Sarah Michelle Prinze (leánykori nevén Gellar) (New York, 1977. április 14. –) amerikai színésznő, producer és vállalkozó.

Négyéves korában fedezte fel őt egy ügynök, neki köszönhetően debütált az An Invasion of Privacy című tévéfilmben. A színészi hírnevet 1993-ban hozta el számára az All My Children című szappanopera, mellyel 1995-ben Daytime Emmy-díjat nyert legjobb fiatal színésznő drámasorozatban-kategóriában.

Világhírnévre a Buffy, a vámpírok réme (1997–2003) című sorozattal tett szert, kiérdemelve egy Golden Globe-jelölést. Bevételi szempontból sikeres filmjei közé tartozik az 1997-es Tudom, mit tettél tavaly nyáron és a Sikoly 2. című horrorfilmek, a Kegyetlen játékok (1999), a Scooby-Doo – A nagy csapat (2002), a Scooby-Doo 2. – Szörnyek póráz nélkül (2004) és az Átok. Egyéb, fontosabb filmjei közt található A káosz birodalma (2006) és a Lélegzet (2008). A televízió képernyőjén 2011 és 2012 között feltűnt a Ringer – A vér kötelez című sorozatban (melyet vezető producerként is jegyez), illetve az Eszementek (2013–2014) című szituációs komédiában is. 2019-ben vendégszerepet kapott az Agymenők fináléjában is, amelyben önmagát alakította.

2015-ben többedmagával megalapította a Foodstirs nevű, sütéssel kapcsolatos termékeket forgalmazó élelmiszergyártó és e-kereskedelmi startup céget. 2017-ben szakácskönyvet adott ki Stirring Up Fun with Food címmel.

2002 óta Freddie Prinze Jr. színész felesége, két gyermekük született.

Élete és pályafutása bélyegkép|jobbra|Férjével, Freddie Prinze Jr.-ral New Yorkban született 1977. április 14-én zsidó származású családban (anyai nagyszülei magyar származásúak voltak). 1981-ben az egyik étteremben felfedezte egy ügynök. 1984-ben elváltak szülei, így Sarah-t édesanyja nevelte. Népszerűségét a Buffy, a vámpírok réme (1997) című sorozattal alapozta meg.

Bár már 1997-ben együtt játszottak a Tudom, mit tettél tavaly nyáron című filmben, csak 2000-ben kezdtek randevúzni Freddie Prinze Jr. színésszel, aki 2001 áprilisában eljegyezte, majd 2002. szeptember 1-jén Puerto Vallartában elvette feleségül. Olyan filmekben játszottak együtt, mint a Scooby-Doo – A nagy csapat, a Tudom, mit tettél tavaly nyáron és annak folytatásai. 2007-ben, öt évi házasság után változtatta nevét Sarah Michelle Prinze-re.http://www.nypost.com/p/entertainment/tv/fresh_prinze_OXR91Awi4y3WL3N9ouhV4N 2009. szeptember 19-én a színésznő világra hozta első gyermekét, Charlotte Grace Prinze-t. 2012-ben megszületett második gyermeke, Rocky James Prinze.

Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1984 A Brooklyn híd túloldalán Over the Brooklyn Bridge Phil lánya (stáblistán nem szerepel) 1986 Útkereszteződések (törölt jelenet) Crossroads templomlátogató 1988 Fura farm (törölt jelenet) Funny Farm Elizabeth tanítványa 1989 Veszélyes szenvedély High Stakes Karen Rose 1997 Tudom, mit tettél tavaly nyáron I Know What You Did Last Summer Helen ShiversHuszárik Kata Sikoly 2. Scream 2 Casey "Cici" Cooper Mezei Kitty 1998 Chipkatonák Small Soldiers Gwendy Doll (hangja) 1999 Kegyetlen játékok Cruel Intentions Kathryn Merteuil Szénási Kata A csaj nem jár egyedül She's All That lány az ebédlőben Sülve-főve Simply Irresistible Amanda Shelton Kökényessy Ági 2001 Harvard Man Cindy Bandolini 2002 Scooby-Doo – A nagy csapat Scooby-Doo Diána Blake Hámori Eszter2004 Átok The Grudge Karen Davis Kiss Virág Scooby-Doo 2. – Szörnyek póráz nélkül Scooby-Doo 2: Monsters Unleashed Diána Blake Hámori Eszter 2006 Átok 2. The Grudge 2 Karen Davis Juhász Judit Kínzó látomás The Return Joanna Mills Mezei Kitty A káosz birodalma Southland Tales Krysta Kapowski / Krysta Now Mezei Kitty 2007 Lélegzet The Air I Breathe Sorrow Huszárik Kata Fedőneve: Pipő Happily N'Ever After Ella (szinkronhang) Csondor Kata Segédszerkesztőnő megosztaná... Suburban Girl Brett Eisenberg Roatis Andrea TMNT – Tini nindzsa teknőcök TMNT April O'Neil (hangja) Solecki Janka 2009 Elrabolt élet Possession Jessica Mezei Kitty Veronika meg akar halni Veronika Decides to Die Veronika Deklava Németh Borbála 2012 The Illusionauts Nicole (angol hangja) 2022 Shop-stop 3. Clerks III jelentkező a meghallgatáson Bosszúra készen Do Revenge igazgatónő 2025 Tudom, mit tettél tavaly nyáron I Know What You Did Last Summer Helen Shivers Huszárik Kata 2026 Aki bújt 2. – Jövök! Ready or Not 2: Here I Come Ursula Danforth Mezei Kitty

Televízió Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Megjegyzések 1983 An Invasion of Privacy Jennifer Bianchi tévéfilm 1988 Spenser: For Hire Emily 1 epizód Tell Vilmos Crossbow Sara Guidotti 1 epizód 1989 Girl Talk önmaga (házigazda) 1 epizód 1991 Az asszony, akit Jackie-nek hívtak A Woman Named Jackie tizenéves Jacqueline Bouvier minisorozat 1992 Swans Crossing Sydney Orion Rutledge főszereplő (63 epizód) 1993–2011 All My Children Kendall Hart 28 epizód névtelen páciens 1 epizód 1997 Hajótörött Kft. Beverly Hills Family Robinson Jane Robinson tévéfilm 1997–2003 Buffy, a vámpírok réme Buffy the Vampire Slayer Buffy Summers / Faith 1998 Texas királyai King of the Hill Marie (hangja) 1 epizód 1998–2002 Saturday Night Live Saturday Night Live önmaga (házigazda) 5 epizód 1999–2000 Angel Angel Buffy Summers 2 epizód 2000 God, the Devil and Bob Az a színésznő abból a műsorból (hangja) 1 epizód Szex és New York Sex and the City Debbie 1 epizód 2001 Grosse Pointe önmaga 1 epizód 2004–2012 A Simpson család The Simpsons Gina Vendetti (hangja) 2 epizód 2005–2018 Robotcsirke Robot Chicken Buffy Summers / Diána Blake / egyéb hangok 15 epizód 2011–2012 Amerikai fater American Dad! Phyllis / Jenny (hangja) 2 epizód Ringer – A vér kötelezvezető producer Ringer Bridget Kelly / Siobhan Martin főszereplő (22 epizódÖ 2013–2014 Eszementek The Crazy Ones Sydney Roberts főszereplő (22 epizód) 2015–2016 Star Wars: Lázadók Star Wars Rebels Hetedik Nővér Inkvizítor (hangja) 5 epizód 2016 Veszélyes tanerők Those Who Can't Gwen Stephanie 1 epizód Cruel Intentions Kathryn Merteuil leadatlan próbaepizód 2019 Agymenők The Big Bang Theory önmaga (cameo) 1 epizód 2021 A világ ura: Kinyilatkoztatás Masters of the Universe: Revelation Teela (hangja) főszereplő 2023 Wolf Pack Kristin Ramsey főszereplő és vezető producer 2024 RuPaul – Drag Queen leszek! RuPaul's Drag Race önmaga' | vendég zsűritag |- | 2024–2025 | Dexter: Eredendő bűn| Dexter: Original Sin'' Tanya Martin visszatérő szerep

Fontosabb díjak és jelölések 2001 - Golden Globe-díj jelölés - a legjobb színésznő dráma tv-sorozatban (Buffy, a vámpírok réme)

Jegyzetek

További információk

Kategória:1977-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai színésznők Kategória:Amerikai szinkronszínészek Kategória:New York-iak