bélyeg|262px|A Fehér Házban. Aldrin jobb oldalt Edwin Eugene „Buzz” Aldrin, Jr. (Glen Ridge, New Jersey, 1930. január 20. –) amerikai űrhajós, az International Academy of Astronautics (IAA) tiszteleti tagja, Neil Armstrong után a második űrhajós, aki a Holdra lépett 1969. július 21-én. Emellett vadászpilóta, légierő-parancsnok, mérnök.
Aldrinnak több családi öröksége is van: elsősorban neve, „Buzz”, amelyet másfél évvel idősebb nővérétől örökölt, aki kisgyermekként nem tudta kiejteni a „brother” (öcsi) szót, helyette Buzzer, vagy röviden Buzz lett öccse megszólítása, amely egész életén át elkísérte, olyannyira, hogy 1988-ban hivatalosan is anyakönyveztette. Másik családi öröksége a repülés volt. Édesapja pilóta volt az első világháborúban, így Aldrin számára a repülés mint közeg természetes volt, így az is természetes volt a számára, hogy a középiskola után a katonai repülés felé orientálódjon. Ennek szellemében jelentkezett a West Pointra, az USA Katonai Akadémiájára, ahol kiválóan teljesített, évfolyama harmadik legjobb tanulmányi eredményét nyújtva. Jó tanulmányi eredményénél fogva előjoga nyílt rá, hogy maga válassza meg, milyen alakulathoz kerül tényleges szolgálatra, és ő a légierőhöz kérte magát, vadászpilótának.
Nem sokkal tanulmányai elvégzése után – már javában zajlott a koreai háború – Koreába vezényelték, és F–86 Sabre gépeken részt vett az ottani légi harcokban. Itt összesen 66 harci bevetést teljesített, amelyek során két légi győzelmet ért el MiG–15 vadászgépek felett. Koreából visszatérvén az éppen induló USAF Akadémia parancsnokának szárnysegédje lett, majd egyre inkább az űrrepülés felé kezdett orientálódni. Az 1960-as évek elején a Massachusetts Institute of Technology (MIT) egyetemére járt, és doktori címet szerzett űrtanból, azon belül is az űrrandevú témaköréből. Ezt követően az USAF a Gemini repülések mellé rendelte összekötőnek, ahonnan egyenes út vezetett az űrrepülések világába.
1962-ben még hiába adta be jelentkezését a NASA űrhajós válogatására, ám 1963-ban, a harmadik űrhajós válogatási fordulón – a kissé módosított, enyhített feltételeknek köszönhetően – sikerrel beválogatták az űrhajósok közé. Aldrin ezzel bekerült az éppen futó Gemini-programba. Ebbéli minőségében először a Gemini X tartalékpilóta kinevezését kapta meg, majd Elliot See és Charlie Bassett tragikus repülőbalesetét követő átszervezések miatt a Gemini XII ténylegesen repülő személyzetének pilótai kinevezését. 1966. november 11. és november 15. között egy rendkívül sikeres repülést mutattak be Jim Lovell parancsnokkal párban, még a meghibásodások miatt menthetetlennek tűnő helyzetből is sikert kovácsoltak, a Gemini-programban addig döcögősen haladó kísérletek mindegyikét sikeresen teljesítették.
A Gemini sikere után következett az Apollo-program, ahol először az Apollo–9 tartalék holdkomppilótai kinevezését kapta meg. Ezúttal is voltak kisebb nagyobb átszervezések, elsősorban az Apollo–8/Apollo–9 csere, másodsorban pedig Collins betegsége miatt. Ezek nyomán alakult ki a Neil Armstrong–Buzz Aldrin–Mike Collins trió, amely végül az Apollo–8 tartalék legénységét alkotta, aztán később ugyanez a trió kapta az Apollo–11, a holdra szállás ténylegesen repülő legénységének kinevezését. 1969. július 16-án startolt a világ első űrrepülése a floridai Cape Canaveralről, amely a Hold meghódításának céljával indult, és amelynek Buzz Aldrin holdkomppilótaként volt részese. 1969. július 20-án Buzz Aldrin és Neil Armstrong Eagle hívójelű holdkompjukon sikerrel szálltak le a világon elsőként a Mare Tranquillitatis-on, majd másnap szintén sikerrel teljesítették a világ első holdsétáját. A világon kb. 1 milliárd ember volt tanúja tévékészülékeken keresztül, ahogy Buzz Aldrin és parancsnoka a Holdon jár.
