bélyegkép|Daniel Cohn-Bendit (1968) Daniel Marc Cohn-Bendit (Montauban, 1945. április 4. –) politikus, az 1968-as franciaországi diáklázadások egyik vezére. 2014-ig képviselő és az Európai Zöldek – Európai Szabad Szövetség frakció társelnöke az Európai Parlamentben.
Pályafutása 1968-ig Daniel Cohn-Bendit apja német ügyvéd, anyja francia gimnáziumi tanfelügyelő, zsidó származásúak voltak, akik a nácizmus elől menekültek Franciaországba 1933-ban. 1958-ban a család visszaköltözött Nyugat-Németországba. Középfokú tanulmányait a reformpedagógia egyik neves intézményében, a heppenheimi Odenwaldschuléban végezte, Frankfurt am Main közelében.
Miután 1966-ban leérettségizett, visszatért Franciaországba, és 1967-től a Párizs-Nanterre-i Egyetemen szociológiát tanult. Itt csatlakozott az országos Anarchista Szövetséghez, majd azt elhagyva a nanterre-i anarchista mozgalomhoz, amely a Noir et Rouge (Fekete és Vörös) folyóirat köré szerveződött.
Részt vett az egyetemi rendszabályok (este 11 után nem lehetett a szálláshelyet elhagyni, fiúk és lányok nem tartózkodhattak egymás lakrészeiben) liberalizálásáért folytatott mozgolódásokban, így a leányszállás szimbolikus „elfoglalásában” 1967 áprilisában, melyet a behívott rendőrök foglaltak vissza. Az egyetem vezetősége a szóbeszéd szerint el akarta távolítani, ami ellen novemberben a diákok sztrájkot szerveztek, amelyben a tanárok egy része is részt vett. Nagy feltűnést keltett 1968 januárjában, François Missoffe ifjúsági és sportminiszter nanterre-i látogatásakor: miután nagy nyilvánosság előtt cigarettát kért az egyetemi uszoda felavatására érkezett minisztertől, fennhangon a szemére vetette, hogy az ifjúságról szóló könyvében egy sor sincs a szexuális problémákról.
1968 Diáklázadás Ebben az időben zajlott a nagy nemzetközi figyelmet kiváltó vietnámi Tết-offenzíva. Miután egy a háború elleni tüntetésen több – középületeket rongáló – nanterre-i egyetemistát őrizetbe vettek, 1968. március 22-én a hallgatók mintegy másfélszáz fős csoportja válaszképpen elfoglalta az egyetem igazgatósági épületét. A professzori tanácsteremben tartott gyűlésükön elfogadott tiltakozó határozat meghozatalában kulcsszerepet játszott Cohn-Bendit. Erre az eseményre utalt az általa létrehozott mozgalom neve is (Március 22-e mozgalom).Erről a napról írta a francia diákzavargásokról szóló dokumentumregényét az akkoriban Nanterre-ben tanító, kommunista Robert Merle (Üvegfal mögött. Fordította Réz Ádám. Budapest, 1984) Május 2-án a rendőrség kiürítette az egyetemet, emiatt másnapra az események átterjedtek Párizsra, Cohn-Bendit részt vett a párizsi Sorbonne épületének elfoglalásában is. Ekkor még nem rendelkezett francia állampolgársággal. Miután május 21-én Berlinbe utazott, visszatérését megtiltották. (A kiutasítás – amit különben többször kijátszott – 1978-ig maradt érvényben.)
Cohn-Bendit botrány- és feltűnéskedvelő, provokatív, nagyhangú, hatásos és szellemes szónok volt. Mikor ellenfelei a sajtóban mint idegent emlegették, a vele szolidáris diákság egy gyűlésen kórusban skandálta: „Mi mind németek és zsidók vagyunk”. Látványos szereplései alkalmassá tették arra, hogy a sajtó őt emelje ki a diáklázadók szervezetlen és vezetés nélküli tömegéből. Vörös haja és radikális politikai nézetei miatt „Dany, le Rouge”, vagyis „Vörös Dani” néven emlegették. A ’68-as diákmozgalmak fotóikonja lett az a néhány fénykép, amelyeken szemtelen hetykeséggel vigyorog fel az őt körülvevő, rohamsisakos rendőrökre. Így, noha valójában magukra a párizsi eseményekre nem gyakorolt jelentős befolyást, ’68 egyik szimbóluma lett.
