Izsó Miklós (Disznóshorvát, 1831. szeptember 9. – Budapest, 1875. május 28.)Budapest-Kálvin téri református egyházközség halotti anyakönyve 217/1875. szobrász, a 19. századi magyar nemzeti szobrászat egyik legnagyobb alakja.
Pályája A sárospataki kollégiumban tanult 1840 és 1847 között. Az 1848–49-es szabadságharcban megsebesült. A világosi fegyverletétel után bujdosni kényszerült. 1851 és 1856 között Rimaszombatban élt, ahol kőfaragóként dolgozott, és közben Ferenczy István tanítványa volt. 1856-ban költözött Pestre, majd rá egy évre már Bécsben dolgozott Meixner, később Gasser szobrászok műtermében. 1859-től a Müncheni Képzőművészeti Akadémia növendéke volt. Ekkor kezdett hozzá – a magyar szobrászok közül elsőként – a népi figurák ábrázolásához. Első nagy sikerét a még Münchenben alkotott Búsuló juhász című szobrával aratta (máig is ez a legismertebb műve). A népéletet ábrázoló remek terrakotta-szobrok mellett számos híres kortársa mellszobrát is elkészítette. 1870 és 1872 között a Budai Főreáltanoda, 1871-től a Mintarajztanoda tanára volt. Köztéri szobrokkal is jelentkezett: ő alkotta az ismert debreceni Csokonai-szobrot.
További köztéri műveit – elhatalmasodó tüdőbaja miatt – már nem tudta befejezni.
A Magyar Nemzeti Galéria 71 szobrát őrzi.
Főbb művei
Mellszobrok Arany János Egressy Béni Megyeri Károly Fáy András Lisznyay D. Kálmán Mándi Márton István Almási Balogh Pál Ghiczy Károly Zrínyi Ilona (1870) II. Rákóczi Ferenc (1870)
Népies szobrok
Furulyázó pásztor (más néven Puszták furulyása) Búsuló juhász (1862) Cigány Laokoon (1862) Felsőházi jelenet (1863) Részeg ember (1863) Arató nő (1863) Ételhordó parasztasszony (1863) Parasztlány (1864)
Köztéri szobrok bélyeg|Izsó Miklós sírja Budapesten, a Kerepesi temetőben (34/1-3-10), Mátrai Lajos György alkotása
Csokonai Vitéz Mihály (Debrecen, 1868–1871, az egyetlen, általa befejezett köztéri szobor) Petőfi Sándor (Budapest V. kerülete, Huszár Adolf fejezte be) Dugonics-emlékmű (Szeged, 1876, Huszár Adolf fejezte be)
Írása Izsó Miklós levelei (Válogatta, jegyzetelte és bevezette Soós Gyula, Bp., 1958)
Emlékezete Díszes, védett síremléket kapott a Kerepesi temetőben. 1899 óta az istvánmezei Izsó utca viseli a nevét Budapest XIV. kerületében. Utca viseli a nevét Miskolcon, Salgótarjánban, Szombathelyen és több kisebb településen is. Szülőfaluját 1950-ben róla nevezték el. A település főutcája és általános iskolája is az ő nevét viseli. Az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör 1958-ban alakult Kazincbarcikán.
Jegyzetek
Források Izsó Miklós a Képzőművészet Magyarországon honlapon Izsó Miklós a Magyar életrajzi lexikonban
További információk
Elek Artúr: Izsó Miklós kiadatlan levelei (Nyugat, 1924. 3. szám) Izsó és a nemzeti romantika Szana Tamás: Izsó Miklós élete és munkái (MEK) Goda Gertrud: Izsó Miklós, 1831–1875 (MEK) Izsó Miklós szobrai – Köztérkép
Kapcsolódó szócikkek Magyar szobrászok listája
Kategória:Magyar szobrászok Kategória:1831-ben született személyek Kategória:1875-ben elhunyt személyek Kategória:A Fiumei úti sírkertben eltemetett személyek