Eléni Danjilídu (; Haniá, 1982. szeptember 19. –) párosban junior Grand Slam-tornagyőztes, háromszoros olimpikon görög teniszezőnő.
1996 óta játszik a profi teniszezők között. Öt egyéni és három páros WTA-tornát nyert meg, emellett 11 egyéni és 16 páros ITF-tornán végzett az első helyen. Legjobb egyéni világranglista-helyezése tizennegyedik volt, ezt 2003. május 12-én érte el, párosban a 21. helyig jutott 2007. január 29-én.
Juniorként a francia Virginie Razzano párjaként megnyerte az 1999-es Australian Open junior lányok páros versenyét. A felnőttek között döntőt játszott a 2003-as Australian Open vegyes páros versenyén. A Grand Slam-tornákon egyéniben a legjobb eredménye a 4. kör, amit 2002-ben Wimbledonban, 2003-ban az Australian Openen és a 2004-es US Openen is elért. Párosban elődöntős volt a 2006-os Roland Garroson.
Görögország képviseletében részt vett a 2000-ben Sydney-ben rendezett, valamint a 2004-es athéni és a 2008-as pekingi olimpia egyes és páros versenyein.
1998 és 2015 között 44 alkalommal játszott Görögország Fed-kupa-válogatottjában.
Junior Grand Slam-döntői Páros Győzelmek (1) ÉvBajnokságBorításPartnerEllenfélEredmény 1999 Australian Open Kemény Virginie Razzano Natalie Grandin Nicole Rencken 6–1, 6–1
Grand Slam-döntői Vegyes páros Elveszített döntői (1) ÉvBajnokságBorításPartnerEllenfélEredmény 2003 Australian Open Kemény Todd Woodbridge Martina Navratilova Lijendar Pedzs 4–6, 5–7
WTA döntői Egyéni Győzelmei (5) Összesítés Grand Slam-torna (0)Tier I (0) Premier Mandatory* (0)Tier II (0) Premier Five* (0)Tier III (1) Premier* (0)Tier IV (4) International* (0)Tier V (0) Challenger* (0) * 2009-től megváltozott a tornák rendszere. Az egymás mellett azonos színnel jelölt tornatípusok között nincs teljes mértékű megfelelés. No.DátumTornaBorításEllenfélEredmény Megj.1. 2002. június 22. Rosmalen Championships, Hollandia Fű Jelena Gyementyjeva 3–6, 6–2, 6–3 2. 2003. január 5. Auckland Open, Új-Zéland Kemény Cho Yoon-jeong 6–4, 4–6, 7–6(2) 3. 2004. január 10. Auckland Open, Új-Zéland Kemény Ashley Harkleroad 6–3, 6–2 4. 2006. október 1. KDB Korea Open, Dél-Korea Kemény Szugijama Ai 6–3, 2–6, 7–6(3) 5. 2008. január 11. Moorilla Hobart International, Ausztrália Kemény Vera Zvonarjova játék nélkül
Elveszített döntői (1) No.DátumTornaBorításEllenfélEredmény Megj.1. 2002. szeptember 15 Brasil Open, Brazília Kemény Anasztaszija Miszkina 3–6, 6–0, 2–6
Páros Győzelmei (3) Összesítés Grand Slam-torna (0)Tier I (0) Premier Mandatory* (0)Tier II (1) Premier Five* (0)Tier III (0) Premier* (0)Tier IV (0) International* (2)Tier V (0) Challenger* (0) * 2009-től megváltozott a tornák rendszere. Az egymás mellett azonos színnel jelölt tornatípusok között nincs teljes mértékű megfelelés. No.DátumTornaBorításPartnerEllenfélEredmény Megj.1.2004. július 18.Bank of the West Classic, Egyesült ÁllamokKemény Nicole Pratt Claudine Schaul Iveta Benešová6–2, 6–42.2010. július 31.İstanbul Cup, TörökországKemény Jasmin Wöhr Marija Kondratyeva Vladimíra Uhlířová6–4, 1–6, [11–9]3.2011. szeptember 17.Tashkent Open, ÜzbegisztánKemény Vitalija Gyjacsenko Ljudmila Kicsenok Nagyija Kicsenok6–4, 6–3
Elveszített döntői (9) No.DátumTornaBorításPartnerEllenfélEredmény Megj.1.2003. május 4.Warsaw Open, LengyelországSalak Francesca Schiavone Liezel Huber Magdalena Maleeva6–3, 4–6, 2–62.2004. február 22.Diamond Games, BelgiumKemény Myriam Casanova Cara Black Els Callens2–6, 1–63.2005. június 12.Birmingham Classic, Egyesült KirályságFű Jennifer Russell Daniela Hantuchová Szugijama Ai2–6, 3–64.2006. november 5.Gaz de France Stars, BelgiumSzőnyeg Jasmin Wöhr Lisa Raymond Samantha Stosur2–6, 3–65.2007. szeptember 30.Korea Open, Dél-KoreaKemény Jasmin Wöhr Csuang Csia-zsung Hszie Su-vej2–6, 2–66.2008. január 11.Moorilla Hobart International, AusztráliaKemény Jasmin Wöhr Anabel Medina Garrigues Virginia Ruano Pascual2–6, 4–67.2011. április 30.Portugal Open, PortugáliaSalak Michaëlla Krajicek Alisza Klejbanova Galina Voszkobojeva4–6, 2–68.2013. július 21.Gastein Ladies, AusztriaSalak Kristina Barrois Sandra Klemenschits Andreja Klepač1–6, 4–69.2013. július 28.Baku Cup, AzerbajdzsánKemény Aleksandra Krunić Irina Burjacsok Okszana Kalasnikova4–6, 7–6(3), [10–4]
