Detre László (1934-ig Dunst László) (Szombathely, 1906. április 19. – Budapest, 1974. október 15.) magyar csillagász.
Életpályája Középiskolai tanulmányait a szombathelyi Premontrei Gimnáziumban végezte, majd a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen matematikát és fizikát tanult, aztán 1927-től a berlini Friedrich Wilhelms Egyetemen folytatta, majd fejezte be tanulmányait. Itt olyan neves oktatói voltak, mint Albert Einstein, Max Planck és Paul Guthnick. Doktori értekezését a csillagok térbeli eloszlásáról írta. Fő kutatási témája az RR Lyrae változócsillagok vizsgálata volt. 1943-tól haláláig a Svábhegyi Csillagvizsgáló igazgatója, 1964-től az ELTE Csillagászati Tanszékének professzora is volt. A Magyar Tudományos Akadémia tagja (levelező 1946. júl. 24., tanácskozó 1949. okt. 31., levelező 1955. máj. 28., rendes 1973. máj. 11.). 1974. október 15-én hunyt el Budapesten.Detre László (csillagaszat.hu)
Díjai, elismerései 1970-ben megkapta a Magyar Népköztársaság Állami Díját (I. fokozat) a változó csillagok vizsgálatában az elmúlt négy évtizedben elért eredményeiért.
Családja Édesapja: dr. Dunst János (1873–1908) Szombathely város tanácsnoka
Édesanyja: Beczkai Gizella
Felesége, Balázs Júlia szintén nemzetközi hírű csillagász volt. Legidősebb fia Detre Csaba geológus, leánya Detre Villő belsőépítész, ikergyermekei: Detre Szabolcs és Detre Zsolt az 1980-as moszkvai olimpián, Tallinnban bronzérmesek lettek vitorlázásban, egyik unokája Detre Diána kétszeres olimpikon szörfös. A csillagászati vonalat végül unokája vitte tovább, Detre Örs Hunor. 2008 óta a heidelbergi Max Planck Institute of Astronomy munkatársa. Korábban az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézetnél dolgozott.
Emlékezete Az 1538 Detre nevű kisbolygót nevezték el róla. Nevét az Eötvös Loránd Matematikai és Fizikai Társaság Detre László-díja is őrzi.
Művei Uber die Raumliche Verteilung der Sterne, Comm. Konkoly Obs. No. 1., 1929 Üzenetek a világűrből – kozmikus hatások a Földön (1939) Das System WZ Cephei, Comm. Konkoly Obs. No. 10, 1940 Az intersztelláris anyagok fénygyengítése. Matematikai és Fizikai Lapok, 49. 1-6. 187. 1942 Untersuschungen über die Perioden- und Lichtkurvenänderungen von kurzperiodischen Delta Cephei-Sternen III - Die Perioden von RR Lyrae, Comm. Konkoly Obs. No. 17, 1943 Photoelectric Observations of the 1950 Eclipse of Zeta Aurigae, Comm. Konkoly Obs. No. 29, 1951 Period Changes of Variables and Evolutionary Paths in the Hertzsprung-Russell Diagram. In: The Position of Variable Stars in the Hertzsprung-Russell Diagram. Remeis-Sternwarte zu Bamberg, Bamberg, pp. 184-194. 1965 Cyclic Amplitude Variations of RU Cam, IBVS, No. 152, 1966
Jegyzetek
További információk Sragner, Márta and Szabados, László (2024) Detre László bibliográfiája = László Detre's bibliography. Konkoly Observatory Monographs, 9 . Konkoly Observatory, Budapest.
Források Markó László, Burucs Kornélia, Balogh Margit, Hay Diána (2003) A Magyar Tudományos Akadémia tagjai 1825-2002. MTA Társadalomkutató Központ, Budapest. Életrajza a Természet Világában Életrajzok Magyar életrajzi lexikon
Kategória:Magyar csillagászok Kategória:MTA-tagok Kategória:Állami díjasok Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:Szombathelyiek Kategória:1906-ban született személyek Kategória:1974-ben elhunyt személyek Kategória:Premontrei diákok Kategória:Öngyilkos tudósok Kategória:Magyarok, akikről kisbolygót neveztek el Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek