Bereczkei Tamás (Eger, 1956. február 25.) a pszichológiai tudományok MTA doktora, a Pécsi Tudományegyetem intézetvezető egyetemi tanára. PTE Pszichológia Doktori Iskola törzstagja.

Életrajza

Bereczkei Tamás kutatóbiológusként (1980) végzett a szegedi József Attila Tudományegyetemen, majd az ELTE filozófia szakán is oklevelet (1984) szerzett, ugyanebben az évben a korban szokásos egyetemi doktori disszertációját a Szegedi Tudományegyetemen védte meg, kandidátusi dolgozatát a filozófiai tudományok területén védte meg (1991) az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, ugyanitt habilitált 2001-ben. MTA doktori fokozatát (D.Sc.) a pszichológiai tudományokban nyerte el 2003-ban.

Két évtizede folytat evolúciós szemléletű kutatásokat a legkülönbözőbb témakörökben, így pl. a párválasztás, reproduktív stratégiák, altruizmus, élettörténeti pályák, szülői gondoskodás területein. E kutatások eredményei elsősorban nemzetközi lapokban jelennek meg, többek között az Evolution and Human Behavior, Human Nature, Personality and Individual Differences, Current Anthropology, Proceedings of Royal Society hasábjain. A Pécsi Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi tanára, és az itt működő Evolúciós Pszichológia Kutató Csoport vezetője. Az 1980-as évek második felében kutatói munkáját a Soros Alapítvány ösztöndíja segítette, kijutott Nyugat-Európába, majd az Amerikai Egyesült Államokba is tanulmányutakra. OTKA és más pályázatok (KOMA, ISM, Phare, AMFK, stb) révén igyekezett kollégáival fellendíteni a Pécsi Tudományegyetemen a pszichológiai kutatásokat mind az OTDK, mind a PhD hallgatók körében és a mesterszakokon.Tanulmányutak, nemzetközi és hazai pályázatok: Soros Alapítvány: havi ösztöndíj három éven keresztül (1986–1988) Soros Alapítvány: Tanulmányút Amszterdamban (1990. szept.-dec.) Hastings Center: Tanulmányút New Yorkban (1991. ápr.-aug.) TEMPUS: Tanulmányút Göttingenben (1992. máj.-jún.) OTKA (T006062) 1993–1995, Royal Society: Tanulmányút Angliában (Liverpool, London, 1995. okt. 1. - 1996. aug. 31.) OTKA (T023589) 1997–1999 OTKA (T029468) 1999–2000. OTKA (T034733) 2001–2003 OTKA (T046803) 2004–2006 OTKA (K68656) 2007–2010 Iskolateremtő pszichológus, PhD hallgatói közül már öt fő érte el a PhD fokozatot.

Bereczkei Tamás 2009 óta a három tanszéket (Általános és Evolúciós Pszichológia; Személyiség-, Fejlődés és Klinikai Pszichológia; Szociálpszichológia Tanszék) magában foglaló Pszichológia Intézet vezetője.

Tudományos és oktatási tevékenysége

Az Általános és Evolúciós pszichológia Tanszék vezetője A Kognitív és Evolúciós doktori program vezetője Társszerkesztője a Journal of Evolutionary Psychology folyóiratnak MTA Pszichológiai Bizottság tagja Rovatvezető a Magyar Pszichológiai Szemlében

Társasági tagságai (válogatás)

Human Behavior and Evolution Society European Human Behavior and Evolution Society International Society for Human Ethology Magyar Pszichológiai Társaság Magyar Etológiai Társaság

Díjak, ösztöndíjak (válogatás)

Széchenyi Professzori Ösztöndíj (1999–2002); Ranschburg-emlékérem (Magyar Pszichológiai Társaság, 2010).Javaslat Ranschburg emlékéremre: Prof. Dr. Bereczkei Tamás A Magyar Érdemrend tisztikeresztje (2020) Pro Facultate díj (2025)

Tudományos munkája számokban

bélyegkép|jobbra|A Pécsi Tudományegyetem főbejárata Tudományos közleményeinek száma: 113 Összes tudományos közleményeinek impakt faktora 73.832 Monográfia, szakkönyv 8, szerkesztett kötet: 4. Monográfiák és szakkönyvek száma, melyben fejezetet/részt írt: 15 Konferencia előadásainak, egyéb közleményeinek a száma mintegy 40.

