A máltai labdarúgó-bajnokság első osztálya (máltai nyelven: Premier League Malti, de ismert még Il-Kampjonat, Il-Lig, illetve Il-Premjer elnevezéssel is, szponzorált nevén: Yo Health Malta Premier League) a legmagasabb szintű, évenként megrendezett labdarúgó-bajnokság Máltán. A pontvadászatot a Máltai labdarúgó-szövetség 1909 óta írja ki és bonyolítja le.
A bajnokság rendszere A pontvadászat 10 csapat részvételével őszi-tavaszi lebonyolításban zajlik és két fő részből áll: egy alapszakaszból és egy helyosztó rájátszásból. Az alapszakasz során a csapatok körmérkőzéses rendszerben mérkőznek meg egymással, minden csapat minden csapattal kétszer játszik.
Az alapszakasz végső sorrendjét az alábbi szempontok szerint határozzák meg: a bajnokságban szerzett pontok összege; a bajnoki mérkőzések gólkülönbsége; a bajnoki mérkőzéseken szerzett gólok száma;
Az alapszakasz sorrendjének megfelelően a mezőnyt két részre bontják. Az 1–6. helyezettek kerülnek a bajnoki címért folyó felsőházi, a 7–10. helyezettek pedig az élvonalbeli tagság megőrzéséről döntő alsóházi rájátszásba. A csapatok a helyosztó csoportokba minden alapszakaszbeli eredményüket magukkal viszik, azonban szerzett pontszámaikat megfelezik. A helyosztó csoportokban során újfent körmérkőzéses, oda-visszavágós rendszerben mérkőznek meg a csapatok egymással. A bajnokság végső sorrendjét az alapszakaszbeli szempontok szerint határozzák meg.
A felsőházi rájátszás győztese a máltai bajnok, az alsóházi rájátszás utolsó két helyezettje kiesik a másodosztályba.
2011. január 13-án a Máltai labdarúgó-szövetség bejelentette, hogy 10-ről 12 csapatosra bővíti az élvonal létszámát, így csak az alsóházi rájátszás utolsó helyezettje esik ki a másodosztályba.
Bajnokcsapatok (1910–2026) A lista az eddigi bajnokcsapatokat mutatja.
1909–10: Floriana FC 1910–11: Nem rendezték meg 1911–12: Floriana FC 1912–13: Floriana FC 1913–14: Ħamrun Spartans 1914–15: Valletta United 1915–16: Nem rendezték meg 1916–17: St. George’s 1917–18: Ħamrun Spartans 1918–19: King’s Own Malta Regiment 1919–20: Sliema Wanderers 1920–21: Floriana FC 1921–22: Floriana FC 1922–23: Sliema Wanderers 1923–24: Sliema Wanderers 1924–25: Floriana FC 1925–26: Sliema Wanderers 1926–27: Floriana FC 1927–28: Floriana FC 1928–29: Floriana FC 1929–30: Sliema Wanderers 1930–31: Floriana FC 1931–32: Valletta United 1932–33: Sliema Wanderers 1933–34: Sliema Wanderers 1934–35: Floriana FC 1935–36: Sliema Wanderers 1936–37: Floriana FC 1937–38: Sliema Wanderers 1938–39: Sliema Wanderers 1939–40: Sliema Wanderers 1940–44: Nem rendezték meg 1944–45: Valletta FC 1945–46: Valletta FC 1946–47: Ħamrun Spartans 1947–48: Valletta FC 1948–49: Sliema Wanderers 1949–50: Floriana FC 1950–51: Floriana FC
1951–52: Floriana FC 1952–53: Floriana FC 1953–54: Sliema Wanderers 1954–55: Floriana FC 1955–56: Sliema Wanderers 1956–57: Sliema Wanderers 1957–58: Floriana FC 1958–59: Valletta FC 1959–60: Valletta FC 1960–61: Hibernians 1961–62: Floriana FC 1962–63: Valletta FC 1963–64: Sliema Wanderers 1964–65: Sliema Wanderers 1965–66: Sliema Wanderers 1966–67: Hibernians 1967–68: Floriana FC 1968–69: Hibernians 1969–70: Floriana FC 1970–71: Sliema Wanderers 1971–72: Sliema Wanderers 1972–73: Floriana FC 1973–74: Valletta FC 1974–75: Floriana FC 1975–76: Sliema Wanderers 1976–77: Floriana FC 1977–78: Valletta FC 1978–79: Hibernians 1979–80: Valletta FC 1980–81: Hibernians 1981–82: Hibernians 1982–83: Ħamrun Spartans 1983–84: Valletta FC 1984–85: Rabat Ajax 1985–86: Rabat Ajax 1986–87: Ħamrun Spartans 1987–88: Ħamrun Spartans 1988–89: Sliema Wanderers 1989–90: Valletta FC
