bélyegkép|jobbra|350px|A Plateosaurus rekonstrukciója és számos látogató a svájci Bázel közelében található Grün 80 parkban A dinoszaurusz szó 1842-es megalkotása óta a dinoszauruszokkal kapcsolatban számos különböző ábrázolás látott napvilágot. A filmek, könyvek, tévéműsorok, műalkotások és más ábrázolási módok egyaránt szolgáltak oktatási célra és szórakoztatásra. A dinoszauruszok láthatók fantasztikus szörnyekként az 1950-es és 1960-as évek játékfilmjeiben és realisztikus formában, például az 1990-es és 2000-es évek televíziós dokumentumfilmjeiben. A dinoszauruszok iránti érdeklődés, ami a gyermekek körében intenzívebb, számos tényezőből adódik, melyek között szerepel az is, hogy szörnyeknek tekinthetők, amik mára kihaltak ugyan, de még ma is hatnak az emberek képzeletére.
A dinoszauruszok kulturális ábrázolásai fontos szerepet töltenek be a tudományos felfedezések nagyközönséggel való megismertetésében. Az irántuk való érdeklődés növekedett a „dinoszaurusz reneszánsz” kezdete óta, melyben része volt azoknak a művészi ábrázolásoknak, amelyek a vezető kutatók útmutatásai alapján készültek, és az új felfedezések fényében elevenebbnek vagy éppen tollasnak mutatják be ezeket az állatokat. Egyes ábrázolások azonban félreértésekhez vezettek vagy tévhiteket erősítettek meg a dinoszauruszokkal kapcsolatban, olyan „prehisztorikus világokat” bemutatva, melyekben a dinoszauruszok más kihalt állatokkal (például a perm időszakban élt kezdetleges hüllővel, a Dimetrodonnal, a mamuttal vagy épp az ősemberrel) élnek együtt, egymással állandó harcban állva. További félreértésekhez vezettek az időközben elavult tudományos álláspontok alapján készült ábrázolások, valamint a dinoszaurusz szó (főként az angol nyelvterületen elterjedt) pejoratív használata, miáltal tévesen lassú és ostoba állatoknak tekintik őket, illetve ami alapján a dinoszauruszokhoz tévesen, a rossz alkalmazkodás és az idejétmúltság fogalma kötődik.
Az ábrázolások története A 20. század kezdete előtt: korai ábrázolások bélyegkép|balra|A Protoceratops csontváza a Wyoming Dinosaur Centerben… vagy talán egy szkíta griffmadáré? A dinoszauruszok megértésére irányuló első kísérletek több ezer évvel a hivatalos elnevezésük előtt történtek. Fosszíliáik régóta ismertek voltak és a mítoszok részévé váltak. Például a mitológiai griffmadár alakja feltehetően a Góbi-sivatagból előkerült dinoszaurusz csontvázak alapján született. Adrienne Mayor, klasszikus folklorista szerint a griff a mai Ukrajna területétől Közép-Ázsiáig terjedő szkíta sztyeppék lakója volt. Mayor szerint ez a mítosz talán visszavezethető a nyakfodros Protoceratopshoz, melynek maradványai gyakran kerülnek elő a Góbi-sivatagból. Ez a dinoszaurusz számos griffszerű tulajdonsággal bír; a mérete hasonló, éles csőre, négy lába, karmai és nagy szemei (vagy legalábbis nagy szemgödrei) vannak, valamint nyakfodra, nagy nyílásokkal, ami emlékeztet a griffre jellemző fülekre, illetve szárnyakra. Emellett fehér csontjai könnyen vöröses színűnek tűnhetnek a Góbi-sivatag sziklái között.
