Az 1918–1919-es magyar–román háború kezdete az volt, amikor 1918. november 13-án a román csapatok több helyen átlépték a Magyar Királyság határát. 1918. december 1-jén az erdélyi románok kimondták Erdély csatlakozását a Román Királysághoz. 1919 áprilisában a kommunisták átvették a hatalmat Magyarországon, a hadsereg pedig megpróbálta visszafoglalni Erdélyt, kirobbantva a háborút. A háború, melynek utolsó szakaszáig mindkét oldalon több mint katonát vetettek be, 1919 augusztusában ért véget a Magyarországi Tanácsköztársaság bukásával, illetve Magyarország jelentős keleti területei és Budapest román megszállásával. A román csapatokat 1920 márciusában vonták vissza Magyarországról.
Előzmények
Romániában
1916-ban Románia az antant oldalán belépett az első világháborúba, azzal a fő céllal, hogy minden, zömében románok lakta területet egy államon belül egyesítsen (lásd: 1916-os bukaresti megállapodás)."Primary Documents – King Ferdinand's Proclamation to the Romanian People, 28 August 1916". www.firstworldwar.com. Archived from the original on 2022-06-01.
1918-ban, miután a kommunisták átvették a hatalmat Oroszországban és Breszt-Litovszkban különbékét kötöttek a központi hatalmakkal, Románia magára maradt a keleti fronton, mégpedig olyan helyzetben, amely messze meghaladta katonai képességeit; tehát békét kért, melyet az 1918-as bukaresti békében meg is kapott. A békeszerződést román részről Alexandru Marghiloman írta alá a központi hatalmakkal 1918. május 7-én. I. Ferdinánd román király azonban nem írta alá a békét, és 1918. november 10-én, kihasználva a központi hatalmak bizonytalan helyzetét, Románia újra belépett a háborúba az antant oldalán, ugyanazokkal a célkitűzésekkel, mint 1916-ban. Ferdinánd király elrendelte a román hadsereg mozgósítását és parancsba adta, hogy a Kárpátokon keresztül törjenek be Erdélybe.
Magyarországon 1918-ban az első világháborút elvesztő Osztrák–Magyar Monarchia összeomlott. 1918. október 31-én az őszirózsás forradalom az antant-barát, függetlenségi párti Károlyi Mihály grófot juttatta a miniszterelnöki székbe. Károlyi Woodrow Wilson pacifizmusának engedve elrendelte a magyar hadsereg teljes leszerelését. Magyarország nemzeti véderő nélkül maradt. Károlyi kikiáltotta az első magyar köztársaságot, melynek ő lett az elnöke. 1919 februárjára a kormány teljesen elvesztette a nép támogatását, miután mind belügyi, mind katonai téren kudarcot vallott. Március 21-én, miután az antant katonai megbízottja még több területi engedményt követelt, Károlyi lemondott. A Kommunisták Magyarországi Pártja Kun Béla vezetésével átvette a hatalmat és kikiáltotta a Magyar Tanácsköztársaságot. A kommunisták egyenlőséget és társadalmi igazságosságot ígértek. A kommunisták nagyrészt annak köszönhetően nyerték el a hatalmat, hogy csak nekik voltak az országban szervezett harcoló alakulataik, emellett azt ígérték, hogy megvédik Magyarország területét újoncok behívása nélkül is (talán a szovjet Vörös Hadsereg segítségével). Kezdetben a Magyar Vörös Hadsereg legtöbb katonája felfegyverzett gyári munkás volt Budapestről.
A háború A háború első szakaszában a román hadsereg az Erdélyi-középhegységig nyomult előre. A második szakaszban, a magyarországi kommunista hatalomátvétel után a román hadsereg legyőzte a Vörös Hadsereget és elérte a Tiszát. Végül a harmadik szakaszban a román hadsereg megszállta Budapestet, megbuktatva Kun Béla kommunista rendszerét.
Első szakasz: 1918. november – 1919. március Az 1918-as bukaresti békét követően a román hadsereg nagy részét leszerelték. Csak a 9. és 10. gyalogoshadosztályok, illetve az 1. és 2. lovashadosztályok álltak hadikészültségben, de ezek ekkor éppen Besszarábiát védték a szovjet Vörös Hadsereg támadásaitól. Ebben a helyzetben elsőként a Moldvában állomásozó 1., 7. és 8. hegyivadász-hadosztályt (vânători) mozgósították. A 8.-at Bukovinába, a másik kettőt Erdélybe küldték.
1918. december 1-jén az erdélyi románok kimondták Erdély Romániához való csatlakozását.
