Az ókori Egyiptom területén épített piramisok közül az egyiptológia 36-ot királysírként ír le. Ezek olyan meggyőző fejlődési vonalba állíthatók, mely alapján néhány olyan piramis hozzávetőleges korát is meg lehet állapítani, amelyek építtetőjéről semmilyen adat nem maradt fenn. A piramistemetkezés időbeli alaki fejlődése egy régészeti tipológia, melyhez nagymértékű kultikus szemléletváltások, a politika és a gazdaság aktuális állapota adott alapot.

Az első tudományos igényű tipológiát Richard William Howard Vyse és John Shae Perring állították fel a 19. század közepén, akik – igaz csak megsejtéses alapon – a lépcsőzetes piramisokat a gúlák elődjének tartották. Kapcsolódó témakör: piramiskörzet, piramis, az egyiptomi piramisok listája

A tipológia jellege

Mind a királytemetkezés, mind az előkelőség temetkezése időre jellemző, jól elkülöníthető típus-sorozatot alkot. A királytemetkezés az Archaikus korban és az Óbirodalomban kiskorszakokat különít el; ezek (majdnem) egybeesnek a manethóni dinasztiákkal, mintegy megerősítve azokat. 0. dinasztia – veremsírok (Peker) I. dinasztia – agyagtéglás masztabák (Peker, Szakkara) II. dinasztia – agyagtéglás masztabák, egyre gyakoribb kőfelhasználással (Peker) III. dinasztia – kőből épített lépcsős piramisok (Szakkara, Zavijet el-Arjan) IV. dinasztia – gúla alakúra tervezett és épített piramisok, melyeknél a méret meghatározó tényező (Dahsúr, Mejdúm, Gíza, Szakkara) V. dinasztia – belső szerkezetükben lépcsős piramisok, melyeknek fokait kitöltötték, hogy gúla alakúak legyenek (Szakkara, Abu Szir, Szakkara) VI. dinasztia – uniformizált alépítmények és a piramisszövegek megjelenése (Szakkara) VIII. dinasztia – kis, valódi piramisok (Szakkara) XII. dinasztia–XIII. dinasztia – kő támfalakkal megerősített, „szabványosított” méretű agyagtégla-piramisok (el-List, Dahsúr, Hovare, Mazgúna)

A piramis kialakulása

A veremsírtól a tumulusig (halomsírig)

Az egyiptomiak az újkőkorszak idején a legkülönfélébb temetkezési módokat alkalmazták. A leggyakoribb mégis az egyszerű verem (gödör) volt, amelybe a holtat vagy hanyatt fekve, vagy magzati pózban helyezték el. A veremsír szokása az i. e. 4. évezredben lassan az aknasír alkalmazása felé fejlődött. Az aknasír mély gödör, amelyet már többnyire nem temettek vissza, belsejét egyre többször kibélelték, tetejére nagy kőlapot helyeztek. Ez a sírtípus természetes módon alakult át halomsírrá: egy nagyobb földkupacot hordtak a sírra, és minél jelentősebb volt az elhunyt személy az életében, annál magasabbra halmozták azt. A tumulus alatt ugyanolyan veremsírt találhatunk, mint a korábbiak voltak. A tumulus-forma egyszerűen létrehozható, ezért nem csodálható, hogy a Föld számos pontján, egymástól függetlenül létrejött. A halomsíros temetkezésű kultúrák beborítják Európát és Ázsiát. A sír belső szerkezete azonban lényegesen eltér, ami önállóságukat jelzi.

A tumulus tehát nem más, mint a legkorábbi aknasírok továbbfejlesztett változata. A sírkamra fölé emelt mesterséges domb többnyire földből készült, lábánál időnként tégla- vagy kőkerítés emelkedett körös-körül, hogy megakadályozza a föld leomlását, lecsúszását. A tumulus földbe vájt sírkamrát rejt, melynek falait téglával is megerősíthették. Bizonyos hasonlóság figyelhető meg az európai megalit-kor sírépítményei és az egyiptomi tumulus között. A megalit-sírok újkorukban belső vázzal rendelkező tumulusok voltak (minden ok megvan a feltevésre, hogy a megalitikus sírokat egykor nagy földhalom takarta be).

Masztabák

bélyegkép|jobb|260px|A tumulus és a masztaba szerkezeti összefüggése thumb|right|260px|Az S 3503-as sír kerítésfalának rekonstrukciója a palotahomlokzatos díszítéssel és a festésmaradványok alapján színezéssel. A falon belül nem látszik a sír felépítménye. Az első masztabának nevezett királysírt Anedzsib Meribten építette Abdzsu városa közelében, míg a korábbi szakkarai masztabák az egyiptológia mai állása szerint nem az uralkodók temetkezési helyei, sőt nem is kenotáfiumok, hanem alsó-egyiptomi nemesek sírhelyei.

Az első dinasztia abüdoszi (Pekerben) sírjai a tumulus továbbfejlesztett változatai, masztabák. A „masztaba” arab szó, jelentése pad. Ez a temetkezési forma az I. dinasztia idején kezdett terjedni, és az előkelők között divatos maradt egészen az óbirodalom végéig, amikor az uralkodók már régóta piramisba temetkeztek. A legnagyobb nem királyi masztabát Ptahsepszesz építette az V. dinasztia korában. Kús földjén (Núbia) még az újbirodalom korában is temetkeztek előkelők masztaba-típusú sírépítménybe.

A masztabák változatos alakúak, de jellegzetességük a téglaforma, a többi – változékony – díszítőelem ennek kiegészítése. A sír felépítménye már nem kerek vagy ovális volt, hanem téglatest alakú téglarakás. A forma változását éppen az új építőanyag, a tégla alkalmazása kívánta meg, hiszen a földhalom természetes formája a kerekded domb, a téglából viszont téglatestet a legkönnyebb formálni. A sírforma változását a Nagada kultúra korában egyes előkelő sírok kezdik meg, amelyek a félig földbe vájt lakóház mintájára a „veremsír” és a hantolt sír helyett a „szögletes veremsír” típust formázzák. Ezeknek fő jellemzője a földbe vájt, téglával bélelt verem, amelyet tetővel láttak el, majd dombot emeltek rájuk a veremből kiásott földből.

Umm el-Kaáb

thumb|right|260px|Den U-T jelű sírjának bejárata Az Umm el-Kaáb mellett található predinasztikus uralkodósírok (U jelű temető) közül Skorpió sírja (U-j) egy 12 helyiséges ház mintájára épült, amelyet fából ácsolt emelvény – és valószínűleg földhalom – takart be. A 0. dinasztia királyai a B-körzetben temetkeztek, Iri-Hór, I. Ka és Narmer sírjai (B-1/2, B7/9, B16/17) kettős veremsírok, egy sírkamrával és egy tárolókamrával. Hór-Aha B10/19 sírja három nagy téglabéléses verem.

Ezeket a sírokat eredetileg fából és színes gyékényfonatból álló kerítés vette körül. A sír kiképzése nagy mértékben követi az ez időben „divatos”, Nehenben feltárt lakóházakat, amelyek szintén félig földbe vájt vermek, a föld alatti részen vályogtéglával erősítve, a föld feletti falai pedig vályoggal tapasztott nád- és gyékényfonatból álltak.

A tumulus tövének burkolata új funkciót kapott, átalakult a masztaba köré épített kerítéssé, amely lezárta a sírkerületet. A sírkamrát már több mellék-kamra vette körül, melyek a halotti kelengye raktárának céljára készültek, illetve kultikus jelentőségűek, legtöbbjük azonban Hór-Aha idejétől kezdve kísérő temetkezéseket, az önkéntes emberáldozat halottait rejtette. Dzsertől kezdve már nem kettős vermeket készítettek, hanem egyetlen nagyobb vermet, amelyet közvetlen közelben vettek körül a kísérő kamrák. (U-O) II. Ka az utolsó, akinek sírját kísérő temetkezés övezi, ezután jó néhány II. dinasztiabeli uralkodó sírja ismeretlen, végül Peribszen és Haszehemui az utolsók Pekerben.

Ellentétben a kőépítkezésről szóló hagyományokkal, melyek szerint az első kőépítkezést Imhotep, Dzsószer építésze találta ki és kezdeményezte a III. dinasztia elején, és mindjárt teljesen kőből készült királysírt emelt, az abüdoszi sírváros építményeinek egyes helyein már sor került kő alkalmazására. A sírkamra ajtókeretei többnyire monolitok, hasonlóan az európai megalit sírkamráihoz, az alapzatban és a masztaba felépítményének belsejében töltelékanyagként gyakran található kő – faragott és nyers egyaránt.

Szakkara

Az I–II. dinasztia uralkodóihoz nemcsak Abüdosz, hanem Szokar (a mai Szakkara) környékén kapcsolhatók temetkezések – azaz mindkét helyen megtalálhatók ugyanazon uralkodók nevei.A mai, elfogadott vélemény szerint a szakkarai sírok nem az uralkodók kenotáfiumjai, hanem a helyi előkelőség masztabái. A kenotáfiumok (álsírok) rendszere később, a piramisépítő uralkodók korában fennmaradt folyamatos hagyományként, bár jelképi tartalma természetesen változott, átértékelődött. A szakkarai masztabák jelentősen eltérnek szerkezetükben a felső-egyiptomi masztabáktól, már ekkor több belső helyiségből álló, palotahomlokzatot utánzó függőleges falakkal ellátott építmények, amelyek inkább hasonlítanak az óbirodalom korának előkelő sírjaihoz, mint a királyi masztabákhoz.

A szakkarai nekropolisz területén időrendben Hór-Aha király egyik tisztviselőjének sírja az első (S 3507-es sír). E nyughely az egyszerű tumulus fejlődésének szemléletes példája. A földhalom helyett enyhén befelé dőlő falakkal emelt téglaépítmény van, mely több helységet foglal magában. A felépítményen azonban domború tető állt: az építtető nyilván azt akarta, hogy a téglából épített sír a tumulushoz hasonlítson. A sírkamrát egy négyszög-keresztmetszetű aknán át lehet megközelíteni a felépítmény belsejéből. A sírkamrából nyílnak a halotti kelengye raktárai. Méretei: 28×44 méter. A masztaba mind a négy oldalán a palotahomlokzatot utánzó panelek sorakoztak, mely motívum később átkerült a kerítésfalra. Maga a kerítésfal itt egyszerű téglafal, több mint egy méteres szélességgel. A halotti kelengyés kamrákat a masztaba felépítményében képezték ki, amely építészeti elem később (IV-VI. dinasztia) az előkelők masztabáiban újra megjelenik.

Dzser király az első, akinek idejéből származó szakkarai S 3503-as sírnál a kőkerítés a mai napig megtalálható. Dzser abüdoszi sírja 21×20 méteres, míg e tisztviselői sír 41,3×15,15 méteres nagyságú.Kákosy László csak a kormeghatározást tartja megbízhatónak.

Anedzsib idejében Nebetka az S 3038-as sírnál a halmot egy vízszintes terasszal helyettesítette, melyhez lépcsős oldalfalak csatlakoznak. Világosan felismerhető, hogy az új anyag (tégla) alkalmazása miatt keresték azt az elfogadható formát, mely nemcsak a hagyományoknak megfelelő, de az építés technikájának is. Egyfelől összességében ragaszkodtak a tumulus-hagyomány legfőbb előírásaihoz, de rugalmasan váltottak formát a kívánalmak szerint. Tehát egyáltalán nem a sírok új formája kívánta meg a tégla megjelenését, hanem éppen ellenkezőleg, az új építőanyag széles körű alkalmazása eredményezte az új formát, csakúgy, mint a III. dinasztia elején a kő kizárólagos alkalmazása is új formát eredményezett – ugyanis a kő megfelelően szilárd, állékony volt ahhoz, hogy az addig sosem látott méretű sírépítmény ne omoljon össze a saját súlyától.

Utolsó királyi masztabák

thumb|right|260px|Haszehemui sírja Umm el-Kaábban (Peker) Valószínűleg féltek a kő általános alkalmazásától, amely félelmet még a Dzsószer-piramis szerkezetében is fel lehet ismerni. A II. dinasztia folyamán egyre több helyen, s egyre merészebben alkalmazták a követ – sírkamra, akna, ajtók. Haszehemui Pekerben épített sírkamrája mészkőburkolatú, az ajtókeretek vörös gránit monolitok. A kerítésfal a palotahomlokzatot utánozza, ki- és beugró panelekkel erősen tagolt, díszített – csipkézett és ál-bejáratokkal (álajtókkal) tarkított -, s ezt ábrázolja az úgynevezett szereh-keret is, amelybe minden korai feliraton az uralkodók neveit írták. Ez a sír formabontó, mivel szabálytalan alaprajzú, 54 kamrás alépítménnyel rendelkezik.

A sírépítmények változása egyben óriási anyagi természetű tartalékok (vagyon) megjelenését is feltételezi. Ugyanakkor ez az első lépcsőfoka a szakrális királyság despotizmussá változásának. Az első és második dinasztia államszervezetéről ugyan nincsen értékelhető adat, de az ismert temetkezések azt mutatják, hogy az uralkodó személye egyre inkább távolodott a többi embertől, még a gazdagoktól is, éspedig nemcsak az anyagi javakban, de szellemi-kulturális szinten is. A despotikus királyság nem Dzsószer személyével kezdődik, ahogyan ezt sokan állítják – vele csak csúcsra jutott -, hanem fokozatosan alakult ki. Ugyanakkor fontos megemlíteni, hogy az alsó-egyiptomi temetkezési helyeken az uralkodónál nagyobb síremlékeket emeltek a leggazdagabb előkelők. A délen trónoló király saját vagyona és tekintélye szemmel láthatóan nem vetekedhetett az északi előkelőségével. A különbség ugyan nem túl nagy, de szignifikáns, és erősödő az idő haladtával, amelynek csak Haszehemui, sőt Dzsószer uralkodása tudott véget vetni.

Piramisok és fejlődésük