A padlás Presser Gábor, Sztevanovity Dusán és Horváth Péter rendkívül sikeres, kultikussá vált „félig mese – félig musicalje”. Ősbemutatójára 1988. január 29-én került sor a budapesti Vígszínházban, Marton László rendezésében.

A történet a Kádár-korszak végnapjaiban, egy budapesti bérház padlásán játszódik. A cselekmény középpontjában egy kísérletező kedvű kibernetikus (Rádiós), a belé reménytelenül szerelmes szomszéd lány (Süni), egy menekülő gengszter, valamint négy, évszázadok óta bolyongó történelmi szellem áll, akik a Révészt várják, hogy magával vigye őket a túlvilágra, az Emlékek bolygójára.

A musical a magyar színháztörténet egyik legnagyobb sikerű alkotása, a Vígszínház történetének legsikeresebb és legtöbbet játszott darabja. Bemutatása óta megszakítás nélkül repertoáron van; a vígszínházi produkció 2021-ben ünnepelte 1000. előadását, az ottani nézőszáma pedig meghaladta az egymillió főt. Az évtizedek során a darabot szinte az összes magyarországi és számos határon túli magyar színház műsorára tűzte. Fülbemászó zenei anyaga – többek között a Szilvásgombóc, a Fényév távolság vagy a Kell egy hely – generációk számára vált meghatározó kulturális élménnyé, betétdalai pedig a színháztól független, önálló slágerekként is bevonultak a köztudatba.

A darab születése Presser Gábor és Sztevanovity Dusán 1986 nyarán, a zsennyei alkotóházban kezdte el írni A padlás című musicalt. Eredetileg azért vonultak vissza Zsennyébe, hogy egy televíziós mesesorozathoz és egy új Zorán-albumhoz szerezzenek dalokat, ám ezek a tervek meghiúsultak. A készülő musical Vígszínházban történő bemutatása szinte magától értetődött: Presser ekkor a színház zenei vezetője volt, a Rádiós szerepét pedig saját bevallása szerint kifejezetten a társulat tagjára, Kaszás Attilára írta. Az alkotói munka során Radnóti Zsuzsa dramaturg édesanyja több alkalommal is szilvás gombóccal vendégelte meg a szerzőpárost; ennek emlékére született a musical egyik legismertebb dala. Az olvasópróbára 1987. november 30-án került sor. A darab rendezője Marton László lett, aki már korábban is dolgozott együtt a szerzőkkel. A prózai részek megírásában Horváth Péter működött közre, aki Marton javaslatára került a produkcióba.

A Vígszínház szűkös anyagi mozgástere miatt Fehér Miklós díszlettervező – a Robinson nevű szuperszámítógép kivételével – korábbi előadások leselejtezett vagy meglévő kellékeiből állította össze a színpadképet. Anyagi és technikai okokból a zenei alapot is előre rögzíteni kellett. A díszletként szolgáló padlás Sztevanovity Dusán dolgozószobáját mintázta, az előadásban használt varázskönyvet pedig Rubik Ernő tervezte. A rendezői koncepció a musicalműfajban megszokott grandiózus látványvilág helyett a költői intimitásra, a színészi játékra, valamint a mese és a valóság finom keveredésére helyezte a hangsúlyt. A koreográfus Devecseri Veronika, a jelmeztervező Jánoskúti Márta lett.

Az alkotói folyamat legelején még Müller Péter is együtt dolgozott a szerzőkkel, de az együttműködés idővel megszakadt. Müller ezt követően a Madách Színházban kezdett saját mesemusical írásába, melyből Tolcsvay László zenéjével és Bródy János dalszövegeivel megszületett a Doctor Herz. Sztevanovity Dusán „ötleteinek és szinopszisának jogosulatlan újrahasznosítása” miatt plágiumpert indított Müller ellen, amely végül peren kívüli megegyezéssel zárult. A konfliktus emlékét őrzi azonban A padlás zsémbes, a rosszat megtestesítő házmestere, Témüller úr, akinek nevét Müller Péter ihlette. A Doctor Herz bemutatójára mindössze egy héttel A padlás 1988. január 29-ei premierje után került sor.

Előadástörténete bélyegkép|jobbra|250px|Az ősbemutató plakátja A padlás a Vígszínház történetének legsikeresebb és legtöbbet játszott darabja lett, ősbemutatója óta folyamatosan műsoron van. A Vígszínházban 2008-ban, a bemutató huszadik évfordulóján díszelőadást tartottak új szereposztással és új műsorfüzettel. Ebből az alkalomból Sztevanovity Dusán így foglalta össze a mű üzenetét: „Húsz év múltán bevallom: A padlással csak azt szerettem volna elmondani, hogy a világból sohasem hiányzó T. Müllerek bármennyit pusztítanak, hazudnak, ármánykodnak; nem nyerhetnek. Addig nem, amíg vannak Mamókák, akár a valóságban, akár csak az emlékeinkben. Bármilyen fájdalmas volt elbúcsúzni a nagymamámtól, az édesapámtól, az összetartozás érzése, amit örökül rám hagytak, minden jó forrása az életemben.”

