódott gleccserek helyén ma hosszúkás, jég vájta tavak sorakoznak: a leghosszabbak a Lac d’Entr’Aigues (9 km²), a Lac Bontemps (7 km²), a Lac Hermance (6 km²). A legnagyobb felületű tó azonban a nem gleccser vájta, hanem az óceántól turzással elzárt Lac Marville (25 km²) a Courbet-félsziget északkeleti sarkában. A sziget síkabb (a térképen zölddel jelölt) részein az egykori jégtakaró jellegzetes olvadékvíz-síkságokat hagyott hátra; ezeket szeszélyesen elágazó patakmedrek tagolják.
Az összesen 400 sziget közül a második legnagyobbat, Foch-szigetet (Île Foch) a fősziget (Grande Terre) körülöleli. Partvonalaik rendkívül tagoltak, sziklásak; a part menti sziklafalak átlagosan 200 méter magasak, de a Jeanne d’Arc-félsziget déli szegélyén helyenként közvetlenül 800 méter magasra emelkednek a tengerszintről (Cap des Aiguilles, Cap du Challenger).
Tájegységei Félszigetek 1Courbet-félsziget2Rallier du Baty-félsziget noframe|right|300px3Gallieni-félsziget4Loranchet-félsziget5Jeanne d'Arc-félsziget6Ronarc'h-félsziget7Société de Géographie-félsziget8Joffre-félsziget9Prince de Galles-félsziget10Gauss-félsziget11Bouquet de la Grye-félsziget12Entrecasteaux-félsziget13Bougainville-félsziget14Hoche-félsziget
Szigetek 1Foch-sziget2Saint-Lanne Gramont-sziget noframe|right|300px3Port-sziget4Ouest-sziget5Longue-sziget6Howe-sziget7Mac Murdo-sziget8Australia-sziget9Nuageuses-sziget (Croÿ-sziget, Roland-sziget)10Leygues-sziget (Castries-sziget, Dauphine-sziget)11Prince de Monaco-sziget12Violette-sziget13Haute-sziget14Gaby-sziget15Altazin-sziget
Kerguelen-sziget (Grande Terre) thumb|right|250px|A Kerguelen-szigetek a NASA űrfelvételén A legnagyobb sziget területe 6675 km² (a szigetvilág összterületének 92,5%-a), ami a valamivel nagyobb Sjælland (7031 km²) méretével vethető össze. Nyugat-keleti kiterjedése 134 kilométer, észak-déli irányban 120 km.
Partvonala rendkívül tagolt, mélyen a sziget belsejébe futó öblök (fjordok) és a közöttük emelkedő, vad domborzatú, a központi részekkel gyakran csak igen keskeny földhidakkal összekötött félszigetek (péninsule) és földnyelvek (presqu'île) alakítják. A szabdalt formakincs miatt Grande Terre egyetlen pontja sincs a tengertől 21 kilométernél nagyobb távolságra.
Courbet-félsziget A Courbet-félsziget a legnagyobb területű és legváltozatosabb felszínű a Kerguelen-sziget földnyelvei közül. Nevét Amédée-Anatole Courbet (1828–1885) francia admirálisról kapta. Nyugati felén 979 méterig (Mont Crozier) emelkedő hegyvidék található, amelynek vonulatai közé mély völgyek (Val Studer, Val de l’Ouest) ékelődnek. A félsziget sík keleti részének átlagmagassága viszont alig nagyobb a tengerszintnél, partjait homok- és kavicsfövenyek szegélyezik. A keleti partvidéken fekvő Marville-tó a sziget legnagyobb vízfelülete, környékén még számtalan apró víztükör csillog.
Az 54 kilométer átmérőjű félszigetet északról a Bálnavadász-öböl (Golfe des Baleiniers), délről a mintegy 50 kisebb-nagyobb szigettel (pl. Île Australia, Île Haute) tarkított Morbihan-öböl határolja. A Morbihan-öböl szélvédett helyzete miatt a szigetvilág többi részéhez képest enyhébb éghajlatú, és egy 8 km széles csatorna (Passe Royale) köti össze az Indiai-óceánnal, amelyen keresztül biztonságosan közelíthetik meg az óceánjáró hajók.
Az öböl viszonylag kedvező fekvése miatt 1949-ben itt hozták létre az azóta is folyamatosan működő francia kutatóállomást, Port-aux-Français-t. 1976-ban bővítették a tudományos célokat szolgáló épületegyüttest, amelyben még templomot (Notre-Dame des Vents) és kórházat is kialakítottak az éppen itt tartózkodók számára. Az egész évben itt élő és dolgozó népesség 60 fő, ugyanakkor a nyári időszakban (december–március) ez a szám általában megduplázódik. Az állomás területén és környékén lévő néhány makadámúton kívül a szigeten más úttest nincsen.
