Az 1848. februári forradalom a harmadik forradalom volt Franciaországban az 1789-ben kezdődött francia forradalom és az 1830-as júliusi forradalom után. Az 1848. februári forradalom a hónap 22-éjétől 25-éjéig zajlott le és véget vetett a júliusi monarchiának. Nyomában létrejött a Második Francia Köztársaság. A népek tavaszának meghatározó eseménye volt, kitörésének híre elősegítette a bécsi és a pesti forradalom kirobbanását is.
A forradalom eseményei Párizsban kezdődtek kormányellenes tüntetésekkel, melyek a tüntetők és a hadsereg csapataival való összetűzésekbe, majd köztársaságpárti forradalomba mentek át, ami Lajos Fülöp király lemondásához és köztársaság kikiáltásához vezetett.
A forradalom okai Az 1848. februári forradalom kirobbanását a júliusi monarchia válsága okozta. Ennek rendszere az 1840-es években kezdte hanyatlás jeleit mutatni. A kormány stabilitása fokozatosan helyben topogássá változott. Kezdeményezéseit semlegesítette az ellentétes érdekű csoportok nyomása. A rendszer szklerózisának egy másik oka politikai reformok elfogadásának elutasítása volt, elsősorban választási reformé, melyet sok állampolgár kért, beleértve a dinasztikus ellenzéket.A dinasztikus ellenzék a parlamenti ellenzék azon részét képezte, amely elfogadta I. Lajos Fülöp uralmát, de ellenezte a kormány politikáját. A választás cenzusos volt, a törvény által előírt cenzus pedig olyan magas, hogy 1847-ben csak választópolgár volt a 35,5 milliós lakossággal szemben. A rendszer ereje a Nemzetőrségre alapult, mégis tagjai csak egy részének volt szavazati joga, ezért az ellenzék még 1839-ben kérte, hogy legalább az összes tagja kapja meg. 1842-ben François Guizot miniszterelnök, akinek parlamenti többsége volt, visszautasította ezt a kérést. 1847-ben az ellenzék azt javasolta, hogy 200-ról 100 frankra csökkentsék a cenzust és adjanak szavazati jogot cenzus nélkül a diplomásoknak is, ami kb. -rel növelte volna a szavazásra jogosultak számát, de ezt is visszautasították.Tulard 1985, 452-454. o.Tudesq 2011, 772-773. o.
Az elégedetlenséget a megöregedett király attitűdje is fokozta, aki egyre inkább autoriter volt és egyre kevésbé nyitott a változásokra. A dinasztikus ellenzék fokozatosan eltávolodott a rendszertől, főleg a trónörökös 1842-ben történt halála után. Ugyanis elégedetlenséget keltett orléans-i Lajos nemours-i hercegnek, a király második fiának kinevezése az akkor négy éves új trónörökös, Fülöp orléans-i herceg, az elhunyt trónörökös fiának a régenseként, mert ez konzervatív volt. Valójában a rendszertől sokkal többen fordultak el, a társadalom legdinamikusabb elemei, a nagyvárosok lakossága, mindenek előtt a párizsi. A legtöbb párizsi újság és Párizsban megválasztott képviselő ellenezte a konzervatív politikát. Ezen kívül a szocialista ideológiák elkezdték terjeszteni az egyetemisták között, de még a népi rétegek között is a polgári társadalom globális megkérdőjelezését.Tulard 1985, 454. o.
Az 1846 augusztusában megtartott választások a júliusi monarchia idejének legkényelmesebb többségét eredményezték a kormány számára, ahhoz járulva hozzá, hogy ez még inkább ne vegye tudomásul a valóságot, és hogy önbizalma nagyobb legyen az indokoltnál. Ez az eredmény a gazdasági virágzás akkori folytatásának és a békének volt köszönhető, bár újból megjelentek nézeteltérések Nagy-Britanniával. A rendszer az autoriter monarchiákhoz közeledett, főleg a Habsburg Birodalomhoz (Ausztriához), miközben ezeket egyre kevésbé viselték el Európában.Tudesq 2011, 773. o.
