Kossovich Károly Lázár Tamás (Nyitraivánka, 1803. december 16.familysearch.org Ivánka r. k. kereszteltek anyakönyve 66. oldal Carolus Lazarus Thomas - D. Emericus Kossovics és D. Elisabetha Csech – Nyitra, 1841. június 19.) magyar publicista, jogtudományi író, a Magyar Tudományos Akadémia tagja.

Életpályája bélyegkép|balra|Születési kivonata Apja valószínűleg szentmihályúri Kossovich Imre szűcs első felesége 1799-től nemespanni Bíró Borbála, anyja Cseh Erzsébet volt.

Alsóbb iskoláit Érsekújvárban és Nyitrán, bölcseleti és jogi tanulmányait a pozsonyi akadémián végezte. 1824-ben ügyvédi oklevelet szerzett. Az 1825-27. évi hosszú országgyűlésen mint Nyitra vármegye követeinek írnoka volt jelen, és naplót vezetett annak tárgyalásairól, valamint tanulmányozta választott kedvenc szakterületeit, a jogfilozófiát és a kodifikációt.

Montesquieu A törvények szelleméről című művét jegyzeteivel kísérte, és ennek alapján írta meg Alapállítások s következtetések című nagyobb munkáját, valamint a birói hatalom gyakorlásáról szóló és egyéb szabad szellemű értekezéseit. 1826-ban Nyitra vármegyei aljegyzővé nevezték ki, és e hivatalát egész 1837-ig viselte; ő volt a jegyző és előadó a legfontosabb küldöttségeknél, és rendszeres munkáknál, különösen az országos összeírás, börtön- és dologházrendezés, az éhség és ínség elleni óvszerek tárgyában. Ekkori munkáit ki is nyomatták Nagyszombatban 1832-ben. Ezután ügyvédként dolgozott.

A vármegyei fenyítő törvényszéknél négy éven át viselt jegyzőséget. Elméleti tanulmányaihoz járuló gyakorlati tapasztalatai nyomán kezdte megírni Fenyítő törvényszerzés című munkáját, amelyen korai haláláig dolgozott, de befejezni nem tudott. A műipar és kereskedelem hajdani állapotáról Magyarországon című, az akadémiai történettudományos pályamunkák 2. kötetében kiadott, valamint Az ősi javakról írt pályamunkáival 1837-ben és 1838-ban az Akadémia első rendű jutalmait nyerte el. Egyazon nagygyűlésen (1838) levelező és azonnal rendes taggá is választották. Az utóbbi pályamunkát a benyújtása idején a cenzúra miatt nem adták ki, csak Tóth Lőrinc Jogtudományi és Törvénykezési Tárának 2. kötetében (1856) jelenhetett meg. 1839-es székfoglaló értekezése a magyarok védelmi rendszerét tárgyalta. Említett munkáin kívül még a nemzetek had- és békeviszonyairól szóló emlékiratot terjesztett az Akadémia elé 1840-ben.

Emlékezete bélyegkép|jobbra|Síremléke Nyitraivánkán Az Akadémián Zsoldos Ignác rendes tag tartott felette emlékbeszédet 1841. szeptember 5-én.

Halála után földije Nyulassy Lajos a róla készült rajzát Bécsben kőbe metszette és árusította.Regélő II/2, 63 (1843. január 5.)

Művei Az ipar és kereskedés története Magyarországban, a XVI. század elejéig, Buda, 1842

Források Keresteš, P. 2003: Dejiny Ivanky pri Nitre. Bratislava, 204. Slovenský biografický slovník III, 189-190.

A Pallas nagy lexikona

MTA megemlékezések Bajza 1847: Toldy Ferenc irodalmi beszédei. Pozsony, 33-38 VI. Gyászbeszéd K. K. felett.

Kapcsolódó szócikkek Magyar akadémikusok listája

Kategória:MTA-tagok Kategória:Magyar írók Kategória:1803-ban született személyek Kategória:1841-ben elhunyt személyek Kategória:Nyitraiak Kategória:Nyitraivánkaiak Kategória:Magyar poliglottok