(Óta, 1990. március 11. –) japán teniszezőnő, olimpikon.
2005-ben kezdte profi pályafutását, melynek során nyolc egyéni és három páros ITF-tornát nyert meg. Legjobb egyéni világranglista-helyezése egyéniben a negyvenedik volt, ezt 2011 októberében érte el, míg párosban a 65. helyig jutott 2009. február 9-én.
Pályafutása 1990. március 11-én született Óta városában. Hétévesen kezdett el teniszezni. A jobbkezes japán játékos a legtöbb női teniszezőhöz hasonlóan két kézzel üti a fonákot, de ő a tenyerest is. A junioroknál 2003 őszén mutatkozott be Hjógóban. Ezen a versenyen szabadkártyával indult el, ám az első fordulóban vereséget szenvedett honfitársától Szuzuki Riétől, a páros versenyt azonban megnyerte. A következő héten szintén Hjógóban lépett pályára, és a szervezőktől erre a versenyre is megkapta a szabadkártyát. Itt azonban 13 évesen megnyerte élete első egyéni nemzetközi junior versenyét.
Junior korában egyszer tudta elhódítani az ázsiai teniszbajnokságot, 2006-ban. Legjobb eredménye a junior Grand Slam-tornákon az elődöntő, ezt 2005-ben a Roland Garroson érte el, ahol a román Ioana Raluca Olarutól szenvedett vereséget. 2006-ban az Australian Openen a negyeddöntőben esett ki, ahol a későbbi felnőtt világelső Caroline Wozniacki állította meg. A felnőttek között a legjobb eredménye a Grand Slam-tornákon egyéniben a 3. kör, amelyet a 2011-es, valamint a 2013-as Australian Openen ért el. Párosban ugyancsak a 3. körig jutott 2011-ben Wimbledonban, valamint a 2012-es Australian Openen.
A felnőttek között 2004-ben mutatkozott be egy Japánban rendezett salakos ITF-tornán. Ezen a Szutamában rendezett versenyen az akkor még csak 14 éves Morita az első körben kiesett. Az első felnőtt ITF-torna döntőjébe 2005-ben jutott el Fukuokában, de a tornagyőzelmet nem sikerült megszereznie a tajvani Csan Jung-zsan ellen. Élete első tornagyőzelmét a felnőttek között Tokacsiban szerezte 2006. augusztus 6-án.
Japán színeiben vett részt a 2008-as pekingi olimpia egyéni és páros versenyén.
2007–2015 között 37 alkalommal szerepelt Japán Fed-kupa-válogatottjában, eredménye 23–14.
WTA 125K-döntői Egyéni Elveszített döntői (1) No.DátumHelyszínBorításEllenfél a döntőbenEredmény a döntőben 1. 2013. november 3. Nanjing Ladies Open , Nanking Kemény Csang Suaj 4–6, feladta
WTA-döntői Páros Elveszített döntői (2) No.DátumHelyszínBorításPartnerEllenfél a döntőbenEredmény a döntőben 1. 2007. október 14. PTT Bangkok Open, Bangkok Kemény Namigata Dzsunri Szun Tien-tien Jen Ce visszaléptek 2. 2008. október 5. Rakuten Japan Open Tennis Championships, Tokió Kemény Nakamura Aiko J. Craybas M. Eraković 6–4, 5–7, [6–10]
ITF-tornagyőzelmei Egyéni (8) DátumTornaBorításEllenfél a döntőbenDöntő eredménye 1. 2006. augusztus 6. Tokacsi, Japán Szőnyeg Takao Erika 6–3, 4–6, 7–6(6) 2. 2006. szeptember 30. Tokió, Japán Kemény Csan Jung-zsan 3–6, 6–3, 6–4 3. 2007. július 22. Kurume, Japán Szőnyeg Takao Erika 6–1 3–1 feladta 4. 2008. november 2. Tokió, Japán Kemény Jarmila Gajdošová 6–2, 2–6, 6–3 5. 2008. november 22. Kolkata, India Kemény Elora Dabija 6–3, 6–1 6. 2008. november 30. Tojota, Japán Szőnyeg Kszenyija Likina 6–1, 6–3 7. 2010. október 4. Tojota, Japán Kemény Jill Craybas 6–3, 7–5 8. 2011. november 6. Tajpej, Tajvan Kemény Date Kimiko 6–2, 6–2
Páros (3) DátumTornaBorításPartnerEllenfél a döntőbenDöntő eredménye 1.2007. május 6.Gifu, JapánSzőnyeg Szugijama Ai Iidzsima Kumiko Okamoto Szeiko6–1, 3–6, 6–0 2.2007. május 13.Fukuoka, JapánSzőnyeg Jonemura Akiko Fudzsivara Rika Namigata Dzsunri6–2, 6-2 3.2009. október 10.Tokió, JapánKemény Csan Jung-zsan Date Kimiko Fudzsivara Rika6–2, 6–4
Eredményei Grand Slam-tornákon Egyéniben Grand Slam Australian Open Roland Garros Wimbledon US OpenÉvEredményUtolsó ellenfélEredményUtolsó ellenfélEredményUtolsó ellenfélEredményUtolsó ellenfél 2007Selejtező (Q2) Taccjana Pucsak Selejtező (Q1) Anne Keothavong 1. kör Mara Santangelo Selejtező (Q1) Melanie Oudin 2008Selejtező (Q3) Marta Domachowska1. kör Szávay ÁgnesSelejtező (Q1) Zuzana OndráškováSelejtező (Q1) Anasztaszija Pivovarova 20091. kör Tatjana Malek1. kör Tathiana Garbin1. kör Aravane Rezaï1. kör Sorana Cîrstea 20101. kör Carla Suárez Navarro1. kör Kirsten Flipkens2. kör Dominika Cibulková1. kör Francesca Schiavone 20113. kör Peng Suaj2. kör Yanina Wickmayer1. kör Tamira Paszek1. kör Laura Robson 20121. kör Petra Cetkovská2. kör Marija Sarapova2. kör Peng Suaj2. kör Cvetana Pironkova 20133. kör Serena Williams1. kör Julija Putyinceva1. kör Marina Eraković– 20142. kör Jelena Janković––– 2015––Selejtező (Q1) Hibino Nao–
Év végi világranglista-helyezései Év 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 Egyéni 314. 182. 140. 118. 72. 76. 47. 87. 61. 246. 782. – 838. Páros 523. 444. 134. 74. 133. 125. 120. 222. 328. – – – –
Jegyzetek
Források
További információk
Morita Ajumi hivatalos honlapja
Kapcsolódó szócikkek
Kategória:Japán teniszezők Kategória:Japán olimpikonok Kategória:1990-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Japán nők