A holdra szállás után Aldrin egy rövid ideig még a NASA kötelékében maradt, majd később visszatért az USAF-hoz, ahol az Edwards légitámaszponton székelő kísérletipilóta-iskola parancsnokságát bízták rá. Itt azonban beilleszkedési problémákba ütközött, majd rátört a vélhetően örökletes betegség, a depresszió. 1972. március 1-jén leszerelt a hadsereg kötelékéből, ám élete hanyatlani kezdett a csúcspontot jelentő űrhajós évek után. Depressziója teljesen elhatalmasodott rajta, az alkoholizmus is maga alá gyűrte.
Viszonylag sűrűn vállal közszerepléseket, az űrkutatás rendíthetetlen támogatója és népszerűsítője. Járt mind az Északi-sarkon, mind az Antarktiszon.
Fiatalkora Edwin Eugene Aldrin Jr. 1930. január 20-án született a New Jersey-i Glen Ridge-ben Edwin Eugene Aldrin Sr. és Marion Moon harmadik gyermekeként. A család a szomszédos Montclair-ben élt, ahol 1928-ban telepedtek le. Az édesapa az első világháború idején az amerikai hadsereg repülőcsapatainál szolgált pilótaként, majd a világégést követően parancsnokhelyettes volt a légierő McCook támaszpontján, Ohio-ban 1919-1922 között. 1922-ben leszerelt, majd 1928-ban állást kapott a Standard Oil vezetőjeként. 1938-ban otthagyta az olajtársaságot és független repülési tanácsadó lett; olyan személyes kapcsolatai voltak, mint Charles Lindbergh, Howard Hughes és Jimmy Dolittle, így az Aldrin-házban a repülés mindennapos téma volt, így a kis Buzz szinte a levegőből szívta magába a repülés iránti érdeklődést.
Buzznak két nővére volt, a négy évvel idősebb Madeleine és a másfél évvel idősebb Fay Ann, akinek nevét köszönheti. A kis Fay Ann ejtette a „brother” („öcsi”) szót rosszul, „buzzer-nek”, amelynek lerövidítéséből született a Buzz. Később, 1988-ban különleges becenevét hivatalosan is anyakönyveztette, így a Buzz is hivatalos névként szolgál azóta.
Általános iskolai tanulmányait kitűnő eredménnyel végezte, majd a Montclair Középiskolába iratkozott, ahol tagja lett az 1946-os bajnok iskolai amerikaifutball-csapatnak. Később azonban édesapja a pályaválasztás irányába akarta befolyásolni és átíratta a közeli Severn Középiskolába, amely afféle előkészítő iskola volt a haditengerészet Annapolis akadémiájára kívánók számára. Édesapja ambíciója az volt, hogy fia a haditengerészet tisztje legyen és ezért még a New Jersey-i képviselő, Albert W. Hawkes támogatását is kérte. Buzz el is kezdte tanulmányait a Severn-ben, ám hamar világossá vált számára, hogy a haditengerészet nem neki való, mivel hajóra lépve tengeri betegség gyötörte és a hajófedélzeti repülés inkább elrettentette őt. Ekkor döntést hozott és közölte apjával, hogy inkább kérje Hawkes támogatását az Egyesült Államok Katonai Akadémiájára, a West Pointra való bejutáshoz. A váltást követően 1947-ben lépett be a West Point-ra, ahol kitűnően teljesített, első évfolyamán rögtön osztályelső lett. Tagja volt az iskola atlétikacsapatának.
Iskolaévei végén, 1950-ben kadétként egy West Point-i küldöttség tagjaként ellátogatott Japánba és a Fülöp-szigetekre, ahol Douglas MacArthur tábornok katonai kormányzási politikájának megvalósítását tanulmányozhatta (ezen idő alatt tört ki a koreai háború). 1951. június 5-én végzett West Pointban osztálya harmadik legjobbjaként és BSc fokozatú diplomát szerzett, valamint hadnagyi rangot kapott.
