Az Eddystone-világítótorony a hasonló nevű sziklák egyikén található Anglia déli partjától 14 kilométerre délkeletre. A part legközelebbi pontja, Rame Head Cornwall megye része, de a sziklák – amelyek anyaga a prekambriumban keletkezett gneisz – és a világítótorony közigazgatásilag Devon megyéhez tartoznak. Arány: 1:50000
A ponton először a 17. század végén az angol Henry Winstanley vezetésével építettek világítótornyot – Európában ez volt első, amely nem a kontinens vagy egy sziget partján, hanem kint a tengeren helyezkedett el. Winstanley tornya pár év múlva elpusztult, a pótlására hamarosan felépített második torony a 18. század közepén leégett. A harmadik, a John Smeaton angol mérnök által tervezett, 1759-ben elkészült épület mind a világítornyok tervezése, mind a beton építőanyagként való felhasználása terén fontos mérföldkövet jelentett. Az 1870-es évekre az alapjául szolgáló sziklák meggyengültek, ezért a tornyot elbontották, meghagyott csonkja mellett 1882-re készült el a napjainkban is álló Eddystone-világítótorony.
Winstanley világítótornya (1698–1703) Az Eddystone-sziklákon az első világítótorony Henry Winstanley angol vésnök és feltaláló vezetésével készült 1696-tól. A kereskedéssel is foglalkozó Winstanley állítólag akkor döntött az építkezés mellett, amikor egyik hajója, a Constant épp ott futott zátonyra 1695. december 24-én.
1694. június 22-én Walter Whitfield már engedélyt kapott egy világítótorony létesítésére és működtetésére az angliai és walesi víziutak biztonságáért felelős Trinity House-tól,A napjainkban is működő szervezetet VIII. Henrik 1514-ben hozta létre. forrás neki azonban kétségei támadtak a vállalkozás megvalósíthatóságával kapcsolatban, így összefogott az építészethez szintén nem értő, de magabiztosabb Winstanleyvel.
A torony Whitfield költségén épült, aki öt évig a használatáért járó vám teljes összegét beszedhette a hajóktól, majd további ötven évig a felét, a jog ezután visszaszállt a Trinity House-ra.
Winstanley és munkásai 1696. július 15-én kezdtek dolgozni a sziklák egyik legmagasabb pontján, a House Rockon, amelynek területe alig 300 m². Abban az évben csak a torony vázát biztosító 12 vasoszlopot sikerült a sziklába mélyíteniük. A vaspántokkal megerősített kő alapzat (3,7 méter magas, 4,3 méter átmérőjű) a következő évben készült el.
Az ekkor zajló pfalzi örökösödési háború miatt Anglia és Franciaország hadban állt egymással, azért az Admiralitás egy hadihajót rendelt a sziklákhoz, amikor Winstanley és munkásai ott dolgoztak. 1697. június 25-én a hajó nem érkezett meg, a figyelmetlenséget kihasználva egy francia kalózhajó legénysége Winstanley-t foglyul ejtette. Az Admiralitás lordjai az elengedéséért folyamodtak XIV. Lajos francia királyhoz, ami július elején meg is történt, mivel a király úgy vélte, a világítótorony elkészítése nem csak az angolok, de minden hajózó érdeke. (Lajos állítólag azt mondta: „Franciaország Angliával áll háborúban, nem az emberiséggel”.)
A torony alapjára egy ahhoz hasonlóan nyolcoldalú, fából készült alkotmány került. A fedetlen lépcső az épület oldalán futott, belül egy konyhának használható helyiség volt. A világításról 60 faggyúgyertya gondoskodott, a torony tetején egy nagy vas szélkakas volt, amellyel együtt a világítótorony magassága 24,4 méter volt.
bélyeg|bal|Winstanley világítótornya az 1699-es átépítés utánA torony 1698. november 14-én kezdte meg működését, az első tél átvészelése után azonban rögtön felújításra is szorult. Alsó részét, a fennmaradt rajzok és festmények tanúsága szerint, nyolcoldalúról tizenkét oldalúra alakították át, magasságát 6 méterre, átmérőjét 7,3 méterre növelték. Több vaspántot és erősebb gerendákat használtak. A jelentősen megnövelt alapban három helyiséget alakítottak ki (köztük egy alvókamrát és egy kamrát). A felújított épületben a lépcsőket már a falakon belül vezették. A fából készült felső rész egy minden oldalon nyitott erkélyből, felette egy konyhából, afelett pedig egy hálókamrából és a gyertyaraktárból állt. A faszerkezet közepén lévő gerenda a tetőn kibukkanva zászlórúdként funkcionált, rá egy kisebb szélkakas került. A felújított világítótorony magassága 35 méter körül lehetett. (A jelentős átalakítások miatt egyes források ezt a világítótornyot számítják a másodiknak.)
