Samantha Jane Stosur (Brisbane, 1984. március 30. –) ausztrál hivatásos teniszezőnő, nyolcszoros (egyéniben egy-, párosban négy- és vegyes párosban háromszoros) Grand Slam-tornagyőztes, párosban kétszeres év végi világbajnok (2005, 2006), négyszeres olimpikon, páros világelső.
1999–2023 közötti profi pályafutása során egyéniben kilenc, párosban huszonnyolc WTA-tornát nyert meg, emellett egyéniben négy, párosban 11 ITF-tornán végzett az első helyen. Legjobb egyéni világranglista-helyezése a 4. hely volt, míg párosban világelső volt 2006–2007-ben, amikor összesen 61 héten át állt a világranglista élén. Pályafutása legnagyobb sikerét 2011-ben érte el, amikor egyéniben megnyerte a US Opent. Párosban négyszeres Grand Slam-győztesnek mondhatja magát, mivel 2005-ben a US Opent, 2006-ban a Roland Garrost, 2019-ben az Australian Opent és 2021-ben ismét a US Opent nyerte meg, az első két alkalommal Lisa Raymonddal, míg a harmadik és negyedik győzelmét Csang Suaj oldalán szerezte. Vegyes párosban három Grand Slam-tornát nyert meg: 2005-ben az Australian Opent, 2008-ban és 2014-ben a wimbledoni teniszbajnokságot. 2005-ben és 2006-ban Lisa Raymond párjaként párosban megnyerte az év végi világbajnokságnak nevezett WTA Tour Championships tornát.
Ausztrália színeiben vett részt a 2004-es athéni olimpia egyéni és páros, 2008-as pekingi olimpia egyéni és páros, 2012-es londoni olimpia egyéni, páros és vegyes páros, valamint a 2016-os riói olimpia egyéni, páros és vegyes páros versenyein.
2003 óta tagja Ausztrália Fed-kupa-válogatottjának, amellyel 2014-ben az elődöntőbe jutott.
2023 januárjában jelentette be, hogy véglegesen visszavonul a profi tenisztől.
Pályafutása Nyolcéves korában kezdett el teniszezni, amikor karácsonyra teniszütőt kapott ajándékba az egyik szomszédtól. Bátyjával, Daniellel órákon át teniszeztek a helyi teniszpályákon Adelaide-ben. Húga tehetségére is a testvére hívta fel a szülők figyelmét, akik teniszedzésekre íratták be Samanthát.
Korai évek 1999-ben kezdte meg profi pályafutását, eleinte ausztráliai ITF-versenyeken vett részt. Első WTA-tornáján 2000-ben játszott, amikor szabadkártyával elindult az Australian Open selejtezőjében, de az első mérkőzésén kikapott. 2001-ben négy ITF-versenyt nyert meg (hármat Japánban, egyet Ausztráliában).
2002-ben szerepelt először WTA-torna főtábláján, amikor Gold Coaston és az Australian Openen is szabadkártyát kapott, de mindkétszer az első körben esett ki. Párosban viszont megnyert öt ITF-versenyt.
2003-ban nyert először WTA-tornán meccset, méghozzá úgy, hogy az Australian Openen a harmadik körig jutott el. Az első körben legyőzte a 31. kiemelt Conchita Martínezt, majd Vanessa Webbet is, végül a hetedik kiemelt Daniela Hantuchovától kapott ki. Wimbledonban is szabadkártyát kapott a főtáblára, de az első körben vereséget szenvedett Lindsay Davenporttól. Júliusban először szerepelt az ausztrál Fed-kupa-válogatottban.
2004
2004-ben Gold Coaston elérte addigi legjobb eredményét, mivel két kiemeltet is búcsúztatva bejutott az elődöntőbe, de ott három játszmában vereséget szenvedett az első kiemelt Szugijama Aitól. A következő hetekben Hobartban, majd az Australian Openen versenyzett, s mindkétszer a második fordulóban esett ki. Márciusban Acapulcóban a selejtezőből indulva a negyeddöntőig jutott, majd Indian Wellsben részt vett élete első Tier I-es tornáján is, ahol a selejtezőből a főtáblára jutva csak a harmadik körben esett ki Davenport ellen. Eredményeinek köszönhetően április 12-én bekerült a legjobb százba a világranglistán.
A Roland Garroson először szerepelt a főtáblán, de az első körben kikapott Anna-Lena Grönefeldtől. Birminghamben selejtezősként a főtáblára jutott, ott is megnyert két mérkőzést, a harmadik fordulóban azonban kikapott a 17 éves Marija Sarapovától. Wimbledonban az első körben búcsúzott, Vera Zvonarjovától szenvedett vereséget.
