A pfalzi örökösödési háború (1688–1697), más neveken az augsburgi liga háborúja, a Nagy Szövetség háborúja vagy kilencéves háború 1688-ban robbant ki, amikor XIV. Lajos francia király magának követelte elhunyt sógora, II. Károly pfalzi választófejedelem örökségét, és csapatokat küldött a Pfalzi Választófejedelemségbe. Franciaországgal szemben az augsburgi liga szövetsége vonult fel, amelyet 1685-ben a Német-római Birodalom és a Spanyol Királyság hozott létre, ehhez Bajorország, Brandenburg, a Pfalzi Választófejedelemség, Portugália, a Szász Választófejedelemség, Svédország, a Holland Köztársaság (az Egyesült Tartományok), majd 1689-ben Anglia és 1690-ben a Savoyai Hercegség is csatlakozott. (Brit történészek a háborúnak ezt a szakaszát Vilmos király háborújának is nevezik).

A fő hadműveletek a Rajna mentén, Pfalz és a Baden területén folytak, de a háború kiterjedt Spanyolországra, Észak-Itáliára, Írországra és az észak-amerikai gyarmatokra is. Az európai háborút főleg nagy ostromműveletek jellemezték (Philippsburg, Mainz, Mons, Namur, Charleroi, Barcelona), ritkán került sor nagy nyílt ütközetekre (fleurusi és marsagliai csata). 1696-ra a hadviselő felek kimerültek, és 1697-ben megkötötték a ryswicki békeszerződést, amelyben Franciaország megszerezte Elzászt és Strassburgot, de a többi hódításáról le kellett mondania. Az 1701-ben kitört spanyol örökösödési háború a pfalzi háború közvetlen folytatásának tekinthető.

A háború előzményei Franciaország győzelmesen került ki a devolúciós háborúból (1667–1668) és az ezt követő első francia–holland háborúból (1672–1678). XIV. Lajos, a „Napkirály” Nyugat-Európa leghatalmasabb uralkodójává vált, és további hódításokat tervezett. Az ún. „újraegyesítési háború” (1683–1684) során XIV. Lajos kiterjesztette és biztosította országának északi és keleti határait. 1684-ben, amikor megkezdődött a Szent Liga háborúja (1684–1699), XIV. Lajos nem akart csapatokat küldeni titkos szövetségese, az Oszmán Birodalom ellen, de a pápa kívánságára a regensburgi szerződésben 20 éves fegyvernyugvásra kötelezte magát Nyugat-Európában. 1685 októberében Lajos visszavonta a nantes-i ediktumot. A menekülésre kényszerülő hugenottákat a szomszédos protestáns államok fogadták be, akik elfordultak Franciaországtól, és Anglia szövetségét keresték. A Franciaországgal szomszédos német fejedelemségek veszélybe kerültek.

I. Károly Lajos pfalzi választófejedelem (1617–1680), V. Frigyes pfalzi választófejedelem, a „téli király” (1596–1632) fia stabil politikai szövetséget kívánt kiépíteni hatalmas szomszédjával, a Francia Királysággal. Ennek érdekében leányát, Erzsébet Sarolta pfalzi hercegnőt (1652–1722), akit a német történelem Liselotte von der Pfalz néven ismer, még 1671-ben feleségül adta Fülöp orléans-i herceghez (1640–1701), XIV. Lajos francia király öccséhez, XIII. Lajos kisebbik fiához. A politikai érdekházasság azonban visszafelé „sült el”: 1685-ben, amikor I. Károly fia és utódja, II. Károly pfalzi választófejedelem (1651–1685) elhunyt, XIV. Lajos – sógornője, Erzsébet Sarolta tiltakozása ellenére – igényt támasztott a Pfalzi Választófejedelemségre (németül: Kurpfalz, franciául Palatinat du Rhin). A Napkirály önmagát jogellenesen Erzsébet Sarolta örökösének jelentette ki annak dacára, hogy a házassági szerződés megkötésekor lemondott minden ilyen irányú követeléséről. A pfalzi trón jogos örököse, a Wittelsbach-ház Düsseldorfban uralkodó, katolikus Pfalz-Neuburg ága visszautasította Lajos követelését.

