Dömötör Mihály (Binóc, 1875. október 1. – Fajsz, 1962. február 2.) ügyvéd, politikus, rövid ideig belügyminiszter.

Életpályája Nagyszombatban végezte a gimnáziumi tanulmányait, majd a Budapesti Egyetemen 1900-ban az államtudományi, 1901-ben a jogtudományi vizsgáit tette le. 1903-tól ügyvéd.

Az 1905-ös választásokon a Katolikus Néppárt jelöltjeként az Országgyűlésbe jutott. 1905 és 1910 között több cikke jelent meg jogi kérdésekről. 1918-tól a Hangya szövetkezeteket felügyelő bizottság tagja. A Károlyi Gyula vezette ellenforradalmi kormányokban kormánybiztos, majd népjóléti-, illetve ideiglenesen vallás- és közoktatásügyi miniszter volt.

Az 1920-as választásokon a kapuvári kerületből jutott az Országházba, ahol a Simonyi-Semadam-kormányban elvállalta a belügyminiszteri posztot. Miután az 1922-es választásokon nem szerzett mandátumot, visszavonult a politikai élettől és már csak ügyvédként dolgozott.

Nevéhez fűződik az 1550/1920. számú rendelet kiadása, amely feloszlatta a szabadkőműves társaságokat.

Művei A Kisgazdapárt és a Habsburgok trónvesztése. Kószó István, Kováts J. István, Dömötör Mihály beszéde a nemzetgyűlésen, Nagyatádi Szabó István beszéde Kossuth sírjánál; Bethlen Ny., Bp., 1921 Az ónodi trónfosztó határozat előzményei, okai és tanulságai különös tekintettel a Habsburgok visszatérési törekvéseire; Országos Rákóczi Szövetség, Bp., 1936 (Rákóczi-könyvek) Ferenc Ferdinánd politikája; Országos Rákóczi Szövetség, Bp., 1937 (Rákóczi-könyvek) Középosztályunk megmentése tanügyi reformokkal; bev. Bogdán Gyula; Sárik Ny., Cegléd, 1938 A nagylelkűség jutalma; Magyar-Török Egyesület, Bp., 1932 Ferenc Ferdinánd politikájának következményei a világháborúban; Országos Rákóczi Szövetség, Bp., 1944

Jegyzetek

Források

[ Életrajza] a Magyar életrajzi lexikonban Életrajza a Nemzetgyűlési Almanach 1920–1922-ben

Kategória:Katolikus Néppárt-tagok Kategória:Országos Kisgazdapárt-tagok Kategória:Az Egységes Párt korábbi tagjai Kategória:Országgyűlési képviselők (Katolikus Néppárt) Kategória:Országgyűlési képviselők (Országos Kisgazdapárt) Kategória:Országgyűlési képviselők (1905–1906) Kategória:Országgyűlési képviselők (1920–1922) Kategória:Magyarország belügyminiszterei Kategória:Binóciak Kategória:1875-ben született személyek Kategória:1962-ben elhunyt személyek