Svájc eddig hatvanöt alkalommal vett részt az Eurovíziós Dalfesztiválon.
A svájci műsorsugárzó a SRG SSR, amely 1950-ben alapító tagja volt az Európai Műsorsugárzók Uniójának, és 1956-ban csatlakozott a versenyhez.
Svájc eddig három alkalommal, 1956-ban, 1988-ban, és 2024-ben aratott győzelmet.
Története Évről évre Svájc egyike annak a hét országnak, melyek részt vettek a legelső, 1956-os Eurovíziós Dalfesztiválon. Az első versenynek ők voltak a házigazdái, és azt meg is nyerték, így Svájc lett az első ország, amely a debütálása évében meg is nyerte a versenyt (51 évvel később, 2007-ben még egy ország, Szerbia is az első részvétele évében lett győztes). A következő néhány évben többször közel álltak hozzá, de nem tudtak újra győzni.
Az 1974-es utolsó hely után sikeres évek következtek: 1975 és 1982 között minden alkalommal az első tízben zártak, de nyerniük ekkor sem sikerült. Végül 1988-ban érték el második győzelmüket, amikor az akkor még ismeretlen Céline Dion a verseny történetének egyik legizgalmasabb szavazása végén tudott nyerni.
Mivel Svájc a székhelye a versenyt szervező EBU-nak, azon kevés országok egyike, melyek sosem léptek vissza önszántukból. Azonban az 1993 és 2003 között érvényben lévő kieséses rendszer értelmében 1995-ben, 1999-ben, 2001-ben és 2003-ban sem vehettek részt az előző év rossz eredménye miatt. Az 1995-ös verseny volt a legelső, melyet Svájc nélkül rendeztek meg.
A 2004-ben bevezetett elődöntőben első alkalommal nulla ponttal zártak, annak ellenére, hogy több, mint harminc ország szavazott. 2005-ben sikerült a döntőbe jutniuk, és az első tízben végezniük, így a következő évben automatikusan döntősök voltak, ott azonban nem tudták megismételni a jó szereplést. Azóta szinte mindig kiestek az elődöntőben, sőt 2010-ben mindössze két ponttal az utolsó helyen zártak. A következő évben bár sikerült továbbjutniuk az elődöntőből, a döntőben ismét utolsóként zártak. 2012-ben és 2013-ban ismét kiestek az elődöntőben. 2014-ben azonban sikerült továbbjutniuk, és a döntőben 13.-ok lettek. 2015-ben és 2016-ban is az elődöntő utolsó helyén végeztek. 2017-ben és 2018-ban sem sikerült kivívniuk a továbbjutást, viszont 2019-ben egészen a negyedik helyig jutottak a döntőben.
bélyegkép|balra|200px|Nemo, a 2024-es dalfesztivál győztese a döntő utáni sajtótájékoztatón 2020-ban Gjon’s Tears képviselte volna az országot, azonban március 18-án az Európai Műsorsugárzók Uniója bejelentette, hogy 2020-ban nem tudják megrendezni a versenyt a COVID–19-koronavírus-világjárvány miatt. A svájci műsorsugárzó jóvoltából végül az énekes újabb lehetőséget kapott az ország képviseletére a következő évben. 2021-ben az elődöntő megnyerése után a döntőben túlszárnyalták a 2019-es eredményüket. Ezúttal harmadikként végeztek, ami 1993 óta a legjobb eredményüknek számít. 2022-ben annak ellenére, hogy ismét továbbjutottak a döntőbe, nem sikerült megtartani a jó eredményeket, tizenhetedikek lettek, majd a következő évben még rosszabb eredményt értek el, huszadikak lettek. 2024-ben 36 év várakozás után Nemonak köszönhetően az ország megszerezte harmadik győzelmét. Versenydaluk, a The Code 591 pontot gyűjtött össze (365-öt a szakmai zsűritől, 226-ot a nézői szavazáson). Ezzel az ország a 2025-ös Eurovíziós Dalfesztivál rendezési jogát is elnyerte. Ez volt az első alkalom, hogy nembináris személy nyerte a dalfesztivált. A 2025-ös bázeli Eurovízión Zoë Më versenyzett, aki a zsűri szavazáson második helyen végzett, azonban a nézői szavazáson holtversenyben nulla ponttal utolsó lett az Egyesült Királysággal. Összességében tizedik helyezett lett az ország.
Nyelvhasználat Svájc eddigi hatvanöt versenydalából huszonhat francia nyelven, tizenkettő német nyelven, kilenc olasz nyelven, tizenhét angol nyelven, egy pedig, a hazai rendezésű 1989-es versenyre nevezett daluk romans nyelven hangzott el.
