Sóvári Kálmán, Schäffer (Budapest, 1940. december 21. – 2020. december 16.) válogatott magyar labdarúgó, hátvéd. Apja id. Sóvári Kálmán birkózó, edző.

Pályafutása Klubcsapatban 1954-ben került Újpestre, ahol 1958-ban mutatkozott be az élvonalban. 1959-60-as idényben tagja volt a bajnokcsapatnak. Ezenkívül 4 bajnoki második, 2 harmadik helyezést ért el az Újpesti Dózsával. 1961-62-es KEK idényben az elődöntőig jutó csapat tagja volt. 1969-ben a VM Egyetértéshez igazolt, ahol 1973-ban fejezte be az aktív labdarúgást.

A válogatottban 1960 és 1966 között 17 alkalommal szerepelt a válogatottban. 1962-ben tagja volt a chile világbajnokságon részt vevő csapatnak, de nem lépett pályára. Az 1966-os anglia világbajnokságon is részt vett és az első csoportmérkőzésen ő szerepelt balhátvédként, de a Portugáliától elszenvedett 3-1-es vereség után a többi mérkőzésen Szepesi Gusztáv játszott. Ezután többet nem szerepelt a válogatottban.

Sikerei, díjai Világbajnokság 6.: 1966, Anglia Magyar bajnokság bajnok: 1959-60 2.: 1960-61, 1961-62, 1967, 1968 3.: 1962-63, 1965 Kupagyőztesek Európa-kupája (KEK) elődöntős: 1961-62 negyeddöntős: Vásárvárosok kupája (VVK) negyeddöntős: 1963-64, 1965-66

Statisztika Mérkőzései a válogatottban

Jegyzetek

Források

Kategória:1940-ben született személyek Kategória:2020-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:Az Újpest FC labdarúgói Kategória:A VM Egyetértés labdarúgói Kategória:Az 1962-es világbajnokság labdarúgói Kategória:Az 1966-os világbajnokság labdarúgói Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Magyar bajnok labdarúgók Kategória:Az Új köztemetőben eltemetett személyek