A Bachelor Boy című dal (Bruce Welch és Cliff Richard szerzeménye) egy dupla A-oldalas kislemez dala. A The Next Time című dal szerepelt az A-oldalon. A Bachelor Boy az 1963-as nagy sikerű Summer Holiday című filmben is elhangzott. Három Cliff Richard-sláger szerepelt ekkoriban a slágerlisták élén: a Bachelor Boy, a Summer Holiday és a The Shadows-sal közösen előadott Foot Tapper. Ezek a dalok még mindig gyakran szerepelnek a BBC Rádió 2 Sounds of the 60s műsorán.
A Bachelor Boy című dalt 1962. november 16-án kezdték el rögzíteni a londoni Abbey Road Stúdióban. A The Shadows biztosította a háttérvokált és ők játszottak az instrumentális hangszereken, Hank Marvin zongorázott. A producer Norrie Paramor volt, a mono és a sztereó felvételek hangmérnöke pedig Malcolm Addey. A felvételek elkészültek november 16-án, bár a végső mono és sztereó kislemez, illetve album mixek csak néhány nappal később, november 19-én lettek készen. Készült egy második felvétel is az amerikai piac számára 1963. március 25-én. Legalább tizenegy felvételt kellett elkészíteni a dalhoz, kilencet a teljes zenekarral, kettőt a vokálokkal.
1963. augusztus 10-én az ABC TV 100. Thank Your Lucky Stars című műsorában Cliff Richard megkapta az aranylemezt a Bachelor Boy/The Next Time 1 millió eladott példánya miatt.
A dal az 1963-as albumon, a Summer Holiday-en is szerepelt. Az azonos című film nagy szenzáció volt 1963-ban.
Közreműködők:
Cliff Richard – vokál Hank Marvin – gitár, zongora, háttérvokál Bruce Welch – gitár, háttérvokál Brian Locking – basszusgitár Brian Bennett – dobok
Változatai Bachelor Boy eredeti verziója (hossz: 2:02)
Lemez címeTípusMegjelentOrszágKiadóThe Next Time/Bachelor Boy7" kislemez1962. decemberUKColumbia 45-DB 4950 (mono)Summer Holiday (album)nagylemez1963. januárUKColumbia 33SX 1472 (mono)Summer Holiday (album)nagylemez1963. januárUKColumbia SCX 3462 (sztereó)Hits From Summer Holidayközéplemez1963. júniusUKColumbia SEG 8250 (mono)Cliff 7" singlesbox set1982.UKEMI CRBOX ONLY 1 (mono)Summer Holidaynagylemez1983. áprilisUKEMI EMS 1009 (sztereó)Summer Holidaynagylemez1988. áprilisUKMusic For Pleasure MFP 5824 (sztereó)Summer HolidayCD1988.UKMusic For Pleasure MFP 6021 (sztereó)40 Golden GreatsCD1989. júliusUKEMI CDS 7924252 (sztereó)Do You Want To Dance With Cliff RichardCD2000. júniusFranciaországMagic Records 5270942
USA remix verzió (hossz: 2:02)
Lemez címeTípusMegjelentOrszágKiadóHits From Summer HolidayEP1963. júniusUKColumbia ESG 7896 (stereo)More Hits - By Cliffnagylemez1965. júliusUKColumbia 33SX 1737 (mono)More Hits - By Cliffnagylemez1965. júliusUKColumbia SCX 3555 (sztereó)40 Golden Greatsnagylemez1977. októberUKEMI EMTVS 6 [sztereó]Cliff In The 60'snagylemez1984. májusUKMusic For Pleasure MFP 41 5656 1 (sztereó)The Hit ListCD1994. októberUKEMI 7243 8 30917 2 0 (mono)Cliff Richard At The Movies 1959-1974CD1996. augusztusUKEMI 7243 8 52790 2 7 (mono)1960s1998. októberUKEMI 7243 4 97133 2 1 (mono)1960s 1970s 1980sCD1998. októberUKEMI 7243 4 98264 2 7 (mono)The Whole Story - His Greatest HitsCD2000. októberUKEMI 7243 5 29322 2 1 (mono)The Singles CollectionCD2002. augusztusUKEMI 7243 5 37551 2 6 (mono)Summer HolidayCD2003. januárUKEMI 543 9992 (mono)Summer HolidayCD2003. januárUKEMI 543995 2 (mono)My SongsCD2003. augusztus 18.UKEMI 7243 5 90965 2 0 (mono)Platinum CollectionCD2005. november 14.UKEMI 0946 3 33803 2 5 (mono)
