Alain Resnais (Vannes, 1922. június 3. – Párizs, 2014. március 1.) BAFTA- és ötszörös César-díjas francia filmrendező.
Életpályája Gyermekkorában amatőrfilmeket készített. Később színész akart lenni. Készített két amatőr játékfilmet 1946-ban, az egyiket Gérard Philipe, a másikat Danièle Delorme főszereplésével, ezek azonban elvesztek. Másfél évet tanult filmfőiskolán és közben sikeres rövidfilmeket készített. Első nagyjátékfilmje, a Szerelmem, Hirosima (1959) világhírűvé tette. A film Oscar-díjra volt jelölve 1959-ben.
Következő filmje, a Tavaly Marienbadban (1960) továbbmegy a filmnyelv átalakításának útján. Ezt követte a Muriel, (1963) majd A háborúnak vége (1965; írta: Jorge Semprún, fsz.: Yves Montand). 1978-ban a Gondviselés című filmjéért átvehette a legjobb rendezőnek járó César-díjat (a film összesen hét Césart kapott). 1994-ben a Dohányzó / Nem dohányzó, 1998-ban pedig a Megint a régi nóta című filmjeit ismerték el "César-esővel", mindkét esetben megkapta a legjobb rendezőnek járó díjat is.
Resnais filmnyelvi újításaitól egyenes út vezet Andrej Tarkovszkijhoz (pl.: Tükör).
Filmjei
Van Gogh (1948) Guernica (1950) Gauguin (1950) Sötétség és köd (1956) A világ emlékezete (1956) Párbeszéd (1956) (editor) Szerelmem, Hirosima (1959) Tavaly Marienbadban (1961) Muriel (1963) A háborúnak vége (1966) La guerre est finie Távol Vietnamtól (1967) Szeretlek, szeretlek! (1968) Stavisky (1974) Gondviselés (1977) Amerikai nagybácsim (1980) Az élet kész regény (1983) Halálos szerelem (1984) Melodráma (1986) Haza akarok menni (1989) Smoking/No smoking (1993) Megint a régi nóta (1997) Nem kell a csók (2003) Coeurs (Szívek, 2006) Les herbes folles (2009)
Díjai Rövidfilmes Oscar-díj (1948) Golden Globe-díj (1952) Pictura Jean Vigo-díj (1954, 1956) velencei Arany Oroszlán díj (1958, 1961) a francia filmkritikusok díja (1960, 1962, 1967, 1978, 1981, 1994, 1998, 2007) BAFTA-díj (1961) Szerelmem, Hirosima Louis Delluc-díj (1966, 1993, 1997) Bodil-díj (1978) Gondviselés César-díj (1978, 1994, 1998) a cannes-i zsűri különdíja (1980) Amerikai nagybácsim Cannes-i fesztivál – FIPRESCI-díj (1980, 2007) Sant Jordi-díj (1981) Amerikai nagybácsim Luchino Visconti-díj (1987) David di Donatello-díj (1987) Pasinetti-díj (1989) Haza akarok menni Méliès-díj (1994, 1998) berlini Ezüst Medve díj (1994, 1998) velencei életműdíj (1995) Ezüst Szalag díj (1995) Turia-díj (1999) Megint a régi nóta a cannes-i fesztivál Trófeája (2002) Arany Csillag filmnek (2004) Nem kell a csók Lumières-díj (legjobb rendező) (2004) Nem kell a csók Ezüst Oroszlán-díj (2006) Szívek Arany Csillag rendezőnek (2007) Szívek Arany Hintó (2014)
Jegyzetek
Források
Szakirodalom Bikácsy Gergely: Bolond Pierrot moziba megy - a francia film ötven éve (Budapest, 1992, Héttorony Könyvkiadó - Budapest Film) Alain Resnais: Tavaly Marienbadban (1960-61) (ford. Vígh Árpád; in: Nemeskürty István (szerk.): Édes élet - forgatókönyvek 1961-1969 II. kötet; Budapest, 1970, Gondolat pp. 5–112.) Hamar Péter: ...tavaly Marienbadban... Kísérlet egy filmtitok megfejtésére; Kölcsey Társaság, Fehérgyarmat, 2000
További információk
Az emlékezés útvesztői – Alain Resnais-portré 1. A vágy alakzatai – Alain Resnais-portré 1.
Alain Resnais Websites
Filmmaker: Alain Resnais Interview at the Venice Film Festival with Cœurs Analysis of several Resnais films Night And Fog Essays Présentation de Muriel d'Alain Resnais, sur le site d'analyse L'oBservatoire (simple appareil).
Kategória:1922-ben született személyek Kategória:2014-ben elhunyt személyek Kategória:Francia filmrendezők Kategória:BAFTA-díjasok Kategória:César-díjasok Kategória:A montparnasse-i temetőben nyugvó személyek Kategória:Francia vágók