Kroiszosz

Kroiszosz (, , elterjedt magyaros alakban Krőzus), (Kr. e. 596 – Kr. e. 546) ókori lüd király, akinek gazdagsága legendás volt. A kis-ázsiai Lüdia utolsó uralkodójaként Kr. e. 560–547 között ült birodalma trónján, amire apja, II. Alüattész után 35 éves korában került. Különböző ürügyeket keresve sorban háborúkat indított az ión és aiol poliszok ellen Kis-Ázsiában, melyeket hatalma alá hajtott. Uralma Kilikia és Lükia kivételével kiterjedt Kis-Ázsia nyugati részére, országát keleten a Halüsz folyó választotta el Perzsiától. Személyéről Hérodotosz írásaiból szerezte az utókor a legtöbb információt. Ezek szerint találkozott Szolónnal is Lüdia fővárosában Szardeiszben, akivel nevezetes párbeszédet folytatott. Ő volt az első uralkodó, aki arany és ezüst pénzérméket veretett és ezzel megteremtette a valódi pénzt, melynek súlyát és fémtartalmát pecsétjével garantálta. Jelentős összeggel támogatta , a szardeiszi Artemisz-templomnak az építését. A perzsák elleni hadjárat megkezdése előtt jóslatot kért a delphoi jósdától, s a jóslatot félreértelmezve támadta meg II. Kurus perzsa király birodalmát és az elvesztett háború következtében a saját hatalmát vesztette el. Haláláról többféle legenda szól, melyek közül a legismertebb Hérodotosz híradásának máglya-motívuma. right|300px|thumb|Kroiszosz aranypénze

Az athéni Szolón Szardeiszban

right|250px|thumb|váza Kroiszosz palotájából (Athén Nemzeti Archeológia Múzeum) Szolón, aki törvényeinek megalkotása után Kis-Ázsiában utazgatott, eljutott Szardeiszba is. Kroiszosz ekkor meghívta az athénit a palotájába és miután fényesen megvendégelte és végigvezettette kincses termein, azt kérdezte tőle, hogy ki a legboldogabb ember a világon. S válaszként a saját nevét szerette volna hallani. Szolón azonban nem tett egyenlőséget a gazdaság, a hatalom és a boldogság között, sőt a szerencse forgandóságára figyelmeztette az uralkodót. Szolón távozása után a sors nagy csapással sújtotta Kroiszoszt; talán azért, amiért önmagát tartotta minden ember között a legboldogabbnak. Egy vadászaton tévedésből a király vendége dárdával a vadkan helyett Kroiszosz egyik fiát találta el, s a fiú belehalt a sebesülésbe.

Uralkodása II. Alüattész halála után Lüdiában polgárháború tört ki két fia, Kroiszosz és Adramütosz között. Az örökösödési háború lehetetlenné tette Kroiszosz számára, hogy azonnal az ióniai görög városok ellen vonuljon. Hadsereg helyett tehát békés városépítésbe kezdett. A görög szent helyeknek és a papságnak tett felajánlások révén több városban görög polgárjogot is szerzett. A görög városok ennek ellenére erősen ellenálltak az annektálási kísérleteknek. Ezután törtek ki a fegyveres konfliktusok, melyek során Kroiszosz Epheszoszt, Szmürnát és még több más ión várost elfoglalt.

I. e. 550-re Kroiszosz Nyugat-Anatólia vitathatatlan ura lett. Lükia, Kilikia és Kappadókia kivételével minden állam a fennhatósága alá került, de még ezek is csak névleges függetlenséggel rendelkeztek, leginkább Kappadókia, amely beszorult Lüdia és Babilon közé.

A jóslat

Kroiszosz kor szokásainak megfelelően a vállalkozás előtt jóslatot kért a delphoi Apollón templomtól. A kedvező eredmény elérése érdekében rengeteg ajándékot is küldött a jóshelynek. Hérodotosz erről a következő legendát meséli el: „A lüd király a hadjárat kimenetelét illetően jóslatot kért a delphoi görög jósdától. Ajándékokkal érkező követei a kérdésükre a következő választ kapták: „Ha megtámadod Perzsiát, egy nagy birodalom fog megdőlni.” A király örült a jóslatnak, s megindította hadait.

A perzsák elleni háború Kroiszosz hosszú ideig állt szövetségben Médiával, ezért a perzsa hatalomátvétel után a retorzió fő szorgalmazójává vált. Az események menetébe azonban már nem szövetségesi minőségben avatkozott be, hanem az Óperzsa Birodalom anatóliai területeit akarta megszerezni, amely bázisul szolgálhatott volna Kilikia, majd Babilon meghódításához.

