Zoványfürdő település Romániában, Szilágy megyében.

Fekvése Ipp-től északkeletre, Ipp és Szilágyzovány közt fekvő település

Története Az Ipp közelében fekvő Zoványi gyógyfürdő keletkezését a 18. század első felére teszik.

A fennmaradt adatok szerint már a 18. század közepén használták egyes betegségek gyógyítására.

A fürdő vize kén-timsós összetételű, melyet a női bajok gyógyításában már akkor nagyhatásúnak tartottak.

Zoványfürdő-t 1859-ben Török József debreceni tanár írta le először.

1889-ből fennmaradt a vármegye akkori főorvosának hivatalos jelentése is, mely szerint a zoványi timsós-vasas fürdő az akkori Magyarország legjobb gyógyhatású fürdőjének számított.

A fürdőt az 1800-as évek közepe táján ugyan kissé elhanyagolták, s csak az 1800-as évek vége felé láttak annak rendbehozatalához. Ekkor a víz vezetéséhez óncsöveket alkalmaztak, s a szobákat, bútorzatot is felújították.

Az 1891 év fennmaradt adatai szerint ekkor 10 lakószoba, és fürdőszobáiban 24 fakád várta az idelátogatókat.

A fürdőt ekkor évi 600 vendég látogatta meg.

A fürdő akkori bő vízhozamára az 1800-as évek végének feljegyezéseiből következtethetünk; ekkor azt jegyezték fel róla, hogy abban még a nyári nagy szárazságkor sem volt vízhiány.

Források Kádár Zoltán: Szilágy vármegye monográfiája

Jegyzetek

Kategória:Szilágy megye települései