A konfliktus másik forrása Köln választófejedelme, a Wittelsbach-házból származó, franciabarát Miksa Henrik kölni hercegérsek (1621–1688) öröksége volt, XIV. Lajos ugyanis saját birtokának tekintette a szomszédos kisállamot. Amikor a hercegérsek 1688 júniusában elhunyt, Lajos presszionálta a kölni székeskáptalan (Domkapitel) tagjait, hogy utódjául Wilhelm Egon von Fürstenberget (1629–1704), Strassburg franciabarát érsekét válasszák meg. I. Lipót német-római császár ezzel szemben Wittelsbach-házból való a József Kelemen bajor herceget (1671–1723), saját szövetségesének, II. Miksa Emánuel bajor választófejedelem testvéröccsét pártfogolta. Mivel egyik párt jelöltje sem tudta megszerezni a szükséges 2/3-os többséget, a döntést Rómára bízták. A franciaellenes érzelmű XI. Ince pápa 1688. augusztus 26-án a bajor József Kelement nevezte ki Köln hercegérsekévé. Fürstenberg azonban önmagát tekintette megválasztott választófejedelemnek, katonái megszállták Bonnt. Erre Lipót császár birodalmi csapatokat küldött a fejedelemségbe.

Az augsburgi liga megalakítása A Pfalzi Választófejedelemség megvédelmezésére I. Lipót német-római császár és II. Károly spanyol király és II. Viktor Amadé savoyai herceg már 1686-ban létrehozta az augsburgi ligát. A franciaellenes katonai koalícióhoz csatlakoztak más olyan uralkodók is, akik érdekeit sértette Franciaország erőszakos terjeszkedése: Pfalz mellett a Bajor, a Brandenburgi és a Szász Választófejedelemség, továbbá Portugália, Svédország és a Holland Köztársaság tartományainak szövetsége. III. (Orániai) Vilmos angol király (1650–1702) már a háború közben, 1689-ben csatlakozott a Ligához, amit ettől kezdve „Nagy Szövetségnek” (Grand(e) Alliance) is neveztek (Savoya hivatalosan és nyíltan 1690. október 24-én csatlakozott).

1688-ban a Szent Liga háborúja már a magyar Délvidéken folyt. Szeptember elején II. Miksa Emánuel bajor választófejedelem elfoglalta Nándorfehérvárt, Szendrőt és Galambócot. XIV. Lajost aggasztotta a császári hadak gyors térnyerése. Felmondta az 1684-es fegyverszüneti szerződést, csapataival még szeptemberben bevonult a Pfalzi Választófejedelemségbe, és birtokba vette a Rajnától nyugatra fekvő német területeket. A hadjáratot jól időzítette, hiszen a Habsburg Birodalom katonai erejének jelentős részét Magyarországon kötötte le. A Liga csak megkésve üzent hadat.

A háború lefolyása thumb|A rajna-vidéki hadműveletek helyszíne (a mai Németország térképén. A pfalzi francia offenzíva. Philippsburg és Mainz eleste Az első nagyobb szabású hadművelet 1688. szeptember 27-én kezdődött, Philippsburg erődjének bekerítésével. Az erődöt egyetlen, főleg újoncokból álló császári ezred védte, Maximilian von Starhemberg tábornok parancsnoksága alatt. Mindössze 8 tisztjük volt, köztük a parancsnok unokaöccse, Reichard von Starhemberg alezredes. A főnyi francia haderő főparancsnoka maga a trónörökös, Lajos királyi herceg (le Grand Dauphin, 1661–1711) volt, a várostromot Vauban márki, a hírneves hadmérnök–marsall irányította. A franciák 52 nehéz ostromágyút és 24 mozsárágyút vonultattak fel.

Az ostrom október 1-jén kezdődött. Október 10-én rohamot indítottak, de a védők erős tüzében elakadtak. A francia utászok a védők gyilkos tüze ellenére október 20-ra feltöltötték az erőd vizesárkát. A következő rohamnál elesett a külső erődvonal. Október 26-án Vauban marsall elrendelte a végső rohamot a központi erőd ellen. Október 30-án a kimerült védők szabad elvonulás fejében megadták magukat. November 1-jén Starhemberg emberrel és 6 ágyúval elhagyta az erődöt. A franciák sok hadianyagot zsákmányoltak. Az ostrom során mindkét oldalon kb. 600–600 katona esett el. Az Ulmba érkező Starhemberg grófot a bécsi Haditanács elé idézték, de a vizsgálat során tisztázta magát.

1688. október 15-én Louis-François de Boufflers marsall (1644–1711) emberrel ostromgyűrűt vont a stratégiai fontosságú Mainz erődje köré. A nemrég korszerűsített és jelentősen megerősített erődrendszer hosszú ostromot is kiállt volna, de a pacifista Anselm hercegérsek (1622–1695) kapitulált. A „Birodalom kulcsa” csaknem egy évre francia kézre került.

