A szubsztancia (latinul: substantia, „ami alatta áll”, „alapul szolgáló valóság”) a metafizika és az ontológia egyik klasszikus fogalma. Általános filozófiai értelemben olyan létezőt vagy létmódot jelöl, amely önmagában áll fenn, és nem egy másik létezőben mint alanyban létezik. Ezzel szemben az akcidens vagy járulék olyan meghatározottság, amely valamely szubsztanciában van: például szín, alak, helyzet, mennyiség, állapot vagy cselekvés.„Substance”, in: New Catholic Encyclopedia, 2. kiadás, 13. kötet. Gale / The Catholic University of America, 2003, 574–577.
A szubsztancia fogalma az antik görög filozófiából eredő ousia (οὐσία) latin megfelelőjeként alakult ki. A kifejezés nem minden korban ugyanazt jelentette: Arisztotelésznél az elsődleges értelemben vett konkrét létezőt, a skolasztikában az önmagában fennálló létezőt, Descartes-nál az önálló létezés sajátos módját, Spinozánál az abszolút egyetlen valóságot, Kantnál pedig a tapasztalat tárgyainak állandóságát biztosító értelmi kategóriát jelölte.Arisztotelész: Metafizika, VII. könyv.
A köznyelvben a „szubsztancia” gyakran „lényeg”, „anyag” vagy „tartalom” értelemben szerepel, de filozófiai használatban ezek nem mindig azonosak. A szubsztancia nem feltétlenül anyagi dolog, és nem is szükségképpen önmagának oka. Az arisztotelészi és tomista hagyományban a teremtett szubsztancia önmagában fennáll, de léte ettől még függhet külső okoktól; ezért különbséget kell tenni az önálló fennállás és az abszolút oksági függetlenség között.Tommaso Maria Zigliara: Summa philosophica, I: Logica et Ontologia. Paris, 1902, „De substantia”.
Etimológia
A latin substantia a sub („alatt”) és a stare („állni”) igéből származik. Szó szerinti képe szerint a szubsztancia az, ami a változó tulajdonságok alatt vagy mögött mint fennálló alap megmarad. A latin kifejezés a görög ousia fordításaként terjedt el a filozófiai és teológiai nyelvben.
Az ousia a görög einai („lenni”) igéhez kapcsolódik. Platón és Arisztotelész egyaránt használta, de eltérő hangsúllyal. Platónnál az igazi, maradandó valóság inkább az ideák rendjéhez tartozik; Arisztotelésznél az ousia elsődleges értelemben a konkrét, egyedi létező, például ez az ember vagy ez a ló.Arisztotelész: Kategóriák, 5.
A latin keresztény és skolasztikus nyelvben a substantia mellett több rokon fogalom is szerepel: essentia (lényeg), subsistentia (önálló fennállás), suppositum (konkrét alany), hypostasis (hiposztázis) és persona (személy). Ezek jelentése részben átfedhet, de a teológiai és filozófiai használatban nem cserélhetők fel korlátlanul.Gilles Emery: „The Dignity of Being a Substance: Person, Subsistence, and Nature”, Nova et Vetera, English Edition, 9/4 (2011), 991–1001.
Alapvető meghatározása
Az arisztotelészi-skolasztikus meghatározás szerint a szubsztancia olyan létező, amely önmagában és nem másban áll fenn. A járulék ezzel szemben nem önmagában, hanem másban van. Egy ember mint konkrét élőlény szubsztancia; hajszíne, testtartása, életkora, helyzete vagy tudása járulékos meghatározottságok.Peter Coffey: Ontology or the Theory of Being. London: Longmans, Green and Co., 1918, VIII–IX. fejezet.
Ez a meghatározás nem azt állítja, hogy a szubsztancia szükségképpen változatlan. Sok szubsztancia változik: növekszik, öregszik, melegszik, mozog, tanul vagy megsérül. A szubsztancia fogalma inkább azt fejezi ki, hogy a változásoknak van alanya. A járulékos változás során valami megváltozik, miközben ugyanaz a konkrét létező marad; szubsztanciális változáskor viszont maga a dolog alapvető mivolta változik meg.
A klasszikus példában egy ember ülhet vagy állhat, beteg lehet vagy egészséges, tanulatlanból tanulttá válhat, és mindezekben ugyanaz a személy marad. Ezek járulékos változások. Ha viszont egy élő szervezet meghal, a skolasztikus értelmezés szerint nem pusztán állapota változik, hanem az élő szubsztancia mint élő egész megszűnik, és más természetű anyagi valóság marad vissza.Aquinói Szent Tamás: In duodecim libros Metaphysicorum Aristotelis expositio, különösen VII. könyv.