1990–91: Ħamrun Spartans 1991–92: Valletta FC 1992–93: Floriana FC 1993–94: Hibernians 1994–95: Hibernians 1995–96: Sliema Wanderers 1996–97: Valletta FC 1997–98: Valletta FC 1998–99: Valletta FC 1999–00: Birkirkara FC 2000–01: Valletta FC 2001–02: Hibernians 2002–03: Sliema Wanderers 2003–04: Sliema Wanderers 2004–05: Sliema Wanderers 2005–06: Birkirkara FC 2006–07: Marsaxlokk FC 2007–08: Valletta FC 2008–09: Hibernians 2009–10: Birkirkara FC 2010–11: Valletta FC 2011–12: Valletta FC 2012–13: Birkirkara FC 2013–14: Valletta FC 2014–15: Hibernians FC 2015–16: Valletta FC 2016–17: Hibernians FC 2017–18: Valletta FC 2018–19: Valletta FC 2019-20: Floriana FC 2020–21: Ħamrun Spartans FC 2021–22: Hibernians FC 2022-23: Ħamrun Spartans FC 2023-24: Ħamrun Spartans FC 2024-25: Ħamrun Spartans FC 2025-26: Floriana FC
Örökmérleg KlubGyőztesFloriana 27141909–10, 1911–12, 1912–13, 1920–21, 1921–22, 1924–25, 1926–27, 1927–28, 1928–29, 1930–31, 1934–35, 1936–37, 1949–50, 1950–51, 1951–52, 1952–53, 1954–55, 1957–58, 1961–62, 1967–68, 1969–70, 1972–73, 1974–75, 1976–77, 1992–93, 2019–20, 2015–26Sliema Wanderers 26311919–20, 1922–23, 1923–24, 1925–26, 1929–30, 1932–33, 1933–34, 1935–36, 1937–38, 1938–39, 1939–40, 1948–49, 1953–54, 1955–56, 1956–57, 1963–64, 1964–65, 1965–66, 1970–71, 1971–72, 1975–76, 1988–89, 1995–96, 2002–03, 2003–04, 2004–05Valletta 25181914–15, 1931–32, 1944–45, 1945–46, 1947–48, 1958–59, 1959–60, 1962–63, 1973–74, 1977–78, 1979–80, 1983–84, 1989–90, 1991–92, 1996–97, 1997–98, 1998–99, 2000–01, 2007–08, 2010–11, 2011–12, 2013–14, 2015–16, 2017–18, 2018–19Hibernians 13141960–61, 1966–67, 1968–69, 1978–79, 1980–81, 1981–82, 1993–94, 1994–95, 2001–02, 2008–09, 2014–15, 2016–17, 2021–22Ħamrun Spartans11111913–14, 1917–18, 1946–47, 1982–83, 1986–87, 1987–88, 1990–91, 2020–21, 2022–23, 2023–24, 2024–25Birkirkara4101999–2000, 2005–06, 2009–10, 2012–13Rabat Ajax211984–85, 1985–86St. George's141916–17Marsaxlokk122006–07The King's Own Malta Regiment101918–19
Jelentős külföldi játékosok A félkövérrel jelölt játékosok szerepeltek hazájuk felnőtt válogatott keretében labdarúgó-világbajnokságon.
Fatos Daja Carl Saunders Chris Bart-Williams Francis Jeffers George Lawrence Jimmy McCormick Jimmy Rimmer Peter Barnes Simon Johnson Tony Morley Vata Matanu Garcia Jason Vandelannoite Florent Raimy Sidoine Oussou Ivan Vasilev Mitko Trendafilov Denni Rocha dos Santos Edison Luiz dos Santos Jorge Pereira da Silva Kerlon Ousseni Zongo
Saïdou Panandétiguiri Zdeněk Svoboda Diosdado Mbele Rui Da Gracia Paddy Sloan Michael Ghebru Aziz Corr Nyang Hamza Barry Matthew Mendy Ousman Koli Irakli Maisuradze André Krul Geert den Ouden Rocky Siberie Sendley Sidney Bito Zijad Švrakić Njongo Priso Yannick Bolasie Marcelin Tamboulas Andrzej Bledzewski Oļegs Malašenoks
Donatas Vencevičius Darko Krsteski Bédl János Kecskés Zsolt Szentpéteri Viktor Heiner Backhaus Augustine Eguavoen Haruna Babangida Haruna Doda Minabo Asechemie Murphy Akanji Ndubisi Chukunyere Andrea Pisanu Angelo Paradiso Claudio Pani Cristiano Bergodi Fabio Vignaroli Fabrizio Miccoli Massimo Beghetto Mauro Di Lello Roberto Policano
Samuele Dalla Bona Igor Povalyayev Zeferino Paulo Borges Adrian Popescu Ian McParland Malcolm Robertson Richie Hart Stuart Duff Juan Quero Demba Touré Aleksandar Čanović Vito Plut Tony Warner Abdelkarim Nafti Christian Callejas Kris Bright Paul Maddy
A bajnokság helyezése az UEFA-rangsorban
A bajnokság helyezése 2019-ben az UEFA rangsorában. (Dőlt betűvel az előző szezonbeli helyezés, zárójelben az UEFA-együttható).
+UEFA együttható 2019. Helyezés Szövetség Koefficiens 43 Luxembourg5.625 44 Örményország5.250 45 Málta5.250 46 Észtország5.000 47 Grúzia4.750
Jegyzetek
Külső hivatkozások
1
de:Fußball in Malta it:Campionato maltese di calcio