A dalverseny első éveiben nem vonatkozott semmilyen szabályozás a nyelvhasználatra. 1966-tól az EBU bevezette azt a szabályt, hogy mindegyik dalt az adott ország egyik hivatalos nyelvén kell előadni, vagyis Svájc indulóinak francia, német, olasz, vagy romans nyelven. Ezt a szabályt 1973 és 1976 között rövid időre eltörölték – ekkor egyszer angol nyelvű dallal neveztek –, majd 1999-ben véglegesen. Azóta főleg angol nyelvű dalokkal neveztek.
Mivel Svájcnak négy hivatalos nyelve van, némi előnyük volt a többi országgal szemben, amikor érvényben volt a nyelvhasználatot korlátozó szabály. Figyelemre méltó Peter, Sue & Marc, akik négyszer képviselték Svájcot, mindig különböző nyelven: sorban francia, angol, német és olasz nyelven.
Nemzeti döntő Svájc nemzeti döntője a Die Grosse Entscheidungsshow nevet viselte, amely 2011-től 2018-ig volt az ország dalválasztó műsora. 2019-től Svájc belső kiválasztással dönt előadójukról.
2004-ig azonos lebonyolítású nemzeti döntőt tartottak: a döntőben kilenc-tíz dal vett részt, melyek különböző nyelvűek voltak, és közülük három regionális zsűri választotta ki a nyertest. 1998-tól a nézők is részt vettek a döntésben, telefonos szavazás segítségével. 2011-ben hat év után először rendeztek nemzeti döntőt: tizenkét induló közül a nézők választották ki a nyertest. A következő évben hasonló keretek között döntöttek az induló kilétéről, csak a döntő mezőnyét növelték tizennégyre.
Résztvevők Év Előadó Dal Magyar fordítás Döntő Pontszám Elődöntő Pontszám 1956 Lys Assia Das alte Karussell Az öreg körhinta Nincs adat Nem volt elődöntő Lys Assia Refrain Refrén 1. Nincs adat 1957 Lys Assia L’enfant que j’étais A gyermek, aki voltam 8. 5 1958 Lys Assia Giorgio György2.24 1959 Christa Williams Irgendwoher Valahonnan 4. 14 1960 Anita Traversi Cielo e terra Ég és föld 8. 5 1961 Franca Di Rienzo Nous aurons demain Holnap a miénk lesz3.16 1962 Jean Philippe Le retour A visszatérés 10. 2 1963 Esther Ofarim T’en vas pas Ne menj el2.40 1964 Anita Traversi I miei pensieri A gondolataim13.0 1965 Yovanna Non, à jamais sans toi Nem, örökké nélküled 8. 8 1966 Madeleine Pascal Ne vois-tu pas? Nem látod? 6. 12 1967 Géraldine Gaulier Quel cœur vas-tu briser? Kinek a szívét fogod összetörni?17.0 1968 Gianni Mascolo Guardando il sole A napba nézve 13. 2 1969 Paola del Medico Bonjour, Bonjour Jó napot, jó napot 5. 13 1970 Henri Dès Retour Visszatérés 4. 8 1971 Peter, Sue & Marc Les illusion de nos vingt ans Húszas éveink tévhitei 12. 78 1972 Véronique Müller C’est la chanson de mon amour Ez a szerelmem dala 8. 88 1973 Patrick Juvet Je vais me marier, Marie Megházasodom, Mária 12. 79 1974 Piera Martell Mein Ruf nach Dir Téged hívlak14.3 1975 Simone Drexel Mikado Mikádó 6. 77 1976 Peter, Sue & Marc Djambo, Djambo — 4. 91 1977 Pepe Lienhard Band Swiss Lady Svájci hölgy 6. 71 1978 Carole Vinci Vivre Élni 9. 65 1979 Peter, Sue, Marc, Pfuri Gorps & Kniri Trödler & Co Zsibárusok és társaik 10. 60 1980 Paola Cinéma Mozi 4. 104 1981 Peter, Sue & Marc Io senza te Nélküled 4. 121 1982 Arlette Zola Amour on t’aime Szeretünk, szerelem3.97 1983 Mariella Farré Io così non ci sto Nem tetszik nekem ez így 15. 28 1984 Rainy Day Welche Farbe hat der Sonnenschein? Milyen színű a napfény? 16. 30 1985 Mariella Farré és Pino Gasparini Piano, piano Lassan, lassan 12. 39 1986 Daniela Simons Pas pour moi Nem nekem2.140 1987 Carol Rich Moitié, moitié Fele-fele 17. 26 1988 Céline Dion Ne partez pas sans moi Ne menj el nélkülem 1. 