jobbra|bélyegkép|A Megalosaurus a londoni Crystal Palace parkjában A dinoszauruszok utáni komoly kutatások Angliában kezdődtek meg, az 1820-as években. 1842-ben Richard Owen megalkotta a dinoszaurusz szót, az általa elefántszerű hüllőnek képzelt lényekre vonatkozóan. Az ambiciózus tudós a dinoszauruszok és más kihalt állatok fosszíliái segítségével bizonyította nézeteit, és a munkája nyomán alkották meg a londoni Crystal Palace dinoszaurusz szobrait, az első nagy méretű dinoszaurusz rekonstrukciókat, melyeket 1854-ben mutattak be a nyilvánosság számára. A szobrok még napjainkban is láthatók, megörökítve a dinoszauruszokról alkotott korai elképzelést. A siker hatására Owen munkatársa, Benjamin Waterhouse Hawkins árulni kezdte a szobrok modelljeit, és azt tervezte, hogy egy második kiállítást hoz létre az 1860-as évek végén, a manhattani Central Park Paleozoic Museumában, de erre a helyi politikus, William Marcy Tweed miatt nem kerülhetett sor. Ekkortájt tűntek fel a dinoszauruszok először a népszerű irodalomban, Charles Dickens futólag megemlített egy Owen-féle Megalosaurust az Örökösök című, 1852 és 1853 között megjelent művének első fejezetében.„London. Michaelmas term lately over, and the Lord Chancellor sitting in Lincoln's Inn Hall. Implacable November weather. As much mud in the streets, as if the waters had but newly retired from the face of the earth, and it would not be wonderful to meet a Megalosaurus, forty feet long or so, waddling like an elephantine lizard up Holborne Hill.” Azonban a dinoszaurusz ábrázolások a 19. században még ritkák voltak, feltehetően a velük kapcsolatos ismeretek hiánya miatt. Bár az 1800-as évek végén, az Edward Drinker Cope és Othniel Charles Marsh között lezajlott „Csontháború” nagy nyilvánosságot kapott, ennek ellenére a dinoszauruszok még nem váltak a kultúra szerves részévé. Marsh, aki a csontváz rekonstrukciók úttörője volt, nem támogatta a felállított csontvázak közszemlére tételét, és kigúnyolta a Crystal Palace szobrait.
1900-tól az 1930-as évekig: új média bélyegkép|balra|Charles R. Knight 1897-ben készült festménye a két harcoló „Laelapsról” (mai nevén Dryptosaurus) jobbra|bélyegkép|225px|Knight 1909-ben, az Amerikai Természetrajzi Múzeum (American Museum of Natural History) csontvázai alapján, két hadrosauridáról (mai nevén Anatotitan) készített képe Ahogy a kutatások rengeteg új anyagot tártak fel Észak-Amerika nyugati részén, és egyre gyakrabban jelentek meg róluk képek, a dinoszauruszok népszerűvé váltak. Charles R. Knight festményei voltak az elsők, melyek hatásosan szemléltették ezeket a leleteket. Knight sok művet készített az Amerikai Természetrajzi Múzeum (American Museum of Natural History) számára, munkáját pedig Henry Fairfield Osborn irányította, aki a dinoszauruszokat és más történelem előtti állatokat a múzeuma és az evolúcióval kapcsolatos nézetei népszerűsítésére kívánta felhasználni. Knight munkái, melyek az Amerikai Egyesült Államokban sokfelé megtalálhatók, hozzájárultak a dinoszauruszokról alkotott hagyományos nézetek népszerűsítéséhez, és az őslénytani művészek több generációjára is hatást gyakoroltak. Érdekességképpen az egyik korai művén, melyen harcoló „Laelapsok” (mai nevükön Dryptosaurusok) láthatók, a dinoszauruszok sokkal élénkebbnek tűnnek, mint sok későbbi, 20. századi műalkotáson. Ekkortájt az öntvénykészítés fejlődése által az is lehetővé vált, hogy a dinoszaurusz csontvázakról reprodukciókat készítsenek, melyeket távoli országokba szállíthattak, hogy a helyi múzeumokban tartott kiállításokon nagyobb közönséggel ismertethessék meg ezeket a felfedezéseket; az első ilyen módon bemutatott dinoszaurusz a Diplodocus volt.
bélyegkép|jobbra|Winsor McCay animált Diplodocusa az 1912-ben készült Gertie a Dinoszaurusz című filmben A dinoszauruszok, nem sokkal a filmszínházak megjelenését követően a filmvásznon is feltűntek. Az első egy jó természetű karakter volt, mely a Gertie, a dinoszaurusz (Gertie the Dinosaur) című animációs filmben volt látható, 1912-ben. A filmkészítők azonban hamarosan felismerték a hatalmas, rémisztő szörnyekben rejlő lehetőségeket, így a szerethető dinoszauruszok rövid időn belül eltűntek. D. W. Griffith 1914-es Nyers erőszak (Brute Force) című filmjében a barlangi embereket fenyegető Ceratosaurus az első példa az ijesztő, filmes dinoszaurusz ábrázolásokra. A film megörökíti azt az elképzelést, ami szerint az első emberek együtt éltek ezekkel a lényekkel, emellett pedig megalkotta azt a klisét, ami vérszomjas, minden mozgó dologra rátámadó állatokként ábrázolja őket.
