a Kubo Tite Bleach című mangája alapján készült animesorozat második nagyobb története, nyugati megnevezése szerint annak második évada, melynek sugárzását 2005. március 1-jén kezdte meg a japán TV Tokyo. A sorozat a TV Tokyo, a Dentsu és a Studio Pierrot együttműködésében és Abe Norijuki rendezői közreműködésével született meg. A húsz epizódból álló második történet az eredeti manga kilencedik és tizennegyedik kötetei közé eső cselekményét dolgozza fel. A történetben a sorozat főhőse, Kuroszaki Icsigo és kis csapata a Lelkek Világába utazik, hogy megmentsék halálra ítélt barátjukat, a halálisten Kucsiki Rukiát. Az évad című epizódja egy töltelék epizód, melynek cselekménye az eredeti mangában nem volt olvasható.
A Bleach második évadát 2005. március 1. és 2005. július 19. között sugározta a japán TV Tokyo. Angol nyelven először 2007 februárja és júliusa között volt látható a kanadai YTV Bionix, valamint a Cartoon Network Adult Swim műsorblokkjában az Egyesült Államokban. A Bionix-en a műsor egy nappal korábban volt látható egészen annak huszonhatodik epizódjáig, ami után a Bionix ismétléseket kezdett sugározni. A második évadot magyar nyelven az Animax sugározta 2008. március 31. és 2008. június 9. között dupla epizódonként.
A Bleach második évadában két főcímdal és három vége-főcímdal hallható. Az első öt epizód főcímdala az Orange Range alternatív rockegyüttes Asterisk, a tovább epizódoké a D-tecnoLife UVERworld című zeneszáma. Az Asterisk Japánban huszonkét héten át szerepelt a toplisták első húsz helyének valamelyikén. A dalt tartalmazó album 628 329 darab eladott példánnyal az összesített listákon 2005 negyedik legsikeresebb kislemeze lett a szigetországban. Az első öt epizód vége-főcímdala Home Made Kazoku Thank You!! című dala. A 26. epizódtól a 38-ig a Go Junha , a további epizódok végén pedig a Skoop on Somebody happypeople című dala hallható. Go Junha Hókibosi című dala az Oricon slágerlistán elért legjobb helyezése a tizenkettedik hely volt, és egyben ez a dal szerzett nagyobb ismertséget is a dél-koreai énekesnőnek.
Az évad DVD-forgalomban Japánban az Aniplex kiadásában jelent meg öt lemezen 2005 júliusa és novembere között. Észak-Amerikában, a Viz Media gondozásában az évad The Entry címen 2007. szeptembere és 2008 májusa között jelent meg szintén öt lemezen, majd pedig később díszdobozos kiadásban.
Az epizódok listája
Kritikák és az évad megítélése A Bleach második évada vegyes kritikákban részesült. Az ismertetők általában egyetértenek, hogy az előző évadhoz képest a történet kibontakozása jelentős mértékben lelassult és hogy a sorozat jóval közelebb került a Sónen Jump-műsorok kliséihez.
Jason Van Horn véleménye szerint az évad első felében Icsigo bolyongásával és Gandzsu folyamatos macska-egér játékával a cselekmény nem igazán halad előre. D. F. Smith az IGN egy másik ismertetőjében osztja ezt a véleményt, megjegyezve hogy az évad esetlegesen csalódást okozhat azoknak, akik a sorozatot a korai epizódok szerkezete és lendülete miatt kedvelték meg. Ezzel szemben megemlíti azt is, hogy azok, akik kedvelik a nagyobb terjedelmű, heroikus történeteket, azoknak bizonyosan elnyeri a tetszését, mivel a második évad valójában a sorozat Lelkek Világa-fejezetének csak az első fele. Kiemelte, hogy a sorozat főszereplőinek elszigetelésével elvész a közöttük lévő interakció is, mely igen sajnálatos, mivel „igen mulattató” látni, ahogyan azok néha egymással civakodnak. Simth véleménye szerint a cselekmény lassulásához az is hozzájárul, hogy számos új szereplő tűnik fel a történetben, akiket meg kell ismertetni a nézőkkel. A Mania.com írója, Bryan Morton véleménye nagy vonalakban megegyezik az IGN ismertetőiben olvashatókkal a történet lassú kibontakozása tekintetében. Smith-hez hasonlóan Morton is megemlítette ismertetőjében, hogy rengeteg új szereplő mutatkozott be az évad során. Ezt még azzal egészítette ki, hogy éppen emiatt az új szereplők csak néhány, gyakran egymástól több epizód távolságban található jelenetben tűntek fel, mely megnehezíti a néző számára, hogy észben tartsa, hogy ki-kicsoda. Smith az új szereplők közül külön kiemeli Dzsidanbót és Siba Kúkakút, valamint Gandzsút és vaddisznókon lovagló „gengszterbandáját”, akik megjelenésükkel kiváló humort hoznak a történetbe. Észrevétele szerint az évadban, különösképpen Icsigo tekintetében igencsak kitűnik az edzés és harc folyamatosan egymást váltó ismétlődése, melyet ugyan a „Sónen Jump hősei időtlen idők óta gyakorolnak”, de ez mégsem feltétlenül válik előnyére a cselekménynek. Aidzen Szószuke meggyilkolásának rejtélyét üdítő melléktörténetként értékelte, mely azonban csak némi haladékot ad az Icsigo főszereplésével lassú ütemben haladó cselekménynek. Morton ez még azzal egészíti ki, hogy az ember a sorozat nézése közben már abban reménykedik, hogy Icsigo valahogy el tudja kerülni, hogy a halálistenek mind a tizenhárom osztagának vezetőivel harcolnia kelljen. Morton azt is megjegyzi, hogy bár az elhúzódó harci jelenetek tekintetében nem is várhat mást az ember egy Sónen Jump-sorozattól, a Bleach esetében ez még mindig „fogyaszthatóbb”, még azok számára is, akik nem annyira ennek a műfajnak a kedvelői. Megítélése szerint az évadban jelentős egyes szereplők karakterfejlődés is. Mindemellett az bemutatott halálistenek, a kapitányok és a hadnagyok kivételével túlságosan is hasonlítanak egymásra, így nehéz köztük különbséget tenni. Véleménye szerint a sorozat főszereplői közül, mint például Orihime és Isida is igen csekély szereplési lehetőséget kaptak. Carl Kimlinger, az Anime News Network ismertetőjében az elhúzódó harcokat nem negatívumként értékelte, és a műfaj „természetes” elemének tekintette. A második évadot John Sinnott, a DVD Talk írój a Dragon Ball Z című sorozathoz hasonlította, mivel mindkettőben nagy mennyiségű és hosszú harci jelenet láthatók, melyeket „jó adag humorral fűszereznek” az alkotók. Sinnott az évad legjobb epizódjának a Karakura új hősei című részt nevezte meg.