A rendszer helyzetét súlyosbította 1846 őszén egy gazdasági válság, amely véget vetett a virágzásnak. A válság az 1845-ös és főleg az 1846-os év gyenge terméseiből indult ki. Ez felvitte a kenyér árát, amit a spekulációs célú tárolás is súlyosbított. A szegénység elhatalmasodott, néhány régióban éhínség volt. Erőszakos cselekmények robbantak ki, mint búzaszállítmányok paraszti tömegek általi elkobzása, rablás, tulajdonosok megfélemlítése. Lázadások fordultak elő, melyeket vérbe fojtottak. Az 1847-es év termése jobb volt, megkönnyítette a helyzetet falun, de nem vetett véget az ipari válságnak, mivel lecsökkent a fogyasztás. Megnövekedett a csődök száma, elterjedt a munkanélküliség. Ehhez hozzáadódott egy pénzügyi válság is, ami a részvények értékének csökkenésében nyilvánult meg. A polgárságot elhagyta a gazdagodás lehetőségébe vetett bizalom. Nyilvánvaló jele volt a rendszer meggyengülésének a Nemzetőrség attitűdje. Neki is csalódást okozott a rendszer, késett vagy hezitált helyreállítani a rendet, és egyes helyeken a hadsereget kellett bevetni.Furet 1988, 372-373. o.
Két 1847-ben bekövetkezett botrány lejáratta a rendszert erkölcsileg és politikailag a közvélemény szemében. Tavasszal Jean-Baptiste Teste-ről, a Pairek KamarájánakA Pairek Kamarája a parlament felső háza volt, tagjait a király nevezte ki. tagjáról, miután közlétesítményekért felelős miniszter volt, az derült ki, hogy 1842-ben megvesztegette őt Amédée Despans-Cubières tábornok, waterlooi hős, 1840-ben hadügyminiszter azért, hogy könnyítse meg bányakoncesszió odaítélését. Mindkettőt elítélték. Augusztusban Charles de Choiseul-Praslin herceg, nevezetes család leszármazottja, ő is pair, megölte feleségét és öngyilkos lett.Furet 1988, 372. o.
A rendszer összes negatívumai miatt a társadalom nagy része már a kormány ellen volt. A társadalmi forrongás felélesztette az ellenzéket, mely újra elővette a választási reform követelését. A nyilvános politikai összejövetelek be voltak tiltva, ezért 1847 nyarán ún. „bankettek” nagyszabású kampányát szervezték meg. Ezekben hívták fel a közvéleményt, hogy gyakoroljon nyomást Guizot-ra a szavazati jog kiterjesztésének érdekében. Az első bankettet Párizsban tartották 1847. július 9-én 1200 személy, köztük 85 törvényhozási képviselő részvételével. Bankettek következtek vidéken is, többet neves ellenzékiek vezettek. A résztvevők politikai tartalmú pohárköszöntőket mondtak, például „a korrupció végére” vagy „a dolgozó osztályok sorsának jobbulására”. Ez a jelentős mozgósítás rávitt egy konzervatív képviselőt, hogy javasolja a KépviselőháznakA Képviselőház a parlament alsó háza volt, megválasztott tagokkal. és Guizot-nak mérsékelt reformok bevezetését, de ez elutasította. Egyelőre ez a kampány kudarcot vallott a dinasztikus ellenzékiek és a köztársaságpárti képviselők közötti nézeteltérések miatt, mert hamar láthatóvá vált, hogy ez utóbbiak és a parlamenten kívüli köztársaságpártiak játszották a főszerepet a mozgalomban.Tulard 1985, 458. o.
A forradalom történései Február 22. Válaszul Guizot elutasítására a parlamenti ellenzék nagy bankettet akart szervezni 1848. február 19-re szerény jövedelmű párizsiak egyik negyedében. Ezt betiltotta a rendőrség. Erre a bankett szervezői február 22-re, a Champs-Élysées negyedbe tették át, mely polgári negyed volt, hogy jobban készíthessék elő és kerüljék el az incidenseket. Utána tüntető menet is következett volna. Ebben a változatban is betiltották a bankettet, és szervezői lemondtak róla.Encrevé 2014, 298. o. A kormány annyira bízott stabilitásában, hogy visszavonta katonai egységek február 19-re elrendelt kivonulását és a Nemzetőrség összehívásának szándékáról is lemondott.Furet 1988, 375. o.
A tiltás ellenére február 22. reggelén diákok a bankett betiltása ellen tüntető menete indult el, amelyhez a parlamenti ellenzék nem csatlakozott. A diákokhoz a népi rétegekből származó emberek is csatlakoztak, munkások, kézművesek. A tömegben köztársaságpárti titkos szervezetekhez tartozó agitátorok is voltak, akik egyelőre nem fedték fel hovatartozásukat.Tulard 1985 459. o.Antonetti 1994, 914. o.Agulhon 2011, 779. o. A tüntetés nagyméretű volt. Barikádok épültek, kifosztottak fegyverüzleteket, néhány összetűzés volt a városi őrséggel, mely nem tudta feltartóztatni a tüntetőket, de nem voltak harcok. A népi negyedek csendesek maradtak. Estefelé kihirdették az ostromállapotot és elrendelték a katonai egységek kivonulását a városba, és ezek este 9 óra és éjfél között szétoszlatták a tüntetőket. Az éjszaka nyugodt volt és a rendfenntartó erők visszavonultak laktanyáikba. A rendőrfőkapitány biztosította a királyt arról, hogy a felkeléskísérletet meghiúsították. Mégis Guizot másnapra összehívta a Nemzetőrséget.Vigier 1962, 124. o.Antonetti 1994, 914–915. o.
