Kelemen Zoltán (Ózd, 1970. április 29. –) magyar operaénekes, a Szegedi Nemzeti Színház opera tagozatának tagja, bariton, basszbariton hangfajjal.

Pályafutása Zenei általános iskolába járt, közben zeneiskolában 3 évig hegedű-, majd 4 évig nagybőgő szakokon is tanult, és játszott az ózdi zeneiskola ifjúsági szimfonikus zenekarában. Közben saját maga képezte hangját. Érettségi után egy évig képesítés nélkül éneket tanított általános iskolában, majd zenei könyvtárban zeneműtárosként dolgozott.

1993-ban jelentkezett a debreceni Csokonai Színházba, ahová fel is vették, és rögtön az első évadban már kisebb szerepeket is rábíztak (A varázsfuvola – II. Őrtálló, Don Pasquale – Jegyző, Bánk bán – Biberach), valamint a színház nagyváradi vendégjátékán egy operagálán Don Giovanni Leporello regiszteráriájával mutatkozhatott be. Közben 2 évig tanult Mohos Nagy Évánál énekelni.

1995-ben ő énekelte Alfio szerepét a Parasztbecsület olasz nyelvű, debreceni premierjén, ami után magánénekesi kinevezést kapott. Ezt követően 1995 júniusában benevezett az Operaházban rendezett nemzetközi Szerelmi bájital-énekversenyre, Belcore szerepével. A zsűri kérésére Dulcamara szerepével folytatta a versenyt, és végül Dulcamaraként első díjat kapott. A versenygyőzelem négy operaházi és hat veronai előadást jelentett, valamint az Operart Alapítvány ösztöndíjasaként Alfio szerepében is bemutatkozhatott az Erkel Színházban, valamint Bach János-passiójának basszusszólóját énekelte a Mátyás-templomban (Pilátus+áriák) Vendégszerepelt Ausztriában és Németországban több operagálán, valamint Budapesten a Zeneakadémián, a Duna-Palotában, illetve a Fertőrákosi Barlangszínházban, vezető operaházi művészek társaságában. 1996-ban kapott szerződési ajánlatot a Szegedi Nemzeti Színháztól, melynek azóta is főállású magánénekese.

A buffo basszustól a lírai baritonon át a Verdi-hősbariton szerepekig számos főszerepet énekelt, utóbbiak állnak hozzá legközelebb. 2008 áprilisában José Cura partnereként énekelte Jago szerepét Verdi Otellójában, igen kedvező szakmai visszhanggal.

Szerepei Mozart: Figaro házassága − Almaviva gróf Mozart: Don Giovanni − Masetto, Zerlina szerelmese Donizetti: Don Pasquale − Doktor Malatesta Donizetti: Szerelmi bájital − Dulcamara, Belcore Donizetti: Lammermoori Lucia − Lord Ashton Rossini: Hamupipőke − Dandini, a szolga Verdi: Rigoletto − címszerep Verdi: Falstaff − Ford Verdi: A trubadúr − Luna gróf Verdi: Otello − Jago Verdi: Traviata − Georges Germont Verdi: A végzet hatalma −Don Carlos Verdi: Don Carlos − Posa márki, máltai lovag Verdi: Simon Boccanegra – címszerep Verdi: Macbeth – címszerep Verdi: Ernani – Don Carlo Erkel Ferenc: Bánk bán – Petur, Tiborc Erkel Ferenc: Hunyadi László – Gara nádor Nicolai: A windsori víg nők − Dr. Cajus, ügyvéd Boito: Mefistofele − címszerep Goldmark Károly: Sába királynője – Salamon király Bizet: Carmen − Le Dancaïre, csempész Csajkovszkij: Anyegin − Zareckij Puccini: Tosca − Scarpia báró, Róma rendőrfőnöke Puccini: Bohémélet − Marcel, festő Puccini: Manon Lescaut − Lescaut őrmester Giordano: André Chénier − Gérard Cilea: Adriana Lecouvreur − Michonnet Zandonai: Francesca da Rimini − Gianciotto Arthur Sullivan: Kalózkaland (The Pirates of Penzance) − Samuel, a kalózok hadnagya Vántus István: Aranykoporsó − Varázsszerárus Wolf-Ferrari: Sly – Westmoreland gróf

Elismerései Vaszy Viktor-díj Szegedi Operabarátok Egyesülete az Évad énekese-díj Dömötör-díj (2013, 2015)

Külső hivatkozások Szegedi Nemzeti Színház Kelemen Zoltán

Kategória:Magyar operaénekesek Kategória:Baritonok Kategória:Ózdiak Kategória:1970-ben született személyek Kategória:Élő személyek