II. Kurus perzsa király i. e. 550-re fejezte be győzedelmes felkelését, de Kroiszosz addigra már össze is kovácsolta a perzsaellenes koalíciót, amelynek többi tagja Káldea, Spárta és Egyiptom volt. E szövetség Spárta messzesége és Káldea átmeneti gyengesége ellenére is sikeres lehetett volna, mert Egyiptom II. Jahmesz alatt hosszú ideje példátlan fellendülést ért meg. Egyiptom kiterjedt szövetségi rendszere bevonhatta volna a koalícióba Számoszt és Kürénét is, sőt a palesztinai és szíriai hűbéres fejedelmeket, akik ez időben egyébként is csak névleg voltak Babilon vazallusai, annak bukásával Egyiptom kiterjesztette rájuk a befolyási övezetét.

Kroiszosz türelmetlensége miatt azonban a szervezkedés sikertelennek bizonyult. I. e. 550-ben nem várt tovább arra, hogy a szövetségesek expedíciós hadseregei összegyűljenek Szardeisz körül, hanem egymaga indult Perzsia ellen. E hadjáratában a médek összes Halüszon túli területeit bekebelezte.

A szövetség a következő négy évben sem jutott túl a tárgyalási szakaszon, ezért i. e. 546-ban ostrommal bevette Pteriát, Kappadókia fontos erődjét, majd téli szállásra vonult, hogy a következő hadászati évadban újra perzsa földre vonuljon. A sikerek hatására a már összegyűlt szövetséges seregek is hazatértek. A görögök közt tartja magát az a monda, hogy a sereget a túlsó partra a milétoszi Thalész vitte át. Minthogy Kroiszosz nem tudta, hogyan vezesse át seregét a folyón - mert hidak nem voltak - azt mondják, a táborban tartózkodó Thalész – a híres matematikus - a tábor felső részétől kezdve félhold alakú mély csatornát ásatott, oly módon, hogy ez a táborozó sereget hátulról megkerülje. Így a csatorna segítségével eltérítette régi medréből a folyót, majd, miután az elhaladt a tábor mellett, újra visszavezette medrébe. Minthogy a folyó kettészakadt, mindkét ágán könnyen át lehetett kelni. A győzelmes hadjárat után Kroiszosz hazatért fővárosába azzal az elképzeléssel, hogy a következő hadászati szezonban folytatja a perzsa területek meghódítását.

Kürosz azonban teljesen váratlan módon télvíz idején kelt át a Halüszon, végigvonult egész Lüdián, és a meglepett Kroiszosz csak közvetlenül Szárdeisz mellett tudott felállni seregeivel. Kroiszosz kitűnő lovassága – szintén váratlan módon – vereséget szenvedett a perzsa gyalogságtól és két hét alatt Szárdeisz is elesett.

A csata Hérodotosz leírása szerint a következőképpen zajlott le: Mikor itt Kürosz meglátta a harcba rendezkedő lüdöket, megijedt a lovasságtól, s a méd Harpagosz tanácsára a következőket tette: egybegyűjtötte mind az élelem- és málhahordó tevéket, melyek a sereget követték, terhüket leszedette, és lovas fegyverzetű embereket ültetett rájuk, hogy ezek a sereg többi része előtt tartsanak Kroiszosz lovassága felé. A gyalogosokat a tevék után küldte, s egész lovasságát a gyalogság mögött rendezte el. Miután pedig mindent előkészített, kiadta a rendeletet katonáinak, hogy a szembekerülő lüdöket mind mészárolják le, de magát Kroiszoszt ne öljék meg, még akkor se, ha elfogatása közben védekeznék. A tevéket pedig azért vezette a lovasság ellen, mert a ló fél a tevétől, sem látását, sem szagát nem tudja elviselni. Éppen ezért eszelte ezt ki, hogy Kroiszosz számára használhatatlanná váljék a lovasság. Mikor aztán összecsapásra került a sor, amint a lovak megérezték a tevék szagát és meglátták őket, visszafordultak, s Kroiszosz reménye elveszett. De a lüdök bizony ezután sem voltak gyávák, hanem mikor látták, mi történik, leugráltak lovaikról, és gyalogosan szálltak szembe a perzsákkal. Végül is azonban, miután már mindkét részről sokan elestek, a lüdök megfutottak. Falaik közé szorultak, és a perzsák ostrom alá vették őket. Szardeisz a következőképpen esett el. Mikor Kroiszosz már tizennégy napja ostrom alatt állott, Kürosz lovasokat küldött szét táborába, s kihirdettette, hogy annak, aki először hág fel a falra, ajándékot ad. A sereg neki is veselkedett, de siker nélkül. Mikor már felhagytak az erőlködéssel, egy Hüroiadész nevű mardusz ember megpróbált ott felmászni, ahol a fellegvárat egy őr sem őrizte, mert attól nem féltek, hogy erről az oldalról elfoglalhatják. A fellegvárnak ez a része ugyanis meredek és bevehetetlen. Még Mélész, Szardeisz előbbi királya sem vitette erre körül az oroszlánt, melyet neki ágyasa szült, mikor a telmésszosziak azt jósolták, hogyha az oroszlánt a falnál körülhordozzák, Szardeisz bevehetetlen lesz. Mélész a fal többi részénél, ahol a fellegvár ostromolható volt, körül is hordozta az oroszlánt, de erről a részről úgy vélekedett, hogy ez amúgy is bevehetetlen és meredek. Ez a városnak a Tmólosz felé néző része. Az a bizonyos mardusz, Hüroiadész tehát az előző napon látta, amint egy lüd katona a fellegvárnak ezen a részén leereszkedett és a föntről legurult sisakját fölemelte; ezt megjegyezte, és gondolkozni kezdett rajta. Azután maga is fölhágott, és utána más perzsák is fölkapaszkodtak. Mikor pedig már sokan voltak fönn, elfoglalták Szardeiszt, és az egész várost feldúlták.

