Zsiga-Kárpát Dániel (Z. Kárpát Dániel, Budapest, 1979. június 1. –) magyar író, politikus, a Jobbik alelnöke.

Élete Lakótelepi környezetben nőtt fel, ezután Óbudára költözött, ahol 16 éve él. A közélettel a ’90-es évek közepén kezdett érdemben foglalkozni. Középiskolás korában csatlakozott a MIÉP-hez, melynek később óbudai ifjúsági tagozatát vezette. Ebben az időszakban jelentek meg első cikkei, versei, publikációi is. Egy gyermek édesapja.

Pályafutása Életrajza szerint közgazdasági végzettséget szerzett az University of Hertfordshire (1998-2002), illetve Corvinus Egyetemen (2008-2010).https://www.parlament.hu/kepv/eletrajz/hu/z012.pdf Zsiga-Kárpát Dániel “Z. Kárpát Dániel” néven publikál és vesz részt a közéletben. Alapítója a Kárpátia Műhelynek (alapítva: 2002); főszerkesztője a Kárpátia (alapítva: 2001) című havilapnak.Impresszum - Kárpátia Műhely Hat könyvet írt Z. Kárpát Dániel néven.

A Jobbik kötelékében az EU-kabinet vezetőjeként a program részleteinek kidolgozásáért és a közlemények képviseletéért felel.Nemet mond a bevándorlókra a Jobbik , jobbik.hu, 2009. június 4.A Jobbik nem adná az erdőket , jobbik.hu, 2009. június 17. A Jobbik környezetvédelmi programjának egyik kialakítója.

A 2006-os országgyűlési választáson a MIÉP – Jobbik a Harmadik Út jelöltjeként indult, de nem jutott be a törvényhozásba. A 2009-es európai parlamenti választáson a Jobbik listáján a 6. helyet foglalta el, az Európai Parlamentbe azonban nem jutott be.A 2009-es európai parlamenti választás Magyarországon , Országos Választási Iroda, 2009. A 2010-es választáson Budapest 4. számú egyéni választókerületében, illetve pártja országos listáján indult, országgyűlési mandátumot az utóbbiról szerzett, amin a 13. helyet foglalta el. 2014 júniusa óta a Jobbik alelnöke lett.

2022-ben előkerült róla egy videó, amin náci karlendítést végez.

Művei Nagy Testvér mindent lát; Kárpátia Műhely, Bp., 2002 A demokrácia halála. Világválság és biztos magyar gyarapodás; Masszi, Bp., 2003 EU-tanázia; Kárpátia Műhely BT, Bp., 2003 Háborúk a vízért a XXI. században; Kárpátia Műhely, Bp., 2004 (Gaia lázadása ciklus) Gének harca. Háborúk a földért a XXI. században; Kárpátia Műhely, Bp., 2005 (Gaia lázadása ciklus) A civilizáció romjai. Környezeti összeomlás és kiút; Kárpátia Műhely, Bp., 2006 (Gaia lázadása ciklus) Üzenet a törésvonalról; Kárpátia Műhely, Bp., 2013

Jegyzetek

Források Z. Kárpát Dániel honlapja Életrajza a Jobbik honlapján Életrajza az Országgyűlés honlapján

Kategória:Magyar újságírók Kategória:Magyar írók Kategória:Országgyűlési képviselők (Jobbik) Kategória:Országgyűlési képviselők (2010–2014) Kategória:Országgyűlési képviselők (2014–2018) Kategória:Országgyűlési képviselők (2018–2022) Kategória:Országgyűlési képviselők (2022–2026) Kategória:A MIÉP korábbi tagjai Kategória:Jobbik-tagok Kategória:1979-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Budapesten született személyek