Ajkarendek , Ajka város része, korábban Veszprém megye Devecseri, majd Ajkai járásának községe volt. 1977-ben Bakonygyepessel együtt csatolják Ajkához.
Földrajzi környezet Az Ajka központjától északra lévő falu legfontosabb közúti megközelítési útvonala a lakott területétől északra húzódó 8-as főút; utóbbiból itt ágazik ki a 7306-os út, amely Ajkarendek belterületén át vezet a városközpontig. Bakonygyepessel és a 8401-es úttal egy öt számjegyű országos közút, a 73 131-es út köti össze.
Átfolyik rajta déli irányban a Széles-víz. Nyugat felé a Bakonygyepesi Zergebogláros Természetvédelmi Terület és az azon átfolyó Csigere-patak határolja.
A természetföldrajzi leírása a korábbi, önálló területére vonatkozik.
Az egykori községhatár kiterjedése 10,47 km² volt, északi része a Bakonyalja kistájcsoport Pápai-Bakonyalja kistájához, déli fele az Északi-Bakonyhoz tartozó Veszprém–Devecseri-árok kistájhoz sorolható. A belterület nagyobb hányada ez utóbbi területére esik. Legmagasabb pontja északkeleten körülbelül 330 m, legalacsonyabb a Csigere-patak kifolyásánál mintegy 240 m. A belterület átlagos tengerszint feletti magassága 250 m.
A felszín geológiai felépítése egyhangú: negyedidőszaki lösz és kavics, valamint a Csigere-patakot kísérő széles hordaléksáv jellemzi. Csak a Bükk-ág-árok mentén bukkannak felszínre az oligo-miocén kavics konglomerátum rétegek. A lösz alatt nyugaton pliocén, keleten oligo-miocén törmelékes összlet található. Felszíne a löszbe és az alatta található törmelékes összletbe bevágódott vízfolyások miatt helyenként erősen tagolt.
Éghajlata mérsékelten hűvös – mérsékelten nedves típusú. Az éves középhőmérséklet 9,5 °C, az éves csapadék mennyiség 700 mm.Területe a Torna-patak vízgyűjtőjéhez tartozik, két vízfolyása a belterületen keresztül folyó Széles-víz és a nyugati határt képező Csigere-patak. Mindkettő lefutása észak-déli irányú, utóbbi széles árterén (allúviumán) láprétek és égeresek találhatók.
Klímazonális növényzete a cseres tölgyes. A löszös térszínen ma a szántóföldi gazdálkodás jellemző. A Bükk-ág-völgy felső szakasza közelében lucfenyvest telepítette
Története A település neve a szláv ruda, vörös, vastartalmú föld, érc szóból ered. Jelentése tehát a felszíni viszonyokra utal. Pataknévként az országban többfelé is előfordul. A szó hangfejlődése: Rudnik>Rednik>Rednek>Rennek, ez utóbbi formákból fejlődött a 16. század óta Rendek.
Ajkarendek területe lakott volt már a késő vaskorban is, erre utaló cserépmaradványokat találtak a falu északi szélén.
Első okleveles említése 1270-ből ismert, Rynnek alakban; akkor Kislőddel és Városlőddel együtt Csák bán birtokába került.
1278-ban az Ajka család egyik leszármazottja szerzett itt birtokot, talán innen eredeztethető a helységnévnek már 1303-tól létező Ajka- előtagja.
1332-ből itteni Szent Márton-templomról olvashatunk a helyi tizedlajstromban. A településnek 1347-ben egyháza, papja volt és ekkor a leveldi-városlődi karthauzi monostor birtoka lett, előbb csak bérletként, majd örökös domíniumként.
A török hódoltság idején, 1550-ben a helység csaknem teljes egészében elpusztult, csak kis számú magyar, református népesség vészelte át az oszmán uralom időszakát. A megmaradt lakosság kétfelé adózott, török és magyar részre is.
1554-ben az egész városlődi birtokot – Rendek faluval együtt – a veszprémi püspökség kapta meg. Az adóösszeírók 1557-ben 11 itteni jobbágyteleket vettek számba. 1566-ban a török felégette a települést, a lakók egy része elmenekült, a többit elhurcolták 1570-ben 6, 1588-ban 4 jobbágytelek található. A 15 éves háború után menlevelet szereztek a fehérvári bégtől, de 1594-ben a megyében portyázó tatárok megrohanták a falut és 2 asszonyt, gyermekeket, 70 férfit elhurcoltak, 2 férfit pedig megöltek. 1609-ig a község nem is szerepelt az adó jóváírók listáján. Ekkor néhányan visszatértek és 1613-1648 között egy egész telek után fizettek adót. 1648-88 között lakatlan volt a terület.
