A The Dub Room Special! Frank Zappa 1982-ben videókazettán megjelent koncertfilmje, amit DVD-n aztán 2005-ben adtak ki. A film hanganyagából 2007-ben egy CD is megjelent ugyanezzel a címmel. A videó az első kiadásakor csak postai rendeléssel volt kapható, így viszonylag szűk körben vált ismertté.

A DVD-ről A kiadvány anyaga két forrásból származik: ezek egyike a (The Torture Never Stops DVD-n is látható) 1981. október 31-i Halloween koncert, a másik egy 1974. augusztus 27-én rögzített fellépés. A "Dub Room" annak a "süketszobának" a neve, ahol Zappa az anyagot keverte és összeállította 1982 augusztusában.

A kiadó, az Eagle Rock Entertainment sajtóközleménye:Eagle Rock Entertainment sajtóközleménye két változatban is (az oldal alján)

A film a montázsszerűsége miatt is inkább egyfajta dokumentumfilm, semmint a szó hagyományos értelmében vett koncertfilm, amit tovább erősít, hogy az egyes számokat rögtönzött párbeszédek, a film összerakásakor (1982) a stábbal készült "interjúk" szakítják meg, de szerepel az anyagok között egy kis bevágás a balvégzetű Palermói koncertről is, ahol az előadásnak egy botrány vetett véget: a hangoskodó, a tülekedő tömegbe a rendőrség könnygázt lövetett, aminek a zenészek is megszenvedték a hatását.

A DVD programja

"Kim?"/The Dog Breath Variations/Uncle Meat Room Service Nig Biz Approximate Cosmik Debris Cocaine Decisions "The Massimo Bassoli Instant Italian Lesson"/Montana "In Case You Didn't Know"/Tengo Na Minchia Tanta Florentine Pogen Stevie's Spanking Stink-Foot Flakes Inca Roads Easy Meat "Huh-Huh-Huh"

A zenészek

1974 augusztusa Frank Zappa – gitár, ének, ütőhangszerek George Duke – billentyűs hangszerek, ének Ruth Underwood – ütőhangszerek Chester Thompson – dobok Tom Fowler – basszusgitár Napoleon Murphy Brock – fuvola, szaxofon, ének

1981 októbere Frank Zappa – szólógitár, ének Ray White – gitár, ének Steve Vai – gitár, ének Tommy Mars – billentyűs hangszerek, ének Bobby Martin – billentyűs hangszerek, szaxofon, ének Ed Mann – ütőhangszerek, ének Scott Thunes – basszusgitár, vokál Chad Wackerman – dobok

Érdekességek A videó eredeti megjelenésekor a következő számok: "Room Service", "Nig Biz", "Approximate", "Cocaine Decisions", "Tengo Na Minchia Tanta" és "Stevie's Spanking" korábban semmilyen hanghordozón nem jelentek meg. Az 1975-ös One Size Fits All című lemezen megjelent Inca Roads és Florentine Pogen című számok alapsávjai (kisebb utómunkákkal) az itt megjelent 74-es koncertfelvételről származnak. Ugyanebből a 81-es nyersanyagból, nagyobb merítéssel készült a The Torture Never Stops DVD is, de a Nig Biz és a Cocaine Decisions című dalok csak itt, a Dub Room DVD-n szerepelnek.

Jegyzetek

Kategória:Zenei DVD-k Kategória:Frank Zappa DVD-k és videók Kategória:1982 filmjei Kategória:Los Angelesben forgatott filmek