A manapság jól ismert ötlet, a Föld elszigetelt tájain élő dinoszauruszokról, szintén ebből az időszakból származik. Elsőként Sir Arthur Conan Doyle 1912-es Az elveszett világ (The Lost World) című regényében és Edgar Rice Burroughs műveiben bukkant fel. Az elveszett világ filmváltozata 1925-ben készült el, és a készítői amellett, hogy magasabb szintre emelték a speciális effektek színvonalát, tudományos pontosságra is törekedtek. Szokatlan, különösen napjainkban, hogy a dinoszauruszokat nem pusztán egy életen át harcoló szörnyekként ábrázolták. Az 1933-as King Kong című filmben, amely az elveszett világ és a szörnyek közti harc ötletét vegyíti egymással, Willis O'Brien a stop-motion technikát vezette be a dinoszauruszok megjelenítésére. Pártfogoltja, Ray Harryhausen finomította a módszert, de a modern CGI megjelenése előtt a legtöbb későbbi dinoszaurusz filmben a drága módszereket olcsóbb trükkökkel próbálták helyettesíteni, például embereket öltöztettek dinoszaurusz ruhákba, vagy ma élő, elváltoztatott külsejű hüllőket nagyítottak fel. A dinoszaurusz ábrázolások az 1930-as években egyre változatosabbak lettek, és meghódították az újságok képregény rovatait (példa erre az Alley Oop sorozat), valamint a reklámipart (lásd a Sinclair Oil reklámját).
Az 1930-as évektől az 1970-es évekig: a haldokló dinoszauruszoktól a reneszánszig A Nagy gazdasági világválság és a második világháború miatt egy évtizeden át szünetelt a dinoszauruszkutatás. A tudósok úgy gondolták, hogy a dinoszauruszok egymáshoz nem kötődő állatcsoportok voltak, melyeknek nem maradtak fenn leszármazottaik, és ostoba, lassú, mocsarakban veszteglő lényeknek képzelték őket, amiket végül elért a kihalás. A tudományos dinoszaurusz műalkotások, főként Rudolph F. Zallinger és Zdeněk Burian festményei is azt az elgondolást tükrözték és erősítették meg, ami szerint ezek az állatok lassúak és statikusak voltak (például Zallinger mezozoikumi látképein gyakran előforduló elem a vulkán), azaz távol álltak a „dinoszaurusz” szó definíciójának megváltozását eredményező elképzelésektől.
Az időszak dinoszaurusz filmjei a szörnyektől való félelemre alapoztak, ami a hidegháború kezdetével kiegészült az atomfegyverek okozta fenyegetéssel. Így aztán a Pánik New Yorkban (The Beast from 20,000 Fathoms, 1953) és a Godzilla (1954; 1956 – amerikai megjelenés) olyan dinoszauruszszerű őskori lényeket mutat be, melyek egy atombomba teszt után szabadulnak el. A Disney stúdió 1940-es Tavaszi áldozat (The Rite of Spring) című animált fantáziafilmjében olyan megközelítés volt látható, ami tudományos szempontból pontosabb (habár megtalálható benne az a gyakori hiba, hogy több különböző időszakban élt ősállat együtt szerepel).
Az 1960-as években a dinoszauruszok megjelentek a televíziók képernyőjén is a Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki (The Flintstones) című rajzfilmsorozat révén, ami szintén együtt ábrázolta az ősembereket és a megjelenésük idejére rég kihalt őslényeket (bár ezúttal már inkább csak komikus elemként szerepeltették őket). A dinoszauruszok ebben az időszakban feltűntek a képregényfüzetek lapjain is, például a Tor és a Turok című sorozatokban, ahol az ősemberek harcoltak ezekkel az állatokkal. Azok számára, akik több tudományos ismeretre kívántak szert tenni, megjelentek az első nem szakmai jellegű dinoszaurusz könyvek, melyek sorában Edwin Harris Colbert (Ned Colbert) The Dinosaur Book (A dinoszaurusz könyv) című (1945-ben kiadott) műve volt az első. Ezáltal Colbert hosszú évekre fontos alakká vált a leendő őslénykutatók és a téma iránt érdeklődők több generációja számára.