A manicheizmus (újperzsául: آیین مانی, átírva Āyin e Māni; kínaiul: 摩尼教; pinjin: Móní Jiào) iráni eredetű, az egyik legnagyobb szinkretista, részletesen kidolgozott vallás volt, amely a 3. és a 7. század között virágzott, és ekkor a Föld egyik legelterjedtebb vallása, az iszlám elterjedése előtt a kereszténység legfőbb riválisa volt. Ez az egyetlen világvallás, amely teljesen kihalt.

A manicheizmusban számos vallás eleme egyaránt jelen volt, alapvető tanításában és kozmológiájában azonban tipikus zarathustrai dualista, amely leírja a jó (lelki vagy fény-) világ és a gonosz (sötét) világ közötti harcot."COSMOGONY AND COSMOLOGY iii. In Manicheism" . Encyclopædia Iranica Mindez olyannak tűnik, mint a kereszténységben Isten és Sátán birodalmának harca, de a manicheizmusban a Jó és Gonosz alapjában véve azonos hatalommal bírt. A manicheusok az ember lelkét a Jóval, testét a Gonosszal azonosították.

A manicheizmus mai napig tartó népszerűsége annak köszönhető, hogy a korabeli fő vallásokat: a zoroasztrizmust, a buddhizmust és a kereszténységet megkísérelte egy vallási rendszerbe integrálni. Habár az alapító próféta, Máni írásainak többsége elveszett, számos fordítás és töredékes szöveg fennmaradt.

Története A 3. századi Mání (az alapító próféta) Zarathustra, Buddha, az ószövetségi zsidó próféták és Jézus utódjának tartotta magát, akiknek a vallását beteljesíteni volt hivatott.Herbert Vorglimler: Új teológiai szótár Máni, miután Indiában 1 évig prédikált, 242 körül visszatért Perzsiába, ahol a szászánida uralkodó pártfogását élvezte. A manicheizmus I. Bahrám király trónra lépéséig virágzott, aki Mánit börtönbe vetette, majd 276-ban kivégeztette. A manicheizmust ekkor már itt elnyomták, de nyugati és keleti irányban is gyors ütemű terjeszkedésnek indult.

Már Mání életében rendkívül erős térítőtevékenységet végeztek hívei. Csakhamar az egész Római Birodalomban is voltak követői.

A Római Birodalomban 297-től tiltott vallás lett. Caius Aurelius Valerius Diocletianus római császár ekkor mondta el alexandriai beszédét, amelyben az ellenséges perzsáktól származó „rút és visszataszító vallás”t üldözendőnek nyilvánította,R. van den Broek, Wouter J. Hanegraaff Gnosis and Hermeticism from Antiquity to Modern TimesSUNY Press, 1998 p. 37 majd később az ehhez hasonló rendeleteket a kereszténnyé lett római császárok 326, 372 és 381-383-ban adták ki.

Diocletianus írta az Africa prokonzuljának címzett hivatalos rendeletben: „Hallottuk, hogy a manichaensek.. új és eddig hallatlan szektákat hoztak létre a régebbi vallások ellenében, hogy kiűzzék azokat a tanokat, amelyeket az isteni kegyelem biztosított nekünk a múltban az ő javára. A közelmúltban új és váratlan szörnyetegekként bukkantak fel a perzsák – egy velünk szemben még mindig ellenséges nemzet – és behatoltak birodalmunkba... Elrendeljük, hogy e szekták vezetőit szigorú büntetésben részesítsék, és utálatos írásaikkal együtt égessék el a lángokban. Azt rendeljük, hogy követőik, ha továbbra is ellenszegülnek, halálbüntetést kapjanak, és vagyonukat a birodalmi kincstárba vonják el..”Iain Gardner and Samuel N. C. Lieu, eds., Manichaean Texts from the Roman Empire (Cambridge: Cambridge University Press, 2004), 117–18.

312-ben, Miltiadész pápa idején Rómában is léteztek manicheus templomok.Lieu, Samuel N. C. (1985). Manichaeism in the Later Roman Empire and Medieval China: A Historical Survey. Manchester University Press.

354-ben Poitiers-i Szt. Hillár azt írta, hogy a manicheizmus jelentős erő a római Galliában. 381-ben a keresztények azt kérték I. Theodosiustól, hogy fossza meg a manicheusokat polgári jogaiktól. 382-től kezdve a császár egy sor rendeletet adott ki a manicheizmus elnyomására és követői megbüntetésére.Lieu, Samuel (1992) Manichaeism in the Later Roman Empire and Medieval China 2d edition, pp. 145–148

Nagy számban voltak jelen Észak-Afrikában, mintegy 9 évig hozzájuk tartozott Hippói Ágoston is. Ágoston 387-ben tért át a kereszténységre a manicheizmusból. Ez nem sokkal azután történt, hogy I. Theodosius 382-ben halállal büntetendő rendeletet adott ki az összes manicheus szerzetes ellen, és röviddel azelőtt, hogy a kereszténységet az egyetlen legitim vallásnak nyilvánította. lásd még: Hippói Ágoston manicheista évei Ágoston ugyan szakított a manicheizmussal – és ádázan támadta azt – de sohasem tudta magát teljesen függetleníteni a radikális dualizmus eszméjétől. Más formákban ugyan – mint az eredendő bűn gondolata – de belecsepegtette a katolicizmusba a dualizmus ideáját.

A manicheus közösségek a 4. században szinte az egész római birodalomban és a szomszédos országokban is megjelentek. A római, majd később a bizánci állam is tűzzel-vassal irtotta a híveit. A kereszténység mindegyik irányzata élesen szemben állt velük, mozgalmukat a legveszélyesebb eretnekségnek tartották.

A súlyos üldöztetések következtében a vallás az 5. században szinte eltűnt Nyugat-Európából, a 6. században pedig a birodalom keleti részéből is.Wendy Doniger (1999). Merriam-Webster's Encyclopedia of World Religions. Merriam-Webster. pp. 689, 690. .

A hitvitázó irataik az egyistenhívő vallások ellen a későbbi valláskritikának is forrásául szolgáltak.

Tanaikat Európában több eretneknek nyilvánított „szekta” újította fel a középkorban. Közvetett vagy közvetlen módon nagy hatást gyakoroltak a dualista jellegű mozgalmakra: a bogumilok és a katharok nézeteire.

A történelem folyamán gyakran tévesen nevezték az eretnekségek és szekták képviselőit "manicheusok"nak, ha hasonló jellemzőket láttak a tanításukban.

Keleten Keleten még nagyobb volt Mání tanának hatóköre. Hívei egyházi közösséget alkottak, melynek élén a babiloni püspök állt. Perzsiában az üldözött szekta rejtett életét élték; és amikor az iszlám uralomra jutott Perzsiában, a manichaeusok térítő célzattal fordították le könyveiket pehleviből szír és arab nyelvekre. Volt idő, mikor a kalifák részéről pártfogásban részesültek, de aztán ellenük fordultak.Kühár Flóris: Egyetemes vallástörténet 275. o.

A nesztoriánus keresztények és a buddhisták méltó riválisaként, a manicheus hittérítők végigjárták az egész selyemutat. Egy közelmúltbeli régészeti felfedezés azt bizonyította, hogy már a 6. század második felében megjelentek Kínában is.Étienne de la Vaissière, "Mani en Chine au VIe siècle", Journal asiatique, 293–1 (2005): 357–378.

Boku Tekin (759–780) ujgur kagán 763-ban tért át a vallásra, miután háromnapos beszélgetést folytatott a prédikátoraival,TM276 Uygurca_Alttuerkisch_Qedimi Uygurche/TT 2.pdf Türkische Turfan-Texte. ~ ezután a birodalmában államvallássá is tette.Manichaeism and Nestorian Christianity, H. J. Klimkeit, History of Civilizations of Central Asia, Vol.4, Part 2, ed. Clifford Edmund Bosworth, M.S.Asimov, (Motilal Banarsidass, 2003), 70. (A turfáni ásatásokból sok emlék került felszínre.Kühár Flóris: Egyetemes vallástörténet 276. o.) Amikor az ujgur birodalom a 840-es években romba dőlt, a manicheizmus elvesztette állami pártfogását.

A kínaiak a 9. században üldözni kezdték a manicheusokat, akiket vegetáriánusoknak és ördögimádóknak neveztek. Úgy tűnik, hogy a 14. század után itt is jelentősen visszaszorult,Jason David BeDuhn The Manichaean Body: In Discipline and Ritual Baltimore: Johns Hopkins University Press. 2000 republished 2002 p.IX mindazonáltal továbbra is kitartott az ország egyes részein, főképp Fucsien tengerparti vidékén. Taoista szektaként és a későbbiekben elszórtan, titkos társaságok álcája mögött létezett tovább. Az időnkénti ellenállás dacára, a jelek szerint egészen a közelmúltig fennmaradt. A kínai manicheizmust azonban mélyen "elrontották" és a vallás alkalmazkodott a kínai kulturális környezethez.

Keleten olyan tradíciók bizonyítják a manicheizmus befolyását, mint a taoizmus Két szent irata bekerült 1019-től a taoizmus kánonjába. - Kühár Flóris. Egyetemes vallástörténet vagy a tibeti vallások.Stoyanov: The other God, 117-19.