Részt vett a 2004-es olimpiai játékokon is, de egyesben és párosban is (Nicole Pratt-tel) az első körben kiesett. A US Openen első alkalommal volt főtáblás, s egy meccset sikerült nyernie. Ezt követően Baliban a második körig, Szöulban a negyeddöntőig, Tokióban pedig szintén a második fordulóig jutott. Év végén párosban bejutott első WTA-döntőjébe Québecben, de partnerével, a belga Els Callensszel elvesztették a finálét 7–5, 7–5-re a Gullickson–Salerni-párossal szemben.
2005
Stosur a 2005-ös szezont is Gold Coaston kezdte, ahol bekerült élete első egyéni WTA-döntőjébe. Ellenfele a svájci Patty Schnyder volt, akivel szemben az első szettet megnyerte, de a mérkőzést végül, két mérkőzéslabda hárítása után 1–6, 6–3, 7–5-re elvesztette. Ezután Sydney-ben lépett pályára, s ismét bejutott a döntőbe, de úgy, hogy a negyeddöntő előtt Lindsay Davenport, az elődöntő előtt pedig Jelena Gyementyjeva is visszalépett. A végső győzelmet azonban ezúttal sem tudta megszerezni, mert szoros mérkőzésen 6–7(5), 6–4, 7–5-re kikapott honfitársától, Alicia Moliktól. Bryanne Stewarttal az oldalán viszont ugyanezen a versenyen diadalmaskodni tudott párosban, de szintén visszalépések miatt se az elődöntőt, se a döntőt nem játszották le. Ezzel Stosur első páros döntőjét nyerte meg a WTA Touron. Eredményeinek köszönhetően január 17-én bekerült a legjobb ötvenbe (47.) az egyéni világranglistán.
Az Australian Open azonban egyéniben nem sikerült jól. Az első fordulóban éppen a világranglista második helyén álló Amélie Mauresmóval kellett játszania, akitől 6–2, 6–3-ra kikapott. Vegyes párosban viszont honfitársával, Scott Draperrel az oldalán megnyerte a versenyt, a döntőben a Liezel Huber–Kevin Ullyett-kettőst győzték le 6–2, 2–6, [10–6]-ra.
A Roland Garroson az első körben Juliana Fedakot verte 6–3, 6–3-ra, majd a második fordulóban kikapott a hazai pályán versenyző francia Nathalie Dechytől. Birminghamben az első körben megverte az olasz Antonella Serra Zanettit, majd a selejtezős Evie Dominikovicot is felülmúlta. Az első kiemelt Marija Sarapovával viszont nem bírt el a harmadik körben, s bár nagyon jól játszott, a második szettet pedig megnyerte, végül 6–3, 3–6, 6–1-re kikapott.
Wimbledonban egyeseben már az első körben vereséget szenvedett Michaela Paštikovátől, párosban viszont Bryanne Stewarttal az elődöntőig jutottak. Wimbledon után páros társat váltott, összeállt az amerikai Lisa Raymonddal, s ez pályafutása egyik legjobb döntésének bizonyult. Csak 2005-ben összesen öt WTA-tornát nyertek meg együtt, beleértve a US Opent és az év végi világbajnokságot is.
Egyéniben már kevésbé volt sikeres Stosur, a US Openen az első fordulóban kikapott a kínai Szun Tien-tientől 6–3, 7–6(4)-ra. Moszkvában a selejtezőből sikerült feljutnia a főtáblára, ahol előbb 6–3, 6–2-re legyőzte a 7. kiemelt honfitársát, Alicia Molikot, majd a második fordulóban három szettben kikapott az orosz Gyinara Szafinától. A belgiumi Hasseltben az első két körben legyőzte Nuria Llagostera Vivest és Kirsten Flipkenst, majd a harmadik fordulóban 6–3, 6–2-re kikapott a harmadik kiemelt Francesca Schiavonétól. Ősszel ezek voltak a legjobb eredményei, a többi tornán nem tudott mérkőzést nyerni. (A 2005-ös eredmények megtekinthetők az év kiválasztásával.) Év végén az egyéni világranglistán a 46. helyen végzett, míg a párosok között a 2. helyen zárt.
2006
Az Australian Openen az első körben Séverine Brémond-t, a másodikban a 21. kiemelt Ana Ivanovićot búcsúztatta két játszmában, a harmadikban pedig Sybille Bammert győzte le három szettben. Ezt követően viszont 6–1, 7–6(8)-ra kikapott a nemrégiben visszatérő, szabadkártyával induló Martina Hingistől, pedig a második szett rövidítésében 5–2-re is vezetett. Raymonddal párosban bekerültek a döntőbe, de a kínai Jen Ce és Cseng Csie erősebbnek bizonyultak náluk, és megnyerték a döntőt.