137 1989 Furbaz Viver senza tei Nélküled élni 13. 47 1990 Egon Egemann Musik klingt in die Welt hinaus Zene szól az egész világon 11. 51 1991 Sandra Simó Canzone per te Egy dal Neked 5. 118 1992 Daisy Auvray Mister Music Man Zenész úr 15. 32 1993 Annie Cotton Moi, tout simplement Egyszerűen én 3. 148 1994 Duilio Sto pregando Imádkozom 19. 15 1996 Kathy Leander Mon cœur l’aime A szívem szereti őt 16. 22 1997 Barbara Berta Dentro di me Bennem 22. 5 1998 Gunvor Lass ihn Hagyd őt 25. 0 2000 Jane Bogaert La vita cos’è? Mi az élet? 20. 14 2002 Francine Jordi Dans le jardin de mon âme Lelkem kertjében 22. 15 2004 Piero & The Musicstars Celebrate! Ünnepeljünk Nem jutott be a döntőbe 22. 0 2005 Vanilla Ninja Cool Vibes Hűs rezgések 8. 128 8. 114 2006 Six4One If We All Give a Little Ha mind adunk egy kicsit 16. 30 Automatikusan döntős 2007 DJ Bobo Vampires Are Alive A vámpírok élnek Nem jutott be a döntőbe 20. 40 2008 Paolo Meneguzzi Era stupendo Csodálatos volt Nem jutott be a döntőbe 13. 47 2009 Lovebugs The Highest Heights A legmagasabb magasságok Nem jutott be a döntőbe 14. 15 2010 Michael von der Heide Il pleut de l’or Aranyeső Nem jutott be a döntőbe 17. 2 2011 Anna Rossinelli In Love for a While Egy ideig szerelmesen 25. 19 10. 55 2012 Sinplus Unbreakable Összetörhetetlen Nem jutott be a döntőbe 11. 45 2013 Takasa You and Me Te és én Nem jutott be a döntőbe 13. 41 2014 Sebalter Hunter of Stars Csillagvadász 13. 64 4. 92 2015 Mélanie René Time to Shine A ragyogás ideje Nem jutott be a döntőbe 17. 4 2016 Rykka The Last of Our Kind Az utolsó a fajtánkból Nem jutott be a döntőbe 18. 28 2017 Timebelle Apollo Apolló Nem jutott be a döntőbe 12. 97 2018 ZiBBZ Stones Kövek Nem jutott be a döntőbe 13. 86 2019 Luca Hänni She Got Me Elkapott 4. 364 4. 232 2020 Gjon’s Tears Répondez-moi Válaszoljatok! Elmaradt a verseny 2021 Gjon’s Tears Tout l’univers Az egész univerzum 3. 432 1. 291 2022 Marius Bear Boys Do Cry A fiúk igenis sírnak 17. 78 9. 118 2023 Remo Forrer Watergun Vízipisztoly 20. 92 7. 97 2024 Nemo The Code A kód 1. 591 4. 132 2025 Zoë Më Voyage Utazás 10. 214 Automatikusan döntős 2026 Veronica Fusaro Alice – Nem jutott be a döntőbe 11. 108 2027
Szavazástörténet 1975–2025
Svájc a következő országoknak adta a legtöbb pontot az elődöntőben: Hely Ország Pont 1. 107 2. 101 3. 100 4. 81 5. 75 6. 65 7. 64 8. 64 9. 58 10. 53
Svájc a következő országoktól kapta a legtöbb pontot az elődöntőben: Hely Ország Pont 1. 129 2. 115 3. 115 4. 114 5. 87 6. 78 7. 77 8. 74 9. 73 10. 67
Svájc még sosem adott pontot az elődöntőben Monaconak
Svájc mindegyik országtól kapott legalább egy pontot az elődöntőkben.
Svájc a következő országoknak adta a legtöbb pontot a döntőben: Hely Ország Pont 1. 275 2. 228 3. 225 4. 207 5. 196 6. 192 7. 192 8. 173 9. 170 10. 155
Svájc a következő országoktól kapta a legtöbb pontot a döntőben: Hely Ország Pont 1. 203 2. 194 3. 188 4. 176 5. 169 6. 160 7. 159 8. 152 9. 149 10. 147
Svájc még sosem adott pontot a döntőben a következő országoknak: Csehország, Fehéroroszország, Marokkó, Montenegró, San Marino és Szlovákia.
Svájc mindegyik országtól kapott legalább egy pontot a döntőkben.
Rendezések Év Város Helyszín Műsorvezető(k) Résztvevők 1956 Lugano Teatro Kursaal Lohengrin Filipello 7 ország, 12 előadó, 14 dal 1989 Lausanne Palais de Beaulieu Jacques Deschenaux, Lolita Morena 22 2025 Bázel St. Jakobshalle Michelle Hunziker, Hazel Brugger, Sandra Studer 37
Háttér