Benkő Dániel (Budapest, 1947. július 29. – 2019. december 15.) magyar lant- és gitárművész, médiaszemélyiség.

Életpályája Muzsikusként 1965-től a Bartók Béla Konzervatóriumban, 1969–1971 között a Zeneakadémia Zeneiskolai Tanárképző Intézetében tanult, Gergely József és Szendrey-Karper László tanítványa volt. A végzés utáni két évben Cheltenhamben Diana Poultonnál, Breukelenben Eugen Dombois-nál sajátította el a lantjáték alapjait.

1976-ig gitártanárként dolgozott, majd a Zeneakadémia lantprofesszora, illetve a grožnjani nemzetközi lantkurzus és a Kloster-Langwaden zenei vezetője lett. 1971-ben megalakította a Bakfark Consort zenekart, amelyben gitározott, énekelt és játszott a vihuela nevű húros hangszeren is,Bakfark Consort Arrangements By Dániel Benkő – Renaissance Pop, discogs.com és velük együtt koncertezett a világ szinte valamennyi országában. 1984-től a Céh Művészeti Alkotó és Kutatási Egyesület elnöke volt.

Jelentős szerepe volt a reneszánsz és barokk lantzene hazai népszerűsítésében.Olasz, spanyol, magyar, turigabor.hu 1976-ban kezdte közreadni Bakfark Bálint összes művét Homolya Istvánnal. Ezeket 1986 és 1997 között lemezre is vette.Magyar volt a reneszánsz Jimi Hendrix, index.hu 1978-tól Orpheus címmel indított sorozatot pengetős hangszerekre írott darabokból. Egy 2009-es nyilatkozata szerint addigi pályafutása alatt 4200 szólókoncertet adott a világ 100 országában és összesen 82 szólólemeze jelent meg.Benkő: Hat éve őrültem meg, blikk.hu

A médiában 1978-tól az 1990-es évekig rendszeresen készített ismeretterjesztő műsorokat a Magyar Rádióban. Legismertebb a Fülönfogva, avagy hogyan hallgassunk zenét? című volt.

A 2000-es években a Budapest Televízió reklámblokkjaibanA hely szelleme, nol.hu kezdett szerepelni, majd a vezető kereskedelmi televíziók különféle szórakoztató műsoraiban is szerepet vállalt.

2008-ban részt vett az RTL Klub tévécsatorna Celeb vagyok, ments ki innen! és a Vacsoracsata című műsorában, majd 2009 szeptemberétől az RTL Klubon Benkő feleséget keres című műsorának főszereplője volt, 2010-ben pedig a Való Világ című műsor negyedik szériájában is volt szereplése. Benkő Dániel megosztotta a közvéleményt viselkedésével, amelyet sokan kifogásoltak. Később a TV2 Ezek megőrültek! című műsorának volt szereplője.

A közéletben Apai ágon örmény származásúnak vallotta magát,Tárt karokkal várja Benkő Dánielt az örmény elnök, borsonline.hu 1994 és 1998 között az V. kerületi örmény kisebbségi önkormányzat képviselőjeként tevékenykedett.

Fiatal kori közlekedési balesete

1978-ban autót vezetve baleset részese volt, melyben ő maga is súlyosan megsérült, két utasa pedig életét vesztette.https://library.hungaricana.hu/hu/view/TolnaMegyeiNepujsag_1978_04/?pg=55&layout=s

Halála 2019 decemberében szívinfarktust szenvedett az otthonában. A kiérkező mentők már nem tudtak segíteni rajta.Kiderült, mi okozta Benkő Dániel halálát – Hvg.hu, 2019. december 17.

Diszkográfia 1983 – Ezer év gitáron (Hungaroton SLPM 17801) 1985 – Ave Maria 1985 – Márta István: Szíveink (Hungaroton SLPX 12563) 1985 – Reneszánsz pop (Hungaroton SLPX 12575, CD: HCD 12575 ) 1985 – Pop antico 1987 – Spanyol gitár 1989 – Gitároperett 1989 – Guitar Encores: From Vivaldi to Roch (Hungaroton HRC116) 1990 – Pihentető muzsika 1996 – Gitár álom 1997 – On seven instruments 1997 – Bakfark Bálint összes lantműve (Hungaroton HCD 31564–67) 1999 – Guitar serenade 2000 – Barokk pop (Hungaroton HCD 32007) 2003 – Dalok és táncok a Vietórisz-kéziratból (Hungaroton HCD 32133) 2009 – Szerenád

Díjai, elismerései KISZ-díj A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (1998)Kitüntetések a Magyar Kultúra Napján , muzsikalendarium.hu

Könyvei Botrány! Elveszett királyságom története; Klub Publishing, Bp., 2008

Jegyzetek

Források Brockhaus–Riemann zenei lexikon. Szerk. Boronkay Antal. Budapest, 1983. Zeneműkiadó I. köt. 175. l. Ki kicsoda 2000. Főszerk. Hermann Péter. Budapest, 1999. Greger-Biográf ISSN 1215-7066 Ki kicsoda a magyar zeneéletben? Szerk. Székely András. 2. kiad. Budapest, 1988. Zeneműkiadó. Révai Új Lexikona. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd, 1998. Babits Kiadó. II. köt. 791. l. Allmusic.hu Sztárlexikon Sejtetted ezt Benkő Dánielről?, zene.hu

További információk Benkő Dániel – Esti Showder, 2010.01.14, youtube.com

Kategória:1947-ben született személyek Kategória:2019-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar gitárosok Kategória:Magyar lantosok Kategória:Magyar médiaszemélyiségek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Camerata Hungarica Kategória:Magyar zenepedagógusok