A Rhein-Neckar Löwen egy német férfi kézilabda-csapat, amelyet SG Kronau/Östringen néven 2002-ben alapítottak. Jelenleg az első osztályban szerepelnek. Legnagyobb sikerük 2013-as EHF-kupa győzelem. A bajnokságban kétszer végeztek a második helyen, ez a csapat legjobb bajnoki eredménye, a német kupában háromszor játszott döntőt, de győznie itt sem sikerült.

Jelenlegi nevüket a 2007–2008-as idény óta használják.

A 2014. szeptember 6-án megrendezett, HSV Hamburg ellen játszott bajnoki mérkőzésüket Frankfurtban, a Commerzbank-Arenában rendezték meg 44 189 néző előtt. Ez a mérkőzés lett a valaha volt leglátogatottabb kézilabda-mérkőzés.

Története right|thumb|250px|Conny, a csapat kabalaállata A csapat 2002. július 1-jén alakult SG Kronau/Östringen néven két csapat, a TSG Kronau és a TSV Baden Östringen fúziójaként. Az első években ingázott az első és másodosztály között, az első osztályban 2005 óta játszik folyamatosan. Első jelentős sikerüket a német kupában érték el 2006-ban, amikor bejutottak a döntőbe, ahol a HSV Hamburg ellen 25:26-os vereséget szenvedtek. Egy évvel később ismét finálét játszottak, ám akkor sem sikerült győzniük, a THW Kieltől kaptak ki 31:33-ra.

A nemzetközi kupák közül először a Kupagyőztesek Európa-kupájában jutottak döntőbe 2008-ban, de az MKB Veszprém KC tudta megnyerni a kupát. 2009-ben a bajnokságban bronzérmet nyertek, ennek köszönhetően a következő szezonban a csapat történetében először a Bajnokok ligájában szerepelhetett, és az elődöntőig jutott.

2010-ben története során harmadszor jutott a német kupa döntőjébe a csapat, de ismét nem sikerült megnyernie, újra a HSV Hamburgé lett a cím.

Első címét 2013-ban szerezte meg a Rhein-Neckar Löwen, amikor az EHF-kupában először bevezetett Final Fourt a házigazda francia HBC Nantes ellen vívott döntőben megnyerte. Első bajnoki címét 2016-ban szerezte.

Sikerek Német bajnokság bajnok: 2016,2017 ezüstérmes: 2014, 2015 Német kupa-győztes: 2018,2019 Kupagyőztesek Európa-kupája döntő: 2008 EHF-kupa győztes: 2013

A legutóbbi szezonok

Szezon Osztály Helyezés Gólkülönbség Pont Kupa Nemzetközi 2002–2003 2. BL Süd 1 1000:797 60 2. forduló -- 2003–2004 Bundesliga 16 906:1015 18 2. forduló -- 2004–2005 2. BL Süd 2 1113:936 57 2. forduló -- 2005–2006 Bundesliga 6 983:951 38 Döntő -- 2006–2007 Bundesliga 8 986:945 42 Döntő Nyolcaddöntő 2007–2008 Bundesliga 4 1095:960 52 Elődöntő Döntő 2008–2009 Bundesliga 3 1125:985 50 Elődöntő BL elődöntő 2009–2010 Bundesliga 4 1047:923 49 Döntő BL negyeddöntő 2010–2011 Bundesliga 4 1104:980 53 Elődöntő BL elődöntő 2011–2012 Bundesliga 5 1044:953 48 Nyolcaddöntő EHF-kupa elődöntő 2012–2013 Bundesliga 3 965:850 54 Negyeddöntő EHF-kupa győztes 2013–2014 Bundesliga 2 1126:892 59 Elődöntő BL negyeddöntő 2014–2015 Bundesliga 2 1093:876 63 Elődöntő BL nyolcaddöntő

Játékosok Jelenlegi játékoskeret A 2019–2020-as idény játékoskerete

Kapusok 1 Mikael Appelgren 12 Andreas Palicka 16 Can Adanir Balszélsők 3 Uwe Gensheimer 17 Jerry Tollbring Jobbszélsők 24 Patrick Groetzki 77 Tim Ganz Beállók 30 Gedeón Guardiola 36 Jesper Nielsen 80 Jannik Kohlbacher

Balátlövők 19 Philipp Ahouansou 20 Ilija Abutović 23 Steffen Fäth Irányítók 2 Andy Schmid 8 Romain Lagarde 22 Mads Mensah Larsen Jobbátlövők 6 Niclas Kirkeløkke 32 Alexander Petersson

Korábbi ismertebb játékosok

Karol Bielecki Ivan Čupić Henning Fritz Mariusz Jurasik Krzysztof Lijewski Børge Lund

Michael Müller Jackson Richardson Oliver Roggisch Christian Zeitz Bjarte Myrhol Niklas Landin Jacobsen

Ólafur Stefánsson Sławomir Szmal Guðjón Valur Sigurðsson Ancsin Gábor Dejan Manaszkov

Jegyzetek

További információk

A klub hivatalos honlapja

Kategória:Német kézilabdacsapatok