Hónig Péter (Budapest, 1952. január 11. –) magyar gépészmérnök, üzletember, a Bajnai-kormány közlekedési, hírközlési és energiaügyi minisztere.
Tanulmányai
1971-ben vették fel a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karának termelési rendszer szakára, ahol 1976-ban szerzett gépészmérnöki diplomát, majd szintén a BME-n ergonómiai szakmérnöki posztgraduális képzésen vett részt 1982 és 1984 között.
Üzleti pályafutása
Diplomájának megszerzése után az Anyagmozgatási és Csomagolási Intézet osztályvezetője lett, majd 1985-ben kikerült Svájcba, ahol a Royal Plastic műszaki és kereskedelmi igazgatói posztra nevezték ki. 1990-ben tért haza, ahol az Arthur Andersen vezetési tanácsadójaként és üzletkötőjeként működött egy évig, majd ezt követően saját cégét vezette. 1992-ben a Digital Equipment kelet-közép-európai beszerzési vezetője lett. Itt 1995-ig tevékenykedett, amikor az Eurimex ügyvezető igazgatójává nevezték ki. 1996 és 1998 között az ABB Hungary logisztikai és kommunikációs igazgatója volt.
Kétéves minisztériumi kitérő után visszatért az ABB-hez, immár magyarországi elnökhelyettesként. 2002 után több állami vállalat élén dolgozott, először a Dunaferr Rt. vezérigazgatója lett, majd 2005 és 2007 között a Malév Rt. elnöke volt, azután a Budapesti Erőmű Zrt. üzleti vezérigazgató-helyetteseként dolgozott 2009-ig. Közben 2006-ban rövid ideig a Transelektro Csoport elnök–vezérigazgatója is volt.
2000-ben a Nemzeti Minőségi Díj Bizottság elnökévé nevezték ki. 2003-ban az év menedzserének választották. 2002 és 2005 között a Magyar Vas- és Acélipari Egyesülés elnöke volt. 2005-ben a Gyáriparosok Országos Szövetsége elnökségébe választották. 2007-ben megkapta a Francia Becsületrendet.
Politikai pályafutása
1998 és 2000 között a Gazdasági Minisztérium ipari és energetikai helyettes államtitkára volt. A politikába, ill. az államigazgatásba 2009-ben tért vissza, amikor a Bajnai-kormány közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszterévé nevezték ki. A kormány kezdeti időszakában a Vahl Tamás visszalépése miatt üresen maradt nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszteri hatásköröket is ellátta. Miniszteri tevékenységének legnagyobb port felverő eseménye 29 magyarországi vasútvonal bezárása volt, amelyet Hónig határozottan támogatott.
Sportvezetői pályafutása
1999-ben a Magyar Vitorlás Szövetség elnökévé választották, mely tisztséget 2005-ig viselt. Ugyanebben az évben a szövetség társelnökévé választották. 1998-ban a Magyar Olimpiai Bizottság tagja lett.
Családja
Nős, házasságukból egy fiú- és egy leánygyermekük született.
Jegyzetek
Források MTI Ki Kicsoda 2009, Magyar Távirati Iroda Zrt., Budapest, 2008, 465. old., ISSN 1787-288X Életrajz a Miniszterelnöki Hivatal honlapján
Kategória:Magyar gépészmérnökök Kategória:Magyar üzletemberek Kategória:1952-ben született személyek Kategória:A francia Becsületrend magyar kitüntetettjei Kategória:Élő személyek Kategória:A Bajnai-kormány tagjai