Felsőhomoród (románul Homorodu de Sus) falu Romániában, Szatmár megyében. Középhomoród községközponthoz tartozik.

Fekvése Szatmárnémetitől délkeletre, a Bükk-hegység nyugati lejtője alatt, Bükkszoldobágy mellett fekvő település.

Nevének eredete Nevét a rajta keresztülfolyó Homoród-patakról kapta.

Története 1390 után említették először nevét Homorod néven.

1424-ben Felsehomoprod, Naghomorod, Megerlehomorodként írták a három részből álló Homorogd falut.

1390 után az Erdőalja kerületbe tartozó királyi falut Mária királynő Szász fiainak, Balk mesternek, vajdának, Drág vajdának, a Bélteki család őseinek és Jánosnak adományozta.

1424-ben Bélteki Balk fia: Sandrin fiai: János és László, valamint Drág fiai: György és Sandrin megosztoztak birtokaikon.

A három részből álló román lakosságú birtokból Felsőhomoród Balk ágának, míg Nagyhomoród és Megyerlehomoród Drág ágának jutott.

1424-ben említették Renthe-i Barta, Homorod-i Paska és Csaholc-i Lőkös nevű jobbágyokat is.

A 20. század elején Szatmár vármegye Erdődi járásához tartozott.

Felsőhomoródnak 1910-ben 474 lakosa volt, ebből 6 magyar, 8 német, 460 román, melyből 6 római katolikus, 460 görögkatolikus, 7 izraelita volt.

Források

Németh Péter: A középkori Szatmár megye települései

Jegyzetek

Kategória:Szatmár megye települései Kategória:Szatmár vármegye települései