Egyházi hierarchia A manicheus "egyház" két fő csoportra tagolódott: a (ki)választottakra és a hallgatókra. Nézetük alapján a kiválasztottak lelke haláluk után egyenesen a Paradicsomba jutott, míg a hallgatóké valamivel hosszabb utat kellett hogy megtegyen odáig. A manicheus etika legfontosabb feladatai az első csoportra hárult.

A "kiválasztott" név Mání saját szavaira nyúlik vissza:"Kefalaya" 67:

„Minden gyermekem, az igazak (δίκαιος), a kiválasztottak (έκλεκτός), akik minden országban vannak, olyanok, mint a nap sugarai; idővel, miután elhagyom a világot és elmegyek népem házába (a Fény birodalmába), összeszedem ott az összes kiválasztottat, aki hitt bennem; mindenkit magamhoz veszek távozásakor (erről a világról), és egyiküket sem hagyom a Sötétségben.”Хосроев, А. Л. История манихейства (Prolegomena). — СПб.: Филологический факультет Санкт-Петербургского государственного университета, 2007. — 480 с. — (Азиатика). —

A vezetők Máni utódjának tartották magukat, nekik volt alárendelve tizenkét magister, hetvenkét püspök és sok presbiter, diakónus.

A manicheus egyház felépítéséhez és jellegéhez van néhány fontos – manicheus és ellenfelektől lejegyzett – forrásunk, amelyek alapján viszonylag pontos képet rajzolhatunk a szervezet formáiról. Az ötfokozatú hierarchia jellemzését a kínai Kompendiumban találjuk. Itt az öt fokozatot plasztikus módon írja le a kínai szöveg megfogalmazója:

12 mushe, „aki a Tant megkapta és az igazságot tanítja.” (középperzsa: (ham)mózsag). Ők Mání tanának gondos őrzői. A 72 sabosai, „aki a tanra vigyáz.” (középperzsa: iszpaszag). Ők a kultusz végrehajtói, akik felügyelik az egyházközség ügyeit. A 360 moxixide, „a Tan csarnokának vezetője.” (középperzsa: mahisztag). Ők egy-egy manicheus közösség vezetői, akik irányítják a közösséget, és segítik a „püspököket” (sabosai) a pasztorális feladatokban. Az aluohuanok, amelynek jelentése: minden becsületes és jó ember. Ők a „kiválasztottak” (középperzsa: árdáván). A noushayanok, melynek jelentése: minden tiszta és hívő hallgató. Ők a „hallgatók” (középperzsa: niyósagán).

A volt manicheus Ágoston hasonlóan jellemzi a hirarchiát.De haeresibus (46. fejezet)

Kozmogónia és kozmológia A manicheus doktrína szíve és magja a kozmogónia. Választ ad a „honnan jöttél, hova mész, milyen célból jöttél, hova küldtek?” stb. kérdésekre.Encyclopaedia Iranica: MANICHEISM i. GENERAL SURVEY; Werner Sundermann, 1997, 74-75. o.

Mání több írásában tárgyalta kozmogóniáját, többek között a Šābuhragānban és az Episztolákban (Epistula Fundamenti). Eredeti írásai közül a Šābuhragánnak csak bizonyos részei maradtak fenn töredékes kéziratokban; más művek csak fordításokból vagy szövegrészletekből ismertek. Találunk még korabeli görög nyelvű szövegeket, amelyek a manicheusok ellen íródtak, valamint Hippói Ágoston latin nyelvű műveit, amelyek számos utalást tartalmaznak a manicheus tanra, különösen a Contra Epistulam Fundamenti.

A kozmogónia az isteni Fény és a démoni Sötétség két világa ősi létezésének leírásával kezdődik.

A Fény Világának felsőbbrendűsége boldogító, önellátó harmóniájában rejlik; gyengesége békés természete, ami miatt nincs felkészülve minden konfliktusra. A Sötétség Világa ezzel szemben minden tekintetben rokon az anarchikus, kaotikus viszályhoz és szexualitáshoz, valamint a pusztító vágyakozáshoz.

Mání szerint kezdetben két őselv létezett: a Fény és a Sötétség. A Fény Atyja vagy a Fény Birodalmának istene több konkrét "nyúlvánnyal", emanációval rendelkezik: ezek az Ész, az Értelem, a Felfogóképesség, a Gondolat és a Megértés. Továbbá számtalan eón – isteni lény – veszi körül őt. A Fény Birodalmának tükörképe a Sötétség Birodalma. A Sötétség Atyját Ahrimannak (arab: Šayṭān) nevezi.

Amikor a Sötétség uralkodója meg akarta támadni a Fény Birodalmát, a Nagyság (Fény) Atyja ellenintézkedéseket hozott, amelyek egy sor „idézés” révén végül a világ megteremtéséhez vezettek.

A világlélek megváltása a kozmikus és az emberi történelem fő tárgya.