A felújított torony 1703. november 27-én szinte teljesen elpusztult a Dél-Angliát ért legnagyobb természeti csapás, az 1703-as nagy vihar során. Henry Winstanley a vihar közeledésének híre ellenére kihajózott a sziklákhoz, abban bízva, hogy a torony ellenáll majd az időjárásnak, de alkotásával együtt odaveszett.
Az első eddystone-i világítótorony építési költségét 5000 font körülre becsülik, a vámokból származó bevétele pedig mintegy 2000 font lehetett.
Rudyerd világítótornya (1708/09–1755) Az első világítótorony pusztulását követően 1705-ben John Lovett (vagy Lowett) kapitány szerezte meg a sziklák használati jogát 99 évre, évi 100 fontos bérleti díjért. Lovett ugyanebben az évben a parlamenttől vámszedési jogot is nyert: mind a Plymouth kikötőjébe tartó, mind az onnan távozó hajóktól egy pennyt kérhetett tonnánként.
A kapitány egy John Rudyerd (vagy Rudyard) nevű selyemkereskedőt bízott meg az új világítótorony építésével, akinek semmilyen tapasztalata nem volt épületek tervezésében és kivitelezésében, a hajóépítéshez azonban érthetett valamelyest. Az építkezés 1706 júliusában kezdődött azzal, hogy a szikla lejtős felületébe lépcsőket vágtak. A réteges gneisz kőzetből gyakran olyan darabok is lepattantak, amelyeket a munkásoknak nem volt szándékában eltávolítani, így a hét lépcső a tervezettnél durvább kialakításúra sikerült.
Két koncentrikus körben összesen 36 kettős vasoszlopot rögzítettek a sziklába vájt mélyedésekbe. Az angol tölgyfából készült alap átmérője 7 méter, legnagyobb magassága 3 méter volt. A torony közepén emelt 15 méter magas faoszlop körül több gránitból és fagerendákból rakott réteget emeltek, e mag körül futott a csigalépcső. A külső faborítást kóccal szigetelték és szurokkal tették vízhatlanná.
A torony a sziklától az ólomfedelű lámpa tetejéig 28 méter magas volt, és öt helyiséget alakítottak ki benne: egy raktárt, az őr konyháját, nappali és hálószobáját, valamint azt a helyiséget, ahol a lámpát helyezték el.
A fényt biztosító 24 gyertyát 1708. július 28-án gyújtották meg, bár a torony teljesen csak 1709 októberére lett kész. Az építkezés költsége 10 ezer font volt.
Lovett 1715-ben meghalt, a világítótorony bérleti jogát Robert Weston, Alfred Noyes és egy bizonyos Cheetham úr szerezte meg.
1723-ban a torony vízzel érintkező faborítását hajóférgek kezdték ki. 1744-ben újabb felújításra volt szükség: egy vihar a faborítás 71 gerendája közül 30-at megrongált.
Az 1755. december 1-jéről 2-ra virradó éjszaka a világítótoronyban tűz ütött ki: a konyhai tűzhely elrozsdásodott kéményéből kipattanó szikráktól vagy maguktól az égő gyertyáktól előbb a lámpában összegyűlt zsíros korom, majd a szurokkal kezelt fa kapott lángra. A három toronyőrnek egyetlen vödörrel kellett szembeszállnia a tűzzel, de végül kénytelenek voltak egy sziklapárkány alatt elrejtőzni, ahonnan a tűz kezdete után nyolc órával egy csónak mentette ki őket. A világítótorony öt napon át égett.
Az egyik őr, a 84 (vagy 94) éves Henry Hall az oltás közben a lámpa tetejéről leolvadó ólomtól mérgezést kapott, amibe 12 nappal később belehalt.A boncolást végző Edmund Spry doktor a halott gyomrában egy 200 grammos ólomdarabot talált. Az esetről jelentést juttatott el a Royal Societyhoz, ahol kétségbe vonták, hogy bárki is tizenkét napon át életben maradhat ilyen állapotban. Igazát bebizonyítandó Spry kutyákon és baromfikon végzett kísérleteket, olvasztott ólmot öntött le a torkukon. forrás Az épület roncsából egy ólomdarabot jelenleg a Skót Nemzeti Múzeumban őriznek.