A máglya-motívum

Tovább idézve Hérodotoszt:

Magával Kroiszosszal a következő történt. Volt egy gyermeke, akiről már előbb említést tettem, minden másban derék, viszont néma. A fal elfoglalása után egy perzsa Kroiszoszhoz sietett, és nem ismerve föl őt, meg akarta ölni. Kroiszosz látta, hogy közeleg, de akkori nagy balsorsában nem törődött vele, nem is bánta volna, ha lesújtják, és meghal. De ez a néma fiú, mikor észrevette az apjára törő perzsát, a félelem és veszedelem hatása alatt szóra fakadt, és ezt mondta: „Ember, ne öld meg Kroiszoszt.” Ekkor szólalt meg először, s ezután egész életén át megtartotta a beszélőképességét. A perzsák tehát elfoglalták Szardeiszt, és foglyul ejtették Kroiszoszt is, aki tizennégy évig uralkodott és tizennégy napig állt ostrom alatt. Így töltötte be ő a jóslat szavát, hogy a saját nagy birodalmát döntötte meg. A perzsák megragadták és Kürosz elé vitték. Ez nagy máglyát hordatott egybe, s a bilincsbe vert Kroiszoszt tizennégy lüd gyermekkel együtt fölléptette rá; vagy azért, mert valamely istennek kívánta zsenge áldozatul fölajánlani, vagy hogy fogadalmat váltson be, vagy pedig, mivel megtudta, hogy Kroiszosz istenfélő, azért léptette a máglyára, kíváncsiságból: vajon megmenti-e őt egy isten az elevenen való elégetéstől? Ő tehát így intézkedett. Kroiszosznak pedig, mikor már a máglyán állt, még akkora bajban is eszébe jutott, hogy isteni ihlet volt Szolón szavában, mikor azt mondta neki: egyetlen élő ember sem boldog. S amint ez a gondolata támadt, felsóhajtott, s a nagy csendben háromszor kiáltotta Szolón nevét. Kürosz hallotta ezt, és megparancsolta tolmácsainak, kérdezzék meg Kroiszoszt, kit emleget; azok oda is mentek hozzá, és megkérdezték. Kroiszosz a kérdés elhangzása után egy ideig hallgatott, de azután, mikor unszolták, így szólt: „Sok kincsért nem adnám, ha ő minden uralkodóval beszélgetne.” Minthogy nem értették, amit mondott, újra megkérdezték, hogy mit jelentenek szavai. Sürgetésükre és terhes faggatásukra végül is elmondta, hogy meglátogatta őt egyszer az athéni Szolón, aki az ő minden kincsét megnézte és lekicsinyelte, s hogy Szolón szava be is teljesedett rajta, bár - mondta - ez nemcsak őrá magára vonatkozott, hanem csöppet sem kevésbé az egész emberi nemre, de leginkább azokra, akik magukat boldognak hiszik. Mikor ezt Kroiszosz elbeszélte, a meggyújtott máglya szélei már égni kezdtek. És Kürosz, mikor meghallotta a tolmácsoktól Kroiszosz szavát, mást gondolt, belátta, hogy ő maga is ember, és ugyanakkor egy másik embert, aki nála nem kevésbé szerencsés volt, élve ad a tűznek, ezenkívül a megtorlástól is félt, és átlátva, hogy az emberi életben semmi sem állandó, megparancsolta, hogy amilyen hamar csak tudják, oltsák el a tüzet, és eresszék le a máglyáról Kroiszoszt és társait. De, bár megkísérelték, már nem tudták a tüzet elfojtani.