Észtország eddig harmincegy alkalommal vett részt az Eurovíziós Dalfesztiválon.
Az észt műsorsugárzó az Eesti Rahvusringhääling, amely 1993-ban lett tagja az Európai Műsorsugárzók Uniójának, és 1994-ben csatlakozott a versenyhez.
Észtország eddig egy alkalommal, 2001-ben aratott győzelmet.
Története Évről évre Észtország már az 1993-as Eurovíziós Dalfesztiválra is jelentkezett, de ekkor a csatlakozni kívánó kelet-európai országok számára Kvalifikacija za Millstreet néven tartottak egy elődöntőt Ljubljanában, hét ország részvételével és nem sikerült továbbjutniuk.
1994-ben szerepelhettek először a nemzetközi versenyen, de mindössze két ponttal az utolsó előtti helyen végeztek, és így az 1993 és 2003 között érvényben lévő kieséses rendszer értelmében nem vehettek részt 1995-ben.
bélyegkép|240px|A 2002-es tallinni verseny közvetítése a Városháza téren.|balra A visszatérés után sokkal sikeresebbek voltak. Egy kivétellel minden évben az első tízben végeztek, és 2001-ben meg is nyerték a versenyt, az 1994 után csatlakozott kelet-európai országok közül elsőként, így a 2002-es versenynek Tallinn adhatott otthont. Hazai pályán ismét jó helyezést értek el, hiszen harmadikok lettek. A következő évben már nem tudták megismételni a sikereket, huszonegyedikek lettek a 26 fős döntőben. A 2004-ben bevezetett elődöntők során ötször egymás után nem sikerült a döntőbe jutniuk. 2008-ban egy komikus, a versenyt kigúnyoló dallal neveztek, amivel az elődöntő utolsó előtti helyén végeztek. 2009-ben először sikerült kvalifikálniuk; az elődöntőben elért harmadik hely után a döntőben a hatodik helyet szerezték meg, ám a következő alkalommal ismét kiestek az elődöntőben.
2011-ben másodszor sikerült továbbjutniuk, viszont a döntőben az utolsó előtti helyen végeztek. 2012-ben ismét döntőbe jutottak, ahol a hatodik helyet sikerült megszerezniük. 2013-ban is bejutottak a döntőbe, de a jó eredményt nem sikerült megismételni, huszadik helyen végeztek. A következő évben azonban ismét kiestek az elődöntőben. 2015-ben harmadikként jutottak be a döntőbe, ahol a hetedik helyen végeztek. 2016-ban és 2017-ben azonban kiestek az elődöntőben. 2018-ban két év után ismét sikerült bejutniuk a döntőbe, ahol a legjobb tíz között végeztek, szám szerint nyolcadikként. A következő évben is továbbjutottak és huszadikak lettek.
2020-ban Uku Suviste képviselte volna az országot, azonban március 18-án az Európai Műsorsugárzók Uniója bejelentette, hogy 2020-ban nem tudják megrendezni a versenyt a COVID–19-koronavírus-világjárvány miatt. Az észt műsorsugárzó által rendezett válogatóversenyt újra megnyerte, így végül újabb lehetőséget kapott az ország képviseletére a következő évben. Az énekesnek végül nem sikerült továbbjutnia a döntőbe, összesítésben 13. helyen végeztek. A következő évben azonban kvalifikálták magukat a döntőbe, ahol tizenharmadik helyen zárták a versenyt. 2023-ban Alikával ismét a legjobb tíz közé jutottak, szám szerint nyolcadikak lettek. 2024-ben tizenegy év után ismét észt nyelvű dalt küldtek, amelynek a címe az Eurovíziós Dalfesztivál történetének leghosszabb című dala volt. A (Nendest) narkootikumidest ei tea me (küll) midagi végül a huszadik helyezett lett a döntőben. 2025-ben Tommy Cash képviselte az országot, akinek szintén sikerült továbbjutni a döntőbe, ezzel megszerezve az ország legjobb helyezését az elődöntők bevezetése óta. 2026-ban ismét nem jutottak tovább a döntőbe, tizenegyedikek lettek az elődöntőben.
Nyelvhasználat Észtország 1994-es debütálásakor még érvényben volt a nyelvhasználatot korlátozó szabály. Ennek értelmében indulóiknak az ország hivatalos nyelvén, vagyis észt nyelven kellett énekelniük. Ezt a szabályt 1999-ben eltörölték, azóta főleg angol nyelvű dalokkal neveztek.
Észtország eddigi harmincegy versenydalából nyolc észt nyelven, egy võro nyelven, amely egy észt nyelvváltozat, tizenkilenc angol nyelven, egy olasz nyelven, két kevert nyelven: egy szerb, német és finn, egy pedig angol és olasz kevert nyelven hangzott el.
