Formózusz pápa

Formózusz (latinul: Formosus; valószínűleg Róma, 816 körül – Róma, 896. április 4.) 891. október 6-tól haláláig Róma püspöke, a katolikus egyház 111. pápája volt. I. Miklós pápa 864-ben Porto püspökévé szentelte. Ezt követően pápai legátusként Bulgáriában és frank területeken működött, pápaként pedig a konstantinápolyi photioszi vita utóhatásaival is foglalkozott.

Pápasága a Karoling Birodalom felbomlása utáni itáliai hatalmi küzdelmek, különösen a Spoleto-ház és Karintiai Arnulf körüli konfliktus közepette zajlott. Formózusz 896-ban Arnulfot császárrá koronázta, ami halála után hozzájárult emlékének politikai és egyházjogi vitatottságához. Leginkább a halála után, 897 elején tartott hullazsinatról ismert, amelyen VI. István pápa Formózusz exhumált holttestét állíttatta zsinati ítélőszék elé. A zsinat döntéseit később II. Theodórosz és IX. János pápa semmisnek nyilvánította, de III. Szergiusz alatt a Formózusz körüli vita ismét fellángolt.

Forráshelyzet

Formózusz életének és pontifikátusának kutatását megnehezíti, hogy a 9–10. századi római források töredékesek, és a későbbi hagyományt erősen befolyásolták a Formózusz-párti és Formózusz-ellenes viták. A Liber pontificalis röviden szól róla, míg a későbbi szerzők közül Auxilius és Eugenius Vulgarius elsősorban Formózusz védelmezőiként, Cremonai Liudprand pedig jóval későbbi, gyakran anekdotikus és polemikus forrásként értékelendő.

A hullazsinat aktái nem maradtak fenn; a későbbi rekonstrukciók zsinati határozatokból, évkönyvekből, vitairatokból és krónikás elbeszélésekből állíthatók össze. A források egy része Formózusz híveinek, más része ellenfeleinek nézőpontját tükrözi, ezért az esemény részleteit és motivációit a modern szakirodalom különös óvatossággal kezeli. A modern szakirodalom ezért különbséget tesz a viszonylag biztos adatok, a kortárs politikai vádak és a későbbi, sokszor dramatizált elbeszélések között.

Származása és korai pályája

Formózusz 816 körül született, valószínűleg Rómában. Apját Leónak hívták. Egyes későbbi hagyományok Ostia vagy Korzika lehetőségét is említik, de a modern szakirodalom többnyire római származását tartja valószínűnek.A születési helyre vonatkozó hagyomány nem egységes. A régebbi és népszerűsítő források olykor Ostiát vagy Korzikát is említik; a Treccani-szócikk Rómát tartja valószínűnek. Korai képzéséről kevés biztos adat maradt fenn, de későbbi diplomáciai és egyházkormányzati megbízásai alapján a római klérus művelt és tekintélyes tagjai közé tartozhatott.

I. Miklós pápa 864-ben Porto püspökévé nevezte ki. Ez a tisztség a római egyház egyik fontos suburbicarius püspöki széke volt. A kinevezés arra utal, hogy Formózusz már ekkor a római klérus tekintélyes tagjai közé tartozott. A későbbi források vallásos, erkölcsös és aszketikus jellemű, ugyanakkor politikailag befolyásos főpapként írják le, bár ezek a jellemzések részben a későbbi Formózusz-viták összefüggésében születtek.

Bulgáriai és frank diplomáciai küldetései

866-ban I. Miklós pápai legátusként Bulgáriába küldte Formózuszt, Paulus, Populonia püspöke társaságában. A misszió hátterében az állt, hogy I. Borisz bolgár fejedelem a bizánci kereszténység felvétele után Rómához fordult, és a bolgár egyház önállóbb megszervezéséhez keresett támogatást. Formózusz jelentős tekintélyre tett szert a bolgár udvarban, ezért Borisz később azt kérte, hogy őt nevezzék ki a bolgár egyház élére.

I. Miklós, majd utóda, II. Adorján ezt a kérést elutasította, mert a korabeli kánonjog tiltotta a püspökök egyik székből a másikba való áthelyezését. Ez a kérdés később Formózusz pályájának egyik legfontosabb vitapontjává vált, mivel ellenfelei éppen a püspöki székek közötti áthelyezés tilalmára hivatkoztak pápaságának megtámadásakor.