A Liga ellentámadása a Rajnánál A francia támadás hírére I. Lipót császár azonnal birodalmi háborút (Reichskreig) hirdetett. 1689-ben Anglia és a Holland Egyesült Tartományok, 1690-ben Savoya is csatlakozott a Habsburgok által vezetett augsburgi ligához, ezzel megalakult a „Nagy Szövetség” (Große Allianz, Grand Alliance). A császár és a német fejedelmek 1689-re mintegy főnyi haderőt vonultattak fel a Rajnához. Három hadtestet alakítottak III. Frigyes brandenburgi választófejedelem, Lotaringiai Károly herceg, és II. Miksa Emánuel bajor választófejedelem parancsnoksága alatt. Feladatuk Mainz visszafoglalása, a Svábföld és Baden megvédelmezése volt.

A franciák a „felperzselt föld” taktikáját alkalmazták: az útjukba eső pfalzi és badeni városokat kirabolták, lerombolták és felégették. Lotaringiai Károly ezért Maximilian von Starhemberg grófot 1689 májusában néhány ezreddel Koblenz védelmére rendelte. Május 25-én maga Lotaringiai Károly is megérkezett a frankfurti gyülekezőhelyre. A franciák felkészülve várták a császáriak támadását. A Majna torkolatát Mainz alatt elsüllyesztett hajókkal zárták el, hogy a császáriak ne kaphassanak utánpótlást vízi úton. A francia Rajna-hadsereg főparancsnoka, Durfort marsall, Duras hercege (1625–1704) emberével Mainz mellett táborozott, hogy megakadályozza a császáriak átkelését a Rajnán.

Mainz visszavívása

Lotaringiai Károly már május 30-án Mainzba indult, június 1-jén megtámadta és lerombolta a Rajna jobb (keleti) partján létesített francia hídfőállást (Mainz–Kastel). Június közepén a császáriak átkeltek a Rajnán, Lotaringiai Károly lovassága július 16-án, gyalogsága július 17-én ért Mainz alá. Miksa bajor választófejedelem saját csapatai, akiket a Felső-Rajnánál tartott a Svábföld és a Badeni Őrgrófság védelmében, csak július végén érkeztek be, Savoyai Jenő herceggel együtt. Augusztus 8-án a császáriak ostromtüzérsége megkezdte Mainz falainak rombolását. A védők gyakori kitörései ellenére az ostromlók augusztus 16-án elérték a falak alatti védőárkot.

Augusztus 30-án Duras marsall Philippsburgnál felmentő csapataival átkelni készül a Rajnán, emiatt Lotaringiai Károlynak csapatokat kellett elvonnia az ostromtól. Szeptember 5-én viszont minden készen állt, szeptember 6-án emberrel megindították az általános rohamot. A katonákat parancsnokaik – köztük maga Miksa Emánuel választófejedelem is – személyesen vezették. Három órán át tartó véres küzdelemben elfoglalták a védműveket. A császáriak , a bajorok embert veszítettek. Az ostrom során Starhemberg tábornok elesett, Savoyai Jenő ismét megsebesült, de Mainz francia védőserege szeptember 8-án kapitulált.

250px|bélyegkép|A francia csapatok által lerombolt heidelbergi várkastély (kép 1815-ből).

A visszavonuló francia csapatok stratégiai céllal felprédálták az útjukba eső német vidéket, hogy ne maradjanak védelmezhető támpontok, amelyek a (tervezett) újabb francia hadjáratot akadályozhatnák. (A megismételt rajnai francia hadjáratra 3 évvel később, 1692–93-ban került sor). A Pfalzi Választófejedelemségben, a Trieri Érsekségben és a Badeni Őrgrófságban elpusztított városok, lerombolt kastélyok és felégetett falvak sora jelezte Ezéchiel de Mélac tábornok vonuló csapatainak nyomát. Több várost többször is felprédáltak. Így pusztult el többek között Mannheim és Heidelberg. 1693-ban a francia tüzérség lerombolta és végleg lakhatatlanná tette a heidelbergi várkastélyt. 1689-ben elpusztították Speyer városát, vele a középkori katedrálist (Kaiserdom) és a Baden-Durlachi Őrgrófsághoz tartozó Staffort kastélyát.

A német államok területén folyó hadjáratban nyílt harctéri ütközetre nem is került sor. A francia csapatok arra törekedtek, hogy célzott pusztításokkal támadásra bírják ellenfeleiket. A Balkánon lekötött birodalmi haderő csak arra szorítkozhatott, hogy meggátolja a franciák mélyebb előrenyomulását Svábföld és Frankföld felé, támadó jellegű hadműveletet csak a Rajna bal partján hajtott végre.

Írország