Az 1. és 7. hadosztály 1918 decemberében előretört a Maros folyó vonaláig, amely az Antant és Magyarország képviselői által november 13-án Belgrádban megkötött megállapodás szerint demarkációs vonal volt. Ugyanebben az időben a német hadsereg egységei August von Mackensen marsall vezérletével visszavonultak nyugatra.
Román kérésre az Antant Louis Franchet d’Espèrey francia tábornok által vezetett keleti fronti parancsnoksága megadta az engedélyt a román hadsereg előrenyomulására az Erdélyi-középhegységig, ami korábban az Erdélyi Fejedelemség nyugati határát képezte. A 7. hegyivadász-hadosztály Kolozsvár irányában tört előre, míg az 1. hadosztály Gyulafehérvár felé. December 24-én a román egységek bevonultak Kolozsvárra. 1919. január 22-ére a román hadsereg a demarkációs vonalig terjedő teljes területet ellenőrzése alá vonta.
Ekkorra a román sereg ereje a megnövekedett feladatok miatt már fogytán volt, mivel amellett, hogy meghátrálásra kellett bírnia a magyar hadsereget, a rendet is fenn kellett tartania az ellenőrzése alá vont területeken. Ezért a román főparancsnokság két újabb hadosztályt küldött Erdélybe: a 2. hegyivadász-hadosztályt Nagyszebenbe és a 6. gyalogoshadosztályt Brassóba. Ezenkívül Nagyszebenben létrehozták az erdélyi román hadsereg egyesített parancsnokságát, melynek élére Traian Moșoiu tábornokot nevezték ki.
Románia elkezdte kiépíteni államszervezetét az elfoglalt országrészben, amely ekkor még nem terjedt ki minden románlakta területre. A korábban az osztrák–magyar hadseregben szolgált román nemzetiségű katonákból két új gyalogoshadosztályt állítottak fel, a 16.-at és a 18.-at.
Február 28-án a párizsi békekonferencián az Antant megállapított egy új demarkációs vonalat, ameddig a román hadsereg előrenyomulhatott. Ez a vonal egybeesett a Szatmárnémeti–Nagyvárad–Arad vasútvonallal, mindamellett a román sereg nem kapott engedélyt a bevonulásra ezekbe a városokba. Egy széles demilitarizált zóna létrehozása mellett döntöttek, amely ettől a demarkációs vonaltól egészen Románia Magyarországgal szembeni területi követeléseinek határán túl 5 kilométerig, tehát Vásárosnamény–Debrecen–Gyoma–Hódmezővásárhely–Szeged vonaláig terjedt. A magyar hadseregnek 1919. március 23-án kellett megkezdenie a kivonulást a demilitarizált zónából. Mindezt Fernand Vix francia alezredes közölte Magyarországgal március 20-án. Károlyi Mihály kormánya az elfogadhatatlan feltételek miatt lemondott, március 21-én Kun Béla és kommunista kormányzata vette át a hatalmat.
Ebben az időszakban csak néhány összetűzés történt a román és magyar csapatok között, és mindössze egy a románok és ukránok között. Román források szerint egyes magyar alakulatok tevékenysége kimerült a román megszállási területen kívül élő románok zaklatásában.C. Kiriţescu: Istoria războiului pentru întregirea României, Vol. II, ed. Romania Noua, 1923, pp. 525C. Kiriţescu: Istoria războiului pentru întregirea României, Vol. II, ed. Romania Noua, 1923, pp. 543--546
Második szakasz: 1919. április – 1919. június 1919. március 21-e után Románia két kommunista berendezkedésű szomszéddal nézett szembe: Magyarországgal és a Szovjetunióval. A párizsi békekonferencián a román delegáció kérte, hogy hadseregük megtörhesse a magyar kommunisták hatalmát. Bár tudatában voltak a kommunista veszélynek, az szövetségesek tanácsában inkább a széthúzás volt jellemző: Woodrow Wilson amerikai elnök, David Lloyd George angol és Georges Clemenceau francia miniszterelnök nem értett egyet a Franciaország által igényelt biztosítékok ügyében.
Az amerikai delegáció meg volt győződve arról, hogy a Ferdinand Foch marsallt körülvevő francia keményvonalasok újabb konfliktust provokálnak, amely végül egy újabb háborúhoz vezethet, ezúttal Németország és a Szovjetunió ellen. Hogy ezt ellensúlyozzák, a konferencia résztvevői igyekeztek csökkenteni a magyarországi feszültséget. Ezügyben április 4-én Budapestre küldték a dél-afrikai Jan Christian Smuts tábornokot, az ő feladata volt rávenni Kun Béla kormányát, hogy tartsa magát a Károlyi-kormány számára korábban megszabott feltételekhez. Ezzel a lépéssel az Antant egyben gyakorlatilag elismerte a magyarországi kommunista rendszert. A Vix-jegyzékben foglalt feltételek teljesítéséért cserébe az Antant vállalta, hogy enyhíti a Magyarországgal szembeni blokádot és kedvezőbb álláspontra helyezkedik vele szemben a Romániának, Csehszlovákiának és Jugoszláviának átengedendő területek kérdésében. Kun Béla azonban azt követelte, hogy a román hadsereget vonják vissza a Maros vonala mögé, így a tárgyalások elakadtak.