Jeanne d’Arc-félsziget thumb|250px|Volcan du Diable, Plateau Central thumb|250px|Morbihan-öböl thumb|250px|Rallier du Baty-félsziget A Morbihan-öblöt délről védelmező Jeanne d’Arc-félszigetetJeanne d’Arc (1412–1431), katolikus szent, francia nemzeti hős mindössze egy 500 m keskeny földhíd köti össze a Grande Terre fő tömbjével. Felszíne tagoltabb a Courbet-félszigeténél: meredeken emelkedő, többnyire platószerűen lapos tetejű magaslatok és a közöttük húzódó keskeny, vizenyős talpú völgyek jellemzik. Különösen zord a félsziget déli felének domborzata, ahol több száz méteres sziklafalakkal tör le a Challenger-fokban (Cap du Challenger), a fősziget legdélibb pontjában végződő, sziklatűkkel szabdalt gerinc. E vonulat legmagasabb pontjai a Mont Tizard (844 m) és a Mont Evans (718 m). Nyugatról a Swains-öböl (Baie des Swains) határolja a félszigetet, itt két nagyobb sziget is található (Île Altazin, Île Gaby).
1908-ban, a félsziget északnyugati csücskében norvég cetvadászok feldolgozót létesítettek Port-Jeanne d’Arc néven. A napjainkban romos telep négy bádogtetős faházból és egy istállóból áll, mellettük főzőüstök és más segédeszközök láthatók. Az egyik épületet 1977-ben felújították.
Ronarc’h-félsziget Ez a félsziget is csupán egy igen keskeny földdarabon – a Halage des Naufragés-n – keresztül kapcsolódik a Jeanne d’Arc-félszigethez és így a sziget többi részéhez. Nevét Pierre Alexis Ronarc'h (1865-1940) francia admirális emlékére kapta. Hegyvonulatai a középső részeken emelkednek (Mont Wyville Thomson, 937 m; Mont Rouge, 529 m), ahol a domborzat reliefenergiája nagy, a partmenti részek azonban kevésbé meredekek. Legérdekesebb formaeleme a 744 m magas, kúp alakú, Le Pouce („hüvelykujj”) elnevezésű vulkánroncs. A félsziget északi partján található Port-Douzième földmágnesség-kutató állomásának magányos épülete.
Gallieni-félsziget A Grande Terre déli feléhez kapcsolódó Gallieni-félszigetJoseph Gallieni (1849-1916), francia tábornok, hadügyminiszter 34 km hosszan húzódik az Audierne-öböl (Baie d’Audierne) és a Swains-öböl között. A tájegység északi peremén található a Lac d’Entr’Aigues nevű tó, Kerguelen második legnagyobb vízfelülete. A félszigetet a Gallieni-masszívum kettős csúcsa (Mont Ross, 1850 m; egyben a sziget legmagasabb pontja) és két további jellegzetes hegyorom (Dôme du Père Gaspard, 1063 m; Pyramide Noire, 996 m) uralja. Számtalan impozáns bazaltforma látható, közülük is kiemelkedik szépségével a Gallieni-félsziget nyugati partján, a Larose-öbölben álló, 235 m magas Doigt de Sainte-Anne („Szent Anna ujja”), amelynek tövénél a szigetvilág egyik igen népes királypingvin-kolóniája él.
Rallier du Baty-félsziget A Cook-gleccsertől délnyugatra csatlakozik a szigethez a Rallier du Baty-félsziget.Raymond Rallier du Baty (1881–1978), francia tengerész Nyugatról a tágas Bretonne-öböl (Baie Bretonne), a keleti oldalon a számos keskeny fjorddal tagolt Audierne-öböl határolja. A félsziget nyugati felét a jégsapkát viselő Mont Henri 1262 méteres tömbje uralja, míg keleten nyugalmasabb a tájkép. Itt széles, vízfolyások medreivel tarkított, a gleccserek visszahúzódásakor kialakult, morénák anyagával feltöltött síkságok láthatók (pl. Vallée des Sables), amelyekből csak néhol emelkednek ki 600–800 m magas hegyek.
Loranchet-félsziget A nehezen megközelíthető, Grande Terre legészakibb részét alkotó Loranchet-félszigetetJean Loranchet, Raymond Rallier du Baty második kergueleni expedíciójának első tisztje is a szárazföldbe mélyen benyúló, elágazó öblök hálózzák be. Közülük is kiemelkedik méretével a 21 kilométeres Recques-öböl (Baie de Recques). Keleten csak egy keskeny csatorna választja el az 54 kilométer hosszú félszigetet a Saint-Lanne Gramont-szigettől és a Société de Géographie-földnyelvtől. Északnyugatra, a J. B. Charcot-csatornán túl, a Nuageuses-szigetek (Îles Nuageuses) kis csoportja dacol az állandóan erős nyugatias széllel.