A Moby Dick együttes 1983 és 1989 között több demófelvételt is készített, melyek mind az első lemezszerződés megszerzését szolgálták. A demós dalok közül néhány az 1990-es Ugass kutya! című debütáló Moby Dick-albumra is felkerült, többségük azonban csak az 1994-ben megjelent, visszatekintő Memento albumon volt először hallható a nagyközönség számára.

Demo 1983 A Moby Dick eredeti basszusgitárosát, Jancsó Miklóst 1983-ban váltotta Giczy Kurt, akivel 1983-ban felvették a zenekar első demóját. Az album hosszúságú kazettát a Hungaroton döntéshozói is megkapták, de az állami lemezkiadó nem adott lehetőséget a Moby Dicknek, amely ekkor még hard rock stílusban írta dalait.

Erről a szalagról végül a Talpak és az A III. világháború előtt került fel az 1990-es bemutatkozó albumra, igaz, utóbbi teljesen áthangszerelve. Az eredeti, kevésbé metalos változat az 1994-es Memento lemezen hallható a többi dallal együtt. Kizárólag az Ördög volt a szeretőd maradt kiadatlan 1983 óta erről a demóról.

Közreműködők: Schmiedl Tamás – gitár, ének Mentes Norbert – gitár Giczy Kurt – basszusgitár Rozsonits Tamás – dob

Demo 1985 A második demóra változott a zenei stílus. Karcosabb, metalosabb dalokat írtak. A demó alapján meghívták a zenekart a salgóbányai Rocktáborba, ahol rádiós felvételeket készíthettek és fontos ismeretségeket kötöttek a szakma akkori nagyjaival. Az annyira vágyott ORI engedélyt azonban nem kapták meg.

A Memento albumra később a Nem vagyok idegen, a Kinek kell?, a Járványveszély és a Zokog a lelkem dalokat vették fel újra 1994-ben.

Közreműködők: Schmiedl Tamás – gitár, ének Mentes Norbert – gitár Giczy Kurt – basszusgitár Rozsonits Tamás – dob

Demo 1988 1988 elején újabb tagcsere következett. A zenekar addigi szervezője, Gőbl Gábor, ultimátumot adott a csapatnak, hogy csak akkor hajlandó továbbra is támogatni anyagilag a Moby Dicket, ha ő lesz a basszusgitáros. Külön énekes is csatlakozott a Moby Dickhez Novák Antal személyében. A következő felvételek már ebben az új felállásban készültek.

Szeptember végén egy ausztriai stúdióban dolgoztak. Az itt felvett dalok közül a Keresztes vitéz és a Prometheus alkották volna az első Moby Dick kislemez anyagát, de ez a kislemez végül soha nem jelent meg. Ettől függetlenül a két dalt rendszeresen játszotta Garázs című műsorában Nagy Feró a Petőfi-rádióban, amely az országos ismertség kiinduló pontja volt a Moby Dick számára.

Közreműködők: Novák Antal – ének Schmiedl Tamás – gitár Mentes Norbert – gitár Gőbl Gábor – basszusgitár Rozsonits Tamás – dob

Demo 1989 1989-ben már napi téma volt a Moby Dick lemezszerződése, folyamatosan tárgyaltak a Hungaroton mellett az újonnan alakult magánkiadókkal is. Ennek érdekében újabb felvételek készültek, ráadásul Molics Zsolt (Sámán) énekessel.

Az együttműködés Moliccsal nem volt hosszúéletű. A Garázs rádióműsor válogatáslemezére is már Schmiedl Tamás gitáros hangjával került fel a Kiválasztott c. dal, majd az év végén decemberben megkezdődtek az Ugass kutya! album felvételei Schmiedl karcos, rekedtes hangjához igazított thrash metal dalokkal és hangzással.

Közreműködők: Molics Zsolt – ének Schmiedl Tamás – gitár Mentes Norbert – gitár Gőbl Gábor – basszusgitár Rozsonits Tamás – dob

Források Moby Dick hivatalos honlapja Moby Dick történet

Kategória:Magyar zenei albumok Kategória:Demoalbumok