2013. január 29-én tartották a vígszínházi produkció 800. előadását, egyúttal megünnepelve, hogy a mű negyedszázada megszakítás nélkül szerepelt a teátrum repertoárján. A jubileum hetében a Pécsi Nemzeti Színházban és a Miskolci Nemzeti Színházban is bemutatták a musicalt. Utóbbihoz Holló Aurél és Presser Gábor azt az új, nagyzenekari hangszerelést rögzítette, amely eredetileg a 2009-es kaposvári előadáshoz készült. A negyedszázados jubileum kapcsán Presser Gábor így emlékezett a kezdetekre: „…ha nincs meg ez a varázslatos történet, akkor nyilván semmi nem történik. Megszületett Dusán szívében, fejében, lelkében, ráadásul még le is tudta írni. Onnantól számít az egész.”

A vígszínházi előadássorozat 2016-ban érte el a 900. előadást, 2019 decemberében pedig a teátrum egymilliomodik nézőjét köszönthette. A Covid19-pandémia miatt a 999. előadást a nézők rendhagyó módon csak az interneten, online stream formájában követhették, majd 2021. november 20-án a Vígszínház megtartotta A padlás 1000. előadását.

A vígszínházi ősbemutatót követően a darabot szinte az összes jelentős hazai és számos határon túli színház műsorára tűzte. Játszották többek között a debreceni Csokonai, a Győri, a Kecskeméti Katona József, a Miskolci és a Szegedi Nemzeti Színházban. Bemutatta továbbá az egri Gárdonyi Géza Színház, a székesfehérvári Vörösmarty Színház, a kaposvári Csiky Gergely Színház, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház, a Soproni Petőfi Színház, a szombathelyi Weöres Sándor Színház, a Veszprémi Pannon Várszínház, a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház, az Esztergomi Várszínház, a szigetszentmiklósi Sziget Színház, a miskolci Pécsi Sándor Guruló Színház és a zalaegerszegi Kvártélyház is.

Történetének első huszonöt éve alatt, 2013-ig országosan mintegy harminc alkalommal mutatták be, több mint 800 ezren látták, a 13 karaktert pedig az évek során összesen több mint ötven színész, több generáció játszotta.

Szereplők

Rádiós, „aki egyenesen fantasztikus”: fiatal kibernetikus, akit 1986-ban elbocsátottak az állami központból, miután engedély nélkül próbált kapcsolatot teremteni földönkívüli lényekkel és idegen bolygókkal. Jelenleg szellemi szabadfoglalkozásúként a padláson él, és saját építésű szuperszámítógépét, Robinsont fejleszti. A tudománynak élő fiú sokáig észre sem veszi a szomszédjában élő, belé fülig szerelmes Sünit, de a történet végére rádöbben az iránta táplált érzéseire.

Süni, „fiatal lány, aki hegedülni tanul”: 1970. május 20-án született, a Zeneakadémia hallgatója, Rádiós szomszédja. Reménytelenül szerelmes a fiúba, akinek a figyelmét bárhogy próbálja, sokáig nem tudja magára vonni. Hősiességével, talpraesettségével és a Varázskönyv útmutatását követő csókjával végül nemcsak a padlást menti meg, de Rádiós szívét is elnyeri.

Mamóka, „öreg nénike, aki mindent tud az emberekről”: a házban lakó jószívű, de magányos idős asszony, akinek legnagyobb bánata, hogy nincsenek unokái. Különlegesen finom szilvás gombócot főz. A történet végére a padláson összeverődött társaság minden tagja mintegy a fogadott unokájává válik.

Barrabás B. Barrabás, „a gengszter”: 1963. március 26-án született körözött bűnöző, aki a rendőrök elől menekülve tör be a padlásra egy időzített bombával. Jelenléte a darab konfliktusának fő katalizátora. A tetőn éri a halálos lövés, de szelleme a történet legvégén visszatér, immár a javulás útjára lépve.

Révész, „aki csak külsőleg azonos Barrabással”: újonc révész, akiben a kozmikus szabályokkal dacolva fellobban a vágy, hogy megtapasztalja az emberi létet, ezért beleköltözik a frissen elhunyt gengszter testébe. Eredeti feladata, hogy a négy bolyongó szellemet elvigye az Emlékek bolygójára, az „örökre szépek” világába. Rövid földi tartózkodása alatt megismeri az emberi lét árnyoldalait és szépségeit (valamint a szilvás gombócot), mielőtt hajnalban elhagyja a testet.

Herceg, „finomlelkű szellem, 500 éves”: oldalági lombard herceg, 1488-ban született. Egykor fogadást kötött egy másik herceggel, hogy melyikük tudja felébreszteni Csipkerózsikát. Hiába énekelte el a legszebb varázsdalait, a leány nem ébredt fel, míg riválisa egyetlen csókkal megtörte az átkot. A fogadás értelmében a Hercegnek meg kellett halnia, de halála előtt még megtanulta, hogy a csók a legnagyobb varázslat.

Kölyök, „naiv szellem, 530 éves”: ő volt az a kisfiú, aki egykor a tömegből egyedül merte hangosan kimondani, hogy a meztelenül felvonuló királyon (a császáron) nincs is ruha. Őszinteségéért halálra ítélték. Valódi nevére már senki sem emlékszik.

Lámpás, „a nyolcadik törpe, zsörtölődő szellem, 670 éves”: 1318. április 7-én született bányász. Őrségben állt hét társa védelmében, ám azok Hófehérke érkezése után teljesen megfeledkeztek róla, így lelte halálát.

Meglökő, „óriási szellem, 560 éves”: hatalmas termetű, jólelkű, néma hóhér. Földi életében testével próbálta megvédeni az ártatlanul halálra ítélt Kölyköt, azonban a túlerővel szemben alulmaradt, és mindketten odavesztek.

Témüller, „azelőtt házmester, most önkéntes”: a rosszindulat és a kicsinyesség megtestesítője. Folyton a rendre és az egyenlőségre hivatkozik, miközben minden vágya, hogy lebuktassa Rádióst és visszaszerezze a hatalmat a ház felett. Végül ártatlanok gyanúsításáért, a hatóság félrevezetéséért és Mamóka zaklatásáért letartóztatják.

Detektív, „aki önmagát is kinyomozza”: a hatóságok őt bízták meg Barrabás elfogásával. Munkáját némiképp hátráltatja, hogy „rendőrautójával fölégördült” a lezuhanó holttestnek.

Üteg, „a detektív másik balkeze”: gyáva, de büszke bombaszakértő, aki valójában retteg a bombáktól. Többszörös rendőrbajnok céllövészetben, az ő lövése találja el a tetőn menekülő Barrabást. A történet végén a (Süni és Rádiós által) sikeresen hatástalanított bomba miatt előléptetik.

Robinson, „a gép”: a Rádiós által épített szuperszámítógép, aki saját személyiséggel és érzésekkel rendelkezik. Alkotója definíciója szerint kísérleti kommunikációs eszköz, amely képes kapcsolatba lépni földönkívüli létformákkal és manipulálni az időjárást. Bárkit képes azonnal azonosítani a beépített adatbázisából. Bár gép, a darab során táncol, csodákról mesél, a végén pedig még sír is.

Szereposztás SzereplőEredeti szereposztás (1988) További szereplők a VígszínházbanRádiós Kaszás Attila Oberfrank Pál, Wunderlich József, Ember Márk, Szőcs Artur, Medveczky BalázsSüni Igó Éva Hullan Zsuzsa, Pápai Erika, Kéri Kitty, Péter Kata, Márkus Luca, Antóci Dorottya, Varga-Járó Sára, László RebekaMamóka Tábori Nóra Tanai Bella, Igó Éva, Hegyi BarbaraBarrabás Hegedűs D. Géza Csapó Attila, Mészáros Máté, Ertl ZsomborRévészSzellemek Herceg Méhes László Telekes Péter, Szántó Balázs, Cserna Antal, Zoltán Áron Lámpás Rudolf Péter Vizy György, Király Attila, Csőre Gábor, Tóth András, Dino Benjamin Kölyök Pápai Erika Szinetár Dóra, Dobó Enikő, Mentes Júlia, Radnay Csilla Meglökő Rácz Géza Gesztesi Károly, Horváth Szabolcs, Juhász István, Bölkény Balázs, Cserna AntalTémüller Balázs Péter Fesztbaum Béla, Hegedűs D. Géza, Orosz ÁkosDetektív Vallai Péter Fesztbaum Béla, Selmeczi Roland, Kőszegi Ákos, Méhes LászlóÜteg Seress Zoltán Fesztbaum Béla, Molnár Áron, Ifj. Vidnyánszky Attila, Gyöngyösi Zoltán, Krasznai Vilmos, Nyomárkay Zsigmond, Laczkó BálintRobinson, a gép Sipos András Lázár Balázs, Dolmány Attila, Takács Zalán

Cselekmény

Első felvonás