Benoît B. Mandelbrot (Varsó, 1924. november 20. – Cambridge, Massachusetts, 2010. október 14.) lengyel származású francia–amerikai matematikus. A fraktálok fogalmának felfedezője, az általa köztudatba emelt Mandelbrot-halmazt róla nevezték el.

Élete Benedykt néven született Varsóban egy Litvániából származó zsidó családban. Előre látva Lengyelország vesztét, családja 1936-ban az akkor 11 éves gyermekkel Franciaországba menekült. A második világháború alatt végig itt éltek. Mandelbrot 1944-től a lyoni Lycée du Parc, majd a párizsi École polytechnique diákja volt.

1947-1949 között a Kaliforniai Műszaki Egyetem, majd 1953-1954-ben a Princetoni Egyetem hallgatója, ahol Neumann Jánosnak volt a posztdoktori kutatója.Szegedről származnak a fraktálok? (Hozzáférés ideje: 2010. október 15.) 1955-ben feleségül vette Aliette Kagant. 1958-ban az Egyesült Államokba költözött és belépett az IBM-hez, mint kutató-munkatárs. 1975-ben alkotta meg és használta először a fraktál kifejezést a Les objets fractals, forme, hasard et dimension című dolgozatában. 1982-ben kibővítette és frissítette a fraktálokról szóló gondolatait a The Fractal Geometry of Nature című munkájában. 1987-ben nyugdíjba ment, és a Yale Egyetem matematika tanszékén folytatta kutatásait, ahonnan 2005-ben vonult vissza.Benoit B. Mandelbrot , Mathematics Department, Yale University (Hozzáférés ideje: 2010. október 15.) 2003-ban Magyarországra látogatott és részt vett a VIII. Országos (centenáriumi) Neumann Kongresszuson.VIII. Országos (centenáriumi) Neumann Kongresszus - "A fejlődés ellen nincs gyógymód." , a Magyar Tudományos Akadémia székháza, Budapest, 2003. október 15–17.

2010-ben hasnyálmirigyrákban hunyt el egy cambridge-i hospice házban.Benoit Mandelbrot, Mathematician, Dies at 85, The New York Times, 2010. október 16. (Hozzáférés ideje: 2010. október 16.) Mandelbrot, father of fractal geometry, dies (Hozzáférés ideje: 2010. október 16.)

Kitüntetései, díjai, elismerései 260px|bélyegkép|A Mandelbrot-halmaz 260px|bélyegkép|A Mandelbrot-halmaz egy részlete IBM Fellowship Barnard Medal Franklin Medal Charles Proteus Steinmetz Medal Caltech Service Humboldt Preis Science for Art Harvey Prize Nevada Prize Honda Prize Fizikai Wolf-díj: 1993 Médaille de Vermeil de la Ville de Paris John Scott Award Lewis Fry Richardson Medal Sven Berggren-Priset Medaglia della Presidenza della Repubblica Italiana 2004 Best Business Book of the Year Award Władysław Orlicz Prize Casimir Frank Natural Sciences Award Japán Díj (Japan Prize) AMS Einstein Lectureship

Ismeretterjesztő film A káosz titkos élete (The Secret Life of Chaos, 2010, rendezte: Nic Stacey) brit ismeretterjesztő film Jim Al-Khalili közreműködésével.

Jegyzetek

Fordítás

Források További információk

Tóth Balázs: Mindenütt fraktálok vannak (Beszélgetés Benoit Mandelbrottal), Index, 2003. október 20. Who Discovered the Mandelbrot Set? - (ki fedezte fel a Mandelbrot-halmazt?) Scientific American. A BBC méltató cikke M. életművéről Kapcsolódó szócikkek Fraktál Mandelbrot-halmaz

Kategória:Francia matematikusok Kategória:Amerikai matematikusok Kategória:Wolf-díjas fizikusok Kategória:Varsóiak Kategória:Zsidó származású lengyelek Kategória:1924-ben született személyek Kategória:2010-ben elhunyt személyek