Formózusz a frank politikai és egyházi ügyekben is szerepet kapott. 869-ben és 872-ben pápai megbízásból a nyugati, illetve keleti frank területeken járt, ahol többek között a Karoling uralkodóház dinasztikus és egyházi vitáihoz kapcsolódó ügyekben közvetített. 875-ben VIII. János pápa megbízásából azok közé a küldöttek közé tartozott, akik Kopasz Károly nyugati frank királyt Rómába hívták, hogy a pápa császárrá koronázza.

Konfliktusa VIII. Jánossal

II. Adorján halála után, 872-ben Formózusz neve is felmerült pápajelöltként, de végül VIII. Jánost választották meg. Kettejük viszonya később politikai és egyházfegyelmi konfliktussá éleződött. A háttérben részben az állt, hogy a római egyházi és világi elit megosztott volt a frank utódlási és császárkoronázási kérdésekben. VIII. János inkább a nyugati frank politikai irányhoz kötődött; Formózuszt ellenfelei később gyakran keleti frank vagy Arnulf-párti környezetbe sorolták, bár a modern kutatás ezt a pártpolitikai besorolást nem tekinti minden részletében bizonyítottnak.

876-ban VIII. János zsinatot hívott össze, és Formózuszt többek között azzal vádolta, hogy engedély nélkül elhagyta portói egyházmegyéjét, a bolgár érsekségre és a római pápai székre törekedett, ellenszegült a császári és pápai politikának, valamint politikai ellenfelekkel szövetkezett a pápai hatalom ellen. A források megemlítik a római kolostorok kifosztásának, tiltás ellenére végzett istentiszteleteknek és összeesküvésnek a vádját is. Ezeket azonban zsinati vádakként, nem pedig önmagukban bizonyított tényekként kell kezelni.

Mivel Formózusz nem tért vissza Rómába, távollétében kiközösítették és megfosztották egyházi rangjától. 878-ban, a troyes-i zsinaton a kiközösítést feloldották; a hagyomány szerint Formózusz megígérte, hogy nem tér vissza Rómába és nem gyakorolja papi hivatalát. A zsinati akták részleteit a szakirodalom óvatossággal kezeli, mivel hitelességük nem minden ponton bizonyos.

Visszahelyezése Porto püspöki székébe és megválasztása pápává

VIII. János halála után Formózusz helyzete megváltozott. II. Márton pápa, VIII. János utódja, 883-ban visszahelyezte őt portói püspöki székébe, és feloldotta a korábbi korlátozások alól. II. Márton, majd III. Adorján és V. István pontifikátusa alatt Formózusz ismét a római egyház tekintélyes püspökei közé tartozott. Egyes források szerint V. István felszentelésében is szerepet játszott.

891-ben, V. István halála után a római klérus és a város politikai körei Formózuszt választották pápává; beiktatására 891. október 6-án került sor. Megválasztása a 9. század végének római viszonyai között nem pusztán egyházi esemény volt: a pápai trón körüli döntésekre hatással voltak a római arisztokrata csoportok, az itáliai uralkodói igények és a császári címért folyó küzdelmek is.

Pontifikátusa

Konstantinápoly és a photioszi vita

Formózusz pápaságának egyik korai egyházi kérdése a konstantinápolyi egyházban kialakult, Phótiosz pátriárka körüli vita utóhatása volt. A római álláspontot követve Formózusz nem ismerte el hivatalosan a Phótioszhoz kötődő ordinációk és egyházi előléptetések teljes joghatását, ami nehezítette a photioszi szakadás utóhatásainak rendezését.

Ez a döntés illeszkedett I. Miklós és II. Adorján korábbi római politikájához, de a konstantinápolyi megbékélés hívei számára akadályt jelentett. Formózusz ezzel a kérdésben nem új tanítást fogalmazott meg, hanem elődei fegyelmi és joghatósági álláspontját erősítette meg.

Nyugati frank és német egyházi ügyek

Formózusz több nyugati egyházi vitában is döntőbírói vagy megerősítő szerepet vállalt. A kölni és hamburgi érsekség, illetve a brémai püspökség közötti joghatósági vitában Formózusz pápai döntést hozott, amelynek értelmezése és utóélete később maga is a Formózusz körüli viták részévé vált. III. Szergiusz 904-ben e döntést is azok közé az intézkedések közé sorolta, amelyeket Formózusz ellenfelei meg kívántak semmisíteni.