Tokióban egyéniben a negyeddöntőben ért véget számára a verseny, Marija Sarapovától kapott ki. Párosban azonban Raymonddal megnyerte a tornát, aminek köszönhetően február 6-án a páros világranglista élére került. Ezt követően további három egymást követő tornán győztek még: Memphisben, Indian Wellsben és Miamiban sem találtalk legyőzőre.
A salakos szezonban Stosur Prágában nyújtotta legjobb teljesítményét egyéniben, mivel bejutott a fináléba. Harmadik WTA-döntőjét sem sikerült megnyernie azonban, mivel 4–6, 6–2, 6–1-re kikapott az izraeli Sahar Peértől. Párosban Raymonddal újabb két tornát nyertek meg, előbb Charlestonban, majd a Roland Garroson. Utóbbi versenyen egyéniben már az első körben búcsúzott, miután vereséget szenvedett a 19. kiemelt Ana Ivanovićtól.
A füves szezon sem egyesben, sem párosban nem sikerült jól. Wimbledonban egyéniben az első fordulóban előbb 7–5, 6–3-ra legyőzte a holland Michaëlla Krajiceket, de aztán két szettben kikapott a világelső, későbbi győztes Amélie Mauresmótól. Párosban a harmadik fordulóban estek ki.
A US Open előtti kemény pályás tornák közül New Havenben érte el a legjobb eredményét Stosur, itt az elődöntőig jutott, ám 7–6(3), 7–6(7)-ra kikapott Lindsay Davenporttól. A tornát követő héten először került be a legjobb harminc (30.) közé az egyéni világranglistán. A US Openen egyéniben az első körben búcsúzott, Lucie Šafářovától kapott ki két szettben. Párosban az elődöntőig jutottak.
Az év hátralévő részében egyéniben a legjobb eredménye egy negyeddöntő volt Linzben, ahol a 2. kiemelt Nagyja Petrova győzte le őt két szettben. Párosban még négy tornán sikerült megszereznie Raymonddal a végső győzelmet: Stuttgartban, Linzben, Hasseltben, végül pedig a Madridban rendezett év végi világbajnokságon. Kiváló szezonjuknak köszönhetően Stosur és Raymond a páros világranglista élén zárta szezont. (A 2006-os eredmények megtekinthetők az év kiválasztásával.) Egyéniben év végére a 29. helyet érte el.
2007
Stosur az évet Brisbaneben kezdte, ahol rögtön az elődöntőig jutott, ám azt elbukta a 2. kiemelt Gyinara Szafinával szemben. Sydney-ben az első körben megverte Vera Zvonarjovát, de a második körben kikapott a szerb Jelena Jankovićtól két szettben.
Az Australian Openen az első fordulóban selejtezős ellenfelét 6–3, 6–1-re verte meg, majd a második fordulóban Jelena Kostanić Tošićtól kapott ki három játszmában. Tokióban és Memphisben az elődöntőig jutott el, ám először Martina Hingistől kapott ki, másodszor pedig Ioana Raluca Olaru búcsúztatta őt a versenytől.
A Roland Garros első fordulóját sikeresen megvívta Jamea Jacksonnal szemben, majd a második körben le tudta győzni az orosz Kirilenkot. A harmadik kanyarban Nicole Vaidišová 6–4, 6–4-es arányban megnyerte a meccset, így Stosur búcsúzott a tornától.
A Francia Nyílt Teniszbajnokság után már voltak tünetei a Lyme-kórnak, ám ezt csak hónapokkal később diagnosztizálták az orvosok. A kórt egy kullancscsípés továbbfejlett fertőzése okozta. Ezután a formája is egyre rosszabb lett.
Londonban, Wimbledonban az első meccsét meg tudta nyerni, de a második fordulóban Milagros Sequera 6–2, 5–7, 6–4-es arányban búcsúztatta az ausztrált. Nagyon sok amerikai keménypályás versenytől visszalépett, és már csak két versenyen vett részt az évben. Ezek közül az egyik a Pilot Pen Tennis volt, ahol az első körben kiejtette őt Szávay Ágnes, a másik pedig a US Open volt, ahol a 29. helyen emelték ki, de szintén az első körben búcsúztatták.
Lisa Raymonddal meg tudták védeni a címüket a Toray Pan Pacific Openen, Indian Wellsben, és Miamiban, a Miami Mastersen. Májusban a Qatar Telecom German Open döntőjében is győzni tudtak a Garbin–Vinci-páros ellen. (A 2007-es eredmények megtekinthetők az év kiválasztásával.)
2008
Betegsége miatt a 2008-as évet csak májusban kezdte el, s ekkoriban döntött úgy, hogy a páros helyett inkább az egyénire fog koncentrálni. Rómában a második körben búcsúztatta őt Venus Williams. A Roland Garroson is a második körben verte őt meg Petra Kvitová, miután Stosur a 17. kiemelt Sahar Peért búcsúztatta az első fordulóban.