Nézetei Cohn-Bendit és a Március 22-e mozgalom nem fogalmazott meg hagyományos értelemben vett politikai cselekvésprogramot. Törekvéseik lényege a „fogyasztási kényszertől”, való függés tagadása, a megmerevedettnek mondott társadalmi hierarchia, tekintélyelvűség lebontása, nők és fiatalok emancipálása, újfajta életforma, természetesebb társadalmi együttélés, valamiféle, közelebbről meg nem határozott társadalmi önigazgatás megteremtése. Eszközként nem a hagyományos szakszervezeti vagy pártpolitizálást választotta, így elutasította a hatalom forradalom vagy választások útján történő megragadását is, akárcsak számos más ’68-as mozgalmár. Inkább a „begyepesedett” társadalom spontán akciókkal történő provokálását tartotta célravezetőnek, vagyis a többségében a kapitalizmussal elégedett tömeg rádöbbentését „kizsákmányolt” helyzetének állítólagos „tarthatatlanságára”. Jacques Le Goff történész szerint a Március 22-e nem a politikai, hanem a kulturális baloldaliság szervezete volt, amely rövid távon nem volt jelentős, de „a vágyfelszabadítás áramlatába” illeszkedve, a hasonló törekvésekkel együtt hosszabb távon nagyobb hatást gyakorolt, mint a balos politikai csoportocskák.http://beszelo.c3.hu/98/12/09geze.htm „Az emlékezéstől a szembenézésig”. François Géze és Jean-Pierre Le Goff beszélget utóbbi 1968-ról szóló könyvéről
Antikommunizmusa Bár a diáklázadókkal kapcsolatban többnyire a „három M”, Marx, Marcuse és Mao hatását szokták emlegetni, Cohn-Bendit esetében az utóbbi kettőnek 1968-ban nem volt szerepe. Saját bevallása szerint Marcusét nem ismerte,La revolte étudiante. Les animateurs parlent. Párizs, 1968. 69–70. o. a maoistákkal pedig vitában állt. Kortársai közül egyedül a francia Jean-Paul Sartre valamelyes hatását ismerte el (aki interjút is adott neki).„L'imagination au pouvoir”, Le Nouvel Observateur, 1968. május 20. http://tempsreel.nouvelobs.com/article/20081023.OBS7477/l-imagination-au-pouvoir-une-interview-de-daniel-cohn-bendit-par-jean-paul-sartre-1968.html angolul: http://personal.ashland.edu/~jmoser1/cohnbendit.htm
„Marxista anarchistának” mondta magát, aki egyetért „Marx elemzésével, amit a kapitalista társadalomról adott”, de politikai megoldási javaslataival nem. Véleménye szerint a kommunista mozgalom új társadalom helyett csak új önkényuralmat hozott létre.Emil-Maria Claassen és Louis-Ferdinand Peters Rebellion in Frankreich. Deutscher Taschenbuch-Verlag München, 1968. 47. o. A diákmozgolódás közben – akárcsak általában a lázadó diákok többsége – élesen kritizálta a kommunista diákszervezeteket.
Bátyjával közösen írt könyvében marxi terminológiával, helyenként egyenesen a Kommunista kiáltványt parafrazeálva bírálta kora kapitalizmusát, fogyasztói társadalmát, de a Francia Kommunista Pártot és a Szovjetuniót is. Álláspontjuk szerint a bolsevikok 1921-es győzelme az anarchista Mahno felett a „bürokratikus ellenforradalom győzelme” volt, és a Szovjetunióban valójában nem történt más a polgárháború során, mint hogy a „»forradalmi párt« megtartja a hatalmat, míg a munkásosztály elveszti, hogy a hatalmat a munkásosztálytól nem az ellenforradalom klasszikus erői ragadják el, hanem a párt”.Gabriel és Daniel Cohn-Bendit: Baloldali radikalizmus, orvoslás a kommunizmus aggkori betegségére. Budapest, é. n. 253. o.
Amikor a Sorbonne elfoglalása után kihallgatták a rendőrök, „Kuroń–Modzelewskiként”, vagyis két, a szocialista Lengyelországban börtönre ítélt lengyel nevével mutatkozott be.A totalitarizmus. Dany Cohn-Bendit interjúja Adam Michnikkel. Fordította Sulyok Miklós. A fordító kiadásában megjelent szamizdat stencilnyomat. Budapest, 1988, 23. o.
A francia és szovjet kommunisták viszont Cohn-Bendit tevékenységét ítélték el, egyebek között azt állítva, „nézeteinek legfontosabb sajátossága a kóros kommunistaellenesség.”Nyikolaj Molcsanov: A nyugati diáklázadások értelme, okai és céljai. In: Diákmozgalmak nyugaton. Bev. Gombár József. Kossuth, Budapest, 1969, 150. o.
Egy akkori nyilatkozata kapcsán („Kiesinger jobban tenné, ha nem beszélne a Csehszlovákiában történtekről”) az a téves megállapítás jelent meg, hogy 1968-ban kiállt a prágai szovjet beavatkozás mellett.http://www.urbanlegends.hu/2011/05/voros-volt-e-cohn-bendit/
Pályafutása 1968 után Franciaországból történt kiutasítása után visszatért Frankfurtba, ahol egy magánóvodában nevelőként és egy könyvesboltban eladóként dolgozott; mindkettő a szélsőbaloldali szubkultúra intézménye volt.