Az 1696. évi egyházi összeírás szerint abban az időben rendeki családfők voltak: Rába Mátyás, Fejes György, Varga Márton, Varga György, Varga Péter, Tóth Gergely, Ládi György, Kiss János és özv. Fejes Andrásné. 1720-ban már 12 családot írtak össze. Bél Mátyás országleírásában említi, hogy morva telepesek is kerültek ide. Ezt más forrás nem erősíti meg, de a korábbi rendeki Bábics, Tuics, Vidics, Szusits, Bránovics, Flasics nevek igazolják ezt.
A rendekiek nagyrészt állattartással foglalkoztak, tartottak marhákat, 1734-ben pedig a települést nevesebb sertéstenyésztő helyként említették. Egy-egy parasztnak 15-20 sertése is volt. E mellett még eljártak dolgozni a környéken létesülő üveghutákba, de égettek hamuzsírt is. A jobbágyok sertés tizedet fizettek a püspöknek, makkbért a földesúrnak.
Az 1750-es években Padányi Bíró Márton veszprémi püspök, a község földesura, kevesellvén az innen származó püspöki jövedelmet – hiszen kevés jobbágy élt itt, ráadásul ők földet alig műveltek, csak a makkoltatásért fizettek a püspökségi kasszába –, elhatározta, hogy katolikus német földműveseket telepít Rendekre. 1752-ben, majd nagyobb számban 1754-ben és 1757-ben a Győr vármegyei Gyarmatról németeket hívott ide. A magyar lakosságnak a telepítés elleni tiltakozása miatt az új jövevényeknek külön falurészben adott házhelyet: a németeket a magyaroktól elkülönítve a patak másik oldalán helyezték el. Az általuk lakott részt 1757–69-ig Németrendeknek nevezték, a későbbiekben csak Német utca (Deutsche Gasse), ma Korányi utca. A magyarok által lakott falurészt Magyarrendekként tartották nyilván, később csak Magyar utca (Ungarische Gasse), ma Rendeki utca. A 18. század közepén a közigazgatásilag is elkülönülő Magyar- és Németrendeken közel azonos számú német és magyar lakosság élt.
1757–69 között a két népcsoport fiai-lányai szívesen léptek házasságra egymással, az anyakönyvek szerint alig volt ez alatt azonos nemzetiségű frigy. A statisztika szerint 1757-ben Németrendeken 127-en, Magyarrendeken 178-an laktak. Az összeolvadás a fiatalok részéről gyorsan ment, a gyerekek már katolikusok lettek és megtanulták a német nyelvet, az idősek azonban halálukig ragaszkodtak eredeti hitükhöz. Csak így képzelhető, hogy a ma német anyanyelvű Kovács, Vajda, Rosta, Piros, Tóth stb. nevűek elnémetesedtek. Az új betelepülők nem lettek örökös jobbágyok, csak bérlői voltak a földnek. A német ajkúak megjelenése javára vált Rendeknek, fellendült a szerszám- és bútorkészítés. Áruikat nagyrészt Pápa piacán adták el, de még más megyébe is eljártak. A háziipari termékek máskülönben mentesültek a püspöki adó alól.
1771-ben Püspökrendeken 541-en laktak, annak ellenére, hogy sok református közben elvándorolt Szentantalfára és Ajkára. Az első szerződést a püspökkel 1768-ban kötötték, akkor egy egésztelkes gazdának 9 hold földje volt, de minden telekhez 6 szekér szénát termő rét is tartozott, továbbá legelő. A következő szerződést 1774-ben kötötték. Ekkor a telkes gazdának 22 hold szántója volt és minden telekhez 8 szekér szénát termő rét tartozott. A püspöknek tizedet és 1 forint cenzust, valamint 1 kocsi tűzifát, hat fuvart, 1 pint vajat, 2 kappant, 2 csirkét, 12 tojást voltak kötelesek természetben fizetni. Mindezen felül 52 nap igás és 102 napi kézi robottal is tartoztak. A napi munka és a fizetendő robot összehozta a magyarokat és a németeket. A németek a munkában szorgalmasak voltak, emiatt nem kellett szégyenkezni, ez is hozzájárult a kétféle népelem egybeolvadásához.
1788-ban készült el a katolikus templom Fellner Jakab típusterve alapján, és Szent Márton tiszteletére szentelték fel. Megépült a plébánia is, a régi református parókia helyén. Ettől kezdve Ajkarendek önálló egyházként működött és 1818-ig ide tartozott fíliaként (fiókegyház) Gyepes, Bódé, Ajka, Tósok katolikus lakossága. A község vallásos életét a falu földbirtokosához, a püspökhöz való viszony határozta meg, amely nem volt mindig probléma mentes. A református hitről áttérő magyarok miatt a vasárnapi misét havonta egyszer magyarul, két alkalommal németül tartották, de a délutáni mise mindig németül hangzott. A templomot többször felújították.