Február 23. Február 23. reggelén a Nemzetőrség legnagyobb része úgy ment elfoglalni állásait, hogy közben kormányellenes jelszavakat kiáltott és a már régebb kért reformokat követelte. A rendszerhez hű katonaság is kivonult. A tüntetések és a barikádépítések újrakezdődtek a város nagy részében, és ezeket szították a rendszer megdöntésére elszánt köztársaságpárti agitátorok. A kormányellenes nemzetőrök a tüntetőkkel barátkoztak és védték őket közéjük és a katonák közé állva.Furet 1988, 376. o.Antonetti 1994, 915–916. o.
Délután Lajos Fülöpöt meggyőzte a környezete, hogy hívja vissza Guizot-t miniszterelnöki tisztségéből, mivel ő volt az állam vezetői közül az, akivel szemben a lakosság a legellenségesebb volt. Helyébe a király Mathieu Molénak ajánlotta fel a tisztséget, aki már volt miniszterelnök, és azért mondatták le, mert az ellenzék kérte választási reform bevezetésével értett egyet. Guizot bukása valamennyire visszaállította a nyugalmat a városban, és a hatóságok újból azt remélték, hogy megakadályoztak egy forradalmat.Encrevé 2014, 299. o.Tulard 1985, 460–461. o.Antonetti 1994, 917. o. thumb|Katonák tüntetőkre lőnek a Külügyminisztérium épulete előtt.
Mégis a tüntetések nem álltak le. Este egy tüntető menet a Le National, az egyik köztársaságpárti csoport újságának irodái előtt haladva megállt és meghallgatta Armand Marrast újságíró tüzes beszédét. Ez arra buzdította a tüntetőket, hogy menjenek a Külügyminisztériumhoz, ahol Guizot tartózkodott, és űzzék el onnan. A minisztérium közelében megállította őket egy katonai alegység és nem engedte tovább. Nem tudni pontosan miért, a katonák rájuk lőttek, és hivatalos adat szerint 16 halott volt. Köztársaságpárti agitátorok egy szekérre tették a holttesteket és éjjel összejárták velük a várost, hogy minél több embert mozgósítsanak felkelésre. Újabb barikádok jelentek meg.Antonetti 1994, 918. o. Guy Antonetti történész azt állítja, hogy az áldozatokat követelő incidenst a köztársaságpártiak provokálták ki, amikor látták, hogy lankad a mozgalom Guizot menesztése után. Egyrészt azzal tették volna, hogy a Külügyminisztériumhoz küldték a tüntetőkét, másrészt pedig azzal, hogy agitátorok nyomták volna hátulról a tömeget a katonák kordonjába, hogy ezek kénytelenek legyenek tüzelni.
Éjfélkor Molé bejelentette, hogy nem vállalja új kormány megalakítását, és a király Adolphe Thiers-t kérte fel erre. Ő is volt már miniszterelnök és elfogadta a felkérést azzal a feltétellel, hogy fogadják el azt a választási és parlamenti reformot, amelyet ő is már régebben kért. Azonban ugyanazon az éjszakán a király kinevezte a párizsi csapatok élére Thomas Robert Bugeaud marsallt, aki ismerős volt azért a kegyetlenségért, amellyel a felkeléseket fojtotta el, és ez semlegesíthette a liberálisoknak tett engedményeket. Bugeaud figyelmeztette a királyt, hogy a hadsereg el tudná fojtani a felkelést, de ez kb. áldozattal járna. Ezt a király nem fogadta el.Antonetti 1994, 919. o. Az éjszaka folyamán a város megtelt barikádokkal.
Február 24. thumb|Forradalmárok tömege a Képviselőház üléstermében
Aznap a felkelés forradalommá változott.. Reggel valódi utcai harcok robbantak ki forradalmárok és katonák között Párizs mindegyik kerületében, kivéve az elsőt, a legközpontibbat. A túl későn elhatározott engedmények bejelentése nem tántorította el a forradalmárokat a harctól, bár délelőtt a király helyettesítette Thiers-t Odilon Barrot-val, a parlamenti dinasztikus ellenzék főnökével, aki még inkább reformpárti volt, mint Thiers.Furet 1988, 376. o.Tulard 1985, 461. o.