Az évad képi világával kapcsolatban szintén vegyes kritikák láttak napvilágot. Jason Van Horn a második évad epizódjainak ismertetőiben kiemelte, hogy bár azok valóban élvezetesek, de a Tiszta Lelkek Városának ismétlődő környezete, labirintusszerű és tökéletesen egyforma épületeinek állandó ismétlődése kissé egyhangúvá teszi a történet ezen szakaszát. Az animáció azonban kiválónak értékelte, kiemelve az Orihime veszélyben című epizódban Orihime hajának hullámzásának és Isida ruhájának mozgásának kiemelkedő ábrázolását. Carl Kimlinger is pozitívan értékelte az animáció minőségét, külön megemlítve a gyors kameramozgást és a lassítva bemutatott jeleneteket. Bryan Morton ezzel szemben igen vegyesnek nevezte a képi világ minőségét. Véleménye szerint egyes jelenetek esetében különös képen szembeötlik azok részletessége és benne a szereplők kidolgozottsága, melyek így igen kirínak a sorozat általános minőségéből. D. F. Smith külön kiemelte a világos színek használatát, melyek a halálistenek fekete öltözékével kiváló kontrasztot alkotnak.
Carl Kimlinger értékelése szerint az Icsigo megjelenései alkalmával hallható zene a sorozat eleje óta lassacskán egy „rock-himnusszá” alakult át. Az általános aláfestő zenét, mely „tudatalatti mormogás, hangnem nélküli gitárjátékból és ipari hangokból” áll össze, jól kiemeli a sorozat természetfeletti légkörét. Go Junha Hókibosi és a Skoop on Somebody happypeople című vége-főcímdalát különösen élvezhetőnek, de ezzel együtt „szabványos pop-hangzásúnak” is nevezte.
D. F. Smith megítélése szerint a sorozat angol nyelvű szinkronszínészei a második évadban ismét kiváló munkát végeztek. Az új szereplők szinkronszínészi közül külön kiemelte a Zaraki Kenpacsi „érdes” hangján megszólaltató David Lodge-ot, valamint Kyle Hebertet, aki az évadban viszonylag csak kis szerepet játszó Aizen Szószukének kölcsönözte a hangját. Bryan Morton, összehasonlítva más animékkel, szintén kiemelkedő minőségűnek nevezte a sorozat angol nyelvű változatát. Carl Kimlinger az Anime News Network ismertetőjében az első évad „rögös” kezdetei ellenére szintén minőségi munkának nevezte az angol szinkront és a szöveg fordítását. Az eredeti japán és az angol szinkron egyébként elhanyagolható különbségei közül megemlítette, hogy Gandzsu komolyabb, Joruicsi pedig elveszítette az egyedi beszédmodorát az angol változatban. Kimlinger a szinkron tekintetében pozitívan értékelte Rukia minimális szereplését, melynek minőségét már Melissa Harper is erősen kifogásolta a Bleach első évadának ismertetőjében. Kimlinger az új szinkronszínészek közül szintén kiemelte David Lodge-ot. John Sinnott véleménye szerint az angol szinkronszínészeknek is sikerült valódi életet lehelniük a rajzolt szereplőkbe, az eredeti japán szinkron mégis „természetesebben hangzik”.
DVD-kiadások Japánban a Bleach második évadának húsz epizódját az Aniplex 2005 júliusa és novembere között jelentette meg DVD-formátumban, összesen öt lemezen. A sorozatot Észak-Amerikában a Viz Media adta ki szintén öt lemezen 2007 szeptembere és 2008 májusa között, majd később, 2008 augusztusában jelentette meg a teljes második évadot tartalmazó díszdobozos kiadást. Magyarországon az egyes DVD-k ugyan nem kerültek kiadásra, de a Elemental Media forgalmazásában 2009. december 12-én az évad öt DVD-s, díszdobozos kiadásban megjelenhetett.
Kiadvány Epizódok Lemezek OrszágJapán Észak-Amerika Magyarország Bleach 6. 21–24. 1 2005. július 27. 2007. szeptember 25. – Bleach 7. 25–28. 1 2005. augusztus 24. 2007. november 27. – Bleach 8. 29–32. 1 2005. szeptember 28. 2008. január 15. – Bleach 9. 33–36. 1 2005. október 26. 2008. március 18. – Bleach 10. 37–41. 1 2005. november 23. 2008. május 20. – Bleach 2. kötet 21–41. 5 – 2008. augusztus 19. 2009. december 12.
Jegyzetek
Epizod Kategória:Animesorozatok epizódlistái Kategória:Televíziós évadok