Eközben Kun Béla megpróbált időt nyerni, hogy felállíthasson egy olyan haderőt, amely képes felvenni a harcot Romániával és Csehszlovákiával. A román fronton az első vonalban mintegy húszezer katona állt szemben a román hadsereggel. Többek között a nagyváradi, gyulai, debreceni, szolnoki toborzóközpontok révén Kunnak sikerült újabb hatvanezer főt mozgósítania. A magyar hadsereg ekkor a korábbi osztrák–magyar hadsereg elitcsapatai és tisztjei, illetve gyengén kiképzett önkéntesek elegye volt. Mintegy 137 ágyú és 5 páncélvonat állt a rendelkezésükre. A vegyes összetétel ellenére a hadsereget inkább a hazafiasság, mint a kommunista eszme tartotta össze, ennélfogva erősen motivált volt. Kun Béla bízott abban is, hogy a Szovjetunió a Vörös Hadsereg segítségére siet keletről megtámadva Romániát.
A tárgyalások megakadása miatt a román kormány utasította a hadsereget, hogy az kényszerítse a magyar hatóságokat a szövetségesek tanácsa február 28-ai, a demarkációs vonalra vonatkozó határozatának teljesítésére.C. Kiriţescu: Istoria războiului pentru întregirea României, Vol. II, ed. Romania Noua, 1923, pp. 550 Az Erdélyben állomásozó román hadsereg 64 gyalogos zászlóaljból, 28 lovas századból, három repülőszázadból, két utász zászlóaljból állt, 160 ágyúval, 32 tarackágyúval és egy páncélvonattal rendelkezett, mindez két csoportba: az északiba és a délibe volt szervezve. A teljes erdélyi román sereg George Mărdărescu tábornok irányítása alatt állt, míg Moșoiu tábornok az északi hadtest kijelölt parancsnoka volt. A román haditerv az volt, hogy az erősebb északi hadtesttel csapást mérve elfoglalják Nagykárolyt és Nagyváradot, elvágva így a jól képzett Székely Hadosztályt a magyar hadsereg többi részétől, mely elsősorban önkéntesekből állt. Ezután a hadtest oldalba támadja a magyar hadsereget. Eközben a déli hadtest Radnáig és Belényesig tör előre, majd támogatja az északi hadtest átkaroló hadműveletét. Ezután a Tiszáig nyomulnak előre. Az offenzíva megindítását április 16-ára tervezték.
A magyar támadás bélyegkép|jobbra|300px|A román hadsereg hadműveletei a háború második szakaszában Mivel tudatában voltak a románok készülődésének, a magyarok megerősítették az ellenőrzésük alatt álló hegyszorosokat és az április 15-éről 16-ára virradó éjszakán megelőző csapást mértek. A románok a támadást a tartalékos alakulatok segítségével visszaverték és védekező állásba helyezkedtek. Április 16-a és 18-a között a románok megindították saját offenzívájukat, heves harcok során áttörve a hegyszorosokat. Különösen a 2. hegyivadász-hadosztály arcvonalában tanúsított heves ellenállást a magyar tisztnövendékekből álló zászlóalj, amit csak a román 9. ezred tudott megtörni 16-án este. Április 18-án a román offenzíva első szakasza a magyar front áttörésével lezárult. 19-én a román csapatok megszállták Nagykárolyt, 20-án Nagyváradot és Nagyszalontát, tehát elérték azt a vonalat, melyet az Antant megszabott nekik a Vix-jegyzékben. Ennek ellenére a román főparancsnokság úgy döntött, hogy katonai okok miatt a Tiszáig folytatja az előrenyomulást, hiszen a Tisza természetes, könnyen védhető akadályt képez a megvert, de meg nem semmisített magyar hadsereggel szemben. Ezzel a lépéssel a románok szembefordultak az Antant elvárásaival.F. d'Esperey, Archives diplomatiques. Europe Z, R, April 12,1919, Vol. 47, pp. 86G. Clemenceau, Archives diplomatiques. Europe Z, R, April 14,1919, Vol. 47, pp. 83-84.