Szubsztancia és akcidens
A szubsztancia és akcidens megkülönböztetése a klasszikus ontológia egyik alapszerkezete. A szubsztancia az, ami hordozza a tulajdonságokat; az akcidens az, ami a szubsztanciát így vagy úgy meghatározza. A kettő nem két egyenrangú dologfajta: az akcidens függ a szubsztanciától, a szubsztancia viszont nem valamely akcidensben áll fenn.„Accident”, in: New Catholic Encyclopedia, 2. kiadás, 1. kötet. Gale / The Catholic University of America, 2003, 59–61.
Arisztotelész tíz kategóriája közül az első a szubsztancia, a többi kilenc pedig járulékos kategória: mennyiség, minőség, viszony, hely, idő, helyzet, birtoklás, cselekvés és elszenvedés. A kategóriák nem egyszerű nyelvtani csoportok, hanem a létezés alapvető módjait kívánják leírni.
A skolasztikus hagyomány szerint az akcidens nem puszta látszat. Valós meghatározottság lehet, de léte függő. Egy test színe, alakja vagy helyzete valódi tulajdonság, mégsem létezik önállóan úgy, mint maga a test. Ezért mondták a skolasztikusok, hogy az akcidens inkább „a létező létezője” (ens entis), mint önmagában teljes létező.
Fogalom Rövid meghatározás Példa Szubsztancia Önállóan fennálló alany egy ember, egy fa, egy állat Akcidens Másban fennálló járulékos meghatározottság szín, méret, helyzet, tudás Járulékos változás A szubsztancia megmarad, tulajdonsága változik a víz lehűl, az ember megtanul valamit Szubsztanciális változás Egy szubsztancia megszűnik vagy létrejön élőlény halála, anyag új természetű egésszé szerveződése
Elsődleges és másodlagos szubsztancia
Arisztotelész a Kategóriák című műben különbséget tett elsődleges és másodlagos szubsztancia között. Elsődleges szubsztancia a konkrét egyedi létező: például „ez az ember” vagy „ez a ló”. Másodlagos szubsztancia a faj vagy nem, amelybe az egyedi dolog tartozik: például „ember”, „ló”, „élőlény”.
Az elsődleges szubsztancia nem állítható más alanyról ugyanúgy, mint egy általános fogalom. Péter nem fajfogalom, hanem konkrét személy. Az „ember” viszont állítható Péterről, Pálról és más emberekről. A másodlagos szubsztancia ezért az egyedi létező lényegét kifejező általános meghatározásként értelmezhető.
A későbbi skolasztikusok e megkülönböztetést összekapcsolták a természet, lényeg, egyed és személy fogalmaival. A „mi a dolog?” kérdésére a természet vagy lényeg válaszol; a „melyik konkrét alany?” kérdésére a suppositum vagy személy. Ez a különbség a keresztény teológiában is fontossá vált, különösen a Szentháromság és a krisztológia fogalmainál.
Lényeg, természet, szubszisztencia és személy
A szubsztancia fogalma közel áll a lényeghez, de nem azonos vele. A lényeg azt fejezi ki, ami által valami az, ami. A szubsztancia viszont a létezés módjára is utal: arra, hogy valami önmagában áll fenn, nem pedig másban mint alanyban. A természet a lényeg működésre és cselekvésre irányuló oldala: az, amiből a dolog sajátos tevékenységei fakadnak.Aquinói Szent Tamás: De ente et essentia.
A szubszisztencia az önálló fennállást jelöli. Minden teljes szubsztancia szubzisztens valóság, de a teológiai szóhasználatban a szubszisztencia és a hiposztázis pontosítása különösen fontos lett. A személy a klasszikus meghatározás szerint értelmes természetű egyedi szubsztancia. Boëthius híres formulája szerint: persona est naturae rationalis individua substantia, vagyis „a személy értelmes természetű egyedi szubsztancia”.Boëthius: Contra Eutychen et Nestorium, III.
A személy fogalma ezért nem pusztán pszichológiai öntudatot jelent. A klasszikus metafizikában a személy ontológiai alany: olyan önmagában fennálló létező, amely értelmes természeténél fogva képes igazság megismerésére és szabad cselekvésre. Ebből a szempontból a személy a szubsztancia sajátos, értelmes természetű esete.