1846-ban a püspök újabb szerződést kötött a rendekiekkel. A birtokkönyv szerint 42 és fél jobbágytelek, 81 telkes gazda, 7 házas zsellér, 24 szerződéses jobbágy lakott a községben. A nyilvántartott 81 család közül már csak 16 volt magyar. Szőlőbirtokkal is rendelkeztek: a magyarok a Kisbadacsony dűlőben, míg a németek a kertek végében a Német hegyen.
1848-ban eltörölték a jobbágyok úrbéli kötelezettségét. Az 1848-as pesti események híre eljutott Ajkarendekre is. A Historia Domus bejegyzései szerint a családfők azonnal megtagadták a munkát a plébánosnak, az ifjak is szabadosabbak lettek. A szerveződő önkéntes nemzetőrségbe sokan jelentkeztek nemzetőrnek. Ajkarendek, Magyarpolány és Gyepes községekkel közösen az 52. számú polányi nemzetőr-kapitánysághoz tartoztak. A forradalom leverése után visszaállt a régi rend, új szerződést kötöttek a püspökkel. Ekkor a telek nagysága 31 hold volt, ami mellé 12 hold legelő és 4 hold erdő tartozott. Azáltal, hogy a német ajkúak többségbe kerültek, a falu lassan elnémetesedett. 1851-ben még 41-en vallották magukat magyarnak, 1896-ban már csak 8-an.
A katolikus templom kőpadló burkolata 1858-ban készült el, azonban 1899-ben leég. Újjáépítik a templomot és 1900 után kifestették a belső felületeket. A felújítás óta olyan a formája, mint ma.
1914. augusztus 30-án értesültek a lakosok az első világháború kitöréséről. A helyiek elbeszéléseiből tudjuk, hogy az emberek a földeken dolgoztak, amikor a harangokat félreverték, és a kisbíró kihirdette, hogy kitört a háború. Még ezen a napon 143 férfi bevonult és az ajkai vasútállomásról az egységéhez utazott. A harcokban 23 rendeki esett el, 5 pedig súlyosan megsérült. A közösség élni akarását mutatja, hogy az életben maradt katonák hazaérkezése után olyan sok esküvő volt, hogy a plébános nem győzte az esketést. 1919-ben 61 pár kelt egybe, 1920-ban 71 gyerek született, de még 1922-ben is 69-en.
Az első világháború után a falusiak legnagyobb feladata volt, hogy kilábaljanak abból a szegénységből, amit a háború okozott. Ez nagyon lassan ment, és évekig tartott. Betegségek ütötték fel a fejüket, a spanyolnáthába 32-en haltak bele, többen, mint a háborúban.
1928-ban szentelték fel a templom három újraöntött harangját, amelyek az első világháborúban beolvasztottak helyett készültek
A három harang felirata:
Nagy: A Boldogságos Szűz Máriának szenteli Ajkarendek község Hotwágner Pál esperes plébános és Pröbszl József községi bíró idejében 1928. Öntötte: Szlezák László harangöntő Budapesten Kicsi: P. Szt. Antal tiszteletére ajándékozta Őexcell.B.Hornig Károly Veszpr. Püspök 1899. Lélek: ”Krisztus Király vedd hozzád lelkemet” arra kérnek az ajkarendeki hívek Öntötte: Szlezák László harangöntő Budapesten
Az 1929–30-as gazdasági világválság után több család kivándorolt Amerikába. Többen eljártak dolgozni a bányába, üveggyárba, de alapvetően továbbra is a mezőgazdaságból éltek.
Ajkarendek ebben az időben tiszta német anyanyelvű település volt, csak a tanító és a plébános volt magyar. 1933-ban új plébános került a parókiára, Katona Lajos személyében. Az új pap energikus személyiség volt, nem szerette a németeket, prédikációiban is harcot hirdetett a helyi német szokások ellen. Károsnak, sőt bűnösnek tartotta azokat. A harcos magyarosítási törekvés a hívők körében ellenállást szült, hiszen a rendekiek ragaszkodtak a hagyományaikhoz. A fiatalok a magyar fonónak megfelelő rei-be jártak. A plébános ezt nem nézte jó szemmel, ennek ellenére ez a szokás továbbra is megmaradt.
1937-ben névmagyarosítási kampány indult a településen. Így lett például: Töltlből Temesi, Tolnai vagy Tóvári; Pröbszlből Pákai; Ertlből Erdősi; Mahrhofferból Makkai.