A populációbiológia az élőlények alkotta népesség, és főként a népesség méretbeli szabályzásának, valamint az élettörténet olyan jellegzetességeinek tanulmányozása, mint az utódok mennyisége és a kihalás. A populációbiológia és a populációökológia fogalmát gyakran felváltva használják, habár az előbbi jóval gyakrabban fordul elő a betegségek, vírusok és mikrobák vizsgálata során, míg az utóbbi elsősorban a növények és állatok tanulmányozásához kötődik.

Malthus An Essay on the Principle of Population (Tanulmány a népesedés elvéről)Magyar kiadás: Tanulmány a népesedés törvényéről (Budapest, 1902) című könyvében csak az emberi népesség változásainak ökonómiájával foglalkozik, melyről azt feltételezte, hogy a véges élelemforrásokhoz, a bőséghez és a nélkülözéshez kötődik, írása pedig hatással volt Charles Darwinra, mikor kidolgozta későbbi műve, A fajok eredete elméleti alapjait.

Jegyzetek

Fordítás

Források

Kategória:Demográfia Kategória:Ökológia

ca:Població (biologia)