Nemzeti döntő Az észt nemzeti döntőt az ország debütálása óta minden alkalommal megrendezték. Korábban az Eurolaul (Eurodal) nevet viselte, majd 2009-ben a sorozatos rossz eredmények után átnevezték Eesti Laul-ra (Észt dal), ezzel hangsúlyozva nemzeti voltát.
Az észt nemzeti döntőt általában tíz dal részvételével rendezik. A kilencvenes években jellemző volt, hogy a győztest egy nemzetközi zsűri választotta ki, melynek tagjai korábbi Eurovíziós énekesek voltak. Például a 2000-es nemzeti döntőn az egyik zsűritag az 1983-ban győztes Corinne Hermès volt. 2004 óta a nézők döntenek telefonos szavazás segítségével, és 2007 óta a lett nemzeti döntő mintájára kétfordulós a szavazás. Az első körben kiválasztják az első három helyezettet és a második fordulóban közülük választják ki a győztest. 2011 óta két elődöntő is megelőzi a finálét, ahol összesen 20 dal mérettetik meg, melyeknek a fele kiselejteződik, a fele pedig bekerül a döntőbe. Ott a telefonos szavazatok és a zsűri közös véleménye alapján az első két helyezett bekerül az úgynevezett szuperfináléba, aminek a győztese képviseli Észtországot az Eurovíziós Dalversenyen.
Résztvevők Év Előadó Dal Magyar fordítás Döntő Pontszám Elődöntő Pontszám 1993 Janika Sillamaa Muretut meelt ja südametuld A gondtalan elme és a szív lángjai Nem jutott ki a dalfesztiválra Nem volt elődöntő 1994 Silvi Vrait Nagu merelaine Mint egy vízhullám 24. 2 1996 Maarja-Liis Ilus és Ivo Linna Kaelakee hääl Nyaklánc hangja 5. 94 1997 Maarja-Liis Ilus Keelatud maa Tiltott föld 8. 82 1998 Koit Toome Mere lapsed A tenger gyermekei 12. 36 1999 Evelin Samuel és Camille Diamond of Night Az éjjel gyémántja 6. 90 2000 Ines Once in a Lifetime Egyszer egy életben 4. 98 2001 Tanel Padar, Dave Benton & 2XL Everybody Mindenki1.198 2002 Sahlene Runaway Fuss el3.111 2003 Ruffus Eighties Coming Back Visszatérnek a nyolcvanas évek 21. 14 2004 Neiokõsõ Tii Az út Nem jutott be a döntőbe 11. 57 2005 Suntribe Let’s Get Loud Legyünk hangosak Nem jutott be a döntőbe 20. 31 2006 Sandra Oxenryd Through My Window Az ablakomon át Nem jutott be a döntőbe 18. 28 2007 Gerli Padar Partners in Crime Tettestársak Nem jutott be a döntőbe 22. 33 2008 Kreisiraadio Leto svet Nyári fény Nem jutott be a döntőbe 18. 8 2009 Urban Symphony Rändajad Vándorok 6. 129 3. 115 2010 Malcolm Lincoln Siren Szirén Nem jutott be a döntőbe 14. 39 2011 Getter Jaani Rockefeller Street Rockefeller utca 24. 44 9. 60 2012 Ott Lepland Kuula Hallgasd! 6. 120 4. 100 2013 Birgit Et uus saaks alguse Egy új kezdet lehetne 20. 19 10. 52 2014 Tanja Amazing Elképesztő Nem jutott be a döntőbe 12. 36 2015 Elina Born & Stig Rästa Goodbye to Yesterday Viszlát a tegnapnak 7. 106 3. 105 2016 Jüri Pootsmann Play Játssz! Nem jutott be a döntőbe 18. 24 2017 Koit Toome & Laura Verona Verona Nem jutott be a döntőbe 14. 85 2018 Elina Nechayeva La forza Az erő 8. 245 5. 201 2019 Victor Crone Storm Vihar 20. 76 4. 198 2020 Uku Suviste What Love Is Ami a szerelem Elmaradt a verseny 2021 Uku Suviste The Lucky One A szerencsés Nem jutott be a döntőbe 13. 58 2022 Stefan Hope Remény 13. 141 5. 209 2023 Alika Bridges Hidak 8. 168 10. 74 2024 5miinust x Puuluup (Nendest) narkootikumidest ei tea me (küll) midagi Mi (tényleg) nem tudunk semmit (ezekről) a drogokról 20. 37 6. 79 2025 Tommy Cash Espresso macchiato –3.356 5. 113 2026 Vanilla Ninja Too Epic to Be True Túl szép, hogy igaz legyen Nem jutott be a döntőbe 11. 79 2027
Szavazástörténet 1994–2025
Észtország a következő országoknak adta a legtöbb pontot az elődöntőben: Hely Ország Pont 1. 126 2. 87 3. 72 4. 68 5. 64 6. 64 7. 62 8. 61 9. 60 10. 60
