A 2010. évi téli olimpiai játékokon a női jégkorongtornát Vancouver két csarnokában rendezték meg február 13. és 25. között. A tornán a Nemzetközi Jégkorongszövetség által készített 2008-as világranglista első hat helyezettje, valamint az olimpiai selejtezőtornák győztesei vehettek részt.
Selejtezők
Keretek
Csoportkör A nyolc csapatot két darab négyes csoportba osztották be az alábbi módon (zárójelben a csapat világranglistán elfoglalt helyezése olvasható, ami meghatározta csoportbeli elhelyezésüket): A csoportB csoport (1.) (2.) (4.) (3.) (5.) (6.) (17.) (8.) Egy-egy csoportban minden csapat minden csoportellenfelével egyszer játszott. A mérkőzések után a csoporton belüli sorrendet a következők szerint kellett meghatározni: A Nemzetközi Jégkorongszövetség szabályzata alapján a csoportok sorrendjét elsődlegesen a több szerzett pont határozta meg. Miután a jégkorongban minden tétmérkőzésen van győztes, ezért ha két csapat azonos pontot szerzett, akkor a kettejük párharcát megnyerő csapat végez előrébb. Ha kettőnél több csapatnak volt ugyanannyi pontja, akkor kizárólag az azonos pontot elérő csapatok által lejátszott mérkőzések figyelembevételével egy alcsoportot kellett létrehozni, amiben az alábbiak szerint kell meghatározni a sorrendet: az ezeken a mérkőzésen szerzett több pont az ezeken a mérkőzéseken elért jobb gólkülönbség az ezeken a mérkőzéseken lőtt több gól Ha ezek után még mindig kettőnél több csapat azonos mutatókkal rendelkezett, akkor az e csapatok után következő csapat ellen elért eredmény döntött a fenti sorrend (pont, gólkülönbség, lőtt gól) alapján, ha ez sem volt elég, akkor a következő csapat, és így tovább, mindaddig, míg az utolsó helyezett csapat elleni eredményt is figyelembe vették. Ha ezek után is fennállt az egyenlőség a csapatok között, akkor a torna előtti rangsor számított.
A csoportok első két helyezettje bejutott az elődöntőbe, a másik két csapat pedig a vigaszágon folytathatta tovább.
Minden időpont helyi (UTC–8) idő szerint van megadva. A csoport
Csapat 3 3 0 0 0 41 2 +39 9 3 2 0 0 1 10 15 –5 6 3 1 0 0 2 6 15 –9 3 3 0 0 0 3 4 29 –25 0
B csoport
Csapat 3 3 0 0 0 31 1 +30 9 3 2 0 0 1 7 8 –1 6 3 1 0 0 2 3 19 –16 3 3 0 0 0 3 3 16 –13 0
Vigaszág Mindkét csoportból a harmadik és negyedik helyezett csapat a vigaszágra került, ahol a csapatok egyenes kieséses rendszerben döntötték el az ötödik és hetedik hely sorsát. Az A csoport harmadik helyezettje játszott a B csoport negyedik helyezettjével, és fordítva (B3–A4). A két mérkőzés győztese mérkőzött az ötödik helyért, a vesztesek pedig a hetedik helyért. Vigaszág ágrajza
Rájátszás az 5. helyért
A 7. helyért
Az 5. helyért
Egyenes kieséses szakasz Mindkét csoportból az első és második helyezett csapat az elődöntőbe került, ahol a csapatok egyenes kieséses rendszerben döntötték el az első és harmadik hely sorsát. Az A csoport első helyezettje játszott a B csoport második helyezettjével, és fordítva (B1–A2). A két mérkőzés győztese mérkőzött az aranyéremért, a vesztesek pedig a bronzéremért. Ágrajz
Elődöntők
Bronzmérkőzés
Döntő
Statisztikák Sorrend Minden pozícióért játszanak helyosztót.
A hazai csapat eltérő háttérszínnel kiemelve. HelyezésNemzet 55000482+4615 54001404+3612 521021015-584. 520121327-1475. 521021416-286. 52012823-1577. 51004623-1738. 50005736-290
Kanadai táblázat HelyezésJátékosJátszott mérkőzésGólGólpasszPontKiállítás +/-1596152+142557128+153592116+44565110+85547110+66529112+12529110+148555100+129546102+71053582+453586+7 Mesterhármast elért játékosok (2x)
(2x)
(2x)
Kapusteljesítmény Az alábbi táblázatban azok a kapusok szerepelnek, akik a saját csapatuk játékidejének legalább 40%-ában voltak a pályán. HelyezésKapus13180:0010.3398.04502 4239:5030.7595.776835301:55163.1890.9116044250:00102.4090.209255247:53194.6088.82151 Kapott gólok nélküli mérkőzések (shotout)
(2x)
(2x)
Források
Kapcsolódó szócikkek Férfi jégkorongtorna a 2010. évi téli olimpiai játékokon
Nöi bajnoksag Olimpia2010