A nyugati frank királyságban Formózusz Fulk reimsi érsek hatására Együgyű Károly igényét támogatta Odó párizsi gróffal szemben, de a konfliktust nem ő döntötte el egyoldalúan. Ezzel Formózusz a Karoling-dinasztia maradék legitimációját támogatta egy olyan korszakban, amikor a frank politikai rend már több részre szakadt.

A Spoleto-ház és Arnulf koronázása

Formózusz politikai mozgásterét erősen meghatározta a Karoling Birodalom felbomlása után kialakult itáliai hatalmi vákuum. A Pápai állam biztonsága korábban a frank–karoling uralkodói védelemre támaszkodott, de a 9. század végére a pápaság egyre inkább a közép-itáliai hatalmi csoportok, különösen a Spoleto-ház nyomása alá került.

Politikai kényszerhelyzetben Formózusz 892-ben megerősítette Spoletói Guido császári helyzetét, és fiát, Lambertet társcsászárrá koronázta. A pápa ugyanakkor tartott a Spoleto-ház római és pápai állami befolyásának növekedésétől, ezért a hagyományos értelmezés szerint Karintiai Arnulfhoz fordult, akitől Róma és a pápai állam politikai mozgásterének biztosítását remélte.

Az Arnulfhoz fordulás pontos körülményeit a források eltérően mutatják be. Az Arnulfhoz közel álló hagyomány szerint Formózusz ismételten segítséget kért tőle, míg a későbbi ravennai zsinati értelmezés Arnulf római császárrá koronázását kényszer alatt történt aktusként állította be. Annyi bizonyos, hogy Arnulf 895-ben ismét Itáliába indult, 896 elején elfoglalta Rómát, Formózusz pedig 896. február 22-én császárrá koronázta.

Arnulf ezután Spoleto ellen vonult, de útközben szélütés érte, és hadjáratát nem tudta folytatni. A pápai politika ezzel elveszítette legfontosabb katonai támaszát. Formózusz nem sokkal később, 896. április 4-én meghalt.

Halála

Formózusz 896. április 4-én, húsvét napján halt meg Rómában, körülbelül nyolcvanéves korában. Utóda VI. Bonifác pápa lett, aki csak rövid ideig uralkodott. Bonifác halála után VI. István került a pápai trónra, akinek pontifikátusa alatt Formózusz emléke a római és itáliai pártharcok középpontjába került.

A hullazsinat és Formózusz emlékezete

A zsinat háttere és lefolyása

897 elején, a hagyományos datálás szerint januárban, a Spoleto-ház római befolyásának visszatérése és Formózusz öröksége körüli pártharcok közepette VI. István zsinatot hívott össze, amelyen Formózusz holttestét is elővezették. Az eseményt később hullazsinatként vagy latinul synodus horrenda néven emlegették. A zsinat pontos helyszíne sem minden részletében biztos; a források és a modern összefoglalók többnyire a lateráni bazilikát említik, de egyes rekonstrukciók a római pápai hatalom más templomi terével, így Szent Péterrel is számolnak.

bélyegkép|270px|Jean-Paul Laurens 1870-es történeti festménye a hullazsinatról. A kép nem kortárs ábrázolás, hanem a 19. századi történeti festészet értelmezése.

A források szerint Formózusz testét kiásták, pápai ruhába öltöztették, és zsinati ítélőszék elé állították; a holttest mellett egy diakónus válaszolt a vádakra. A zsinat Formózuszt bűnösnek mondta ki, pápaságát és intézkedéseit semmisnek nyilvánította, pápai ruháitól megfosztotta, áldó ujjait levágatta, testét pedig végül eltávolították a pápai temetkezési térből.

A maradványok pontos sorsáról a források eltérően számolnak be. Egyes elbeszélések szerint Formózusz testét közvetlenül a zsinat után dobták a Teverébe, mások szerint előbb az idegenek temetőjében vagy közös sírban helyezték el, és csak egy későbbi exhumálás után került a folyóba. Abban azonban a források egyetértenek, hogy Formózusz holttestét megfosztották pápai jelvényeitől, meggyalázták, és eltávolították a pápai temetkezési térből.

A régebbi történetírás gyakran Lambert és Ageltruda személyes bosszújaként magyarázta a hullazsinatot. A modern kutatás óvatosabban fogalmaz: a Spoleto-ház érdekei és Formózusz Arnulf-párti vagy annak tekintett politikája fontos tényezők voltak, de a zsinatot a római frakcióharcok, a pápaválasztási legitimáció, a püspöki áthelyezés tilalma, VI. István saját helyzete és a Formózusz-párti klérus elleni fellépés összefüggésében is értelmezni kell.