Eredményei Grand Slam-tornákon Egyéniben Grand Slam Australian Open Roland Garros Wimbledon US OpenÉvEredményUtolsó ellenfélEredményUtolsó ellenfélEredményUtolsó ellenfélEredményUtolsó ellenfél 2001 – Selejtező (Q3)2. kör <small>Amélie Mauresmo3. kör <small>Szeles Mónika 20023. kör <small>Jennifer Capriati2. kör <small>Kim Clijsters4. kör <small>Jennifer Capriati1. kör <small>Henrieta Nagyová 20034. kör <small>Serena Williams3. kör <small>Patty Schnyder2. kör <small>Mary Pierce1. kör <small>Myriam Casanova 20043. kör <small>Mara Santangelo1. kör <small>Marlene Weingärtner1. kör <small>Magüi Serna4. kör <small>Shinobu Asagoe 20051. kör <small>Venus Williams1. kör <small>Sofia Arvidsson3. kör <small>Flavia Pennetta1. kör <small>Marija Sarapova 20061. kör <small>Patty Schnyder1. kör <small>Szugijama Ai1. kör <small>Peng Suaj2. kör <small>Li Na 20071. kör <small>Aiko Nakamura1. kör <small>Olga Pucskova2. kör <small>Lucie Šafářová2. kör <small>Aljona Bondarenko 20081. kör <small>Tathiana Garbin − −1. kör <small>Peng Suaj 2009 Selejtező (Q2) − − − 2010 Selejtező (Q2) Selejtező (Q1)1. kör <small>Aleksandra Wozniak Selejtező (Q1) 2011 Selejtező (Q2)1. kör <small>Jill Craybas2. kör <small>Ana Ivanović1. kör <small> Michaëlla Krajicek 20122. kör <small>Julia Görges1. kör <small>Caroline Wozniacki1. kör <small>Bojana Jovanovski1. kör <small>J Makarova 20132. kör <small>Viktorija Azaranka Selejtező (Q2) Selejtező (Q2)1. kör <small> M Larcher de Brito 2014 Selejtező (Q1) – – –
Páros Grand Slam Australian Open Roland Garros Wimbledon US OpenÉvEredmény<small>PartnerUtolsó ellenfélEredmény<small>PartnerUtolsó ellenfélEredmény<small>PartnerUtolsó ellenfélEredmény<small>PartnerUtolsó ellenfél 20023. kör<small> Alicia Molik Lisa Raymond Rennae Stubbs––– 20031. kör<small> Caroline Vis Marion Bartoli Marija Sarapova3. kör<small> Rita Grande Kim Clijsters Szugijama Ai1. kör<small> Rita Grande Liezel Huber Magdalena Maleeva1. kör<small> Rita Grande Émilie Loit F Schiavone 20041. kör<small> Rita Grande Lindsay Davenport Corina Morariu1. kör<small> Fabiola Zuluaga Marion Bartoli Émilie Loit1. kör<small> Katarina Srebotnik Jennifer Russel Mara Santangelo2. kör<small> Katarina Srebotnik Janette Husárová Conchita Martínez 2005Negyeddöntő<small> Nicole Pratt A Miszkina Vera Zvonarjova1. kör<small> Els Callens Nagyja Petrova M Shaughnessy2. kör<small> Nicole Pratt Ana Ivanović Tina Križan1. kör<small> Jennifer Russell Lisa Raymond Samantha Stosur 20061. kör<small> A Medina Garrigues Michaëlla Krajicek Szávay ÁgnesElődöntő<small> A Medina Garrigues Lisa Raymond Samantha StosurNegyeddöntő<small> A Medina Garrigues V Ruano Pascual Paola Suárez– 20073. kör<small> Jasmin Wöhr Cara Black Liezel Huber2. kör<small> Jasmin Wöhr Lisa Raymond Samantha Stosur2. kör<small> Jasmin Wöhr Peng Suaj Jen Ce2. kör<small> Jasmin Wöhr Szávay Ágnes Vladimíra Uhlířová 20081. kör<small> Jasmin Wöhr Szánija Mirza Alicia Molik––1. kör<small> Jasmin Wöhr Vera Dusevina K Dzehalevics 2009–––– 2010–1. kör<small> Hszie Su-vej Petra Kvitová Stefanie Vögele1. kör<small> Jasmin Wöhr Iveta Benešová B Záhalvová-Strýcová1. kör<small> Cvetana Pironkova Csan Jung-zsan Cseng Csie 20112. kör<small> Kaia Kanepi Liezel Huber Nagyja Petrova1. kör<small> Darija Jurak A-L Grönefeld Patty Schnyder1. kör<small> Alberta Brianti Csan Jung-zsan Monica Niculescu2. kör<small> Polona Hercog Vania King J Svedova 20121. kör<small> A Panova Szánija Mirza J Vesznyina2. kör<small> Mandy Minella Nyina Bratcsikova Gallovits-Hall E1. kör<small> Arantxa Rus J Makarova J Vesznyina1. kör<small> Casey Dellacqua Liezel Huber Lisa Raymond 20131. kör<small> Christina McHale Andrea Hlaváčková Lucie Hradecká––1. kör<small> A Panova Hszie Su-vej Peng Suaj 2014––1. kör<small> Naomi Broady R Kops-Jones Abigail Spears–
Év végi világranglista-helyezései Év 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 Helyezés 294. 318. 320. 84. 22. 26. 34. 70. 36. 43. 149. 160. 167. 90.
Források
Kategória:Görög teniszezők Kategória:Görög olimpikonok Kategória:1982-ben született személyek Kategória:Görög nők Kategória:Élő személyek Kategória:Junior Grand Slam-tornagyőztesek (tenisz)