Kötetei (válogatás) Elhangolódás - A modern civilizáció evolúciós csapdái;Typotex, Budapest, 2025 A versengés és az együttműködés pszichológiája; szerk. Fülöp Márta, Bereczkei Tamás, Kovács Judit; Akadémiai, Bp., 2015 (Pszichológiai szemle könyvtár) Gének, gondolkodás, személyiség. Bevezetés a humán viselkedésgenetikába; szerk. Bereczkei Tamás, Hoffmann Gyula; Akadémiai, Bp., 2012 Rejtett indítékok a párkapcsolatokban. Vonzalom, párválasztás, szexualitás; Kulcslyuk, Bp., 2012 Bereczkei Tamás–Rozsnyai Margit–Vekerdy Tamás: Választások; Saxum, Bp., 2012 (Az élet dolgai) Bereczkei, T. és Paál, T. (szerk.): A lélek eredete - Bevezetés az evolúciós pszichológiába Gondolat Kiadó, 2010. Pléh, Cs. és Bereczkei T. (szerk) Darwin öröksége és időszerűsége a pszichológiában. Pszichológiai Szemle Könyvtár, Akadémia Kiadó, Budapest, 2010. Bereczkei Tamás: Az erény természete (Önzetlenség, együttműködés, nagylelkűség). Typotex Kiadó, 2009. László J., Kállai J. és Bereczkei T. (szerk.) A reprezentáció szintjei. Gondolat Kiadó, 2004. Bereczkei T. Evolúciós pszichológia. Osiris Kiadó, Budapest, 2003. Pléh Cs., Csányi V., és Bereczkei, T (Szerk.). Az evolúciós szemlélet napjaink pszichológiájában. Osiris, Budapest, 2001. Bereczkei T.: A belénk íródott múlt. Biológiai evolúció és emberi viselkedés. Dialóg Kiadó, 1998. Bereczkei T.: A génektől a kultúráig. Szociobiológia és társadalomtudomány. Első kiadás: Gondolat, Budapest, 1991; második kiadás: Cserépfalvi, Budapest, 1992.

Tudományos közleményei angol nyelven (válogatás)

BERECZKEI T., Birkas B., and Kerekes Zs. (2010) Altruism towards strangers in need: costly signaling in an industrial society. Evolution and Human Behavior 31, 95-103. pdf BERECZKEI T. and P. Gyuris (2009) Oedipus complex, mate choice, imprinting: An evolutionary reconsideration of a Freudian concept based on an empirical study. The Mankind Quaterly 1, 71-94. pdf BERECZKEI T., Birkas B., and Kerekes Zs. (2007) Public charity offer as a proximate factor of evolved reputation-building strategy: An experimental analysis of a real life situation. Evolution and Human Behavior 28: 277-284. pdf Paal T. and BERECZKEI T. (2007). Adult theory of mind, Machiavellianism, and cooperation: the effect of mindreading on social relations. Personality and Individual Differences 43: 541-551. pdf BERECZKEI T., Mesko N. (2006) Hair length, facial attractiveness, personality attribution: a multiple fitness model of hairdressing. Review of Psychology 13: 1-60. pdf Roland Tisljar and Tamas BERECZKEI (2005 An evolutionary interpretation of humor and laughter. Journal of Cultural and Evolutionary Psychology 2-3.

További információk Pécsi Tudományegyetem Pszichológiai Intézet honlapja (Hozzáférés: 2011. október 25.) Szabadgondolkodók honlapja (Hozzáférés: 2011. október 25.) Bereczkei Tamás honlapja (Hozzáférés: 2011. október 25.)

Jegyzetek

Kategória:1956-ban született személyek Kategória:Magyar pszichológusok Kategória:Pécsi egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Egriek Kategória:Evolúciós pszichológia Kategória:Élő személyek