Bachelor Boy (Alternate Take With False Start) Running Time: 2:36
Lemez címeTípusMegjelentOrszágKiadóSummer HolidayCD 7"-es bemutató lemezzel2003. januárUKEMI 543 9992 (mono)Summer HolidayCD2003. januárUKEMI 543995 2 (mono)Bachelor Boymozi verzióUK
Hossz: 1:58
Lemez címeTípusMegjelentOrszágKiadóCliff Richard At The Movies 1959-1974CD1996. augusztusUKEMI 7243 8 52790 2 7 (mono)Summer HolidayCD2003. januárUKEMI 543995 2 (mono)Summer HolidayCD2003. januárUKEMI 543995 2 (mono)Bachelor Boy1967. október 18.Japán
Hossz: 2:05
Lemez címeTípusMegjelentOrszágKiadóCliff In JapanLP1968. augusztusUKOdeion OP 9701 (sztereó)Cliff In JapanCD2007. március 12.UKEMI 0946 3 81962 2 8 (sztereó)Bachelor Boy1969. októberKorea
Hossz: 2:08
Lemez címeTípusMegjelentOrszágKiadóCliff Live In KoreaLP1970. márciusKoreaUniversal 7117 (sztereó)Bachelor Boy1972. szeptemberJapán, TokióUniversal 7117 (sztereó)
Hossz: 1:53
Lemez címeTípusMegjelentOrszágKiadóCliff Live with Olivia Newton-John |align="left"|LP |align="center"|1973. február |align="left"|Japán |align="left"|Odeion EOP-93077B |- |align="left"|Cliff Goes East|align="left"|LP |align="center"|1973. március 12. |align="left"|Szingapúr |align="left"|EMI/Columbia S-LEAC-1041/2 |- |align="left"|Cliff Richard: Live!|align="left"| |align="center"|1976. |align="left"|UK |align="left"|Music For Pleasure MFP 50307 |- |align="left"|Oriental Gems''CD1994.OlaszországFremus CDFR 0527Bachelor Boy (The Cliff Richard-verzió)
Hossz: 1.14 (körülbelül)
Lemez címeTípusMegjelentOrszágKiadóThe Cliff Richard Show TV show performancenem jelent meg-Bachelor Boy1974. októberJapán, Tokió
Hossz: 2:16
Lemez címeTípusMegjelentOrszágKiadóJapan Tour '74LP1975. júliusJapánEMI EMS-67037 38Bachelor Boy1978. április 3.London, Palladium
Hossz: ismeretlen
Lemez címeTípusMegjelentOrszágKiadóBachelor Boynem jelent meg, élő1989. június 16-17.Anglia, Wembley StadionBachelor Boynem jelent meg, élő1990. június 30.Anglia, KnebworthBachelor Boynem jelent meg, élő1996. március 7.Anglia, WimbledonBachelor Boynem jelent meg-Anglia, Wimbledon
Hossz: 2:07
Lemez címeTípusMegjelentOrszágKiadóBe With Me Always (kislemez)1997. január-Live and Kicking Tour2004. április–májusJapán, Tokió
Helyezések
Cliff Richard volt az első énekes, akinek 4 dala került fel a listákra 1 filmből. 1963. március 15-én egyszerre nyolc országban került fel a slágerlistára:
Lemez címeTípusHelyezésOrszágThe Next Time2IzraelThe Next Time6FranciaországThe Next Time10NorvégiaThe Next Time/Bachelor Boy1Dél-AfrikaThe Next Time/Bachelor Boy1Egyesült KirályságBachelor Boy1HollandiaBachelor Boy3SvédországBachelor Boy5HongkongBachelor Boy26AngliaSummer Holiday1Anglia
Jegyzetek
Külső hivatkozások http://www.cliffrichardsongs.com/bachboy/ http://www.lyricsfreak.com/c/cliff+richard/bachelor+boy_20032076.html
Kategória:1962 kislemezei Kategória:Cliff Richard-dalok