Titkos Pál, Titschka (Budafok, Kelenvölgy, 1908. január 8. – Budapest, 1988. október 8.) világbajnoki ezüstérmes magyar labdarúgó.
Pályafutása Klubcsapatban 1926-ban mutatkozott be az akkor induló profi élvonalban a Budai 33 színeiben. 1929-ben igazolt az MTK profi csapatába, a Hungária együttesébe, ahol 1940-ig játszott, annak feloszlatásáig. Összesen 231 bajnoki mérkőzésen szerepelt, 95 gólt szerzett, 2 bajnoki címet szerzett (1935-36, 1936-37) és egy magyar kupa győzelmet (1932). Az MTK örökös bajnoka.
Az 1936-37-es győztes bajnoki idényben az év labdarúgója lett.
A válogatottban 1929 és 1938 között 48Eredetileg 47-szeres válogatott volt, de egy 2002-ben hivatalossá vált mérkőzéssel lett 48 alkalommal szerepelt a válogatottban és 13 gólt szerzett.
Tagja volt az 1938-as labdarúgó-világbajnokságon ezüstérmet szerzett válogatottnak. Az első két mérkőzésen (Holland-India 6-0, Svájc 2-0), még a hat év kihagyás után a válogatottba újra meghívott Kohut Vilmos játszott a belszélső poszton. A svédek elleni elődöntő mérkőzésen már ő szerepelt a csapatban és egy egyéni akció végén ő szerezte a csapat vezető gólját (2-1). A mérkőzést végül is 5-1-re nyerte a magyar válogatott és magabiztosan jutott a döntőbe. Az 1938. június 19-én, Párizsban megrendezett Olaszország elleni döntőn is pályára lépett. A végül 4-2-re elveszített mérkőzésen ő lőtte a két magyar gól közül az elsőt.
Edzőként, sportvezetőként A második világháború után az újraszervezett MTK edzője volt 1946-47-es idényben. 1950-ben a Kelenvölgy edzőjének nevezték ki. 1955-től 1956-ig állami edzőként a válogatott mellett tevékenykedett.
1957 januárjától az egyiptomi el-Ahlí trénere volt. 1957 és 1959 között az Egyiptomi labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya volt. Egyiptom rendezte a 2., az 1959-es afrikai nemzetek kupája labdarúgó tornát amit megnyert és ezzel kétszeres tornagyőztes lett.
1959 és 1962 között a Salgótarjáni BTC vezetőedzője volt. 1963-ban a Zalaegerszegi TE edzőjeként dolgozott. 1964-ben a Szolnoki MTE trénere volt. 1965-től 1967 decemberéig a Kecskeméti Dózsa vezetőedzői posztját töltötte be.
Összesen 113 bajnoki mérkőzésen ült a kispadon az NB I-ben.
1950 augusztusában az MLSZ főtitkára lett. 1951-től 1955-ig az OTSB labdarúgó-osztályának vezetője. 1968-ban az Április 4. Vasas intézőbizottságának elnöke. 1979-től az MLSZ Edzői Tanácsadó Testületének volt a tagja.
Sikerei, díjai
Játékosként világbajnoki 2.: 1938 - Franciaország Magyar bajnok: 1935-36, 1936-37 Magyar kupagyőztes: 1932 Az év magyar labdarúgója: 1937
Edzőként Magyar Népköztársasági Sportérdemérem ezüst fokozat (1951) Szocialista Munkáért érdemérem (1953) Mesteredző (1961) Magyar Népköztársasági Sportérdemérem arany fokozat (1978)
Statisztika Mérkőzései a válogatottban
Jegyzetek
Források
nela.hu
Külső hivatkozások
Kategória:1908-ban született személyek Kategória:1988-ban elhunyt személyek Kategória:Budafokiak Kategória:Magyar labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:A 33 FC labdarúgói Kategória:Az MTK labdarúgói Kategória:A Vasas labdarúgói Kategória:Az év magyar labdarúgói Kategória:Az 1938-as világbajnokság labdarúgói Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:Magyar labdarúgóedzők Kategória:Magyar sporttisztviselők Kategória:Magyar bajnok labdarúgók Kategória:Az MTK vezetőedzői Kategória:A Budapest Honvéd vezetőedzői Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek