Joseph Haydn Az évszakok () című oratóriuma (Hob. XXI:3) a szerző egyetlen nem vallásos témájú oratóriuma. Témája a természet örök körforgása, a négy évszak ciklikus változásainak, gyönyörű természeti képeknek a leírása. Szövegét James Thomson skót költő The Seasons című elbeszélő költeményéből Gottfried van Swieten báró fordította németre. A premier 1801. április 24-én volt Bécsben.

A mű születése Haydn az angliai tartózkodásai (1791–1792, 1794–1795) során megtapasztalta az ottani hatalmas Händel-kultuszt. Händel művei – így oratóriumai is – folyamatosan nagy népszerűségnek örvendtek Angliában. Haydn számos Händel-hangversenyen vehetett részt, többek között Händel-oratóriumok előadásait is meghallgatta, még a Messiást is. Haydn „szinte magán kívül volt a lenyűgöző élmény hatására”.Várnai Péter: Oratóriumok könyve. 150. old. Megtudta, hogy van két olyan szöveg is, amit felajánlottak Händelnek is, aki azonban ezeket túlságosan elaprózottnak tartotta, nem illettek bele az ő nagyívű, barokkosan monumentális stílusába. Haydn viszont éppen ezért figyelt fel rájuk, és hazavitte magával Bécsbe. Az egyikből született A Teremtés című, hatalmas sikerű oratóriuma, a másik azonban – James Thomson (1700–1748) műve – mégsem tetszett annyira Haydnnek. Ám Gottfried van Swieten könyvtárigazgató, a bécsi zenei élet egyik vezető alakja, ezt is lefordította németre (A Teremtést is ő fordította), sőt némiképp át is alakította, A. Bürger és Chr. F. Weisse verseivel is kiegészítette.Várnai Péter: Oratóriumok könyve. 155. old. Haydn sokáig húzódozott a téma megkomponálásától, végül engedett van Swieten rábeszélésének, és – nem kis tartózkodással – 1788-ban nekilátott a munkának.

„Teremtésem általános … sikere arra buzdította 69 éves fejemet, hogy még az Évszakokat is föl merjem dolgozni Tompson után! Itt nagyon elégedettek ezzel a fáradságos munkámmal. Ha külföldön is ugyanilyen szerencsém lenne, akkor talán, ha erőm engedné, még valamire vállalkoznék, és azután, Mindenhatóm örökkévalóságában megköszönném a nekem adott kegyelmet…” – írta Haydn egy levélben.Péteri Judit előadása. MR3–Bartók Rádió Nehéz és fáradságos munka volt tehát, de Haydn ismét remekművet alkotott.

Az ősbemutató 1801 áprilisában volt a bécsi Schwarzenberg-palotában, ugyanott, ahol két évvel korábban A Teremtést is bemutatták. Most is siker volt, ha nem is akkora, mint korábban,Molnár Antal: A hét zeneműve. 64–65. old. de még két előadást kellett tartani a nagy érdeklődés miatt. Röviddel ezután – egy hónap múlva –, Mária Terézia Karolina császárné kívánságára a Burgban is bemutatták, érdekesség, hogy a szoprán szólamot maga a császárné énekelte, Haydn szerint „sok ízléssel és kifejezéssel, de fölöttébb kevés hanggal”. A hivatalos bemutatót végül a Redoutensaalban tartották meg 1801. május 29-én.

Haydn a bemutatók sikerei után sem volt megelégedve a darabbal. „Ez az egész rész a békák utánzásával nem az én ötletem volt. Kényszerítettek ennek a franciás kacatnak a megírására. Ha az egész zenekar szól, akkor még csak elviselhető, de zongorakivonatban egyszerűen lehetetlen” – írta egy levélben Eberhard Müllernek (1767–1817), aki a darab zongorakivonatát készítette. A levél azonban egy újságíró kezébe került, aki megjelentette a „Zeitung für die elegant Welt” című lapban. Van Swieten természetesen nagyon megsértődött, Haydnnek „nehéz és fáradságos” munkájába került a korábbi baráti viszonyt helyreállítani.Várnai Péter: Oratóriumok könyve. 156. old.

A zene A zenemű három énekes szólistát (szoprán, tenor, basszus) és énekkart foglalkoztat. A zenekarban a vonósok mellett két fuvola és egy piccolo, két oboa, két klarinét, két fagott és kontrafagott, négy kürt, három trombita, két harsona és basszusharsona, üstdob és más ütőhangszerek szerepelnek, a recitativókban zongora (eredetileg fortepiano) is közreműködik. Szereplői: Hanna (szoprán), Lukács (tenor) és Simon (basszus).

Az oratórium 39 (a Deutsche Grammophon CD-jén 44) számból – áriákból, duettekből, tercettekből, recitativókból, kórusszámokból és négy előjátékból – áll, és természetesen négy fő részre oszlik: A tavasz, A nyár, Az ősz, A tél.

A darabnak – a hagyományos értelemben véve – nincs is cselekménye: az egyes évszakoknak megfelelő természeti képek ábrázolásából és a falusi életből vett zsáner-jelenetek sorozatából áll. Simon gazda, Hanna, a lánya és Lukács, a fiatal parasztlegény sem szereplők, inkább elbeszélői az egyes jelenetekben ábrázolt történéseknek, képeknek. Zenéje ennek megfelelően népies alapokon nyugszik, a földműves ember életkörülményeit ábrázolja hangulatos, nem ritkán naiv módon. Nem dramatikus, sokkal inkább idilli. Haydn zenéje kiegyenlíti a tagadhatatlanul gyengécske szöveg hibáit, mintegy elfedi azt, felemeli egy magasabb szintre.

Az oratórium zenekari bevezetővel kezdődik, de még nem a tavasz színeivel, hanem a búcsúzó tél zord képeivel. A beköszöntő tavaszt Simon gazda, Hanna, a lánya és a jövendőbeli, Lukács üdvözlik, majd hamarosan csatlakozik hozzájuk a parasztok kórusa. A szereplők örömmel számolnak be a paraszti munka szépségeiről (mert a korabeli elképzelések szerint a parasztok mindig jó kedvvel, vidáman és könnyedén végezték munkájukat). Haydn később meglepő zenei idézettel jelentkezik: saját 94., Üstdob-szimfóniájából a második tétel jól ismert bevezető dallamrészletét illesztette be az oratórium dallamfolyamába (a híres üstdobütés nélkül). A zenekar gyönyörű természeti képeket fest, majd magasztos hálaénekkel zárul a tavaszt leíró rész. A következő évszakot egy nyári nap leírásával jellemzi a szöveg. Simon a pásztorkodásról, Hanna ismét a Napról énekel, Lukács a nyári munka nehézségeit ecseteli. Tikkasztó a hőség, de már gyülekeznek a felhők az égen, igazi nyári égiháború kerekedik. Haydn addig sohasem hallott módon festi le a vihart hangokkal, nemsokára Beethoven VI. szimfóniájában találkozunk hasonlóval. A zivatar után kiderül az ég, a természet felfrissül, tehénbőgés, madárdal és békakuruttyolás jelzi ezt (itt jusson eszünkbe Haydn morgolódása). Eljő az este, a dolgos emberek nyugovóra térnek. Az ősz a művészetek kedves évszaka. A darab bő termésről számol be, boldogan szedik a gyümölcsöt, Simon a madarászásról, Lukács pedig a nyúlhajtásról énekel. Máris a vadászat témája következik, majd az ősz „fénypontja”, a szüret. A mulatság végén bordalra gyújt a társaság, sőt vidám „hopszaszázás” közepette táncra is perdülnek. A „tél” zenéje súlyos, nehéz dallamokkal indul, hidegről, fagyról van szó Simon énekében. Hanna a meleg szobát dicséri, hangulatos fonódalt énekel. Az egész társaság nevetgélve emlékezik meg egy hódításába belebukó grófról. A vidámságot azonban felváltja a szomorúság: az élet, a virágzás után mindig elkerülhetetlen az elmúlás, a pusztulás. Ennek ellenére az ember mindig úrrá lesz a nehézségeken, és – mintha mégis vallásos témájú darab lenne – Ámennel zárul Az .Molnár Antal: A hét zeneműve, 66–69. old.Várnai Péter: Oratóriumok könyve. 158–160. old.

Az oratórium szövege Tavasz Német szöveg Magyar szövegDER FRÜHLINGA TAVASZNr. 1 Einleitung: Largo – VivaceDie Einleitung stellt den Übergang vom Winter zum Frühling vor.No.1. Bevezetés és recitativoA télből tavaszba való átmenet bemutatása.SIMONSeht, wie der strenge Winter flieht, zum fernen Pole zieht er hin. Ihm folgt auf seinen Ruf der wilden Stürme brausend Heer, mit gräßlichem Geheul.SIMONNézd, a szigorú tél hogy menekül már! A messzi sarkokra húzódik el. Hívását követi a vad viharok rohanó serege, iszonyú üvöltéssel.LUKASSeht, wie vom schroffen Fels der Schnee in trüben Strömen sich ergießt!LUKÁCSNézd, a meredek szikláról a hó zavaros patakokban zúdul alá!HANNESeht, wie von Süden her, durch laue Winde sanft gelockt, der Frühlingsbote streicht.HANNANézd, Dél felől langyos-lágy szellőtől kísérve a Tavasz Hírnöke száll!Nr. 2 Chor DAS LANDVOLKKomm, holder Lenz! Des Himmels Gabe, komm! Aus ihrem Todesschlaf erwecke die Natur!No.2. Kórus FALUSI NÉPJöjj, édes Tavasz, Égi ajándék, jöjj! Halálos álmából ébreszd a Természetet!MÄDCHEN UND WEIBEREs nahet sich der holde Lenz, schon fühlen wir den linden Hauch, bald lebet alles wieder auf.LÁNYOK ÉS ASSZONYOKKözeleg már az édes tavasz, érezzük enyhítő leheletét, hamarost minden újraéled.DIE MÄNNERFrohlocket ja nicht allzufrüh, oft schleicht, in Nebel eingehüllt, der Winter wohl zurück und streut auf Blüt und Keim sein starres Gift.FÉRFIAKNe örvendjetek túl korán! Gyakran visszaoson a köd leple mögött a Tél s a rügyre és csírákra szórja dermesztő mérgét.ALLEKomm, holder Lenz! Des Himmels Gabe, komm! Auf unsre Fluren senke dich, o komm, holder Lenz, o komm und weile länger nicht.MINDJöjj, édes Tavasz, Égi ajándék, jöjj! Szállj le mezőinkre! Jöjj, édes Tavasz, ó jöjj, ne késs tovább! Jöjj!Nr. 3 RezitativSIMONVom Widder strahlet jetzt die helle Sonn auf uns herab. Nun weichen Frost und Dampf und schweben laue Dünst umher; der Erde Busen ist gelöst; erheitert ist die Luft.No.3. RecitativoSIMONA Kos csillagképből sugárzik már a fényes Nap reánk. Meghátrál most a fagyos köd és langyos pára leng körül. A Föld keble megkönnyebbül és felvidul a lég.Nr. 4 Arie SIMONSchone eilet froh der Ackersmann zur Arbeit auf das Feld, in langen Furchen schreitet er dem Pfluge flötend nach. In abgemeßnem Gange dann wirft er den Samen aus, den birgt der Acker treu und reift ihn bald zur gold'nen Frucht.No.4. Ária SIMONMár vígan siet a földműves munkára, ki a földre, a hosszú barázdában lépked fütyörészve az eke mögött. Jól kimérve lépteit szórja szét a magot, mit híven rejt majd a föld és gyorsan arany terméssé érlel.Nr. 5 Rezitativ LUKASDer Landmann hat sein Werk vollbracht und weder Müh noch Fleiß gespart: Den Lohn erwartet er aus Händen der Natur, und fleht darum den Himmel an.No.5. Recitativo LUKÁCSA paraszt elvégezte dolgát, buzgalommal, fáradsággal. Jutalmát várja hát a Természet kezéből s könyörög érette az Éghez.Nr. 6 Terzett und Chor – Bittgesang LUKAS, DANN CHORSei nun gnädig, milder Himmel! Öffne dich und träufe Segen über unser Land herab!No.6. Hármas és kórus – Könyörgő ének LUKÁCS, majd a KÓRUSLégy kegyes, jóságos Ég! Nyílj meg és hullasd áldásod földjeinkre idelenn!/Légy kegyes …LUKASLaß deinen Tau die Erde wässern!LUKÁCSÖntözze harmatod a földet!SIMONLaß Regenguß die Furchen tränken!SIMONHadd igyák be a záporesőt a barázdák!HANNELaß deine Lüfte wehen sanft, laß deine Sonne scheinen hell!HANNASzellőid lágyan lengjenek, Napod ragyogjon fényesen!HANNE, LUKAS, SIMONUns sprießet Überfluß alsdann, und deiner Güte Dank und Ruhm.HANNA, LUKÁCS, SIMONBőség fakadjon, s nyomán hála és dicsőség jóságodért!CHORSei nun gnädig, milder Himmel! usw.KÓRUSLégy kegyes, jóságos Ég! …Nr. 7 Rezitativ HANNEErhört ist unser Flehn, der laue West erwärmt und füllt die Luft mit feuchten Dünsten an. Sie häufen sich – nun fallen sie und gießen in der Erde Schoß den Schmuck und Reichtum der Natur.No.7. Recitativo HANNAMeghallgatást nyert imánk, az enyhe Nyugat felmelegíti s elárasztja a levegőt párázó felhőkkel. Felgyülemlik, majd lehull, s megtölti a föld ölét a természet ékességével, gazdagságával.Nr. 8 Freudenlied mit abwechselndem Chore der Jugend HANNEO wie lieblich ist der Anblick der Gefilde jetzt! Kommt, ihr Mädchen, laßt uns wallen auf der bunten Flur!No.8. Örömdal