Smeaton világítótornya (1759–1882) bélyeg|bal|Smeaton világítótornyának keresztmetszeti képeRudyerd több mint öt évtizeden át álló világítótornya a La Manche csatornán navigálók fontos és megszokott segédjévé vált, ezért a Trinity House minél hamarabb pótolni szerette volna. 1756-ban a yorkshire-i John Smeaton építőmérnököt bízták meg a feladattal, akit a Royal Society ajánlott a figyelmükbe. A munka költségeit a Proprietors of the Lighthouse ('a világítótorony tulajdonosai') nevű társulat állta.
Smeaton a tervezés és a kivitelezés során számos úttörő megoldást alkalmazott. Világítótornya felfelé keskenyedett, így súlypontja alacsonyra került, alapja pedig a korábbiakénál sokkal jobban eggyé vált a sziklával. Az ötletet a kocsányos tölgy (angol tölgy) törzsének formájából merítette.
Smeaton 1756 áprilisában az akkor még újdonságnak számító teodolittal felmérte a sziklát. Rudyerdhez hasonlóan lépcsőket alakított ki a kőben, de ő fecskefarokszerű bevágásokat is ejtett rajtuk, amikbe aztán pontosan illeszkedő gránitblokkok kerültek. Az épület változó méretű kövei (a legnagyobb 2,5 tonnás volt) ugyanilyen módon kapcsolódtak egymáshoz. (A köveket a plymouthi Millbay dokkban vágták méretre, és próbaképpen egymáshoz is illesztették őket.) A 7,6 méter átmérőjű alap felületét simára csiszolták, hogy a hullámverés ne kezdhesse ki.
Az építmény tartósságát két, Smeaton által továbbfejlesztett megoldás is biztosította. Megalkotott egy pozzolana (pozzolán-föld, vulkanikus hamu) és mész keverékéből álló hidraulikus kötőanyagot, amelyhez hasonlót az ókori rómaiak már használtak, de készítésének módja birodalmuk bukása után eltűnt a köztudatból.A 18-19. században a kötőanyagot „római cementnek” is nevezték, bár az újkori cement „az igazi római cementre egyáltalán nem hasonlított, leszámítva azt a tulajdonságát, hogy vízre szilárdult”. forrás Smeaton különböző helyekről származó alapanyagokkal kísérletezve felfedezte, hogy a legjobb és leginkább vízálló kötőanyagokban nagyobb mennyiségű agyag is található. Eredményei halála után, 1792-ben kerültek publikálásra, és az egyik legfontosabb lépést jelentették a modern cementek gyártása felé. Az építész másik, akkoriban egyedinek számító megoldása, márvány tiplik alkalmazása volt a kövek biztosabb rögzítéséhez.
bélyeg|jobb|Smeaton világítótornya ma Plymouth egyik turistalátványossága. Az eredeti torony 28 felső kősorából építették fel ismét 1884-benAz első köveket 1757. június 12-13-án fektették le. Az építkezés első szakasza 1758 augusztusáig tartott: ekkorra készült el a torony alsó, tömör része, amely ma is látható a House Rockon. A felső részt 1759. augusztus 24-én fejezték be, szeptemberben emelték fel a torony tetejébe a vasból készült, nyolcoldalú lámpát és a rézből készült kupolát. A 24 gyertyát először 1759. október 16-án gyújtották meg.
A Proprietors of the Lighthouse bérleti joga 1807-ben járt le, a világítótorony a Trinity House tulajdonába került.
1810-ben a gyertyákat olajlámpás reflektorra cserélték.
Robert Stephenson skót mérnök 1818-ban arra figyelmeztetett, hogy a világítótorony alapjául szolgáló szikla meggyengült. A toronyőr hevesebb viharok idején az épület mozgását tapasztalta. 1838-ban a falakat vaspántokkal erősítették meg.
1845-ben egy nagyobb, bronzból készült lámpát szereltek fel, amelyből Fresnel lencsék szórták a fényt. 1861-ben a tornyot, fennállása óta először, lefestették: 1875-ig fehér, később fehér és piros csíkos volt.
1877-re az épület állaga odáig romlott, hogy új világítótorony építése mellett döntöttek. A szikla eróziója miatt a nagyobb hullámok csapásai alatt rázkódó toronyban 1882. február 3-án aludt ki végleg a lámpa. Még abban az évben felső részét elbontották és egy részét két év múlva a Plymouth Hoe nevű halmon építették fel.
Douglass világítótornya (1882–napjainkig) bélyeg|jobb|A jelenlegi világítótorony, mellette Smeaton tornyának csonkjaAz új, napjainkban is működő világítótornyot 1878-ban a House Rocktól 40 méterre délkeletre lévő sziklán kezdték el építeni James Nicholas Douglass, a Trinity House főmérnöke vezetésével. Douglass a Smeaton által használt és Robert Stevenson által továbbfejlesztett megoldásokat használta.