Az About Face második szólóalbuma David Gilmournak, a Pink Floyd énekes-gitárosának, amely 1984-ben jelent meg. Az albumról két szám dalszövegét David közösen írta a The Who együttes gitárosával, Pete Townshend-del. Ugyan ez év májusában jelentette meg Roger Waters, a Pink Floyd basszusgitáros-énekese első szólóalbumát The Pros and Cons of Hitch Hiking címen.
Az album A lemez Andrew Jackson hangmérnök gondozásában készült Franciaországban, amikor a Pink Floyd jövője bizonytalan volt. Végül a lemez Londonban lett összekeverve James Guthrie által a Mayfair Studios-ban. David az In the Studio című rádióműsorban azt mondta az About Face-ről:
Gilmour-ral olyan zenészek dolgoztak együtt az anyagon, mint Jeff Porcaro, Pino Palladino, a Deep Purple billentyűse, Jon Lord, Michael Kamen (aki Roger Waters The Pros and Cons of Hitch Hiking albumán is dolgozott), Sam Brown és Steve Winwood.
Néhány dalt David akkor kezdett el írni, mikor Roger Waters a Pink Floyd The Final Cut lemezét. Waters elutasította Gilmour azon kérését, hogy engedjen neki még egy kis időt, hogy befejezhesse saját albumát, hogy aztán a The Final Cut-on dolgozhasson vele. A következő számok a Final Cut előtt születtek meg: Murder, Out Of The Blue, Near The End és a Love on the Air és az All Lovers Are Deranged zenéje.
Az album két számából kislemez is készült, mégpedig a diszkó stílusú Blue Light-ból és a Love on the Air-ből. Az All Lovers Are Deranged és a Murder csak Észak-Amerikában jelent meg kislemezként az ottani rock rádióknak, s a 10. és 11. helyen végeztek a Billboard Mainstream Rock Toplistáján. Angliában a 21., Észak-Amerikában pedig a 32. helyre került a lemez. 2006. augusztus 14-én az EMI Records újra kiadta Európában az albumot újra keverve, a Legacy Recordings/Columbia Records pedig 2006. szeptember 12-én adta ki az újrakevert változatot az Egyesült Államokban és Kanadában.
David írt egy számot, ami nem került fel az albumra. Külön megkérte Roy Harper-t és külön Pete Townshend-et, hogy írjanak rá dalszöveget, de úgy érezte, hogy azok nincsenek összefüggésben az általa írt zenével. Harper később felhasználta ezt a számot, amely a Jimmy Page-dzsel közösen készített 1985-ös Whatever Happened to Jugula? albumon Hope című számként jelent meg. Townshend is felhasználta a nótát White City Fighting-ként a szintén 1985-ös White City: A Novel albumán.
Számok Az összes dalt David Gilmour írta, a kivételek fel vannak tüntetve: Until We Sleep – 5:15 (a 2006-ban újrakevert változaton már 5:20 hosszúságú) Murder – 4:59 Love on the Air – 4:19 (Gilmour, Townshend) Blue Light – 4:35 Out of the Blue – 3:35 All Lovers Are Deranged – 3:14 (Gilmour, Townshend) You Know I'm Right – 5:06 Cruise – 4:40 Let's Get Metaphysical – 4:09 Near the End – 5:36 (a 2006-ban újrakevert változaton már 5:50 hosszúságú)
Közreműködők Fő zenészek
David Gilmour – gitár, ének Jeff Porcaro – dob, ütőhangszerek Pino Palladino – basszusgitár Ian Kewley – Hammond orgona, zongora
Vendég zenészek
Steve Winwood – Hammond orgona (Blue Light), zongora (Love on the Air) Anne Dudley – szintetizátor Bob Ezrin – billentyűs hangszerek, zenekari kíséret Louis Jardine – ütőhangszerek Ray Cooper – ütőhangszerek Jon Lord – szintetizátor The Kick Horns – tölcséres fúvókájú hangszerek Vicki Brown – háttérének Sam Brown – háttérének Mickey Feat – háttérének Roy Harper – háttérének Steve Rance – Fairlight programming Nemzetközi Filharmonikus Zenekar Michael Kamen – zenekari vezénylet
Produkció
Bob Ezrin – producer David Gilmour – producer Andrew Jackson – hangmérnök Kit Woolven – hangmérnök James Guthrie – keverőmérnök Eric Tomlinson – zenekari felvevő Doug Sax – mastering hangmérnök Mike Reese – mastering hangmérnök Storm Thorgerson – borítótervező
Toplista Album ÉvToplistaHelyezésTérség1984The Billboard 20032Észak-Amerika1984Norwegian Record Charts10Észak-Amerika
Kislemezek ÉvKislemezToplistaHelyezésTérség1984Blue LightThe Billboard Hot 10062Észak-Amerika1984Blue LightMainstream Rock Tracks35Észak-Amerika1984All Lovers Are DerangedMainstream Rock Tracks10Észak-Amerika1984MurderMainstream Rock Tracks13Észak-Amerika
Jegyzetek
Külső hivatkozások Hivatalos oldal
Kategória:David Gilmour Kategória:1984 nagylemezei