Jekel- és margitfalvi Jekelfalussy Lajos (Szacsúr, 1848. október 1. – Lontó, 1911. július 22.) magyar katonatiszt, honvédelmi miniszter a második Wekerle-kormányban.

Élete 1848. október 1-jén a Zemplén vármegyei Szacsúr községben született. Édesapja jekel- és margitfalvi Jekelfalussy Sándor (1823-1882), édesanyja, gróf tolnai Festetics Kamilla (1825-1903) volt. Apai nagyapja, Jekelfalussy József (1766 - 1826) császári és királyi kamarás 20.000 forinttal járult a Ludovika Akadémia alapításához és 10 – 10.000 forintot adományozott a Magyar Nemzeti Múzeum és a Nemzeti Színház céljaira. 1869. szeptember 16-án az eperjesi 37. számú honvédzászlóaljhoz avatták fel. 1869. október 24-én hadnaggyá nevezték ki. 1876-78 között a hadiiskola hallgatója volt. 1879-80-ban tanár volt a Ludovika Akadémián, később a honvédelmi minisztérium ügyosztályára került. 1890-ben ezredessé, 1892. október 16-án a szatmári 12. honvédgyalogezred parancsnokává nevezték ki. Ekkor kapta elismerésül a Vaskorona-rendet. 1894-ben a debreceni 80. gyalogdandár parancsnoka volt. 1896-ban vezérőrnagy lett, három év múlva a székesfehérvári V. honvédkerület parancsnokává nevezték ki. 1901-ben a Lipót-renddel tüntette ki Ferenc József császár, majd 1905-ben császári és királyi altábornaggyá léptette elő. 1906-ban a zólyomi kerület képviselője lett az Országos Alkotmánypárt tagjaként, majd a második Wekerle-kormány honvédelmi minisztere lett. 1911-ben halt meg, a lontói temető családi sírboltjába helyezték örök nyugalomra.

Családja

Jekel- és margitfalvi Jekelfalussy Lajos 1873. december 10-én Veszprémben vette feleségül nemes mándi Márton Antal (- Veszprém, 1878.mándi Márton Antal gyászjelentése, 1878.) királyi törvényszéki bíró és nemes kocsi Horváth Judit lányát, nemes mándi Márton Antóniát ( - Bécs, 1901. május 05.mándi Márton Antónia gyászjelentése, 1901.).Jekelfalussy Lajos házassága, Veszprém ref. egyházközség házassági anyakönyve, 15/1873. folyószám. Feleségének apai nagyapja Mándi Márton István (Iszkaszentgyörgy, 1760. november 23. – Pápa, 1831. szeptember 21.) tanár, filozófus és nyelvész, a Pápai Református Kollégium felvirágoztatója. Házasságukból egy gyermek született.

Gyermeke: István Fortunio Lajos (Veszprém, 1874. szeptember 27.Jekelfalussy István születése, Veszprém rk. egyházközség születési anyakönyve, 271/1874. folyószám. – )

Származása +Jekelfalussy Lajos családfájajekel- és margitfalvi Jekelfalussy Lajos(Szacsúr, 1848. október 01. –Lontó, 1911. július 22.) magyar katonatiszt, honvédelmi miniszter a második Wekerle-kormányban Apja:jekel- és margitfalvi Jekelfalussy Sándor(Szendrő, 1823. január 25. –Budapest, 1882. december 4.) Apai nagyapja:jekel- és margitfalvi Jekelfalussy József(1766. január 29. –Feled, 1826. március 29.) császári és királyi kamarás, országgyűlési követ Apai nagyapai dédapja:jekel- és margitfalvi Jekelfalussy János királyi testőr Apai nagyapai dédanyja:br. hernádvécsei és hajnácskeöi Vécsey Borbála Apai nagyanyja:gr. körösszeghi és adorjáni Csáky Anna Mária(1800. –Kassa, 1835. november 01.) Apai nagyanyai dédapja:gr. körösszeghi és adorjáni Csáky János(Kassa, 1745. február 24. –Szendrő, 1806. szeptember 7.) császári és királyi kamarás, Kolozs vármegye főispánja Apai nagyanyai dédanyja:jekel- és margitfalvi Jekelfalussy Terézia(Jekelfalva, 1774. február 17. –1850.) Anyja:gr. tolnai Festetics Kamilla Zsuzsanna(Hernádvécse, 1825. november 4. –Kende, 1903. május 17.) Anyai nagyapja:gr. tolnai Festetics Sándor Benedek (1791. március 21. -Szürtetéglás, 1862. december 9.) császári és királyi kamarás Anyai nagyapai dédapja:gr. tolnai Festetics Ignác (Sopron, 1761. július 30. -1826. június 22.) Anyai nagyapai dédanyja:gr. németújvári Batthyány Franciska (1765. október 19. -Dunaföldvár, 1845. augusztus 22.) Anyai nagyanyja:br. hernádvécsei és hajnácskeöi Vécsey Konstancia(1800. október 28. -Szürtetéglás, 1879. augusztus 05.) Anyai nagyanyai dédapja:br. hernádvécsei és hajnácskeöi Vécsey János(1755. december 13. -1807.) Anyai nagyanyai dédanyja:br. miháldi Splényi Zsuzsanna(1768. -Hernádvécse, 1845. február 20.)

Források Életrajza Lontó község honlapján Életrajza a Magyar Országgyűlési Almanach 1906-1911-ben

Jegyzetek

Kategória:A Császári és Királyi Fegyveres Erők magyar katonái Kategória:Magyarország honvédelmi miniszterei Kategória:Országos Alkotmánypárt-tagok Kategória:1848-ban született személyek Kategória:1911-ben elhunyt személyek Kategória:Lontóiak Kategória:A Fiumei úti sírkertben eltemetett személyek