Anyagi és szellemi szubsztancia
A klasszikus metafizika nem korlátozza a szubsztanciát az anyagi dolgokra. Anyagi szubsztancia az, amely anyagból és formából áll. A forma nem külső alakot jelent pusztán, hanem azt az elvet, amely a dolgot meghatározott természetű egésszé teszi. Ezt a felfogást hülémorfizmusnak nevezik.
Az arisztotelészi-tomista hagyományban a testek összetettek: anyagból és szubsztanciális formából állnak. A szubsztanciális forma adja meg, hogy az adott anyagi valóság milyen természetű dolog. Az ember esetében a lélek a test szubsztanciális formája; nem külön tárgy a test mellett, hanem az élő emberi test életelve.Aquinói Szent Tamás: Summa theologiae, I, q. 75–76.
A szellemi szubsztancia olyan létező, amely nem anyagi összetételből áll. A klasszikus keresztény filozófia ilyen szellemi teremtett szubsztanciáknak tekinti az angyalokat, és Istenről mint abszolút egyszerű, nem teremtett valóságról beszél. Isten esetében azonban a „szubsztancia” szó csak analóg módon használható, mert Isten nem egy fajba tartozó létező és nem olyan alany, amely járulékok hordozója volna.
Történeti áttekintés
Korszak vagy szerző A szubsztanciafogalom fő vonása Preszókratikus filozófia A változás mögötti alapelv vagy ősanyag keresése, például víz, levegő, apeiron vagy tűz. Platón A maradandó valóságot az ideák világához kapcsolja; az érzéki dolgok részesednek az ideákban. Arisztotelész A szubsztancia elsődlegesen a konkrét egyedi létező; a szubsztancia az akcidensek alanya. Késő antik és keresztény teológia Az ousia, hypostasis, persona és substantia fogalmai a szentháromságtani és krisztológiai vitákban pontosodnak. Skolasztika A szubsztancia és akcidens, lényeg és lét, anyag és forma, természet és személy rendszeres metafizikai megkülönböztetése. Descartes A szubsztancia mint önálló létező; Isten abszolút szubsztancia, a teremtett világban gondolkodó és kiterjedt szubsztancia. Spinoza Egyetlen végtelen szubsztancia: Isten vagy természet. Leibniz A valóság alapjai az egyszerű szubsztanciák, a monászok. Locke és Hume A szubsztancia mint ismeretelméleti probléma; a tulajdonságok ismertek, a hordozó alany nehezebben ragadható meg. Kant A szubsztancia a tapasztalat tárgyainak állandóságát rendező kategória. Újabb analitikus metafizika Szubsztrátumelméletek, kötegelméletek, tropuselméletek, tárgyazonosság és időbeli fennmaradás vitái.
Antik filozófia
A preszókratikus gondolkodók a változó világ mögött valamilyen maradandó alapelvet kerestek. Thalész a vizet, Anaximenész a levegőt, Hérakleitosz a tüzet, Anaximandrosz az apeiron-t emelte ki. Ezek a megoldások még nem a későbbi szubsztanciafogalmat adják, de ugyanarra az alapvető kérdésre válaszolnak: hogyan lehet a változások közepette valami állandót felismerni.Akadémiai kislexikon. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1990.
Parmenidész a lét változatlanságát hangsúlyozta, és a változást az érzéki tapasztalat megtévesztő oldalához kötötte. Platón az érzéki világ változékonyságával szemben az ideák maradandó rendjét állította. Az igazán létező nála az idea, amelynek az érzéki dolgok csak részesei.
Arisztotelész a szubsztancia fogalmát a változó érzéki világon belül dolgozta ki. Szerinte az elsődleges szubsztanciák a konkrét egyedi létezők, nem pedig az általános ideák. A szubsztancia az, ami önállóan létezik, ami a tulajdonságok alanya, és amiről más állításokat teszünk.
Skolasztikus és tomista értelmezés
A középkori skolasztika Arisztotelész fogalmait a keresztény teremtéstan, lélektan, szentségtan és szentháromságtan összefüggésében dolgozta tovább. A szubsztancia fogalma itt nem puszta régi kozmológiai elmélet, hanem az ontológiai elemzés egyik alapvető eszköze lett.
Aquinói Szent Tamás megőrizte Arisztotelész szubsztancia–akcidens felosztását, de összekapcsolta a lényeg és lét különbségével. A teremtett létezőkben a lényeg nem azonos magával a létezéssel; létüket kapják, és ezért nem abszolút értelemben önállóak. Isten ezzel szemben nem úgy szubsztancia, mint a teremtmények: Ő maga a subsistáló lét, ipsum esse subsistens.