Karrier állomások Katonai szolgálat West Point-i tanulmányi eredményei nyomán előjoga nyílt hozzá, hogy megválassza, hova, milyen alakulathoz szeretne kerülni. Aldrin az 1947-ben újonnan önállósodott légierőbe szeretett volna kerülni (1947-ig az amerikai légierő nem önálló, hanem a hadseregnek alárendelt fegyvernem volt, és csak a háború után vált önállóvá), amelynek még akkortájt nem volt saját akadémiája, így a West Point-i végzősöket is szívesen fogadták. Aldrin alhadnagyi rangban került a floridai Barton Légitámaszpontra, hogy pilótakiképzésben vegyen részt. Az alapkiképzést T–6 Texan gépeken végezték el a növendékek. A kiképzés előrehaladtával T–28 Trojan gépekre kerültek át, amellyel Aldrin egy repülőeseménybe keveredett. Egy dupla Immelmann-fordulót akart elvégezni, amelyben a terheléstől ideiglenesen elvesztette a látását („elszürkült”). Mire teljesen visszaállt a vérkeringése és újra látott, veszélyesen alacsonyra került, mindössze 60 méteren járt, amikor kivette a gépét a zuhanásból, amelynek eredménye egy halálos baleset is lehetett volna.
A kiképzést követően következett a szakosodás, amelyben Buzz édesapja volt a tanácsadó, aki azt javasolta, hogy bombázópilóta legyen, mivel akkor egy ekipázs parancsnoka is lett volna, így egyből tapasztalatot szerzett volna parancsnoki szerepben is, amely a karrierje során jobb előrejutási esélyeket tartogatott. Ezt azonban Aldrin nem fogadta meg, hanem a sokkal izgalmasabbnak látszó vadászalakulatok felé vonzódott. Végül a Las Vegas-i Nellis támaszpontra vezényelték, amelyen akkoriban F–86 Sabre és F–80 Shooting Star típusokkal repültek.
Első vezénylését 1952 decemberében kapta, a 16. elfogóvadász századhoz, amely az 51. vadászezred része volt, és amely azidőtájt a Suvon légitámaszponton állomásozott, Szöultól 30 kilométerre. Ez az alakulat már harcban állt a koreai háború harcaiban (amely konfliktus akkor tört ki, amikor Aldrin kadétként járt a térségben). Odaérkezvén a százada vezénylési helyére, Aldrin nem kapott rögtön harci feladatot, hanem akklimatizációs repülésekre vezényelték, ám ezek is repülőeseménybe torkollottak. A repülés során a 100% teljesítményen dolgozó hajtóművek mellett a fő üzemanyagrendszer befagyott és nem engedte a szabályozást, így a repülőgép teljes üzemanyagkészlete hamar kifogyással fenyegetett. A rendszer automatikus üzemét felül lehetett bírálni, amihez azonban folyamatosan nyomva kellett tartani egy gombot, ettől viszont nem lehetett rádiózni. Végül Aldrin alig tudott visszavergődni a gomb nyomva tartásával és a kényszerű rádiócsendben a bázisáig.
Aldrin összesen 66 bevetést teljesített F–86 Sabre gépével Korea felett, amelyek során két ellenséges MiG–15 vadászgépet lőtt le. Az első légi győzelmét 1953. május 14-én aratta, amikor a Jalu folyótól 6–8 kilométerre járőrözött, és eközben kisebb magasságon megpillantott két MiG-et. Buzz támadásba lendült és tüzet nyitott az egyikre, amely sem menekülni, sem a tüzet viszonozni nem tudta, olyan váratlanul érte a támadás, majd hamar le is zuhant. (A légi győzelemről készült gépágyú fotókat később a Life Magazine tette közzé 1953. június 8-i számában, amelyen a gép megtámadása látható, majd a végkifejlet, amikor a pilóta katapultál.) A második győzelme három hét múlva jött el. 1953. június 4-én a 39. vadászbombázó ezred gépeit kísérték, egy Észak-Koreában fekvő légitámaszpont elleni bombázó bevetésére, amikor az a furcsa eset fordult elő, hogy a kíséret régebbi gépei nem tudtak lépést tartani a vadászbombázókkal, így Aldrin is kissé lemaradt. Ekkor pillantott meg egy MiG-et, amelynek pilótája szinte egy időben fedezte fel őt. Fordulóharcba keveredtek egymással, hogy melyikük tud a másik mögé kerülni. Elsőként Aldrinnak volt szerencséje, ám amikor tüzelt volna, elakadt a gépágyúja. Ekkor kézzel újratöltötte az ágyút és lőtt. Ezután ki kellett válnia a légiharcból, mert a két gép túl alacsonyra került. Aldrin még látta, hogy a MiG kabinteteje kinyílik, és a pilóta katapultál, de a többit már nem látta, bár úgy hitte, hogy az ejtőernyőnek nem volt ideje kinyílni. A Koreában teljesített szolgálatáért megkapta a Kiváló Repülő Kereszt érdemrendet és háromszor a Légi Kitüntetést.