Észtország a következő országoktól kapta a legtöbb pontot az elődöntőben: Hely Ország Pont 1. 120 2. 110 3. 79 4. 65 5. 64 6. 62 7. 62 8. 53 9. 51 10. 49
Észtország még sosem adott pontot az elődöntőben a következő országoknak: Montenegró
Észtország még sosem kapott pontot az elődöntőben a következő országoktól: Andorra és Törökország
Észtország a következő országoknak adta a legtöbb pontot a döntőben: Hely Ország Pont 1. 253 2. 186 3. 161 4. 130 5. 116 6. 103 7. 85 8. 85 9. 81 10. 75
Észtország a következő országoktól kapta a legtöbb pontot a döntőben: Hely Ország Pont 1. 156 2. 142 3. 113 4. 101 5. 81 6. 79 7. 73 8. 73 9. 71 10. 69
Észtország még sosem adott pontot a döntőben a következő országoknak: Andorra, Bosznia-Hercegovina, Észak-Macedónia, Luxemburg, Monaco, Montenegró, San Marino és Szlovákia
Észtország még sosem kapott pontot a döntőben a következő országoktól: Andorra és Monaco
Rendezések bélyegkép|jobbra|A verseny helyszíne, a Saku Suurhall. Észtország eddig egyszer rendezte a dalversenyt, győzelmüket követő évben, 2002-ben Tallinnban.
Saku Suurhallban tartották az eseményt, amelynek kapacitása körülbelül 10 000 néző befogadására volt alkalmas. A döntőre 2002. május 25-én került sor és az est házigazdái Annely Peebo és Marko Matvere voltak.
Ez volt az első alkalom, hogy mottóval látták el a dalfesztivált. Az esemény mottója a A Modern Fairytale () volt, amely a dalok előtt vetített képeslapokon is megjelent. A verseny logója színes szétszórt köveket ábrázolt, amelyek Észtország partvidékén jelennek meg.
A tallinni versenyen összesen 24 ország vett részt. Visszatért az előző évet kihagyni kényszerülő Ausztria, Belgium, Ciprus, Macedónia, Finnország, Románia és Svájc, és nem vehetett részt ebben az évben Hollandia, Írország, Izland, Lengyelország, Norvégia és Portugália. Utóbbi visszautasította részvételét, így a az előző verseny tizennyolcadik helyezettje, Lettország csatlakozhatott – és nyerte meg a versenyt később.
Év Város Helyszín Műsorvezető(k) Résztvevők 2002 Tallinn Saku Suurhall Annely Peebo és Marko Matvere 22
Háttér Év Rendező Észt kommentátor Orosz kommentátor Pontbejelentő 1994 Dublin Vello Rand Nem volt Urve Tiidus 1995 Dublin Jüri Pihel Nem vettek részt 1996 Oslo Annika Talvik 1997 Dublin Helene Tedre 1998 Birmingham Reet Linna Urve Tiidus 1999 Jeruzsálem Marko Reikop Mart Sander 2000 Stockholm Evelin Samuel 2001 Koppenhága Ilo-Mai Küttim 2002 Tallinn 2003 Riga Ines 2004 Isztambul Maarja-Liis Ilus 2005 Kijev 2006 Athén Evelin Samuel 2007 Helsinki Laura Põldvere 2008 Belgrád Marko Reikop (összes adás)Olav Osolin (döntő) Sahlene 2009 Moszkva Marko Reikop (összes adás)Sven Lõhmus (döntő) Laura Põldvere 2010 Oslo Marko Reikop Rolf Roosalu 2011 Düsseldorf Piret Järvis 2012 Baku Ilja Ban, Dmitri Vinogradov és Aleksandra Moorast Getter Jaani 2013 Malmö Nem volt Rolf Roosalu 2014 Koppenhága Lauri Pihlap 2015 Bécs Tanja 2016 Stockholm Aleksandr Hobotov Daniel Levi 2017 Kijev Aleksandr Hobotov és Julia Kalenda Jüri Pootsmann 2018 Lisszabon Ott Evestus 2019 Tel-Aviv Kelly Sildaru 2021 Rotterdam Sissi 2022 Torino Tanel Padar 2023 Liverpool Ragnar Klavan 2024 Malmö Birgit 2025 Bázel Kristjan Jakobson 2026 Bécs Getter Jaani 2027 Burgasz
Díjak ESC Radio Awards Kategória Év Előadó Dal Eredmény az Eurovízión Helyszín Helyezés Pontszám Legjobb férfi előadó 2012 Ott Lepland Kuula 6. 120 , Baku
Galéria
Jegyzetek
További információk Észtország profilja a eurovision.tv-n Az ERR hivatalos honlapja
Eszt Eurovisios