A 1984-ben csatlakozott a német Zöld Párthoz. 1989-től Frankfurt alpolgármestereként társadalmi munkában vezette az ún. „multikulturális ügyek hivatalát”.
1994-től folyamatosan tagja az Európai Parlamentnek; kettős állampolgár lévén hol a német, hol a francia zöldek képviselőjeként választották meg.
Politikai nézetei az 1980-as évektől Cohn-Bendit a hetvenes évek folyamán, bár megőrizte a fogyasztói társadalommal szembeni ellenszenvét, fokozatosan eltávolodott a kapitalizmus és a képviseleti demokrácia egészét radikálisan elutasító, lázadó alapállástól. Reformistának vallja magát, aki a fennálló politikai kereteken belül kívánja megvalósítani céljait.http://www.humanite.fr/node/314339
2008-ban megjelent könyvének a Forget 68 (Felejteni 68-at) címet adta, és előszavában kifejtette, „68-nak vége! … A mai világ teljesen más, mint amilyen 68-ban volt.”http://www.lebaobab.be/index.php/component/mbhbooksheet/?task=bookview&query=9782815900164
Ő, aki '68-ban egy radikális kisebbség tagjaként az egész társadalmat akarta boldogságra ösztökélni, egy szélsőbaloldali politikussal vitázva 2009-ben kijelentette: „nem lehet a népet a nép ellenében boldogítani”.https://web.archive.org/web/20110303125510/https://www.google.com/hostednews/afp/article/ALeqM5jp6phc30dh1OrmJ6MIEpVMV1KG9A
A nyolcvanas évektől felfogásának középpontjában a környezetvédelem áll. Megőrizve ’68-as felfogását a nemzeti hovatartozás másodlagos szerepéről, inkább az európai integráció kiterjesztésének (beleértve a törökök csatlakozását) és mélyítésének híve; ennek érdekében a konszenzusos döntéshozatalt minden téren a hatékonyabb többségire cserélné. 2003-ban például azt javasolta, hogy ha az új európai alkotmányra az európai polgárok többsége igent mond, és ha az európai államok többsége is jóváhagyja, akkor az lépjen életbe, és azok az országok, melyek lakosságának többsége nemet mondott, dönthessék el, hogy alávetik magukat, vagy kilépnek az Unióból.
Támogatja a multikulturalizmust, az európai muszlimok teljes emancipációját és a szabad bevándorlást, amire szerinte a kontinens elöregedése miatt is szükség van.
A drogfüggőkkel szemben a toleránsabb politika, továbbá a fizikai függést nem okozó könnyű drogok liberalizálásának híve. Támogatja a szabad szoftverhasználatot. Élesen bírálta XVI. Benedek pápát, amiért az 2009-ben kijelentette, hogy az afrikai óvszerosztás csak súlyosbítja az AIDS problémáját.http://www.fn.hu/kulfold/20090318/xvi_benedek_ovszer_helyett_szexmentes
Az „antitotalitarizmus” jegyében a Szovjetunió összeomlásáig megőrizte szovjetellenességét. Az 1980-as évek elején egy televíziós műsorban Adam Michnikkel, a lengyel antikommunista ellenállás legendás alakjával beszélgetve kijelentette: egész „generációmban téged (Michniket) csodállak a legjobban … nem tudom, volna-e bátorságom Lengyelországban úgy viselkedni, mint te, ahhoz, hogy tudatosan szembenézzek a börtönnel”. Bár a nemzet és vallás kérdésében vitáztak, úgy vélte: „ami egyesít minket az negatív megfogalmazásban a tekintélyellenes érzékenység, pozitív oldalról nézve a demokrácia tágabb és szenvedélyesebb koncepciója”. „Szerencsénk van, hogy olyan emberekről beszélhetünk a lengyeleknek, mint Dany – válaszolta Michnik. – És Danynak lehetősége van, hogy a nyugati világgal jobban megértessen olyan embereket, mint amilyen Kuron”.A totalitarizmus. Dany Cohn-Bendit interjúja Adam Michnikkel. Fordította Sulyok Miklós. 1988. A fordító kiadásában megjelent szamizdat stencilnyomat. 23. oldal. Eredeti: Dany Cohn-Bendit: Nous l’avons tant aimée, la revolution. Párizs, 1987. Részletek a neten: http://www.boldogsag.net/index.php?option=com_content&view=article&id=13617:michnik-es-cohn-bendit-1987&catid=968:szomszed-nepek-sorskoezoessege&Itemid=585
1991-ben ellenezte az öbölháborúba való európai beavatkozást, de a posztkommunista Slobodan Milošević jugoszláviai népirtó rendszerével szemben elsők között szólított fel közös katonai fellépésre.